Karácsony egy olasz napilapnak: Széles támogatottságot tudnék szerezni

Szerző: Techet Péter
2021.03.02. 08:55

Karácsony Gergely főpolgármester az olasz liberális Domani napilap keddi számának adott nagyinterjút. A párbeszédes politikus most sem árulta el, hogy indul-e az előválasztáson. Szerinte az EU-nak végre fel kéne ismernie, kik az ellenfelei és kik a szövetségesei Magyarországon. Az Orbánnal szemben gyenge EU-politikáért részben a német ipari lobbit teszi felelőssé.

Karácsony egy olasz napilapnak: Széles támogatottságot tudnék szerezni

Az olasz liberális Domani napilap keddi számában Karácsony Gergellyel mint az „anti-Orbánnal” készült egészoldalas interjú. (Hogy mi ez a nemrég indult Domani napilap, arról itt írtunk részletesebben.) A politikus az előválasztásról elmondta: ez nem csak, hogy az ő találmánya volt, de

ő az első politikus, aki egy előválasztás eredményeként tudott aztán egy választást megnyerni.

Szerinte azért is fontos az előválasztás intézménye, mert így el lehet jutni az emberekhez, akiknek „a média nagyrésze csak a történetek egyik oldalát meséli el”.

A kérdésre, hogy elindul-e akkor most ő maga is a miniszterelnök-jelölti versenyen, azt választolta, hogy ennek még nincs itt az ideje. De a közvélemény-kutatások alapján – amelyek szerint ma ő lenne a legnépszerűbb jelölt Jakab Péter Jobbik-elnök előtt – elismerte, hogy

„széles támogatottságot” tudna maga mögött kialakítani, ha vállalja az indulást.

Azért is tartja fontosnak a kormányváltást, mert Budapestet a jelenlegi kormány szerinte kivérezteti: „Nem elegendő Budapest főpolgármesterének lenni, kormányozni is kell tudni a várost” – ennek pedig egy kormányváltás az előfeltétele.

ZÖLD, LIBERÁLIS ÉS EURÓPA-PÁRTI: ÍGY MUTATJA BE A DOMANI KARÁCSONYT.

Az európai uniós kritikák kapcsán a főpolgármester azt várná el, hogy „Európa tegyen különbséget azok között, akik szövetségesei és akik nem”. Márpedig éppen ezért elvárná, hogy több közvetlen támogatást kapjon az EU-val szövetséges önkormányzati és civil szféra. Problematikusnak tartja, hogy a magyar kormány szerinte semmiben nem egyeztetett vele az EU-s segélyek felhasználásáról, ezért úgy véli, hogy

„az Európai Bizottságnak nem lenne szabad elfogadnia azt a [felhasználási] tervet, amit Orbán beterjeszt”.

Az EU-s kritikák kapcsán elmondta, hogy szerinte főleg a német gazdasági érdekek miatt nincs erős ellenállás Orbánnal szemben: „A német kormány miatt, amely az európai ügyekben egy erős hang, [az EU] nem annyira kritikus, amennyire lennie kellene.”

Az oltásokkal kapcsolatban elismerte, hogy a magyar kormány azért is hoz be kínai és orosz vakcinákat, mert az EU-s beszerzések lassúak. Az EU rossz oltási politikája „legitimálja Magyarország pozícióját”, azaz a kínai és az orosz vakcinák használatát.

A Domani újságírója Karácsonynál rákérdezett arra is, hogy miként értékeli Matteo Salvini Lega-vezér római kormányzati részvételét. A főpolgármester részben félreérthette a kérdést – és a helyzetet –, elvégre nem arra reagált, hogy ezáltal Salvini megszelidülni látszik. Úgy látja inkább, hogy Salvini kormányzati részvétele is annak lenne a bizonyítéka, hogy „az illiberalizmus nem csak magyar jelenség”, és ez ellen is védekezni kellene jobban.

NYITÓKÉP: Domani-interjú Karácsonnyal / Bukovics Martin, Azonnali

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek