A Mérce volt főszerkesztője is elindul a józsefvárosi előválasztáson

2021.03.13. 12:06

Jámbor András, az LMP és a Párbeszéd volt tagja most a Fővárosi Önkormányzat alkalmazottja. Egyéni adományokból szeretne az MSZP-nél is baloldalibb programmal kiállni Kocsis Máté volt kerületében.

A Mérce volt főszerkesztője is elindul a józsefvárosi előválasztáson

Bejelentette az idei ellenzéki előválasztáson való indulását Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője, a Fővárosi Önkormányzat egyik jelenlegi tanácsadója. Jámbor a VIII. és a IX. kerület egy részét lefedő Budapest 6-os számú egyéni választókerületében függetlenként, egy új baloldali mozgalom, a Szikra külső támogatásával méretteti meg magát az ellenzék egyéni képviselőjelölti posztjáért.

Az előre lefektetett előválasztási szabályok értelmében facebookos bejelentésében már arról is nyilatkozott, hogy győzelme esetén a Párbeszéd frakciójába ülne be a parlamentben.

Indulását bejelentő bejegyzésében Jámbor, aki a Mérce nevű baloldali hírportál alapító-főszerkesztője is volt, előtte pedig az LMP, majd a Párbeszéd politikai munkáját segítette, úgy fogalmazott, háttéremberből kíván most első vonalbelivé válni az ellenzéki térfélen:

„Az elmúlt 12 évben mindig ott voltam a háttérben, szerveztem, írtam, beszéltem, de most itt az ideje, hogy előrelépjek, és a körülöttem lévő közösséget megszervezve cselekedjek is.“

Bejegyzésében beszámol még arról, immár 3 hónapja készíti elő kampányát Kocsis Máté fideszes képviselő jelenlegi kerületében. Ennek középpontjában a munkajogok, egy médiapolitikai program és a klímaváltozás állnak. Honlapján ír arról is, hogy bár jelenleg a városházán Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettesnek dolgozik, kampányát nem adófizetői pénzből és nem munkaidőben szervezi.

Itt részletesebben ír programjáról is. Ebben

az 1989-es rendszerváltás utáni korszakot a dolgozói jogok szempontjából nemes egyszerűséggel szabadrablásnak minősíti.

Mindez rímel arra, amit Jámbor András még az őszi véleményvezér-interjúsorozatunkban mondott

„Van egy újság, van egy videócsatorna, meg pár ember, aki nagyon szeretne valamit csinálni, de ez még nem politikai létezés. Az ott kezdődik, hogy cselekvés történik, olyan, ami nem a virtuális világban zajló folyamatokat változtatja meg, hanem a valódi politikai téttel rendelkező folyamatokra van ráhatással. Az írás és a videókészítés is csomószor van ráhatással, de akkor lesz baloldal, ha lesz cselekvés is.”

A budapesti 6-os választókerület egyébként viszonylag népszerű az előválasztási indulók körében:

+ Csordás Anett, az otthonápolás munkaként való elismeréséért küzdő aktivista is ugyanitt indul el, a Pikó Andrást polgármesternek választó C8 színeiben. Ő sikere esetén a Momentum frakcióját erősítené.

Elindulását bejelentette még Manhalter Dániel kommunikációs szakember is, őt a Demokratikus Koalíció jelölte.

Az is korábban kiderült már, hogy a fideszes Kocsis Máté nem indul újra az egyéni képviselői helyért, helyette a jelenleg a budapesti kormányhivatalt vezető volt józsefvárosi polgármester, Sára Botond lesz majd az ellenzéki előválasztás győztesének kormánypárti ellenfele 2022-ben. 

Disclaimer: a cikk szerzője a Mérce volt újságírója.

NYITÓKÉP: Jámbor András / Facebook

Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor az Azonnali korábbi újságírója

Történészdiplomával rendelkezik, de 2013 óta főleg blogol, 2015 óta pedig újságcikkeket is ír. Sokszor Európáról és a Közel-Keletről. Az Izrael-párti sajtó kedvenc magyar firkásza. Eléggé baloldali.
Facebook
Twitter

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek