Az orosz és a kínai vakcina gördíthet akadályt az uniós védettségi igazolás elé magyar EP-képviselők szerint

Szerző: Petróczi Rafael
2021.03.23. 14:07

Az Európai Bizottság védettségi igazolásról szóló tervezete alapvetően elfogadható magyar EP-képviselők szerint, azokkal viszont mindenképpen kezdeni kéne valamit, akiket nem az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinával oltanak be. A jogalkotási folyamat nyárig lezárulhat, ha az ügy át nem politizálódik a más és más érdekekkel bíró tagállamok miatt.

Az orosz és a kínai vakcina gördíthet akadályt az uniós védettségi igazolás elé magyar EP-képviselők szerint

Az Európai Bizottság március 17-én lerakta az asztalra a maga digitális zöldigazolványnak nevezett védettségi igazolásról szóló tervezetét. Ez lenne az a tagállamok által kibocsátott, de Unió-szerte elfogadott igazolvány, ami garantálná, hogy egységes járványügyi szabályok vonatkozzanak a tagállamok saját állampolgáraira és az oda utazó, ott tartózkodó más tagállamok állampolgáraira is – legalábbis akkor biztosan, ha az embert az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinával oltották be.

A tervezet szerint az EMA által még nem engedélyeztetett vakcinák esetében a tagállamok döntik el, hogy azokat elfogadják-e vagy sem.

Ennek megfelelően a védettségi igazolásnak tartalmaznia kellene majd a beoltott nevét, születési dátumát, a vakcináról, a tesztről vagy a betegségből való felépülésről szóló releváns információkat (mint a vakcina típusa), és egy egyedi azonosítót (QR-kódot).

A teszt úgy kerül képbe, hogy a védettségi igazolásra nemcsak azok lennének jogosultak a Bizottság javaslata szerint, akiket beoltottak vagy akik már igazoltan átestek a betegségen, hanem azok is, akik rendelkeznek negatív PCR vagy antigén teszttel, így kiküszöbölendő azt, hogy diszkriminatív a szabályozás.

A Bizottság célja, hogy nyárra már jogi kötőerővel bíró rendeletként elfogadják a javaslatot – ehhez azonban hosszadalmas döntéshozási folyamat kapcsolódik, a Bizottság tervét az Európai Parlamentnek és a tagállami minisztereket magába foglaló Európai Unió Tanácsának is el kell fogadnia ahhoz, hogy rendelet legyen belőle.

A javaslatról itt írtunk részletesen, itt szavazhatsz arról, hogy ezek tudatában beoltatnád-e magad az EMA által nem engedélyezett kínai vagy orosz vakcinákkal, podcastunkban pedig Lattman Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük ki a Bizottság tervét és azt, hogy a már nagy számban kipostázott magyar védettségi igazolás hogyan viszonyul ehhez a tervhez.

Teljesen mások a tagállamok érdekei, ebből még baj lehet

„Jelenlegi formájában nem támogatom a tervezetet, mert nem ad választ arra, hogy mi lesz azzal a sok százezer magyarral, akit nem uniós engedélyezésű vakcinával oltanak be”

– mondta megkeresésünkre Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő, aki azonban csak ezt az egy dolgot kifogásolja a bizottsági javaslat kapcsán. Szerinte ha ezt megoldanák, minden további nélkül meg lehetne szavazni az uniós védettségi igazolási tervezetet. Az EMA által nem engedélyezett vakcinákkal beoltott emberek problémáját szerinte praktikusan úgy lehetne megoldani, ha ezeket a vakcinákat a gyártóik beadnák engedélyeztetésre az EMA-nak, ami ezt menet közben el is fogadná.

Ujhelyi ezért – bár jobban örült volna, ha eleve olyan szerződést kötnek a Szputnyik V, a Sinopharm, és most már a CanSino és a CoviShield gyártóival Orbánék, amiben a gyártók vállalják az EMA engedélyeztetési eljárásának elindítását –

azt javasolja a kormánynak, győzze meg utólag ezeket a partnereket arról, hogy vállalják be az engedélyeztetési eljárást.

Az EMA egyébként március elején kezdte meg a Szputnyik V úgynevezett gyorsított felülvizsgálati eljárását – ekkor az engedélyezéshez szükséges dokumentumokat az engedélyezést kérőnek nem egyben, hanem folyamatában kell csak benyújtania, és az engedélyező szerv is folyamatában bírálja el ezeket. A Sinopharm, a CanSino és a CoviShield esetében még nem indult meg az uniós engedélyeztetési eljárás.

UJHELYI ISTVÁN MÁR BEOLTATTA MAGÁT A BRIT-SVÉD ASTRAZENECA VAKCINÁJÁVAL – AZ EP-KÉPVISELŐ A MUNKÁJÁHOZ KÖTŐDŐ FOLYAMATOS KÜLFÖLDI UTAZÁSOK MIATT KERÜLHETETT MÁRCIUS KÖZEPÉN SORRA. FORRÁS: UJHELYI ISTVÁN / FACEBOOK

Ujhelyihez hasonlóan a Jobbik EP-képviselője, Gyöngyösi Márton is az EMA-engedélyek nélküli vakcinákat látja a legnagyobb problémának – ennek kapcsán szerinte megvan sajnos az esélye, hogy az uniós utazási szabályok egységessé tételét célzó és alapvetően szakmai javaslat politikai üggyé váljon a tagállamok között, tekintve, hogy egymásnak sok esetben homlokegyenest ellentmondó érdekekkel bírnak a kérdésben.

„A horvátok például minden áron bevezetnék az uniós védettségi igazolást, csak jöhessenek már a turisták, míg a magyar félnek kényelmetlen a tervezet mostani formája,

mert a fél lakosságot olyan vakcinával oltják, amit nem engedélyezett egyelőre az EMA” – világított rá az Azonnalinak az EP-képviselő.

A DK-s Rónai Sándor azt vetette a kormány szemére, hogy Orbánék szerinte megpróbálják kijátszani az uniós terveket. Ahogy az EP-képviselő fogalmazott: „A magyar kormány nagyon ravasznak gondolta magát, amikor azt mondta, hogy vegyék ki a magyar oltási igazolásból a vakcina típusát, de ezzel csak a saját állampolgáraival szúr ki, hiszen az uniós védettségi igazolásban fel kell majd ezt is tüntetni.”

Rónai azt is kifogásolta, hogy a magyar kormány három nappal azután az európai tanács ülése után határozott a magyar védettségi igazolások tartalmáról, amiben az uniós képviselők pont a vakcinák típusainak feltüntetése mellett foglaltak állást. Ezért aztán Rónai szerint

az uniós tervezet alapvetően támogatható – a probléma nem azzal, hanem Orbán Viktorék döntéseivel van.

Vagy elfogadják még nyáron a tervezet, vagy megy a kukába az egész

Persze a részletszabályokon való percegés csak akkor ér bármit is, ha a híresen lassan őrlő brüsszeli malmok ebben az esetben képesek annyira gyorsan forogni, hogy a nyár folyamán a jelenlegi tervezetből jogszabály szülessen.

Az Azonnali podcastjében Lattman Tamás azt mondta: szerinte teljesen reális, hogy nyárra valósággá váljon a rendelet, mert ebben mindenki érdekelt, és valószínűleg a Bizottság már előzetesen egyeztetett is a tagállamokkal a konfliktusosabb kérdésekben.

Ezt a véleményt osztja Gyöngyösi Márton is, aki szerint

az uniós intézmények érzik azt a politikai és társadalmi nyomást, ami miharamabbi döntést vár el tőlük.

Ezért a Jobbik EP-képviselője minden további nélkül el tudja képzelni, hogy idén nyár közepére az EU az együttdöntési eljárás szakaszait lezongorázva elfogadja a végleges szöveget az uniós védettségi igazolásokról.

AZ ÉLETVITELSZERŰEN BRÜSSZELBEN ÉLŐ GYÖNGYÖSI MÁRTON EGYELŐRE NEM KAPOTT OLTÁST, ÉS NEM IS VILÁGOS SZÁMÁRA, HOGY KITŐL FOG VÉGÜL VAKCINÁT KAPNI: A MAGYAR ÁLLAMTÓL VAGY AZ EURÓPAI PARLAMENTTŐL. FORRÁS: GYÖNGYÖSI MÁRTON / FACEBOOK

Hasonlóan vélekedik Rónai Sándor is, aki ebben az esetben nem úgy látja, hogy az uniós malmok lassan őrölnének, és arra hívta fel az Azonnali figyelmét, hogy gyorsan döntöttek arról is, hogy mit tartalmazzanak a majdani védettségi igazolások.

Szkeptikusabb álláspontot egyedül Ujhelyi István fogalmazott meg, aki szerint az nem lesz kérdés, hogy az Európai Parlament – ahol eleve sürgősséggel fogják tárgyalni a kérdést – gyorsan rámondja az áment a bizottsági tervezetre, azonban az

kérdéses, hogy a tagállami minisztereket tömörítő Tanácsban mennyire politizálódik majd át a védettségi igazolások ügye,

és emiatt mennyire fog lelassulni a jogalkotási folyamat.

A szocialista EP-képviselő úgy látja, három hónap alatt egyébként könnyen meg lehetne hozni uniós keretek között is a döntést, azonban szerinte

„vagy meglesz nyáron ez a jogszabály, vagy olyan szinten elodázódik a dolog, hogy a sarokba dobhatjuk az egészet”.

A kérdéseinkkel kerestük a Momentum két EP-képviselőjét, Donáth Annát és Cseh Katalint is, többszöri próbálkozásunk ellenére azonban nem értük el őket. Deutsch Tamás fideszes – immár európai pártcsalád és EP-frakció nélküli – EP-képviselő szerint a Fidesz-delegáció mindent elmondott az erről kiadott közleményében, miszerint „ma nem brüsszeli »vakcinaútlevélre«, hanem vakcinára van szükség”.

MONTÁZS: Ujhelyi István, Gyöngyösi Márton és Rónai Sándor Facebook-oldala

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként, régi motoros azonnalis újságíró, 2018 júniusától tagja a szerkesztőségnek. Ha nem éppen cikket ír (és nincs járvány), nagy eséllyel egy metálkoncerten tombolja ki magából a hazai közélet fáradalmait.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek