Felfüggesztették a katalán exelnök mentelmi jogát az EP-ben

2021.03.09. 09:36

400 igen és 248 nem mellett az Európai Parlament elfogadta a spanyol legfelsőbb bíróság kérését: felfüggesztik Carles Puigdemont és két katalán képviselőtársának a mentelmi jogát.

Felfüggesztették a katalán exelnök mentelmi jogát az EP-ben

Hétfő kora este szavaztak az Európai Parlamentben három katalán EP-képviselő, a korábbi katalán elnök, Carles Puigdemont, Clara Ponsatí és Antonio Comín mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az eredményeket kedd reggel hozták nyilvánosságra.

A titkos szavazáson végül 45 tartózkodás mellett 400 igen és 248 nem arányban elfogadta az EP Puigdemont mentelmi jogának a felfüggesztését,

míg Antoni Comín és Clara Ponsatí esetében 42 tartózkodás mellett 404 képviselő szavazott a mentelmi joguk felfüggesztése mellett, 247-en ellene.

Mi ez az egész?

A spanyol legfelsőbb bíróság már régóta szerette volna ezt elérni, mivel a három képviselőt zendülés szításával, illetve Puigdemontot még hűtlen kezeléssel is vádolják, amiért 2017-ben Katalóniában népszavazást tartottak a katalán függetlenségről, azonban a spanyol kormány a népszavazást már annak kezdete előtt illegálisnak és alkotmányellenesnek találta, a szavazás napján pedig többezer spanyol rendőr erőszakosan lépett fel a népszavazókkal szemben.

Eddig a három képviselőt mentelmi jog illette meg, aminek értelmében ugyanazt a mentelmi jogot élvezték Spanyolországban, mint ami az ottani parlamenti képviselőnek jár, míg más tagállamokban az őrizetbe vétel és a bírósági intézkedés alól élveztek mentességet. A mentelmi joguk mostani felfüggesztésével azonban most már bíróság elé állhatnak Spanyolországban.

Ha pedig a spanyol legfelsőbb bíróság a három képviselőt ezekért a vádakért elítéli, akár 13 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak,

így csatlakozhatnak ahhoz az Oriol Junquerashoz, Puigdemont korábbi alelnökéhez és a Katalán Republikánus Baloldal (ERC) jelenlegi elnökéhez, akit ugyanezen vádakért 2019 októberben ítéltek 13 év börtönbüntetésre. Junquerast közel két évig tartották őrizetben az ítélet előtt, és hiába szerzett mandátumot a 2019-es májusi EP-választásokon, azt nem vehette fel.

A Fidesz is megszavazta

Mivel a szavazás titkos volt, így azt nem tudjuk, hogy a képviselők név szerint hogyan szavaztak, de a magyar EP-képviselőket még korábban megkerestük az ügyben, és elárulták, hogy miként fognak szavazni: a Fidesz delegációja támogatta Puigdemonték mentelmi jogának a felfüggesztését, míg a Jobbik és az MSZP képviselői tartózkodtak a szavazás során. A DK és a Momentum EP-képviselőit hiába kerestük az ügyben, többszöri megkeresésünk ellenére sem voltak hajlandóak elárulni, hogy miként szavaztak.

Mi lesz ezután?

Puigdemont a szavazás előtt az Azonnalinak adott nagyinterjújában arról beszélt, hogy ez még nem az utolsó lépés, hiszen az eredményt jogi útra terelik és megtámadják az Európai Unió Bíróságán, mert szerintük az eljárás kapcsán komoly jogi problémák merültek fel.

A korábbi katalán elnök azt mondta, hogy képviselőtársaival – akik ellen már a 2017-es népszavazás óta elfogatóparancs van érvényben –

nem tervezik elhagyni Belgiumot, és tovább folytatják munkájukat, ami Puigdemont szerint a Spanyolországtól elszakadó, független Katalán Köztársaság nemzetközi elfogadtatása.

Carles Puigdemonték egyébként nem először fordulnak az Európai Unió Bíróságához. A 2019-es EP-választás után mandátumot szerzett képviselők ugyanis sokáig nem vehették fel a mandátumukat, mivel a spanyol jog szerint ezt csak akkor tehették volna meg, ha előtte Madridban felesküdnek az alkotmányra, de ezt a katalán képviselők nem tették meg, mert attól féltek, hogy amint Spanyolországba lépnének, letartóztatnák őket.

NYITÓKÉP: Antoni Comín és Carles Puigdemont az Európai Parlament strasbourgi épületében 2020 januárjában. Fotó: Fred Marvaux / EP

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek