Tudod, kit nem ütött meg a járvány? A Lamborghinit!

Szerző: Petróczi Rafael
2021.03.19. 09:33

A luxuskocsikra szakosodott olasz autógyár kevesebb, de drágább autót adott el 2020-ban, mint előtte. Ezt jórészt a kínai vevőknek köszönheti.

Tudod, kit nem ütött meg a járvány? A Lamborghinit!

2020-ban két hónapra leállt a luxussportautókra és terepjárókra szakosodott olasz autógyár, a Lamborghini olaszországi gyártósora, kevesebb autót is adtak el tavaly, mint 2019-ben – ennek ellenére minden idők legnagyobb nyereségével „vészelte át” a pandémiás évet az autógyár.

A látszólagos ellentmondás mögött az áll, hogy hiába sikerült 2019-ben 8250 kocsit értékesítenie a Lamborghininek, míg tavaly mindössze 7430-at, ez utóbbiban nagyobb arányban voltak jelen a luxusautókon belül is az igazi prémium kategóriás termékek.

A Volkswagen-csoport tulajdonába tartozó olasz autógyár

tavalyi eladásainak 59 százalékát egy luxusterepjáró, a Lamborghini Urus (nyitóképünkön) tette ki, ami mai árviszonyok közepette alsó hangon 220 ezer dollár, átszámítva majdnem 68 millió forinttól kapható.

„Meglepődtünk” – kommentálta az eredményeket Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezérigazgatója. Mint elmondta, az Urus szárnyalása biztonságot ad számukra és a befektetőik számára is, és már az idei év első kilenc hónapjára is telítve vannak megrendelésekkel.

Winkelmann szerint az áll a háttérben, hogy – a termékeiket megvenni tudó, vagyonos – emberek már nagyon várják, hogy visszakapják és élvezhessék a régi életüket.

A Lamborghini szárnyalását jórészt a kínai vevőkör tette lehetővé:

a kínai vált az autógyár második legnagyobb piacává, letaszítva pozíciójából az eddig második Németországot.

A legnagyobb kereslet a Lamborghinikre az Egyesült Államokban van: a tavalyi megrendelések majdnem 30 százaléka amerikai vevőktől jött.

NYITÓKÉP: A Lamborghini Urus luxusterepjárója. Capritography / Pixabay

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek