+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter
2021. március 5. péntek, 21:00
A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypártnak nincs többé helye az Európai Néppárt közösségében, ezért a párt kizárása mellett foglal állást. A bajor kormányfő nem először fejezi ki, hogy véget ért a Fidesz és a CSU közötti jó kapcsolat.

Mint ismert: a Fidesz bejelentette szerdán, hogy kilép az Európai Néppárt parlamenti frakciójából. A magyar kormánypárt tagsága azonban ezzel nem szűnt meg automatikusan az Európai Néppárton belül, bár az 2019 óta fel van függesztve. A pártcsalád, amelynek Donald Tusk az elnöke, azt szeretné, ha még idén – de már akkor, ha lehetőség van személyes találkozókra is – a Néppárt lezárná a Fidesz-ügyet – azaz kizárná a pártcsaládból, ahova Orbán Viktorék 2000-ben léptek át a liberálisok közül.

 

A müncheni balliberális Süddeutsche Zeitung napilap érte el Markus Söder bajor kormányfőt, a CSU elnökét. A politikus kijelentette:

 

„azzal, hogy a Fidesz bejelentette, az európai jobboldalt akarja felépíteni, végleg elbúcsúzott az Európai Néppárttól és annak kereszténydemokrata értékeitől“.

 

A CSU elnöke ugyanis rámutatott arra, hogy Orbán félreérti, ha az Európai Néppártot akarná széljobbra tolni, ugyanis „az Európai Néppárt a polgári közép és nem a jobboldal“. (A német politikai nyelvben a „jobboldal“ eleve a szélsőjobboldalnak felel meg.) Söder ezért azt szorgalmazza, hogy

 

az Európai Néppárt „minél hamarabb zárja le“ a történetet a Fidesszel, és váljanak el az útjaik.

 

Hozzátette persze, hogy ez a bajor-magyar kapcsolatokat nem érinti.

 

A CSU korábban a Fidesz legszorosabb szövetségese volt. Markus Söder, aki 2019-ben lett bajor miniszterelnök, szakított ezzel a hagyománnyal. 2019 tavaszán, amikor látogatást tett a délkelet-európai térségben, a politikus nagy ívben kikerülte Budapestet, ami korábban elképzelhetetlen lett volna egy CSU-elnök esetében. Már akkor azt mondta, hogy

 

„talán a múltban Bajorország túlságosan csak Magyarországra koncentrált, amikor Kelet-Európáról volt szó.”

 

És ezt akarta megváltoztatni azzal, hogy Orbán Viktor helyett Andrej Plenković horvát jobbközép kormányfőt kereste fel mint a térségbeli legfontosabb szövetségest. Söder Szófiában keményen be is szólt Orbánnak, aki akkor még az EP-választási kampányban az Európai Néppárt szövetségét szorgalmazta a Salvini-féle szélsőjobbal. Söder azt mondta: Orbán javaslata számára egy „no-go”.

 

Söder már nem az a stoiberi CSU-generáció, ahova még elődje, a politikai karrierjét most szövetségi belügyminiszterként levezető Horst Seehofer is tartozott, amelynek hagyományosan jó kapcsolata volt a mindenkori magyar jobboldallal, így a Fidesszel is. Nem véletlen, hogy említett zágrábi és szófiai útja során Söder egyenesen „befejezettnek” nyilvánította München és Budapest „eddigi exkluzív kapcsolatait”.

 

NYITÓKÉP: Markus Söder sörözik / MS, FB

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mivel nem látnak garanciát arra, hogy ne kerülhetnének megint politikai nyomás alá, maradnak mindenképpen Bécsben.

„Nem várhatja el tőlem, hogy egy nappal később már egy teljesen kidolgozott tervvel állok elő” – védekezett a brit miniszterelnök szóvivője.

A széndioxid-kibocsátás éves növekedése 2021-ben a második legmagasabb lehet a 2008-as világválságot követő felépülés óta – mondja a Nemzetközi Energiaügynökség.

Mélyülnek tőle a társadalmi egyenlőtlenségek, indokolja mindezt a világszervezet.

Az Ibizába belebukott politikus azt kéri volt pártjától, hogy vegyék vissza. A párt közben azon vitázik, mennyire álljon bele a lockdownellenességbe.

A szállításügyi miniszter közben cukornádültetvényen pöffeszkedő ültetvényesnek nevezte a miniszterelnököt.

A hét kérdése

A brit ellenzék vezetőjét személyesen egy bathi kocsma tulaja dobta ki, amiért pártolta a hosszan eltartó járványügyi lezárásokat. Magyarországon ki ne ihasson, ha lesz nyitás?

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás