Gordiuszi csomót kell átvágnia Netanjahunak, ha Izrael miniszterelnöke akar maradni

Két év alatt negyedszerre kell parlamenti választásokat tartani Izraelben, és Netanjahunak most lesz a legnehezebb dolga, ha hatalmon akar maradni: egyszerre kell magát védenie a korrupciós tárgyalásoktól, a toxikusságát hangoztató ellenzéktől, és az izraeli társadalmat évtizedek óta feszítő ultraortodox zsidók problémáját is hipp-hopp meg kéne oldania.

Március 23-án újból az urnákhoz járulnak Izrael polgárai, az elmúlt két évben negyedszerre. Az indok a szokásos: koalíciós konfliktusok és Benjamin Netanjahu személye. Sokadik alkalommal sem sikerült többséget szerezni a 2021-es költségvetés-tervezet mögé, így az izraeli parlament – a Kneszet – automatikusan feloszlott 2020. december 23-án, ezért az újabb szavazás.

Az emögött húzódó okok mélyebb megértéséhez látni kell, hogy a 120 fős Kneszetben a koalíciók elkerülhetetlenek. Netanjahu legnagyobb politikai sikere éppen az, hogy sikerült egy heterogén, de együtt mozgó és szavazó nacionalista, vallásos jobboldali tömörülést egyben tartania, amely egyébként jelenleg is több, mint 15 parlamenti formációban jeleníti meg Izrael ideológiai, etnikai, vallási és társadalmi különbözőségeit.

A formáció magját Netanjahu pártja, a Likud adja, amelynek támogatói az ’50-es évektől kezdve a Közel-Keletről és Észak-Afrikából bevándorolt szefárd zsidóság, az úgynevezett mizrahim (keletiek) – ők főként munkásosztálybeli, erősen tradicionalista, vallási szabályokat tartó, de nem olyan szigorú vallásgyakorló cionisták. Őket egészíti ki két stabil ultraortodox szövetséges párt, a szefárd Shas és az askenázi (Európából bevándorolt) Egyesült Tóra Judaizmus. Netanjahu jellemző politikai stratégiája eddig az volt, hogy lehetőségeihez mérten ehhez a hármas szövetséghez csatol még meggyőzhető pártokat a centrumtól a szélsőjobbig, hogy elérje a többséget.

a 2019 áprilisában megtartott választásokon ugyan várakozásokon felül teljesített a Netanjahu vezette szövetség, de mégsem tudott kormányt alakítani, és megindult az előrehozott választások lavinája.

Benny Gantz és Avigdor Lieberman a ludas

Ennek egyik oka a Netanjahu ellenében összeált Kék-Fehér szekuláris cionista, főként közép- és felsőosztálybeli szavazókat megcélzó politikai szövetség. A Kék-Fehér szövetséget egyrészt Benny Gantz volt tábornok által 2018-ban grundolt Izraeli Ellenállási Párt, másrészt a centrista Yair Lapid Yesh Atid (Van Jövő) nevű pártja és a Telem néven futó jobbközép párt alkotta. A szövetség 35 mandátumot szerzett, míg Netanjahu csupán 36-ot. Ez nagyban megnehezítette a veterán politikus lehetőségét a kormányalakításra, hiszen a Kék-Fehérek előre leszögezték – Benjamin Netanjahu beceneve után – az anti-bibista álláspontjukat:

A Netanjahu politikájának megroppanása mögötti másik ok az izraeli társadalom legsürgetőbb konfliktusa, az ultraortodox közösség, a haredim szerepvállalása Izrael állam életében: Avigdor Lieberman, a kormánykoalícióhoz szükséges, jobboldali szekuláris (tehát nem ultraortodox) Otthonunk Izrael (Yisrael Beiteinu) párt elnöke nem volt hajlandó támogatni Netanjahut, amennyiben az nem segíti annak a bevonulási törvénynek a megszavazását, ami az ultraortodox társadalom szerepvállalását erősítené Izrael önvédelmi hadseregében, az Izraeli Védelmi Erőben (IDF).

Járjuk is körbe, hogy az ultraordoxok hadseregben való részvétele miért lett ügy Liebermanék számára!

A koronavírus-válság aktualizálta az ultraortodox zsidók jelentette problémagócot

Ehhez először azt kell megértenünk, hogy kik is tulajdonképpen Izraelben az ultraortodoxok, és hogyan működik a társadalmuk: az ultraortodox népesség – amely prognózisok alapján 2065-re az izraeli társadalom harmadát alkotja majd – a többségi társadalomtól elkülönülve él. A szekuláris zsidóság által alapított izraeli államot nem ismerik el, hiszen szerintük Isten hívhatja csak vissza őket Izrael földjére. Politikai képviseletüket rabbijaik látják el, a választásokon jellemzően magas számban vesznek részt.

Pártjaik mindent megszavaznak Netanjahunak vagy bárki másnak, amíg az biztosítja a számukra szükséges anyagi és törvényi támogatást szeparatista életmódjuk fenntartásához.

Nem léphetnek be a hadseregbe, hiszen az a modern világ autoritását jelentené saját elkülönült társadalmukban. Így lesz a cionista zsidó állam parlamentjében való részvételük anticionizmusuk kulcsa.

De rendszeresen tartottak maszk nélküli nagygyűléseket, esküvőket, vallási szertartásokat is. Mindez összecsapásokba is torkollott az ultraortodoxok és rendőrség között, míg Netanjahu meg nem tett mindent, hogy az ultraortodoxokkal szemben érvényre jutassa a többségi társadalom pandémia alatti elvárásait.

Az ultraortodox zsidók problémája persze nem a koronavírussal alakult ki: az egy olyan mélyreható szerkezeti problémáját adja a zsidó államnak, amit az izraeli értelmiség már régóta hangoztat, és ami a demográfiai folyamatokkal egyre égetőbbé válik.

A politikum szétszakításával fenyeget a demográfiai helyzet

Reuven Rivlin államfő 2015-ös beszédében fejtette ki azon aggodalmát, hogy az izraeli állam karaktere átalakulás alatt van: felbomlani látszik a szekuláris és mérsékelten vallásos cionizmus. Arra hívta fel a figyelmet, hogy míg 1990-ben az iskolák első osztályában tiszta többségben voltak a szekuláris cionista családok gyermekei, és kisebbségben a nacionalista-vallásos (cionista), az arab (nem cionista) és az ultraortodox haredi (nem cionista) gyermekek, addigra a mai iskolák alsó osztályaiban ez az arány megváltozott: 38 százalék a szekuláris zsidó, 15 százalék nacionalista-vallásos, 25 százalék arab, és majdnem negyedrészt ortodox.

Ez a demográfiai változás (ami a jövőben csak fokozódni fog, hiszen az ultraortodoxok mellett az arab lakosság is növekvő gyerekszámmal rendelkezik) az izraeli identitás átstrukturálódásához fog vezetni. Amennyiben a közélet nem fordít figyelmet ennek a változásnak a harmonikus, nyílt és minden érdeket figyelembe vevő politikai lekövetésére, könnyen olyan helyzetbe juthat az ország, hogy

Mellette a gazdaságnak is szembe kell majd néznie a populáció felének (arabok és ortodoxok) bérfeszültségével és munkaerőpiaci alacsony részvételével. Nem a szélsőségesség lesz tehát a probléma, hanem a táborok közötti átjárhatatlanság, hiszen mindenkinek megvan a saját mainstreamje, médiája, városai, és ami a legfontosabb, elkülönülő oktatása.

Az is nehezíti a helyzetet, hogy a hadseregben, mint rendkívül erős identitásképző intézményben szolgálatot teljesíteni egyedül a lakosság lassan felét kiadó arabok és ortodoxok számára nem kötelező.

Ez pedig erodálja a közös ország érzetének ethoszát. Okfejtéseiben Rivlin arra figyelmeztet, hogy Izrael társadalmi és gazdasági krízisbe juthat, ha nem sikerül mindenki számára elmagyarázhatóvá tenni egy közös új izraeli karaktert.

Ennek a politikai akaratnak egy könnyen érthető terméke tud lenni az ortodoxok kötelező katonai szolgálat alóli felmentésének megszüntetése – Lieberman a koalícióba való belépésért pedig pont ezt kérte Netanjahutól. Lieberman persze inkább pragmatikus okokból, nyitva a világi szavazók felé, mintsem az arab és ortodox közösségért való aggódás miatt nem tudott megegyezni Netanjahuval, így következett az első előrehozott választás 2019. szeptember 17-én, ami nem hozott átütő eredményt egyik párt számára sem, a kormányalakítási kísérletek meddők maradtak. Így aztán jöhetett 2020. március 2-án az újabb előrehozott választás, újabb egyértelmű többség nélküli zsákutcával.

Ezt követően azonban a beütő koronavírus-válságra és a 16 hónapos ideiglenes kormányzat tarthatatlanságára való hivatkozással végül a Kék-Fehér szövetség beadta a derekát, és nemzeti egységkormány alakult Izraelben rekordszámú miniszteri pozícióval.

A koronavírus-járvány és gazdasági hatásai hatalmas nyomást helyeztek a koalíciós partnerekre. Még ha kívülről nézve Izrael jól is kezelte a járványt, a 2020-as és 2021-es költségvetés-tervezet és a Likud igazságügy miniszteri jogköröket csorbító javaslatai konfliktusokat okoztak a vészhelyzeti kormányban – amikor már december végére sem sikerült megállapodni a költségvetésről, a Kneszet 2020 végén újfent feloszlatta magát – az újabb előrehozott választást 2021. március 23-ra tűzték ki.

Mi vár Netanjahura a választáson?

Netanjahunak most minden bizonnyal leginkább a Likudból kilépő volt pártelnökaspiráns, Gideon Szaár új pártja (Új Remény) okoz nem várt fejtörést. Szaár (elszipkázva több ismert likudos politikust) hasonló jobboldali politikát képvisel, mint Netanjahu, pártja a gazdasági válságra és a munkanélküliekre helyezi a hangsúlyt, valamint kiemeli Netanjahu toxikusságát az izraeli politikában, ami miatt nem vehet részt az új kormányban.

Az Új Reményt a közvélemény-kutatók 10-11 parlamenti helyre mérik: ez erős érvágás lenne Netanjahunak, akinek pártját és két ultraortodox szövetségesét (Shas, Egyesült Tóra Júdaizmus), valamint az őt minden bizonnyal támogató új Vallásos-Cionista Pártot összesen 47 helyre saccolják, miközben a többséghez 61 hely kellene.

Kérdés még az Ajelet Saked volt igazságügy miniszter és Naftali Benett volt védelmi miniszter által vezetett Yamina (Jobboldal) nacionalista-vallásos arabellenes párt hovatartozása. Habár a televíziós viták nagyrészében azt képviselik, hogy Naftali Benett miniszterelnöknek készül, a nekik jósolt 11-13 parlamenti hely ehhez kevés lesz. Nem mondják ki egyértelműen hogy anti-Bibi vagy Bibi-pártiak-e, de inkább Netanjahu a prioritás számukra, tekintve, hogy március elején még lebaloldalizták az ellenzék vezető erejét adó Yair Lapid Yesh Atid pártját. 

A baloldali Meretz 4, míg a szebb napokat is megélt Munkapárt 5-6 helyért izgulhat – minden bizonnyal mindketten támogatnák Lapidot Netanjahu ellenében. A három arab pártot tömörítő Egyesült Arab Lista 8 helyre esélyes, rajtuk kívül még a 4 parlamenti székre esélyes arab párt, a Ra’am száll be a választási versenybe. Ez utóbbiak esélyeseknek számítanak egy ellenzéki koalícióba való bekerülésre. Lieberman a közvélemény-kutatások alapján csupán 7 helyre számíthat.

És mi vár Netanjahura a választás után?

Akárki akárhány helyet is szerezzen, az bizton állítható, hogy nem a választás estéjén, hanem az azt követő hosszú tárgyalássorozat eredményeként dől majd el, ki alakíthat kormányt március 23-a után.

azzal, hogy az ultraortodox szövetségeseivel szemben egyre nagyobb a kritika, miközben az ultraortodoxok kezét sem engedheti el a csoport meghatározó népességaránya miatt. 

Mindezen kilátások és a közvélemény-kutatások alapján

A gazdasági válság erőteljes előszele kényszerítheti a politikai szereplőket arra, hogy nagyot engedjenek agendájukból egy esetleges nemzeti egységkormányba való belépés, vagy egy Netanjahu nélküli nagykoalíció kedvéért. Netanjahu eredménye mellett Yair Lapidra, Gideon Szaárra és a Yaminára kell elsősorban figyelni, de a kisebb pártok, valamint az arab koalíció is lehet a mérleg nyelve. Bár Netanjahu igazi politikai veterán, az anti-Bibi koalícióra való igény egyre szélesebb a lakosságban, az emberek új politikai establishmentet akarnak.

Egy biztos: Izrael érdeke az lesz, hogy a politikai szereplők mielőbb dűlőre jussanak egymással, akár Netanjahuval, akár nélküle:

NYITÓKÉP: Benjamin Netanjahu / Facebook

Olvass még a Paradigma Intézettől az Azonnalin & kövesd őket!

Itt pedig Techet Péter elemzését olvashatjátok arról, hogyan mozdult rá Netanjahu az izraeli arabok szavazatára.