+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bede Ábel
2021. március 12. péntek, 08:11
Meghan Markle a brit királyi udvar intézményének legnagyobb PR-lehetősége volt, de pont akkor vádolta meg a családot rasszizmussal, amikor egy arra kifejezetten érzékeny generáció a popkultúrán keresztül újraéli a család történetének legnagyobb botrányát.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A királyi szerepüktől visszalépett Harry Herceg és Meghan Markle nemrég interjút adott Oprah Winfrey-nek, amit az Egyesült Államokban vasárnap, az Egyesült Királyságban pedig hétfőn adtak le. Az interjúban több, a királyi család számára igazán kínos részlet derült ki, melyek közül a legsúlyosabb az, hogy

 

a család egyik tagja aggódott azzal kapcsolatban, mennyire lesz sötét születendő gyermekük bőrszíne.

 

Az esetről az Azonnalin Tóth Csaba Tibor is írt, összefoglalva az eset bizonyos következményeit, de van pár szempont, ami miatt még súlyosabb az udvar és a monarchia mint intézmény hosszú távú jövője szempontjából az interjú és a körülötte kialakult botrány, mint elsőre tűnik.

 

A királyi dinasztia és a 21. század

 

Meghan Markle királyi családba való beházasodásával az udvar eleinte az addig egyik legjobb PR-eszközéhez jutott. Markle csatlakozása a családhoz eleinte széleskörű pozitív reakciókat váltott ki. Azok a brit polgárok és médiumok, akik a királyi család ügyeit figyelik és lelkesednek érte, minden hasonló, nagyobb királyi eseménynek örülnek, de még azok is szívesen fogadták, akiket kevésbé érdekel az udvar, mondván,

 

a királyi család végre elérkezett a 21. századba.

 

A Guardian publicistája, Afua Hirsch szerint például egy fekete, amerikai királyi családtag hatalmas előrelépés, hiszen a családnak alapvetően az egyik dolga az, hogy reprezentálja a brit nemzetet, aminek a 21. századra egyértelműen részei lettek kisebbségiek és külföldi származású polgárok.

 

Eleinte a pár és a királyi ház aktívan ki is használta ezt a lehetőséget. Erre a legjobb példa maga

 

Harry és Meghan esküvője, ahol egy fekete lelkész adta őket össze, kulturálisan afroamerikai hagyományokat követő prédikációval.

 

Az esküvői gospelkórus az amerikai polgárjogi harcok idején berobbanó Stand By Me-t énekelte. Meghanon keresztül szimbolikusan már a királyi család is képesnek mutatkozott befogadni a nem fehér embereket is maguk közé, ahogy azt a brit politika már a kilencvenes és kétezres években megtette (és mivel sok brit identitásában lényeges szerepet játszik a királyi család), ezzel teljessé téve a brit nemzetkép befogadóbbá alakulását.

 

A rasszizmus gyanúja tehát éppen azért kínos, mert a média (az udvari apparátus meglehetős közbenjárásával) Meghan Markle pozícióját a királyi családban a szimbolikus térben egyenlővé tette a nagy-britanniai feketék pozíciójával. Mivel ez eleinte nagyrészt pozitív fogadtatás volt, mindenkinek érdekében állt a szimbolikus kapcsolat. Azonban mivel az megromlott és elmérgesedett, ráadásul úgy, hogy ebben egy rasszista szál is szerepet játszott, a királyi udvar azt a benyomást kelti, hogy a feketéknek nincs helye a családjukban, ami a nagyrészt általuk kiépített narratíva alapján visszaüt, és

 

akaratlanul azt sugallja, hogy a feketéknek sincs helye a brit társadalomban,

 

elfordítva a monarchia intézményétől az etnikai kisebbségeket és az erre külön érzékeny fiatalabb generációt.

 

A tavalyi BLM-tüntetések, amik az Egyesült Államokkal ellentétben Nagy-Britanniában inkább szóltak történelemfelfogásról és nemzettudatról, mint osztályproblémákról, alapvetően dominálni tudták a közbeszédet, és előtérbe hozták a brit elit rasszizmushoz való viszonyát. A tüntetőket nagyrészt támogató fiatalokban tehát ráadásul

 

frissen él a narratíva a brit elit intézményes rasszizmusáról, amibe tökéletesen illeszkedik a bőrszín miatt aggódó királyi családtag képe.

 

A popkultúra ereje

 

Ezt a helyzetet egy elsőre talán komikusnak tűnő, de annál inkább alulértékelt szempont még fontosabbá teszi. Ez pedig nem más, mint a tavaly negyedik évadát bemutató, Magyarországon is népszerű A Korona című Netflix-sorozat. A sorozat meglehetősen negatív fényben ábrázolja a monarchia intézményét, hiszen a négy évad alatt azt látjuk, ahogy Erzsébetnek folyamatosan fel kell adnia minden egyéniségét az uralkodóvá válás útján, miközben nem hajlandó neki segíteni a királyi udvar apparátusa, sem a királyi család idősebb tagjai.

 

A sorozat kiváló dramaturgiai érzékét mutatja, hogy ez a harmadik-negyedik évadra odáig fajul, hogy addigra már maga a királynő kerül abba a helyzetbe, hogy

 

nem tud és nem is akar a gyermekeivel és érzéseikkel foglalkozni.

 

A királyi udvar óriási pechjére pont a novemberben bemutatott negyedik évadra ért el a sorozat a brit monarchia legnagyobb botrányához, a Diana-ügyhöz.

 

A Diana körüli affér a modernkori brit monarchia legnagyobb krízise volt. Nagyjából konszenzusos narratíva alakult ki arról, hogy a hercegnének volt igaza, amikor elvált Károly hercegtől, és azzal kapcsolatban is, hogy

 

ő az individualitást el nem viselő monarchia áldozata.

 

Ez a brit trónörökös népszerűsége szempontjából maradandó károkat is okozott, a sorozat is ezt az álláspontot közvetíti. Diana szemszögéből mutatja be az eseményeket, az ő verzióját teszi a képernyőre egy hideg és hűtlen Károllyal és a kirekesztő királyi családdal szemben.

 

A sorozat, noha létező személyekről szól, természetesen fikció. Sohasem fogjuk megtudni, hogy valóban ilyen egyszerű volt-e a képlet, vagy más bonyolultabb személyes konfliktusok voltak a háttérben. De ez ebben a helyzetben lényegtelen, hiszen a fiatalabb generációk leginkább a sorozaton keresztül találkoznak a brit királyi család tagjaival, és még azokat is, akik tisztában vannak a sorozat fikciós voltával, tudat alatt elengedhetetlenül befolyásolja a narratívája.

 

A kamasz, huszas és kora harmincas éveiben járó brit generáció tehát

 

a popkultúrán keresztül egyszerre éli újra a Diana-botrányt (ráadásul egy egyoldalúbb tálalásban, mint azok, akik azt átélték) és a Meghan-Harry botrányt,

 

amire ez a generáció a rasszizmus gyanúja miatt sokkal érzékenyebb, mint bármi más természetű botrányra lenne.

 

A monarchia helye a brit társadalomban

 

Ha szigorúan a monarchia mint intézmény és a saját funkcióinak betöltése szempontjából nézzük, a Meghan-Harry-botrány még rosszabb, mint a Diana-affér. A brit királyi család egyik legfőbb történelmi és „alkotmányos” feladata az, hogy egyesítse a nemzetet. A családról szóló (ideális esetben csak bulvár) híreknek az a funkciója, hogy témát adjanak a vacsoraasztalnál a brit polgároknak. Leegyszerűsítve,

 

a királyi család a politikai téren felül álló közszereplő, egyesíti a népet.

 

Ezt azért tudja elérni, mert az uralkodócsalád sohasem foglal állást politikai kérdésekben, konszenzusos véleményt kreálva magáról: ideális esetben vagy szeretik őket az emberek vagy csak simán elviselik.

 

Diana esetében volt egy koherens és domináns narratíva azzal kapcsolatban, hogy a hercegnőnek volt igaza.

 

Így paradox módon a Diana-ügy alatt a monarchia szintén tökéletesen látta el feladatát, hiszen egyesítette a nemzetet – csak éppen önmaga ellen, hiszen mindenki azt gondolta, a királyi család a rossz oldalon áll.

 

Jelenleg ennek az ellenkezője történik: a baloldali sajtó Meghanéknek hisz, a jobboldali sajtó az udvarnak. A fiatalok Meghanékkel szimpatizálnak, az idősek a királyi családdal.

 

Ez pedig éppen, hogy a meglévő társadalmi kulturális különbségeket még jobban erősíti, amivel a monarchia totális csődöt mond, hiszen integratív funkcióját nem tudja többé ellátni.

 

Embereket többféleképpen lehet egyesíteni. Vagy úgy, ha mindenki szeret, vagy úgy, ha senkit sem érdekelsz, vagy úgy, ha mindenki utál. Előbb-utóbb politikai dominanciára tesz szert az a generáció, aminek negatív alapélményei vannak a monarchiával kapcsolatban (a 18-24 év közötti korosztály 69 százaléka, a és a 25-49 év közötti korosztály 60 százaléka a jelen botrányban egyáltalán nem szimpatizál a királyi családdal).

 

Amikor a jóval kevésbé népszerű Károly ül majd a trónra II. Erzsébet helyett egy olyan környezetben, ahol a monarchia inkább megoszt, mintsem egyesít, az uralkodó alkalmatlanná válhat kötelességének teljesítésére, és egyáltalán nem biztos, hogy a brit politikai és médiaelit 20 év múlva pont úgy fog ragaszkodni a monarchia intézményéhez, mint azt jelenlegi teszi.

 

A szerző a brit politikával foglalkozó Alsóház Podcast szerkesztője. Olvass még Bede Ábeltől az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Schiffer Andrással és Böcskei Balázzsal azt jártuk körbe, mit jelent a magyar Eb-szereplés a focinkra nézve, és hogyan bántak a magyar szurkolókkal Münchenben. Podcast!

Miután Németországot meghódította már az ausztropop, ideje betörnie Magyarországra is.

Az Európai Tanács csütörtöki ülésén a holland miniszterelnök felvetette, hogy Magyarországnak távoznia kellene az EU-ból, ami cselekvésre ösztönözte a DK miniszterelnök-jelöltjét.

Hadházy az Azonnali Karácsony-interjújára reagált: szerinte a korrupcióval szemben nem
lehet pragmatikusnak lenni.

A Lukasenka-ellenes bloggert még az elnökválasztási kampányban tartóztatták le a közrend súlyos megsértésének vádjával – akár 15 évet is kaphat.

Az ostravai kórház covidosztályán dolgozók három hónapon keresztül szedték az Imunor nevű gyógyszert, és alig betegedtek meg közülük.

Az eheti Tsúfos Tükör a német-magyar mérkőzést egy új szemszögből kívánja bemutatni.

A hét kérdése

Nem sikerült a csoda, de az a két pont még így is kettővel több, mint amit a papírforma alapján a szakértők vártak. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban kiknek fogsz drukkolni.

Azért ide elnéznénk

A Parlament és Lánchíd kötötti ideigelenes pihenőparkban átalakíthatsz egy parkolót. Pályázz augusztus 10-ig!

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás