+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szalai Máté
2021. március 23. kedd, 18:07
A világon sok helyen figyelik, hogyan alakul az új amerikai kormány demokráciaterjesztéssel kapcsolatos politikája. Eddig úgy tűnik, a Biden-kormányban egyesek a demokrácia expanziójában, mások a meglévő demokráciák védelmében és erősítésében hisznek. A Fidesz esetleges bukását viszont biztosan nem Biden fogja elhozni, hanem a magyar választók akarata.

Az Egyesült Államok külpolitikájában és identitásában a demokratikus rendszerek támogatása és terjesztése hagyományosan fontos szerepet tölt be. Az amerikai döntéshozók már a 18. század végén, a nemzeti függetlenség utáni években arról vitatkoztak, hogy nem kellene-e a forradalmi Franciaországot támogatni az elnyomó brit birodalommal szemben.

 

A törekvés az elmúlt száz évben csak tovább erősödött: Woodrow Wilson idealista felfogásában a népi önrendelkezés alapján akarta megteremteni a nemzetközi békét az első világháború után, a hidegháború éveiben pedig a kommunista és a szovjet terjeszkedés feltartóztatásában játszott fontos szerepet a demokratikus (és kapitalista) államok támogatása. A Szovjetunió bukása után, az új világrendben demokrata és republikánus elnökök egyaránt célként fogalmazták meg a liberális demokrácia globális előretörésének támogatását.

 

Persze az ördög a részletekben és a végrehajtásban lakozik, és ebben az Egyesült Államok gyakran nem tudott megfelelni a saját maga által támasztott magasztos elvárásoknak. Washington számos esetben állt ki autoriter vezetők mellett, és támogatta aktívan demokratikus mozgalmak elfojtását. Ez is jól mutatja, hogy a demokráciaterjesztés sosem önmagáért való tevékenység;

 

közelebb állunk a valósághoz, ha a demokráciaterjesztésre eszközként tekintünk bizonyos célok eléréséhez.

 

Ezek a célok sok esetben eltérőek lehetnek, általánosságban azonban három érdeket emelhetünk ki.

 

Egyrészt a hagyományos feltételezés szerint a demokratikus államok egymással nem fognak háborúzni. A „demokratikus béke” elméletét azóta sokan próbálták a gyakorlatban igazolni vagy cáfolni, de egyes kivételektől eltekintve valóban elfogadott állítás, hogy érett liberális demokráciák között sokkal kisebb az esélye egy konfliktusnak. Az Egyesült Államok, mint a nemzetközi rendszer legerősebb tagja számára ez elméletileg alapvetően jó dolog: kevesebb háború nagyobb stabilitást és kiszámíthatóságot jelent.

 

Másrészt a gyakorlatban a demokratikus átalakulások a történelemben gyakran együtt jártak a gazdaság liberalizálásával, a nemzetközi tőke és kereskedelem előtt való megnyitásával. Ezt az Egyesült Államok vállalatai könnyen ki tudták és tudják használni.

 

Harmadrészt, általánosságban a szabadság, demokrácia, emberi jogok melletti kiállás egész egyszerűen jól kommunikálható, amit Washington saját imázsának és puha hatalmának (soft powerjének) erősítésére könnyen fel tud használni.

 

Ez különösen fontos lehet a reálpolitikai versengés keretében potenciális szövetséges államok és társadalmak „szívének és elméjének” meggyőzésére. Az idealista narratíva ugyanolyan hasznos volt a Szovjetunió feltartóztatásában, mint a hidegháború utáni amerikai vezetésű világrend kiépítésében és fenntartásában, a terrorizmus elleni küzdelemben, vagy jelenleg a Kínával (és kisebb részben Oroszországgal) felerősödő rivalizálásban.

 

Biden megválasztása – a Jedi visszatér?

 

Persze először mindenkinek a saját háza táján kell sepregetnie, mielőtt kritizálja a szomszédot: a demokrácia melletti kiállás csak akkor hiteles, ha az az amerikai belpolitikai rendszer is jól működik. Való igaz: az Egyesült Államok rendelkezik a világ egyik leghosszabb demokratikus hagyományával, ugyanakkor

 

az elmúlt időszakban az ország nemzetközi megítélésén a belső egyenlőtlenségek növekedése, az etnikai feszültségek és szélsőséges szervezetek erősödése,

 

valamint Donald Trump kormánya és a Capitolium januári ostroma súlyosan nyomot hagyott.

 

JOE BIDEN LETESZI AZ ELNÖKI ESKÜJÉT JANUÁR 20-ÁN. FOTÓ: CHUCK KENNEDY / WHITE HOUSE

 

Mindeközben a demokrácia globális szinten is visszaszorulóban van: a sokszor hivatkozott Freedom House kutatásai a 2000-es évek közepe óta a politikai szabadságjogok folyamatos visszaszorulását mutatják, amely amerikai félelmek szerint együtt jár a növekvő kínai (és orosz) befolyással.

 

A veszélyt (és a potenciális politikai tőkét) érzékelve Biden már a kampányban is rengetegszer beszélt a demokrácia melletti kiállás fontosságáról. Az általános idealista szólamok mellett a politikus bejelentette, hogy ciklusának első évében megszervezi a demokráciák csúcstalálkozóját, hogy a résztvevők együtt fejlesszék saját politikai rendszerüket és nézzenek szembe a közös politikai kihívásokkal.

 

A beiktatást követően márciusban a kormány gyorsan ki is adott egy átmeneti nemzeti biztonsági stratégiai útmutatást, amelynek huszonhárom oldala hemzseg a demokráciára való utalásoktól.

 

Persze Biden nem akarja azt a félelmet kelteni, hogy katonai beavatkozásokra kell számítani: beiktatási beszédében arról beszélt, hogy

 

az Egyesült Államok nem csak kivételes hatalmával, hanem főleg a példamutatás erejével akar vezetni.

 

Persze ezek a gondolatok a januári capitoliumi ostrom után enyhén szólva sem annyira meggyőzőek. Ezt a Biden kormány is érzékeli, így láthatóan óvatosabbak – különösen a harcos kampányretorikához képest –, és az elhamarkodott döntések helyett inkább agytrösztök és szakértők bevonásával igyekeznek kitalálni, hogy milyen is legyen a demokrácia melletti kiállás.

 

Ez a külső szemlélőknek azért is jó, mert így a folyamat kicsit átláthatóbb, mint az előző kormány alatt, ahol kis túlzással Trump és családtagjai döntöttek egy-egy szakpolitikai kérdésről.

 

Galambok és héják is köröznek Biden környékén

 

Annak ellenére, hogy Biden külpolitikai döntéshozói többsége a fősodorba tartozó demokrata párti körökből kerültek ki, akiket már Obama nyolc éve alatt is megismerhettünk (például Blinken külügyminisztert vagy Sullivan nemzeti biztonsági tanácsadót),

 

nem látható egyetértés számos külpolitikai alapvetésben a Biben-adminisztráción belül.

 

Ez már Obama alatt is komoly problémákat okozott és egyfajta amorf és zilált realista-liberális stratégiához vezetett – ebből a résztvevők valamennyit biztos tanultak, de a habitusbeli különbségek továbbra is megvannak.

 

Biden maga például sokkal pragmatikusabb, mint a párt mögött álló think tankek és politikai vezetők többsége, mint például Blinken külügyminiszter vagy a Magyarországon is ismert, az új külpolitikai csapat egyik legerősebb tagjává vált Victoria Nuland.

 

Ebből a mixből két lehetséges stratégiai irány látszik kikristályosodni, egy agresszívabb és egy mérsékeltebb.

 

Az első alternatíva szerint a Biden-kormány beleáll, és retorikai furkósbotként megbélyegzésre fogja használni a demokráciára való hivatkozást. Ha egy szövetséges vagy rivális az amerikai érdekeknek nem megfelelően tevékenykedik, akkor bármikor a fejére olvasható, hogy nem tartja be a demokratikus játékszabályokat.

 

Ez a politika otthon jól fest, a nemzetközi média imádja, és könnyen felhasználható Kína és Oroszország, valamint a velük szövetséges államok megfeddésére.

 

Az egyes államokban talán nem fegyverekkel, de folyamatos retorikai nyomással vagy gazdasági eszközökkel támogathatóak a demokratikusnak kinevezett ellenzék.

 

A másik, mérsékeltebb irányvonal szerint a Biden-kormány kénytelen felismerni, hogy az amerikai demokrácia nincs jelenleg olyan helyzetben, hogy nagyon kritizálhasson másokat, ráadásul a kapcsolatépítésnek nem feltétlenül az a legjobb módja, hogy a másik fejére olvasunk.

 

A Kínával való versengésnek más eszközei hatékonyabbak, mint a demokráciára való folyamatos hivatkozás, ráadásul a 21. századi nemzetközi vetélkedésben kulcsszerepet betöltő, de éppen demokratikus visszaszorulást átélő középhatalmak, mint például Törökország vagy India támogatására szüksége lesz Washingtonnak.

 

Ez a gondolat nagyban illeszkedik abba az akadémiai narratívába, amely szerint

 

a liberális nemzetközi rendszer igazából sosem vált globálissá, csak a Nyugatra és néhány másik régióra terjed ki.

 

A demokrácia terjesztése jelenleg csak aláásná, és nem erősíteni ezt a rendszert, így inkább a konszolidációra van szükség. Ebben az esetben a demokráciapolitika nem mások megbélyegzéséről szólna, hanem a saját demokratikus rendszereink fejlesztéséről.

 

Az elmúlt két hónapban mindkét irányvonalra láthattunk jeleket. A Biden-kormány kifejezetten agresszívan kommunikál Oroszországgal, és az Alaszkában szervezett amerikai-kínai találkozó is a média előtt előadott látványos adok-kapokkal kezdődött. Ugyanakkor Amerika ázsiai szövetségesek találkozóján Indiát nem vonták kérdőre, és egyelőre Törökországgal is kesztyűs kézzel bánnak. A gyakorlatban

 

lehet, hogy a mérsékelt és az agresszív irányvonalaknak egy keveréke fog megvalósulni,

 

vagy az is elképzelhető, hogy a következő négy évben a két oldal képviselői folyamatosan harcolni fognak egymással, aláásva az amerikai külpolitika koherenciáját.

 

JOE BIDEN AMERIKAI KATONÁK TÁRSASÁGÁBAN. FOTÓ: ADAM SCHULTZ / WHITE HOUSE.

 

Valószínűleg a leglátványosabban a már említett demokráciák csúcstalálkozóján fog látszódni, hogy hogy áll a versengés. Ha Washington úgy dönt, hogy ő maga állítja össze a meghívottak, vagyis az éltanuló demokráciák listáját, és az egész arra szolgál, hogy jól megveregessék egymás vállát és beszóljanak másoknak, akkor az első álláspont győzött.

 

Ugyanakkor ha az esemény nyitott marad, amelyen mindenki részt vehet, ha vállalja saját demokráciájának fejlesztését, és hajlandó megosztani a legjobb gyakorlatokat a korrupció elleni küzdelem, a kibervédelem vagy külső beavatkozások elkerülése területén, akkor tudhatjuk, hogy a mérsékelt irányvonal vált dominánssá.

 

De mi a magyar érdek?

 

Budapestről nézve hazánk alapvetően nem érdekelt az amerikai-magyar kapcsolatok megromlásában. Mivel Magyarországot a Biden-kormány vezetői ismerik, a kormányt pedig többször kritizálták már a kampányban, ezért valószínűsíthető, hogy

 

az első, agresszív irányvonal érvényesülése esetén valamilyen módon fellépnek majd az illiberalizmus ellen.

 

Egy ilyen fellépés magába foglalhatja a politikai és retorikai nyomásgyakorláson túl az ellenzék valamilyen mértékű támogatását és szankciók életbeléptetését a kormánnyal vagy annak tagjaival szemben.

 

Függetlenül attól, hogy valaki ellenzéki vagy kormánypárti, nehéz túl sok pozitívumot találni ebben az esetben. Egyrészt bármilyen aktív fellépés az Orbán-kormánnyal szemben a belügyekbe való beavatkozást is jelent, amit lehet, hogy sokan örömmel fogadnának, de azért komoly kérdéseket vet fel a magyar szuverenitással kapcsolatban.

 

A magyar kormány a magyar embereknek, és nem Washingtonnak felelős,

 

a Fidesz esetleges bukását nem Biden fogja elhozni, hanem a magyar választók akarata.

 

Másrészt bármilyen kényszerintézkedésnek könnyen lehetnek továbbgyűrűző hatásai. Az amerikai szankciós politika nem a precizitásáról híres, annak költségeit általában nem a politikai elit, hanem a társadalom tagjai fogják megfizetni.

 

Harmadrészt Magyarország példastatuálásra jó lehet, de a demokrácia védelmének területén is fontosabb nálunk Törökország, India vagy más középhatalmak, így döntő szereppel rendelkező, nagy mértékű befektetést nem fog Washington nálunk eszközölni.

 

Különösen nem egy olyan ellenzéki együttműködés támogatása érdekében, amelyben a Jobbik is benne van, és így hatalomra jutása esetén rögtön hatalmas bizalmatlansági deficittel indulna a nyugati világban. Európai és amerikai megfigyelők számára a Jobbik mérséklődése nem vált általánosan köztudottá vagy elfogadottá. A szélsőséges múlt vagy a KGBéla-ügyhöz hasonló botrányok továbbra is közismertebbek, mint a néppártosodás, így

 

a Jobbikot is magába foglaló koalíció hatalomra jutásának támogatását nem valószínű, hogy a bideni idealista külpolitika célként jelölné meg.

 

A második forgatókönyv érvényesülése esetén viszont lehetőség nyílhat egy kooperatívabb, nyugodtabb viszony fenntartására, ami nélkülözi a fölösleges feszültségeket. Kritikát valószínűleg ebben az esetben is hallhatunk majd, Biden nem fog így sem Budapestre látogatni, de nem is kell folyamatosan szélmalomharcot vívni a washingtoni elittel szemben, és a szakpolitikai együttműködést nem árnyalnák be az ideológiai különbségek.

 

Ez hazánk pozícióját is erősítené, valamint elkerülhető lenne, hogy a magyar szövetségi rendszer (külpolitikánk egyik legfontosabb eleme) belpolitikai viták tárgyává váljon. Biden külpolitikájának mindenképp Kína lesz a középpontjában, ez pedig elég témát fog szolgáltatni nemcsak az amerikai-magyar kapcsolatok, de általában is a transzatlanti viszony számára is.

 

A COVID utáni világ valószínűleg konfliktusosabb, versengőbb lesz, amelyben a hagyományos hatalmi egyensúlyi kérdések játszanak majd főszerepet. Ezt vélhetően a Biden-kormány is felismeri, és ennek fényében alakítja majd demokráciapolitikáját is, nem rendeli alá a reálpolitikai számításokat ideológiai kérdéseknek.

 

Szalai Máté jelenleg a Columbia Egyetem vendégkutatója, ezen túl pedig a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa. Olvass még tőle az Azonnalin!

 

NYITÓKÉP: Adam Schultz / Fehér Ház, Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mind a gázai terrorcsoportok, mind az izraeli hadsereg további, súlyos csapásokkal fenyegeti a másikat. A Vaskupola-rendszer működéséről azonban bámulatos videók készültek.

A képviselő szerint most bizony az ombudsmannak kell a kormány rendelkezése ellen védenie az egészséghez való alapjogot Magyarországon.

Az ortodox egyház, a mulatósénekesek és a maszkviselés belengetett eltörlése se nagyon növelte a románok oltási kedvét, így a misztikumhoz fordultak.

A Tsúfos Tükör huszadik számában meg-mutatkozik, hogy kotsmázással, dorbézolással 's dínom-dánommal kísérti meg a' Gonosz, a' fene védetségi kártya pedig tsak a jámborságtól s' a' józanságtól védhet meg.

Nemcsak pénzt, hanem 20 liter fehérbort is adott, sőt még a polgármester magánbirtokán is dolgozott a panasztevő.

Öt év alatt négyszeresére nőtt az átadott új ingatlanok száma, aminek oka a koronavírus
előtti időkben keresendő.

Száznegyven éve koronázták meg a független Román Királyság első uralkodóját. Ennek apropóján elmeséljük, kik a román monarchisták főhősei.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás