Karanténba lehet-e zárni az emberi jogokat?

A karantén eredeti jelentése szerint rövid távú és a társadalom kis részét érintő jogkorlátozás a társadalom többségének védelme érdekében. Amikor azonban az egész társadalmat zárjuk hosszú időre karanténba, az valami egészen más.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Több mint egy éve történt, hogy a WHO a koronavírust világjárvánnyá minősítette. Ugyanezen a napon a magyar kormány az Alaptörvény rendkívüli helyzetekről szóló rendelkezései alapján járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Az elmúlt egy évben heves vita folyik arról, hogy a járványügyi válsághelyzetben hol vannak az alkotmányosan elfogadható jogkorlátozások határai. A skála nagyon széles, a koronavírus elleni védekezés érdekében a teljesen felfüggesztett alapjogok esetétől kezdve egészen a „nincs itt semmi látnivaló, ez egy szimpla betegség, majd túlleszünk rajta, ezért semmilyen korlátozás nem elfogadható”-nézőpontig terjed.

Az alapvető jogok korlátozására, mértékére és módjára nézve az alkotmányjogász egyszerűen rávágja, hogy úgy kerülhet rá sor, ahogyan azt az Alaptörvény előírja. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése értelmében alapjog korlátozására csak más alapjog vagy alkotmányos érték védelme érdekében, az elérni kívánt céllal arányos módon, de azért a korlátozott alapjog lényegének tiszteletben tartásával kerülhet sor.

A baj csak az, hogy ezzel a teszttel egy járványügyi veszélyhelyzetben nem sokra megyünk. Az Alaptörvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy ilyen esetben egyes alapjogok teljesen felfüggeszthetők, vagy a fenti arányossági tesztet egyébként ki nem álló módon nagymértékben korlátozhatók.

A Kormány tehát teljesen szabad kezet kap, annyi megkötéssel, hogy magának az Alaptörvénynek és az Alkotmánybíróságnak a működése még ilyen rendkívüli helyzetben sem függeszthető fel.

Az Alaptörvény és az Alkotmánybíróság működésének fel nem függeszthetőségéből annyira azért következtethetünk, hogy valamiféle alapjogi tesztnek kell lennie, hogy milyen alapon hozhatók meg az egyes intézkedések. De mi lesz ez a teszt? Ezen a ponton kell megemlíteni az Emberi Jogok Európai Egyezményét (a továbbiakban: Egyezmény).

Az Egyezmény lehetővé teszi, hogy egy „nemzet létét fenyegető” veszélyhelyzet esetében

Ez emberi nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy járványügyi veszélyhelyzet esetén emberi jogokat lehet korlátozni a szokásosnál nagyobb mértékben, ha a veszélyhelyzet kihirdetése megtörténik. Ugyanakkor nem korlátlanul – egy speciális arányossági tesztet meghagy erre az esetre is az Egyezmény, vagyis csupán a jogkorlátozások elfogadható mértéke lesz jóval nagyobb.

Az Alkotmánybíróság minimumkövetelményként tekint az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára.

Ez az Alaptörvény Q) Cikkéből adódik, mely szerint Magyarország biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját és elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. Az Egyezmény egy kiemelkedő jelentőségű nemzetközi jogi/emberi jogi dokumentum, az abban foglalt rendkívüli jogrendre vonatkozó szabályokat Magyarország nem hagyhatja figyelmen kívül.

De mely jogok és értékek lehetnek az alkotmányos ellenőrzés szempontjai?

Az alapjogok korlátozása mérlegelésen alapul. A mérleg egyik serpenyőjében van az alapjog korlátozásával okozott hátrány: az egyének alapjogaikat szűkebb körben vagy egyáltalán nem gyakorolhatják, ilyen például a kijárási korlátozás vagy az üzletek bezárása és az iskolák távoktatásra történő átállása. A másik serpenyő a korlátozással elérni kívánt cél: az élet és az egészség védelme, különös tekintettel a sérülékeny csoportok megóvására. Ezek között kell igazságot tenni, ha lehet.

A mérlegelés sosem egyszerű és alapvetően nem is jogi kérdés, hiszen az egyes értékek társadalmi fontossága elsősorban nem jogi, hanem filozófiai és etikai kérdés. Szükséges azonban, hogy a jog nyelvén is kezelhető legyen ez a mérlegelési dilemma.

Ahhoz, hogy a mérlegelés lehetségessé váljon, elengedhetetlen az egymással szembenálló érdekek azonosítása. Miután sikerült egy ilyen versengő alapjogi katalógust összerakni, jön a következő és legalább ilyen nehéz probléma. Ez pedig az értékek közös nevezőre hozatala, hiszen két dolgot összemérni csakis akkor tudunk, ha azok azonos - vagy legalább összehasonlítható - módon vannak kifejezve (például számszerűsítve vannak).

A gimnáziumi évek megcsonkítása hány honfitársunk maradandó egészségkárosodásával ér fel?

A fenti kérdések megválaszolásához nem kell feltalálni a melegvizet: az alapjogok korlátozására a szükségesség-arányosság tesztnél nincsen jobb megoldás – járványügyi veszélyhelyzetben sem.

Továbbra sem lehet korlátozni az alapjogokat a jogalkotónak és a jogalkalmazónak kénye-kedve szerint – még jószándéktól vezérelve sem. A választott eszközök tekintetében viszont nagy mérlegelési szabadságot kell élvezniük a közhatalmat gyakorlóknak, mely mérlegelési szabadság nem parttalan: csak a mérleg másik serpenyőjébe helyezett megfelelő ellensúly tehet indokolttá és alkotmányosan elfogadhatóvá bármilyen nagyfokú jogkorlátozást.

A járványügyi veszélyhelyzetben történő alapjog korlátozások speciálisak, hiszen

Elsőként az érintett és korlátozott jog(ok) fontosságát kell felmérnünk.

Az alapjogok rendszere hierarchikus felépítésű, az egyes jogok súlya konkrét esetekben nem feltétlenül azonos. Így pl. az élethez való jog erősebb védelmet élvez, mint mondjuk a tulajdonhoz való jog. Az egészséghez való jog megvédése érdekében pedig a gyülekezési jog nagyfokú korlátozása is indokolt lehet.

A következő fontos szempont az érintettek száma az egyik és a másik oldalon.

Az egyes jogsérelmet szenvedett személyeknek a puszta „száma” önmagában kevés a kérdés eldöntéséhez vagy akár a válasz cizellálásához. A kérdés megválaszolásához következetes statisztikai szemlélet szükséges.

A kérdés önmagában nem eldönthető – és ezért az alkotmányjogi jelentősége sem mérhető fel -, ha nem helyezzük kontextusba és nem vizsgáljuk azt is, hogy a lakosság egészére vetítve mennyire jelentős az adott probléma.

Ugyancsak alapvető a jogkorlátozások hossza. Minél tovább tartanak a korlátozások, az egyre inkább a többségi, de kisebb súlyú jogok érvényesítéséhez vezet. Az élethez és egészséghez való jog kiemelt védelmet kell, hogy élvezzen, hiszen a bennük bekövetkezett sérelem nem hozható helyre.

ezek a korlátozások még akkor sem, ha ez emberéletekben kifejezhető áldozatokkal jár. Aki ezt a gondolatot cinikusnak vagy kegyetlennek tartja, annak jusson eszébe, hogy 18 ezer honfitársunk életét már feláldoztuk más jogok és érdekek oltárán. Miközben lehetett volna és lehetne valódi kijárási tilalom, a társadalom totális lezárása, mely valószínűleg sok életet megmentene.

Végül a korlátozó intézkedések alkalmasságát és szükségességét is meg kell tudni indokolnia az államnak.

Visszautalva a széles mérlegelési szabadság elvére, az bizonyos, hogy az ilyen ügyekben eljáró alkotmány- és rendes bíróságok, valamint a nemzetközi jogorvoslati fórumok, mint az Emberi Jogok Európai Bírósága nagyon tág mozgásteret fognak adni ebben a tekintetben az államnak.

– ilyen véleményem szerint például az általános utcai maszkviselési kötelezettség; az üres utcán sétálót megbüntetni nyilvánvalóan értelmetlen.  Amennyiben nem így lenne, úgy aránytalan terhet raknánk a közhatalmat gyakorlók vállára, akik egy precedens nélküli válsággal néznek éppen szembe. Ugyanakkor ez csak az első lépcsőfok – az, hogy egy jogkorlátozó lépés, mondjuk a kijárási korlátozás „alkalmas/szükséges” volt, még nem biztos, hogy kiállja az arányosság alkotmányos próbáját is.

Összefoglalva: az alkotmányos és társadalmi alapjogi teszt helyes lefuttatásához komplex, higgadt és racionális érvelés kell, mely a lehetőségekhez mérten számba veszi a kérdés összes aspektusát. Ideális esetben sem a pánik, sem a nemtörődömség nem uralja majd a döntéseket.

Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy jelenleg a láthatóság sokszor összekeveredik a valódi társadalmi fontossággal.

Gyengébb egyetemi oktatásban részesülő hallgatókról, tönkrement vállalkozásokról, elmaradt műtéti beavatkozásokról, széttöredezett vagy létre sem jött emberi kapcsolatokról, mely sérelmek valós hatása hosszú évek múlva fog csak látszódni,

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az utóbbiakat ért jogsérelem ne lenne súlyos, vagy akár súlyosabb, mint a COVID-ban elhunytak vagy megbetegedettek élethez és egészséghez való jogát ért nyilvánvalóan – és a szó szoros értelmében – orvosolhatatlan sérelem. Félreértés ne essék: a COVID-járvány a modern korban példátlan egészségügyi krízist okozott, mely össztársadalmi fellépést kíván. Jelenleg az nincs megnyugtatóan megválaszolva, hogy

Az összemérés szinte lehetetlen problematikáját az adja, hogy nem pusztán „ütköztetni” kell a versengő alapjogokat. Hanem az is, hogy az egyes jogkorlátozások megengedhetősége kapcsán azok össztársadalmi „objektív” értékéről és káráról is állást kell foglalni. Nagyon nehéz döntés. Csak egy dologra nincs lehetőségünk: hogy ne döntsünk.

Ennek árát mindannyian megfizetjük. A kevésbé szerencsések életükkel és egészségükkel, a többség „csak” romló életminőséggel. A jogkorlátozásokkal meg lehet tanulni együtt élni – ha valóban indokoltak.

Senkinek nincsen gondtalan élethez való joga. A racionalitás nagyfokú és hosszútávú hiányába viszont nem kell belenyugodni. A karantén eredeti jelentése szerint rövid távú és a társadalom kis részét érintő jogkorlátozás a társadalom többségének védelme érdekében.

És leginkább George Orwell tollára való.

A szerző ügyvéd, alkotmányjogász, főként az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt képvisel ügyfeleket. Vitáznál vele? Írj!