Egy amerikai orvos szerint hiba, ha a nyájimmunitásba nem számítjuk bele a betegségen áteső embereket

2021.03.26. 16:07

Marty Makary szerint a nyájimmunitást úgy érdemes számolni, hogy a beoltottak mellett a vírusból már felgyógyuló betegeket is beleszámoljuk. Részben ezzel magyarázza, hogy Los Angeles megyében 95 százalékkal csökkentek a napi új esetek számai. Igaz, kemény hónapokon van túl a város.

Egy amerikai orvos szerint hiba, ha a nyájimmunitásba nem számítjuk bele a betegségen áteső embereket

Már a kínai koronavírus pandémiává válása után is az epidemológusok kijelentették, hogy hogyan lehet legyőzni a járványt: ha a társadalomban kialakul a nyájimmunitás, ami miatt a vírus terjedési lánca megtörik, ezáltal kvázi véget is ér a járvány.

Ezt két módon lehet elérni:

+ Vagy természetes nyájimmunitással, azaz ha a társadalom 60-70 százaléka átesik a víruson, amelynek a gyógyulása után természetes ellenanyag alakul ki a szervezetben. Ebben az esetben viszont nagyon sok embernek kellett volna megfertőződnie, ami túlzottan leterhelte volna a kórházakat, ezért mindössze pár állam kísérletezett ezzel a módszerrel. 

+ A vakcinák által kialakítani a társadalom nyájimmunitását, azaz annyi embert beoltani, amely után már a vírus nem tud terjedni. Ezt arra alapozták, hogy az ilyen mesterségesen védett személyek között nem tud terjedni a vírus, amivel szintén megtörik a vírus terjedési láncát.

Azonban a vakcinák megjelenésével az utóbbi időben háttérbe szorultak azok a hangok, akik a nyájimmunitást úgy számolták, hogy a beoltott emberek mellett a kínai koronavíruson már áteső, abból felgyógyuló embereket is belevették a képletbe. Pedig mindkettő ugyanúgy hat a járványra, hívja fel erre a figyelmet a Wall Street Journalon megjelent cikkében Dr. Marty Makary, amerikai sebész és a Johns Hopkins School of Medicine and Bloomberg School of Public Health professzora.

Ugyanis Los Angelesben az elmúlt 11 hétben 95 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma,

és a tesztek pozitivitási rátája is mindössze 1,7 százalék volt.

A kaliforniai egészségügyi minisztérium még január 30-a és február 20-a között felvett adatai alapján jelezte, hogy Kaliforniában a társadalom 38,5 százaléka lehet védett a kínai koronavírus ellen, annak ellenére, hogy az átoltottság akkor még mindössze 8,7 százalék volt. Míg Los Angelesben az emberek 45 százalékánál alakulhatott ki természetes ellenanyag a kínai koronavírus ellen, és Makary ezzel magyarázza, hogy ennyire visszaszorult a napi új fertőzések száma.

Makary a cikkében tudományos hibának tartja azt, ha a nyájimmunitás számításakor kihagyják vagy alulszámolják a vírus ellen természetes módon védelmet szerzőket.

Szerinte az az oka, hogy a január 20-án beiktatott Joe Biden korlátozni akarja a július 4-i összejöveteleket, mert járványügyi tanácsadói a természetes immunitást nem számítják hozzá, és ezzel mesterségesen kitolják a járványvédelem szükségességét.

Az amerikai orvos persze arra is felhívja a figyelmet, hogy a természetes módon kialakuló immunitás nem olyan tartós, mint az oltások által kialakult immunitás, és mindenkinek azt ajánlja, hogy oltassa be magát egy koronavírus elleni vakcinával. Viszont Los Angeles kapcsán rámutat arra, hogy

az újrafertőzések száma rendkívül alacsony,

és ez vélhetően a vakcinák mellett a társadalom korábbi átfertőzöttségének köszönhető.

Az amerikai sebész egyébként nem először adott hangot ezen elméletének: még februárban arról írt cikket, hogy

a nyájimmunitás révén szerinte áprilisra eltűnhet a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból,

mert a beoltottak magas száma mellett sok olyan ember lesz, aki már tünetmentesen átesett a víruson, de fel se tűnt neki. Ez a jóslata úgy tűnik, hogy beválik, hiszen fokozatossan csökken az Egyesült Államokban a napi új esetek száma, és nagyon úgy tűnik, hogy Biden ígérete, miszerint 200 millió embert beoltanak elnöksége első száz napján, meg fog valósulni.

Mindenesetre ez még nem jelenti azt, hogy Los Angeles és az egész ország fellélegezhet. Ugyanis a cikkben említett Los Angeles kapcsán ugyan január közepétől kezdve csökken a napi új fertőzések száma, és naponta csak 2-3 ezer új fertőzöttet regisztrálnak a 39,5 milliós Kaliforniában, (a legtöbb fertőzést december 16-án jelentették, akkor 24 óra alatt 61 825 új esetet jelentettek) de még így is nagyon sok az aktív eset:

jelenleg 1 665 202 aktív esetet tartanak számon az államban, és már január 10-e óta 1,6 millió felett van az aktív esetek száma.

A csúcspont eddig január 24-e volt, akkor 1 739 981 aktív fertőzött volt Kaliforniában.

Kaliforniában leginkább Los Angeles megyét érintette a legrosszabbul a kínai koronavírus-járvány: az állam összes esetének kicsit több mint a harmadát itt regisztrálták: Kalifornia 3,7 millió fertőzöttjéből 1,2 milliót Los Angeles megyében regisztrálták.

A Los Angeles-i kórházakban januárban annyira sok volt a beteg, hogy majdnem kifogytak az oxigénpalackokból: az állam az amerikai hadsereg segítségét kérte, hogy pótolják a kifogyott palackokat. A kórházakat pedig arra kötelezték, hogy egy beteg csak annyi oxigént kaphat, amivel az életben maradáshoz szükséges minimumot, a 90-es szaturációt eléri.

Viszont a nehéz hónapokat részben maguk mögött hagyták, hiszen a számok annyira csökkennek, hogy az eddig vörös színkódú megye április elejére átválthat narancssárgává. 

Kalifornia államban ugyanis négy különböző álló színkódból álló rendszert vezettek be: a legsúlyosabb állapotot a lila színkód jelzi, ami azt jelenti, hogy a járvány kvázi kontrollálatlanul tombol. Ezt követi a vörös, ahol még mindig jelentős a fertőzöttség, majd a narancssárga, ahol már kontroll alatt áll a járvány. A legenyhébb besorolású területeket citromsárga színkóddal jelölik, ahol olyan alacsony a fertőzöttek száma, hogy csak pár alapvető járványügi intézkedést tartanak számon. Jelenleg az államban mindössze 4 megye tartozik az utóbbi kettőbe, de ezek többnyire gyér népsűrűségű területek. Most hozzájuk csatlakozhat Los Angeles is, amennyiben ezt a tendenciát tartani tudják az elkövetkezendő két héten belül. 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek