Öt növény és két farönk miatt büntette meg tizenötezer forintra a Szimplát a VII. kerületi rendészet

2021.03.24. 20:26

A tulajdonos, Zsendovits Ábel szerint az utcára kitett növényekkel tíz évig nem volt gond. A bírság most meglepetésként érte, de mint kiderült, egy lakossági bejelentés volt a büntetés kiváltó oka.

Öt növény és két farönk miatt büntette meg tizenötezer forintra a Szimplát a VII. kerületi rendészet

Március 24-én, délután négy órakor került ki a Kazinczy utca nevű Facebook-oldalra egy bírságcédulát ábrázoló fotó, amelynek tanúsága szerint a Kazinczy utca 14 szám alatt található Szimpla Kert tizenötezer forintos helyszíni bírságot kapott a kapubejárójuk előtt álló „öt darab, dézsában kihelyezett élő növény” és „két darab farönk” miatt. A cédula szerint ezek közterületen tárolásával a tulaj megszegte a Kerületi Építési Szabályzatra vonatkozó 2013/2-es számú önkormányzati rendeletet.

Az ügy kapcsán megkerestük Sedlak Tibort, az Erzsébetváros Rendészeti Igazgatóságának vezetőjét. Sedlak az Azonnalinak elküldött válaszában elmondta, hogy 

kollégái azután szálltak ki március 24-én a helyszínre bírságolni, hogy egy névtelen bejelentés érkezett az önkormányzat felé a Jarokelo.hu bejelentéstevő online szolgáltatáson keresztül.

A bejelentésben az állt, hogy „a 7. kerületi Kazinczy utcában a Dohány és a Wesselényi utca közötti szakaszon valaki(k) kiraktak egy pár szép növényt az utcára. A baj az, hogy előtte van egy tábla ami valami egészen mást jelent.”

Ezzel a bejelentő minden bizonnyal a 14-es szám kapubejárója előtti „Ennél a táblánál a várakozás a kijelölt rakodóhely szabadon hagyása érdekében 8 és 14 óra között tilos” táblára utalt.

Sedlak elmondása szerint az ilyen bejelentésekre a közterület-felügyeletnek kötelező kiszállnia, és az intézkedő a helyszínen dönt 5 és 50 000 forint közötti összegű bírság kiszabásáról. Az igazgató által átküldött kivonatból kiderül az is, a helyszínen a szabálysértést elismerték.

Eddig senkit sem zavartak a fák

A szokatlan tárgyú és viszonylag borsos bírság ügyében az Azonnali megkereste Zsendovits Ábelt, a Szimpla tulaját, aki kérdésre elmondta,

az inkriminált növények mintegy tíz éve állnak a Kazinczy utcában,

még az egyik, a Madarak és a Fák Napját kísérő utcai fesztiválból maradtak állandó jelleggel a romkocsma előtt. A rendezvények alatt szerzett fák és cserjék beszerzésével Zsendovits elmondása szerint a cél az volt, hogy ezeket előbb-utóbb sikerül majd elültetni is, lévén „Erzsébetváros az egyik legkisebb zöldterülettel rendelkező európai városrész.” Ebből azonban eddig nem lett semmi.

Azóta a tulaj szerint a közvilágításra szóló lámpák széléhez helyezték el a dézsákat, kihagyva vele a Szimpla rakodóterületének és a kapubejárót, azt a dézsák más, oda parkolni szándékozó autók elől is „védelmezték” a kapubejárót a célforgalom számára.

EMIATT KAPOTT BÍRSÁGOT A SZIMPLA. MINT A TULAJDONOS NEKÜNK ELMONDTA, A FÁK MÁR TÍZ ÉVE VANNAK EZEN A HELYEN. FOTÓ: JÁRÓKELŐ.HU

Azt is hozzátette, hogy ugyan a dézsákkal még nem volt bajuk, a Szimpla Kertnek azonban hagyományosan volt egy kiszuperált Trabantja is, ami kint állt az utcán. Erről Zsendovits Ábel elmondása szerint mintegy két hete „súgták meg” neki, hogy a kerületi önkormányzat elszállíttatná, ha kint marad, ezért azt inkább bevitték a kocsma amúgy is üresen álló udvarára.

Ezalatt a tíz év alatt még a kerület vezetése is változott, de egészen 2021. március 24-ig senkinek nem volt baja a hatóságok részéről a két farönkkel kiegészült növénykompozícióval. Zsendovits „még összeesküvés-elméletet” sem tudott felidézni annak magyarázatául, hogy a közteresek miért éppen most szúrták ki bírságolás céljából a dézsákat. Annyit azonban hozzátett, hogy a helyszínen a büntetést kiszabó felügyelők szóban beszéltek is a munkatársával, akinek a felügyelők elmondták, hogy kifejezetten azért szálltak ki, hogy a dézsák miatt bírságoljanak, mivel „nagyon rájuk pirítottak.”

Zsendovits a történet kapcsán azt még hozzátette, hogy

a dézsák általában nem akadályozták az utcában lakókat,

de amikor igen, akkor a növényeket mindig könnyedén arrébb tudták tolni.

Azt is elárulta, mivel a teljes Kazinczy utcában két szemeteskuka található, korábban két kukát is kitoltak az utcára, de annak a kerületiek inkább örültek.

Ahogy az a Kazinczy utca Facebook-posztjában szerepelt: az utcában elvileg tilos parkolni, de ez csupán néhány hónappal ezelőttig lehetett igaz. 2020 augusztusában ugyanis kísérleti jelleggel a főváros a forgalom lecsökkentése céljából egyirányúsította a Kazinczy utcát a Dohány utca és a Rákóczi út között a Rákóczi út felé. Ezután Zsendovits elmondása szerint az utcának ezen a szakaszán a parkolást tiltó táblák már eltűntek, maradtak a várakozást tiltók.

NYITÓKÉP: A Szimpla Kert és az inkriminált növények egy része. Fotó: Szimpla Kert / Facebook 

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek