Öt márciusi ifjú, akiről alig hallott valaki – eddig

A márciusi ifjak között meglehetősen változatos hátterű fiatalok küzdöttek azokért a jogokért, melyek a mai demokráciák számára alapértelmezettnek számítanak. Miután útjaik elváltak, mindegyikük más-más pályát futott be. 173 évvel a forradalom után rájuk is emlékezünk!

Kik jutnak eszünkbe akkor, ha 1848. március 15-ét említjük? Elsőként nyilván Petőfi Sándor, aztán Jókai Mór, Vasvári Pál, Irinyi János vagy Irányi Dániel. A legtöbb ünnepi megemlékezésen, iskolai tankönyvben vagy lexikonban nagyjából ezekkel a nevekkel lehet találkozni. De kik hívták tüntetni az egyetemről diáktársaikat? Ki emelte a magasba a magyar zászlót a tömeg élén? Melyikük indított lapot Marczius Tizenötödike címmel? Ki volt az, aki apjával közösen vett részt Táncsics kiszabadításában? Ezeknek a kevéssé ismert márciusi ifjaknak néztünk utána.

5. A zászlót lengető „szép Farkas”

A nevezetes márciusi napon, a Nemzeti Múzeum esőáztatta lépcsői előtt gyülekező tömeg egyre hangosabban kezdte követelni a lázító nézetei miatt börtönbe került Táncsics Mihály (születési neve szerint Mihajlo Stančić) kiszabadítását. Felhangzott a követelés: „Budára, Budára, a Helytartótanácshoz, szabadítsuk ki Táncsicsot!”

Minden bizonnyal a Nemzeti Színház kellékeseitől „kölcsönözték”, hiszen éppen egy harmincéves színésznő tartotta a magasba.

A rimaszombati Szathmáryné Farkas Lujza gyakorlatilag a színpadra született. Szülei is színészek voltak, apját azonban korán elvesztette, akit hamarosan anyja is követett a sírba. A kislány így nevelőszülők mellett maradt. Nem járt iskolába: írni-olvasni gyakorlatilag felnőttként, a szerepeiből tanult meg. Gyerekszínészként vált ismertté Kolozsvárott. 14 éves volt, amikor a nevelőszülők magára hagyták, így hamar önellátóvá kellett válnia. Tizenhét évesen ment feleségül Szathmáry Dániel színészhez, akivel kilenc gyerekük született.

1844-ben a Nemzeti Színházhoz került Pestre, ahol komikaként a közönség egyik kedvence lett a „szép Farkas”. Petőfi díjnyertes balladát írt róla, Széchenyi pedig őt látva fogadta el, hogy a magyar nép igenis alkalmas a színpadi játékra. A forradalom estéjén ott állt a színpadon Jókai Mór és Laborfalvi Róza mellett. Farkas Lujza személyes tragédiája, hogy közönségét bármikor meg tudta nevettetni, magánélete azonban tele volt tragédiákkal. Nem elég, hogy árván nőtt fel, a szabadságharcban férjét és egyik fiát is elvesztette, egy másik pedig Garibaldi oldalán halt meg az olasz egység háborúi során.

1850-ben ismét egy színész, Latóczky Nándor felesége lett. Új férje azonban nehezen tudta a családot eltartani, ezért Pestről visszaköltöztek Kolozsvárra. Innen csak hét évvel később, Szigligeti Ede támogatásával tudott visszatérni a fővárosba. Az ő Mama című darabjában lépett fel utoljára 1891-ben. Hetvenöt éves korában hunyt el Budapesten, ahol a Kerepesi úti temetőben állítottak neki síremléket.

4. A veszélyes műtőnövendék

Március tizenötödikén minden bizonnyal az egyetemi diákok örültek a legjobban a forradalomnak, hiszen az váratlan „kényszerszünetet” hozott nekik. Mikor Vasvári Pál és Jókai Mór megjelent köztük a 12 ponttal, Petőfi pedig elszavalta nekik a Nemzeti dalt, akkor a diákok egy emberként csatlakoztak hozzájuk. Sőt, a nap végén saját küldöttséget hoztak létre, amelyik útra kelt Pozsonyba, hogy tudassák az ifjúság követelését: felelős magyar kormányt akarnak. A küldöttség tagjaként utazott egy huszonegy éves orvostanhallgató, Kornfeld Frigyes is.

A nagykállói zsidó családból származó fiatalembernek már az apja és két nagybátyja is orvos volt. A szatmárnémeti piaristáknál tanult, onnan került a pesti egyetemre. Itt nemcsak a medicinával foglalkozott: tanulmányozta a francia forradalmat, irodalmi körökbe járt.

Bár még csak medikus volt, a szabadságharcban már hadiorvosként szolgált. Először Perczel Mór seregében találjuk, majd a 104. szegedi zászlóalj főorvosa lett. A világosi fegyverletételt követően visszatért Pestre, hogy befejezze tanulmányait. Családja ekkor tért át a katolikus hitre és vette fel a Korányi nevet.

1851-ben még átvehette orvosi diplomáját, azonban a Bach-korszak titkosrendőrei ekkor már megfigyelték. Egy jelentésben ezt írták:

„A pesti közkórház műtőnövendéke a pesti rendőrkapitányság közlése szerint a magyar forradalom alatt különösen szembeszökő tevékenységet fejtett ki a diákok között forradalmi szellem idején. Egy levelének több nyilatkozata [...] eléggé bizonyítja még jelenleg is igen veszedelmes gondolkodását.”

Erre hivatkozva végül Pestről és Bécsből is kitiltották, ezért vidéken kezdett praktizálni. Ez, mint utóbb kiderült, meglehetősen jótékony hatással volt karrierjére.

Szabolcs vármegyében dolgozva megismerhette a vidéki Magyarország közállapotait és a kor népbetegségeit. Nemcsak az orvos- és nővérhiánnyal szembesült, hanem az olyan, ekkor még sokszáz életet követelő járvánnyal is, mint a tuberkulózis. Számtalan orvosi szakcikket írt ekkoriban. Ezek a mai olvasó számára már nehezen követhetőek, hiszen az orvosi latin kifejezések helyett előszeretettel alkalmazta a nyelvújítás vívmányait. Ma már nehezen megfejthető, hogy az olyan betegségek, mint a bujasenyv, mocsárgerji vagy rostonyás tüdőlob, vajon miket takarnak. 1861-ben már Szabolcs vármegye főorvosa volt, ahol járványkórházat alapított. Ezután térhetett vissza a fővárosba.

1865-től a Rókus Kórház idegosztályát vezette, miközben jó viszonyba került a kiegyezés utáni évek kultúrpolitikusaival, Eötvös Józseffel és Trefort Ágostonnal. Később Korányi segítségével dolgozták ki az 1874-es orvosképzési reformot és az 1876-os közegészségügyi törvényt. Ezután kapott bárói rangot, 1884-ben pedig az Akadémia tagja lett. Szervezőmunkáját dicséri az Üllői úti Belgyógyászati Klinika és az Erzsébet Királyné Szanatórium megnyitása. Nyolcvanöt éves korában hunyt el Budapesten, egy évvel a Nagy Háború kitörése előtt.

3. Petőfi elfeledett barátja

Petőfi Sándor barátjaként Arany Jánost és Jókai Mórt szokás emlegetni. Pedig a pesti Pilvax-kör egyik oszlopos tagja volt a debreceni Pálffy Albert is. Jókai így idézte fel alakját:

„Szép, nyúlánk, elegáns alakja, választékos mozdulataival mintha előttem állna most is: mindig finoman, de csípősen szólt.”

Pálffy Debrecenben született 1820-ban. A középiskolai éveket követően papi tanulmányokat folytatott Szatmár megyében, ám őt inkább a bölcselet érdekelte, a teológia kevésbé, ezért a nagyváradi jogi karra ment. 1842-ben költözött Pestre gyakornoknak, ahol hamar Petőfi baráti köréhez csapódott.

1845-ben közös albérletben lakott a költővel Dömsödön, ahol együtt tanulmányozták a francia irodalom és történelem (különös tekintettel a forradalmi évek) nagy alakjait. Ekkoriban alakult ki a két fiatalember köztársaságpárti gondolatvilága. Együtt szervezték meg a Tízek Társaságát, ami a kor ifjú írótehetségeit tömörítette.

A márciusi forradalmat követően Pálffy saját lapot indított Marczius Tizenötödike címmel. A lap harsány, republikánus hangvétele nem nyerte el mindenki tetszését, főleg mert nem egyszer bírálta a Batthyány- és Szemere-kormányokat. A fiatal radikálisok nem akartak csupa nemesből álló kabinetet látni, ráadásul ellenszenvüket tovább tetézte Petőfi képviselőválasztási veresége. Csalódottságuknak az újságban gúnyos cikkek formájában adtak hangot, ezért

1849 után Pálffy bujdosni kényszerült: egy barátja birtokán húzta meg magát. 1853-ban azonban sikerült őt elfogni, de ekkor már enyhébb idők jártak és „csupán” internálták Csehországba. Itt megnősült, majd két év múlva visszatért Pestre és írói-szerkesztői karrierjét építgette. Számos elbeszélést és regényt írt, miközben Hon című lapnál a külügyi rovat vezetője volt. 1867 és 1870 között ismét megpróbálkozott egy saját újság, az Esti Lap elindításával. Elfogadta a kiegyezést, ám a nemesi kiváltságokkal szembeni ellenszenvét élete végéig megőrizte. Hetvenhét éves korában hunyt el.

2. A lázas festő

Március 15-én késő délután Táncsics Mihály zárkájának ajtaja kitárult. A politikus-írót a szabadító tömeg kocsira ültette, mely elől kifogták a lovakat és ők maguk húzták át Pestre. A kocsit egy akkor már ismert színész, Telepy György is húzta, aki mellett ott volt fia, Károly is.

A húszéves fiatalember festőnek tanult, ráadásul nem is akármilyen helyen: a kor legsikeresebb művésze, Barabás Miklós vette szárnyai alá. Olyan tehetségekkel tanulmányozta a mester ecsetkezelését, mint Than Mór, Orlay Petrich Soma és Madarász Viktor.

megbetegedett és csak 1849 végére gyógyult fel teljesen. Minden bizonnyal váltólázban szenvedett, mert naplója tele van a lázas fantázia termékeivel. A politikai és hadi eseményeket betegsége ellenére is igyekezett követni. Görgei csapatai 1849. május 5-én visszafoglalták Buda várát. Az ostrom utáni látképet Telepy naplójában örökítette meg:

„... a golyóktól megrongált bástyák, a nagy földhányás, mellyel a kapu volt megerősítve, melynek már csak a nyomai látszanak a falon, a nádori lak leégett romjai, az ágyútelepek kideszkázott és felemelt helyei, mely a bemenéstől balra esett, a katonai őrtanya háta megett, ahonnan a mieinkre ágyúztak, az új országos épület és a fegyvergyár megrongált falain, melyet a magyar bombadarabok meglyuggattak, az udvari istálló leégett üszkös falai, ahonnan a mieink a városba rohantak, szóval minden bástya, rom, minden düledék és kőhalom, mint büszke szellemek a nemzet dicsőségét mosolyogták. [...] A nemzet megtörhetetlen szelleme lebegett romok felett.”

Világos után Telepy Münchenbe szökött, ahol folytatta művészeti tanulmányait. Később a velencei és római akadémián is tanult. 1859-es hazatérését követően a Barabás-tanítványokkal megalapították a Magyar Képzőművészeti Társulatot, melynek negyvenöt évig volt igazgatósági tagja, egy ideig még titkára is. 1906-ban hunyt el, amikor a Műcsarnok éppen egy csoportos kiállítást szervezett, ahol az ő munkái is szerepeltek.  

1. A nyughatatlan gépgyáros

„Ne vesztegeljünk, az idő itt, hogy tennünk kell. Ha a nép boldogsága kívánja, folyjon vérünk, mint a patak, de jelszavunk maradjon: éljen a szabadság! vesszenek a jezsuiták!” – ez az (egyetemi tanárok ellen is) lázító beszéd Vidats János joghallgató szájából hangzott el 1848. március 15-én az Egyetem téri főépület előtt.

A dékánnak addigra már igencsak elege volt a fiatalemberből: magatartása miatt megbuktatták, sőt – fogdával fenyegették. Őt azonban ez láthatóan nemigen zavarta, hiszen már bőven kivette a részét a forradalmi eseményekből:

Vidats Bánátkomlóson született 1826-ban. Apja lakatosmester volt, aki sikeres gépműhelyt üzemeltetett: ekéket készített. Ez volt az Első Magyar Mezőgazdasági Gépgyár. A fiú jogot és bölcseletet jött tanulni Pestre, ahol hamarosan a Pilvax-kör tagja lett. A márciusi forradalmat követően önkéntes katonának állt, igen nagy sikerrel: a délvidéki harcokban főhadnagyi rangot szerzett, később együtt küzdött a felső-magyarországi harcokban Görgei Artúr testvére, Ármin oldalán.

A szabadságharc leverése után először Horvátország, majd Itália földjére menekült, ahol napszámosként dolgozott. Svájcba próbált szökni, amikor az osztrákok a határon elfogták. Így került haza, ahol kötél általi halálra ítélték, melyet később várfogságra enyhítettek. 1853-as szabadulását követően Abonyban gazdálkodóként dolgozott. Nyughatatlan természete azonban ekkor sem csillapodott: részt vett egy újabb függetlenségi háború szervezésében, amit a titkosrendőrség hamar lefülelt. Ismét elfogták és ezúttal Salzburgba internálták. Csak apja hathatós közbenjárására engedték szabadon.

1856-ban átvette a családi vállalkozást, de az osztrákok továbbra is megfigyelés alatt tartották. Függetlenségi nézeteiből továbbra sem engedett: 1861-ben például Deák Ferenc békülékenysége ellenében foglal állást a Határozati Pártban.

1862-ben európai körutazást tett, mely során felvette a kapcsolatot az emigrációban élő Kossuth Lajossal, aki egy újabb szervezkedésbe akarta bevonni. Az osztrákok ezt is sikerrel számolták fel, ami Vidats számára ismét pár hónap börtönt jelentett... A sorozatos kudarcok továbbra sem szegték kedvét: 1866-ban még arra is vállalkozott, hogy harcol az olasz egység háborúiban az osztrákok ellen. Útra kelt, hogy beálljon az ottani magyar légióba, ám mire megérkezett, a harcok már véget értek.

Kossuthtal egészen haláláig tartotta a kapcsolatot. Az egykori kormányzó többször igénybe vette Vidats segítségét, például amikor kiegyezésellenes propagandát kellett terjeszteni Magyarországon (ilyen volt például a Negyvenkilencz című lap). 1867 után az Országos 1848-as Párt soraiban politizált. Megszervezte a pesti honvédsegélyező egyletet, sőt: elvállalta, hogy annak pénztárát ő maga kezeli. Az egykori honvédek számára menház létesítését is kezdeményezte. 1869-ben a Ferenc József Takarékpénztár elnöke lett.

Az 1873-as év azonban végzetesnek bizonyult Vidats számára: nem volt elég, hogy a bécsi tőzsdekrach után a gépgyára csődbe ment, közben feleségét is elvesztette. Ráadásul a honvédegylet anyagi stabilitása veszélybe került. Ezt a sok nyomást nem tudta elviselni, ezért a takarékpénztár negyedik emeletéről a mélybe vetette magát.

BORÍTÓKÉP: Forradalmi tömeg a Nemzeti Múzeumnál 1848. március 15-én. Forrás: Wikimedia Commons