Száz éve született a rímhányó Romhányi

Generációk nőttek fel az általa magyar nyelvre átültetett rajzfilmek szövegén, állatverseinek játékos rímei a mai napig sokakat nevettetnek meg. Mégis: a kádári kultúrpolitika meglehetősen mostohán kezelte Romhányi József munkásságát.

Az ötvenes évek elején a neves zeneszerző, Kemény Egon egy fiatal dramaturggal az oldalán állított be a Magyar Rádióba. A munkatársak figyelmét felhívta az ifjú kolléga kiemelkedő ritmikai és prozódiai érzékére, valamint nyelvtudására és zenei műveltségére. Munkája hamar feltűnést keltett, amikor olyan slágerek kerültek ki kezei alól, mint a Hópehely-keringő, a Májusfa, vagy a Talán a csillagok. A harmincas évei elején járó szövegírót Romhányi Józsefnek hívták, aki a Magyar Rádióhoz későbbi karrierje során is hűséges maradt.

A merész zenész

Romhányi József 1921. március 8-án született. Édesapja, Romhányi (szül. Reichenbach) György egy vértesacsai zsidó családból származott, míg édesanyja, Smicsek Anna felmenői etyeki svábok és szlovákok voltak. Évekig éltek Berlinben, két gyermekük (Tivadar és Anna) még ott született, majd Trianon után hazaköltöztek. Györgynek ekkor sikerült állomásfőnöki állást szereznie Nagytétényben. Harmadik gyermeke, József, már itt látta meg a napvilágot.

György az itt megforduló alakokról gunyoros verseket kanyarított – ez minden bizonnyal hatással lehetett cseperedő gyermekének későbbi versírói stílusára. Emellett a család második anyanyelvként használta a németet, ami pedig a későbbi fordítói tevékenység során válhatott Romhányi hasznára.

A budai ciszterci gimnáziumban érettségizett. Itt kezdődött egész életen át tartó szerelme a komolyzenével, melyben nagy szerepe volt Kodály Zoltán egykori tanítványának, Rajeczky Benjámin zenepedagógusnak. Ő nevelte ki a huszadik század nagy zeneszerzői generációját, köztük Nádasdy Kálmánt és Sugár Rezsőt. Romhányi az iskola éltanulói közé tartozott, ahol az ekkor még kötelezően tanított holt nyelvekből versenyeket is nyert. Felnőttként nagy hasznát vette széleskörű nyelvi műveltségének, de nagyon sajnálta, hogy az oktatás során a magyar nyelv szókincséhez nem nyúltak olyan bátorsággal, mint a latin igékhez. Ő később is szívesen vette elő és csavarta ki Arany, Petőfi vagy Vörösmarty szavait.

Már a gimnáziumban is „hányta a rímeket” (ezt a jelzőt is állítólag saját maga találta ki) és a szóvicceket, amiért osztálytársaitól jutalmul egy-egy hátbavágást kapott. Számára ez vált a siker fokmérőjévé: ha nem jött a hátbavágás, akkor a rím vagy a szóvicc valószínűleg nem volt jó. Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola (a mai Bartók-konzervatórium egyik elődje) operatanszakán végezte. Megtanult brácsán és zongorán játszani, ám egy rosszul begyógyult kisujjtörés következtében végképp az írás felé fordult.

A második világháború a húszas éveiben érte. 1944-ben szovjet hadifogságba esett, ahol a zenei végzettségűeket nagy becsben tartották, mert gyakran szórakoztatták a többieket. Konyhai szolgálatra került (erről egy ifjúkori versében meg is emlékezett), közben pedig életre szóló barátságot kötött a Cseh Filharmónia tagjaival. Hazatérése után humoros költeményei napvilágot láttak a Szabad Száj és a Ludas Matyi humorlapok oldalain, majd 1951-ben a már említett Kemény Egon támogatásával a Magyar Rádió dramaturgja lett.

Megjelent eztán, a világot jelentő deszkán

Humoros állatverseit megmutatta a Színház- és Filmművészeti Egyetem akkori rektorának, Várkonyi Zoltánnak, aki zenés esztrádműsorokat is rendezett a Vígszínházban. Egy alkalommal elhívta beugró konferansziénak, hogy szórakoztassa a közönséget két műsorszám között.

A konferálás az állandó aktuálpolitikai tartalom és a sok ripacs előadó megjelenése miatt lenézett műfajnak számított – Romhányi ezt kívánta felemelni. Megkerülte a Rákosi-korszak kultúrpolitikája által elvárt tartalmat, és inkább saját szerzeményeit adta elő. Állatverseiben ismert emberi tulajdonságokat figurázott ki remekbe szabott rímekkel és szójátékokkal, melyek akkora sikert arattak, hogy a közönség nem akarta leengedni őt a színpadról. Eközben a soron következő művész már ott toporgott a függöny mögött...

Versei egy idő után olyan népszerűek lettek, hogy más színészek is szavalni kezdték őket fellépéseik alkalmával. Egyes rajongók levélben kérték, hogy egy-egy darabot küldjön el nekik, amit a költő otthon szorgalmasan, a családot a borítékolásba befogva, igyekezett is teljesíteni. Ettől függetlenül nem tekintette magát poétának, mint ahogy azt Vitray Tamás Ötszemközt című műsorában el is mondta: ő nem költő, csupán versíró.

Karrierje innentől szép lendületet vett: 1957-ben az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság, 1960 és 1962 között a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt. Ezt követően egészen haláláig a Magyar Rádió Zenei Főosztályának dramaturgjaként dolgozott. A zeneművészeti egyetemen is tartott kurzusokat, ahol többek között olyan tanítványai voltak, mint Bródy János vagy Adamis Anna.

Pályafutása során számos szövegkönyvet írt olyan operarendezőknek, mint Sugár Rezső vagy Ránki György. Az ő szövege csendül fel a Kádár Kata, a Báthory Zsigmond, a Muzsikás Péter, vagy a Hunyadi zenéjére, de ő dolgozta át Erkel Brankovics György című munkáját is. Reklámszövegek is kerültek ki kezei közül, melyekből a leghíresebb a Corvin Áruház szlogenje lett: „Minden szinten – szinte minden”. Gyermekek számára írt verses mesedarabjait nagy sikerrel játszották a színházak (pl. Csipkerózsika, Hókirálynő, Igen-nem királykisasszony).

Ferdítő fordító

Zenés fordításai közül Cristoph Willibald Gluck Orfeusz és Euridiké, valamint Giochachino Rossini Ory grófja című operái váltottak ki nagy szakmai elismerést. A nagyközönség minden bizonnyal Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljét ismeri leginkább, melynek eredeti szövege a Thomas Stearns Eliot-féle Macskák könyvén alapul. Ezek a versek gyakorlatilag Weöres Sándor gyermekverseinek feleltethetők meg a magyar irodalomban. Fordításukat Nemes Nagy Ágnes már a hetvenes évekre elkészítette, ám a zenés adaptációhoz Romhányi újrafordította az egész művet.

Módszerét a következőkben határozta meg:

Az első és legfontosabb szempont az énekelhetőség volt, a forma csak ezután következett.

A Macskák esetében Romhányi kiváló munkát végzett: a szereplők beszélő nevei amellett, hogy jellemvonásaikat is tükrözik, még angolosan is hangzanak (pl. Mindlevery, Csendbelen, Karmoling, Megdöglesz).

Az országos elismerést valószínűleg William Hanna és Joseph Barbera rajzfilmjeinek fordítása hozta meg. Az ő tolla alatt vált Yogi Bear Maci Lacivá, a Wacky Races Flúgos Futammá, Huckleberry Hound pedig Foxi Maxivá (ami a pesti humorban a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem gúnyneve is lett, mivel Kádár János is úgy ejtette a vezérideológiát jelölő szót, hogy ’maaxizmus’). De a legsikeresebb a Flintstones, azaz a Frédi és Béni – a két kőkorszaki szaki fordítása lett. Ez utóbbi során olyan,

Nem csoda: a Flintstones az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában megjelenő fogyasztói társadalomnak állított görbe tükröt, főként azáltal, hogy anakronizmusok sorát helyezte el a történetben (pl. a porszívó egy mamut, a házőrző kutya egy dinoszaurusz stb.). Ez a magyar társadalomnak idegenül hathatott, így ilyen párbeszédek kerültek a kispolgári dialógusok helyére:

- Képzeld, Frédi mi történt ma énvelem!

- Ezt majd később életem, előbb jöjjön az élelem.

- Frédi, ébresztő! Serkenj fel, te kába,

 Irmával elmegyünk a kozmetikába.

Vigyáznál Enikőre?

 - Apuci lesz a kicsi őre erre a kis időre

„Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor...”

A hatvanas-hetvenes években a magyar rajzfilmgyártás olyan óriásaival került kapcsolatba, mint Nepp József, Ternovszky Béla, Dargay Attila vagy Jankovics Marcell. Szövegeinek írásakor Romhányi három szempontot tartott fontosnak: élvezzék a gyerekek is (ezért a legtöbb szöveget először leányán „tesztelte”), legyen jól hangzó a szavak csengése és legyen bennük annyi rejtett utalás, hogy az értelmiség is jól szórakozzon rajta.

Nepp-pel és Ternovszkyval közösen dolgozták ki a Mézga család „trilógiáját”. Az első széria (A Mézga család különös kalandjai) a kádári kisember harácsolását tette nevetségessé azáltal, hogy a jövőből küldött csodás ajándékokat mindig csak saját érvényesülésére akarta használni. Akkora sikere volt, hogy hamarosan folytatás is készült hozzá: a korabeli sci-fi irodalmat parodizáló Mézga Aladár különös kalandjai. A harmadik sorozat (Vakáción a Mézga család) már a hetvenes évek világának állított görbe tükröt.

Hasonlóan társadalomkritikus, elsősorban felnőtteknek szánt rajzfilmjük volt a Kérem a következőt!, azaz Doktor Bubó kalandjai, amiben ismét előkerültek az emberi tulajdonságokat kifigurázó állatok, melyek közül néhányról a Rákosi-korszak tipikus karakterei is felismerhetők voltak (Csőrmester egyenruhája például az ávós uniformist idézi fel). Ráadásul itt latinos műveltségét is megcsillogtatta, hiszen pl. a Bubo Bubo a bagoly rendszertani nevét rejti.

A hetvenes évek barkácsoló, „mindent megoldó” embertípusát egy újabb egy állatfigura allegóriáján keresztül mutatta be, ám ezúttal bábfilm formájában: ez volt a Mekk Elek, az ezermester. Szintén nem gyerekeknek készült Nepp és Romhányi Grimm-meseparódiája, a Hófehér is. Dargayval a Ludas Matyi, Jankoviccsal a János vitéz rajzfilmadaptációján dolgoztak együtt.

A méltatlanul mellőzött művész

Romhányi nyelvi humorának előzményeit kereshetjük a 19. századi Édes Gergely verseiben, Nagy Lajos Képtelen természetrajzában, Kosztolányi Dezső rímjátékaiban és Karinthy Frigyes írásaiban. Kortársai közül hasonló bravúrral verselt Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly és Nemes Nagy Ágnes is. Ő azonban, velük ellentétben, nem kapta meg a művészvilág elismerését. Ezzel kapcsolatos csalódottságáról a nyilvánosság nem tudott, csak családja és barátai körében mondta, hogy valamilyen díjat azért már megérdemelne az életműve.

Érdemes művészi kitüntetését is a halálos ágyán kapta meg 1983-ban, amikor (lánya elmondása szerint) már „azt sem tudta, hogy mit vesz át”. Minden bizonnyal eszébe jutott valakinek a minisztériumban, hogy a hatvankét éves, nagybeteg költőnek kéne már valamilyen díjat adni. Első verseskötete, a Szamárfül is csak halála után került a könyvesboltokba, ahogyan a Macskák bemutatójára is ekkor került sor (és azóta a műsorról gyakorlatilag le sem vették).

Akadnak azonban utódok is, akik az általa kitaposott ösvényen haladnak: a rendszerváltást követő években ilyen volt Geszti Péter, napjainkban pedig a bravúros szinkronszövegeiről ismert Speier Dávid. Lánya, a dramaturgként dolgozó Romhányi Ágnes szintén temérdek mű fordításával gazdagította a magyar színház- és zeneirodalmat.

FOTÓ: ecultura.hu