+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Losoncz Alpár
2021. március 13. szombat, 08:15
A szép új világ hirdetői még pár éve is a digitalizációtól várták az emberiség szebb korszakát, mostanra éppen ezek a körök akarnának korlátozni és ellenőrizni. A lényeg azonban elsikkad: a digitális konszernek csak utánozzák, ami mindig is a kapitalizmus jellemzője volt, azaz a büntetést és a megfigyelést.

Ez itt a Balkánmagyar. A Balkánmagyar Losoncz Alpár filozófusnak, az Újvidéki Egyetem professzorának mostantól rendszeresen jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk hozzá!

 

Az év elején egy furcsa front alakult ki a digitális kommunikációt vezénylő óriáskonszernekre irányuló elégedetlenség kapcsán: össze nem tartozó, sőt, ellentétes pályákon mozgó egyének, hangadók, politikusok tömörültek egybe. Egy távlatba került a Fehér Házból távozó, ámokfutónak minősített, a közösségi platformokról eltávolított, immáron volt amerikai elnök, a vonakodó hegemonikus racionalitást megtestesítő német kancellárnő, a keményen odamondogató mexikói elnök és a vélt vagy valós elhajlásokkal, konspirációs kilengésekkel vádolt közszereplők egész sora, akiket a Facebook és társai intés/büntetés gyanánt megfosztanak a megszólalás jogától. Módosult valójában az érzület:

 

még néhány évvel ezelőtt is a digitális messianizmus volt az uralkodó, miszerint a központtalanított, az információkat szóró internet beteljesíti a célirányos történelem munkáját, azaz elvezet a szabadsághoz.

 

Íme, itt is vannak a vég kétségbevonhatatlan jelei, hiszen a Twitter-forradalom aláássa a tekintélyelvű hatalmakat: ilyen gondolatokat hangoztattak világszerte, például 2009-ben, amikor megrendülni látszottak az iráni rezsim tartóoszlopai  ̶  noha a rendelkezésre álló adatok egyáltalán nem bizonyították a Twitter élénk használatát. Az arab tavasz virulását pedig már egyenesen az internet diadalának tekintették. És egyáltalán: remélhető, hogy nem lesz oligopólium a piacon, eljön az óhajtott, zavartalan vetélkedés ideje,

 

a Big Data szétterülő logikája pedig új életet lehel az amúgy félkész kapitalizmusba.

 

Ráadásul a digitális birodalom megvalósítani látszana azt az eszményt is, amelyet egykoron különösen a romantika karolt fel, nevezetesen, keretet biztosítani az őszinteség megnyilatkozásainak, valamint keresni-megtalálni a mindig bizonytalan talapzattal bíró autenticitás forrásait.

 

Létezett viszont a digitális messianizmus történelmi kontextusa. Elfelejtődik ugyanis, hogy a hidegháborús konfliktusok egyik különös sarokpontja a kibernetikus tér feletti uralomhoz kötődött. Ugyan ki emlékszik már az egykori szovjet miniszterelnöknek, Alekszej Kosziginnek vagy vejének, a laxenburgi Alkalmazott Rendszeranalízis Intézete tagjának, Dzhermen Gvishianinak a ténykedésére a kibernetikus szocializmus kapcsán?

 

Vagy a múlt ködébe veszik, hogy 1973-ban Chilében nemcsak a nacionalizáció gyakorlata irritálta a transzatlantizmus ügyintézőit, hanem egy bizonyos Stafford Beer is, a brit kibernetikus, aki segítséget nyújtott a szocialista Salvador Allendenek, hogy digitális aspektusokkal élve újrarendezze a gazdaságot. A CIA voltaképpen már a hatvanas években, azaz idejekorán riadót fújt:

 

ott a vészjósló szovjet előrenyomulás a kibernetika terén, sürgősen lépni kell, mert az ellenség fogja diktálni a tempót.

 

A „rendszerváltás” 1989-es ideológiai extázisa felől nem látszott, hogy a transzatlanti világ megkönnyebbült: eltűnt a digitális szocializmus veszélye. Az e konstellációban születő digitális messianizmus aztán rengeteg egyszerűsítést tartalmazott. Így egyes értelmezők lelkendeztek, hogy a puha digitális kormányzás felváltja a nehézkes társadalommérnöki képleteket, mások pedig olyan lehetőségeket rendeltek a digitális/mediális megnyilvánulásokhoz, miszerint képesek szétmállasztani minden autoriter rendszert. Ha elmúlik a tudatlanság, ha megnyílnak az információáramlás kapui, mindenki rohan majd a vágyott világba, amely persze mindig odaát van.

 

Holott az információ körforgása, a média által sugárzott hírek és a tekintélyre alapozó rezsim fennállása, valamint a vonatkozó ellenállás között nagyon tekervényes utak kanyarognak.

 

A technológia sohasem semleges: életformát teremt. Ám a kifejlet bizonytalan.

 

Ha már az 1989 előtti szocializmust említettem: Holger Lutz Kern és Jens Hainmüller, a két német, ám Amerikában működő társadalomtudós írt egy figyelemreméltó tanulmányt, amely – leegyszerűsítve – azzal foglalatoskodott Kelet-Németország kapcsán, hogy mily módon erősítette a nyugati média fogyasztása a honi tekintélyelvű apparátust, amely nem is véletlenül mondott igent például a Dallas-féle szappanoperákra. Azt domborították ki a szerzők, hogy az ezen média hatósugarain kívül eső régiók tanúsítottak legtöbb hajlandóságot az ellenállásra. És ez akár minta is lehet. A „tömegek ópiuma” ugyanis különféle formákban jelentkezik:

 

a nyugati média a kiterjedt digitális szférákkal karöltve éppenséggel bénító is lehet, egyáltalán nincs predesztinálva a szabadság terjesztésére.

 

Mindenesetre úgy tűnik, hogy emberek egész sora zökken vissza a valóságba: a digitális közegek, amelyek a kommunikáció édenkertjeit hivatottak megtestesíteni, most kimutatják a foguk fehérjét, azaz a fegyelmezés eszközeiként jelennek meg. Ezen közegek digitális csőcselékként azonosítanak embereket, akik úgymond közszemlére teszik paranoid fantáziáikat, de közben veszélybe taszítják a liberálisok féltve őrzött kincsét, a privátszférát – ezt fontolgatják megannyi kommentárban.

 

Valojában már korábban is megkongatták a vészharangot, például 2018-ban látott napvilágot a harvardi tanárnő, Shoshana Zuboff reprezentatív könyve, amely a felügyelői/megfigyelői (surveillance) kapitalizmust elemezgette. Nézzünk néhány aspektust.

 

Figyelmet érdemlő tény, hogy a Harvard Business School pedigréjével bíró szerző nem átall a Marx nyomait követő, hiperradikális David Harveyre hivatkozni – noha félreértés ne essék, az emberarcú kapitalizmust áhító, a lényeget a konszernek és a fogyasztók viszonylatára egyszerűsítő Zuboff gondolkodása távol esik Marxtól, sőt még Michel Foucault-tól is.

 

Ám az is igaz, hogy a metaforák seregét felvonultató tanárnőt nehéz túllicitálni egyes kiélezett állítások tekintetében. „Felülről irányított puccs”, „térdrekényszerítés”, a „digitális megfigyelés militarizációja”, „földbe döngölés”, a „gondolkodásnak fényűzéssé való tétele”, „digitális gleichschaltolás”, a „szabadság kiárusítása” vagy akár immáron apokaliptikus tónusban: az emberiség antropológiai állományának rongálása, a konformizmus-többlet kicsikarása – ilyen és hasonló mozzanatokra lelhetünk a könyvben az óriáskonszernek kapcsán.

 

Mindenütt alá- és fölérendeltségek észlelhetők, mint Orwell híres könyvében. Ám pislákol a remény: lehetséges a robusztus jogi szabályozás, valamint számítsunk az európaiak kitartó igényére, hogy megzabolázzák a konszerneket. Csakhogy kell mindehhez némi jogi fetisizmus is Zuboff részéről:

 

mintha a konszernek uralma jogellenes lenne, mintha nem éppen a fennálló jogi keretek biztosítanák túlhatalmukat!

 

Mindeközben Zuboff visszapillant: létezett egykor egy Facebook előtti ártatlan korszak, fordista életszervezéssel, egy mostanság lenézett gyáriparral, és egy olyan világ, amely nem az igazság kategóriájának kipellengérezése körül ügyködött. Érdemes lenne legalább néhány elemét visszahívni.

 

Az említett konszernekre nyilván rájár a rúd, megérdemelnek minden bírálatot, hiszen a jóakaratú, öndicsőítő, szabadság iránt elkötelezett techgigászok képe, amelyek a tévelygő emberiség kommunikációs ügyletei felett őrködnek, még lázálomban sem felel meg a valóságnak: úgy felügyelnek és tiltanak, hogy közben érdekkövető magatartást tanúsítanak. Ahogy az éber elemzők megfigyelték: ezen nagyvállalatok ugyan

 

világgá kürtölik a gyűlöletbeszéddel vagy a konspirációs fantazmagóriákkal szembeni zéró toleranciát, ám eközben, ha csak lehet, kereskednek az elvekkel.

 

A 2020-as amerikai elnökválasztást mondjuk nem engedélyezik egy elcsalt folyamat távlatába helyezni, minden korábbit viszont igen: Zuboff tanárnő azonban, aki Obamát „Google-elnöknek” nevezi, itt bírálatra invitálna bennünket. Sok a panasz azt illetően is, hogy az amerikai államot érintő kritikákat erősen megszűrik, viszont megengedik a sötét diktatúrával jellemezhető országok (pl. a szövetséges Szaúd-Arábia) öndicséretét. Ennélfogva a szabadságadagolást különféle, hatalmi érdekekhez hajlítják.

 

A Parler nevezetű alkalmazás ellehetetlenítése például a közösen fellépő óriások részéről a folyó év elején igazi ragadozói gesztus volt: az elnémított Parler valahol a jobboldalon ténfergett a piaci fundamentalizmus zászlaja alatt, de éppenséggel távol állt Trumptól, inkább a piaci résbe kívánt befurakodni. Az Amazon és társai a kicsikart monopóliumból adódó előjog birtokában privilégiumőrző módon gyűrték maguk alá a Parlert, és libertariánus vezéregyéniségüket, John Matzét. Márpedig ez a nem kívánatos konkurencia elmozdítása  ̶  majd tanítják is a monopóliumokkal foglalkozó kurzusokon. És ezt a kontextust nem a liberális demokrácia feletti (állítólagos) aggályok világítják meg.

 

Mindeközben remélhetőleg világossá vált, hogy a nagyvállalatok nem egy irányba ütnek és korlátoznak – egy fennálló ideológiai állag nevében. Ellenkezőleg:

 

jobbra is, balra is csapnak, így megrostálják a háborúellenes megnyilatkozásokat, tehát az ellenszegülő szereplők minden oldalon céltáblát képeznek.

 

Egyszóval: Dunát lehetne rekeszteni a korporációkat megrovó bírálatokkal. Mégis, sok minden hiányzik az említett tanárnő által felrajzolt képből, és nem igazítanak el bennünket az óriásvállalatok kapcsán a jelzett zúgolódások sem. A Facebook előtti ártatlan kor – sugallja Zuboff. Ám a történelmi látleletek másra utalnak: először is a digitális szereplők és elődjeik amúgy is együtt meneteltek az erőszakszervezetekkel, titkosszolgálatokkal. Az, hogy a CIA az Amazon szolgáltatásaitól függ, egy összefüggésrendszer megnyilvánulása. Ez a dolguk, mármint, hogy ellenőrizzék a renitenseket – fogalmazott nemrégiben egy politikus.

 

Zuboff-fal ellentétben, nem létezett szűzi, ájtatos kor, amelyben az égre tekintő kisvállalkozót a vetélkedés szépsége hajtotta,

 

a kapitalizmus mindig, tehát már eleve felügyelői-megfigyelői volt.

 

Hovatovább, amennyiben még inkább visszafelé mozgunk a történelemben, úgy azt látjuk, hogy az ezen logikába befűzhető aspektusokat éppenséggel az előremozdulás, a modernizáció zálogának tekintették. Minden idevágó könyv elmondja, hogy az olyan francia felvilágosítók, mint Denis Diderot és Voltaire, valamint az orosz cárnő, Nagy Katalin közötti fölöttébb érdekes háromszögben elhangzott a hatalomgyakorlást illető tanács: megfigyelni és ellenőrizni, hiszen a modernizálódó világ hallatlanul összetett és beláthatatlan, az uralkodónak viszont tudnia kellene arról, hogy az alattvalóknak mi jár a fejéüken. Ez is mintát jelent.

 

Visszatérve a Facebookhoz és társaihoz: amit Zuboff és sokan mások olyan tolakodóan mellőznek, az a konszernek és az állam egymásra találása a megfigyelői/tekintélyelvű kapitalizmus fenntartásában. A játék nem egyszerű, hanem sokirányú: az állam vagy egyes apparátusai hol szabályozni kívánják ezen nagyvállalatokat, hol arra buzdítják, hogy még szigorúbban szűrjék az áramló tartalmakat, hol kiadják az ellenőrzés és a biztonságteremtés feladatait ezen vállalatoknak, mint afféle alvállalkozóknak.

 

Naphosszat lehet szidalmazni a Facebookot, ismételgethetjük a végtelenségig, hogy korlátozni kellene a hatalmát, anélkül, hogy érintenénk az állam és a techkonszernek érdekunióját.

 

Összegezve: ha tényleg létrejött az „ellenőrző társadalom”, ahogy ezt Zuboff sugallja, úgy az nem képzelhető el a digitális kommunikáció kereteit fenntartó konszernek és az állam ellenőrző, hatalomfüggő apparátusai közötti átjárási mechanizmusok nélkül.

 

Egy tőről fakad a Google és az állami apparátus megfigyelői részlege, még ha intézményesen szétrajzanak is.

 

És vannak egyéb olyan vitapontok is, amelyeket a posztorwelli szinten mozgó Zuboff ellen hozhatnánk fel. Az például, hogy újabban a privátszféra menthetetlenül elsorvadásra van ítélve, nem szolgál semmilyen újdonsággal. Még Zuboff metaforáival sem értek egyet, amelyek a Google és mások által letaglózott embert illetik: röviden szólva ezek

 

a konszernek nem ilyen alárendeltséggel operálnak, hanem inkább a vágyakkal, a fantáziákkal, az affektusokkal kereskednek, azokat kanalizálják.

 

A represszió képe ezt nem ragadja meg, persze a fogyasztási társadalom semmitmondó fogalma sem. Lehet, hogy az internet felügyel, de megszakadnak esetében a felügyelet és a büntetés közötti erős szálak: már ez is távolságot jelent az olcsó „totalitarizmus” mintájával szemben, mondja Maurizio Ferraris, a kortárs filozófus.

 

Zuboff gondolkodásában adódnak radikális hangok, de sok mindent nem tár fel. Ami a legfontosabb: része ő a digitális szférával kapcsolatos jelenlegi elbizonytalanodásnak.

 

Losoncz Alpár filozófus, az Újvidéki Egyetem professzora mostantól kéthetente rendszeresen az Azonnalin! Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!          

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A járvánnyal kapcsolatos álhírterjesztésért megítélt érdemrendet így senki nem vette át – a DK miniszterelnök-jelöltje azért nem kell szomorkodjon, meg fogja azt kapni postán.

A szükségállapot meghosszabbítását a parlamentnek is meg kellene szavaznia, de azt kormánypárti képviselők sem támogatják. Magyarországon akár őszig is maradhat a veszélyhelyzet.

Lodban a rendőrség elveszítette a város feletti irányítást. A fellázadt arab lakosok és zsidó szomszédaik a sötét utcán, spontán egymásra támadtak.

Mind a gázai terrorcsoportok, mind az izraeli hadsereg további, súlyos csapásokkal fenyegeti a másikat. A Vaskupola-rendszer működéséről azonban bámulatos videók készültek.

Az utolsó nagy kérdésben is sikerült dűlőre jutnia a hatpárti ellenzéki összefogásnak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás