Bevitték a rendőrök Gődény tüntetéséről a libertárius minipárt elnökét, mert nem volt hajlandó igazolni magát

2021.02.28. 19:23

Ecsenyi Áron a korábbi tüntetésein összeszedett bírságai miatt nem akarta igazolni magát: bevitték, három óra múlva elengedték, de mint mondja, közben lökdösték és inzultálták.

Bevitték a rendőrök Gődény tüntetéséről a libertárius minipárt elnökét, mert nem volt hajlandó igazolni magát

Vasárnap délben mintegy ezer fő részvételével tüntetést tartott a Gődény Györgyhöz köthető Vegyük vissza az életünket-csoport. A tüntetők a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedésekkel szemben tiltakoztak, valamint a „normális élethez való visszatérést” szeretnék elérni.

A tüntetésen részt vett Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75 Százalékával Párt (LA75) elnöke is. Mint az Azonnali is beszámolt róla, maguk Ecsenyiek is tömeges üzletnyitást követelve pár héttel korábban tüntettek. Az Ecsenyi-testvéreket akkor többmillió forintra bírságolták a rendőrök, mivel a járványügyi veszélyhelyzetben tilos a gyülekezés.

A rendőrök kivonultak a vasárnapi, Gődény-féle tüntetésre is. A szűkszavú rendőrségi közleményből csak annyi derült ki, hogy az „intézkedést megkezdték” a „jogellenes gyűlés” résztvevőivel szemben.

A vasárnapi tüntetésen Ecsenyi elmondása szerint

az őt igazoltatni akaró rendőröknek először megtagadta, hogy igazolja magát

arra hivatkozva, hogy korábban már megbüntették. „Hogy elkerüljem a büntetést, megtagadtam a személyes adataim kiszolgáltatást”, fogalmazott a libertárius párt elnöke az Azonnalinak. Ezt követően Ecsenyit a rendőrség előállította.

Ez egyébként a szokásos eljárás akkor, ha valaki megtagadja az igazoltatásnál az adatszolgáltatást, erre ugyanis köteles az igazoltatott, legfeljebb utólag panaszt tehet, ha nem tartja a rendőri intézkedést jogszerűnek. Ráadásul az külön szabálysértésnek számít, ha valaki az igazoltatást megtagadja, így akár ezért is bezsebelhetett volna újabb bírságot Ecsenyi.

A rendőrségen Ecsenyi végül hajlandó volt igazolni magát, azonban elmondása szerint az egyik rendőr folyamatosan tegezte, sőt, mikor kávét vett a rendőrségi automatából,

„elkezdett lökdösni, kitépte a kávét a kezemből, belemászott az arcomba, inzultált, még a hangját is felemelte”.

Ezt követően Ecsenyi elmondása szerint az adott rendőr elrendelte a „bezárását” arra hivatkozva, hogy „nyomozók kell kinyomozzák, hogy tényleg az Ecsenyi Áron vagyok-e” – mesélte az Azonnalinak a minipárt elnöke.

Ezt követően elmondása szerint három órán keresztül tartották bent, majd „miután három óra után sem jelentek meg a nyomozók, elengedtek”. „Nem vagyok bűnöző”, tette hozzá, ezért is érthetetlen számára, hogy miért kellett volna a nyomozók elé kerüljön az ügye. Ecsenyi Áron elmondta, hogy panaszt fog tenni az intézkedés miatt, de előbb ügyvédet fogad.

Ecsenyi történetének végighallgatása után a BRFK Kommunikációs Osztályától azt próbáltuk megtudni, hogy pontosan milyen intézkedést foganatosítottak Ecsenyi Áronnal szemben a Hősök terén és miért. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy megtörtént-e az, amit Ecsenyi állít, hogy a rendőrörsön inzultálták. Végül pedig megkérdeztük azt is, hogy valóban három órát töltött-e Ecsenyi Áron a rendőrség pincéjében a nyomozókra várva. A cikk publikálásáig a BRFK Kommunikációs Osztálya még nem jelzett vissza.

FRISSÍTÉS: A BRFK Kommunikációs Osztálya később az Azonnalinak azt írta: információik „nem támasztják alá” azt, amit Ecsenyi az inzultusról és lökdösésről elmondott. Részletek ebben a cikkünkben olvashatók.

NYITÓKÉP: Szűcs Donát / Azonnali

Antal Róbert-István
Antal Róbert-István az Azonnali újságírója

Történész, az erdélyi baloldal kutatója. Bármilyen furcsa, de szereti a románokat.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek