Főpolgármester úr, ne vállalja!

2021.02.24. 08:52

Az ellenzék nem épített fel elegendő politikai karaktert, és ezért mindig a legjobb elérhető emberben gondolkodnak. Karácsony Gergely főpolgármesterként és pártelnökként is rosszul tenné, ha emiatt vállalná a miniszterelnök-jelöltséget.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Egyre több ellenzéki politikus jelentkezik be a posztra, hogy 2022-ben az ő zászlója alatt egyesüljön az ellenzék és lehetőség szerint elkezdjék lerombolni az Orbán Viktor és a Fidesz által gondosan épített NER-t.

+ A Jobbik még szerencsétlen körülmények között januárban jelentette be, hogy ők Jakab Péter pártelnököt kívánják indítani;

+ Hódmezővásárhely polgármestere és a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, Márki-Zay Péter az ATV stúdiójában állt a közvélemény elé;

+ míg a Momentum egy amerikai showműsort idéző eseményen jelentette be a nyilvánvalót, hogy Fekete-Győr Andrást jelölik a pozícióra.

Viszont még továbbra se tudjuk, hogy a többi ellenzéki párt kit jelölne. A közvélemény a DK-nál valamiért Dobrev Klárát tartja a legesélyesebbnek – itt felvetném, hogy szerintem helyette érdemesebb lenne felépíteni a DK-nak egy új arcot, például Kálmán Olgát –, míg a Párbeszéd kapcsán mindenki arról beszél, hogy az MSZP-P 2018-as miniszterelnök-jelöltje, Budapest jelenlegi főpolgármestere lesz a befutó, azaz Karácsony Gergely. Utóbbi 

rossz döntés volna mind a baloldali ökopárt, mind Karácsony Gergely részéről.

Bizonyára még mindenki emlékszik arra, amikor 2017-ben a Párbeszéd bejelentette, hogy Karácsony Gergely lesz a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, majd később már az MSZP-vel összefogva az MSZP-P közös jelöltje lett. A mostani főpolgármester láthatóan már az első jelöltségének sem örült, és ugyan a „faszért hagytam magam rábeszélni” hangfelvétel inkább javított Zugló akkori polgármesterének a megítélésén – elvégre ebből leginkább azt lehetett látni, hogy ő a politikát kötelességtudata miatt műveli, nem pedig a hatalmi pozíciókért –, de végül nem lett belőle miniszterelnök, sőt még parlamenti képviselő sem, mivel nem vette fel a mandátumát.

Sokáig hasonló kérdések merültek fel a főpolgármester-jelöltsége kapcsán is. Ha visszaemlékezünk, először még arról beszélt, hogy Zuglóban szeretne maradni, azonban végül beadta a derekát, és két sikeres előválasztás után megszerezte a jelöltséget, majd pedig a főpolgármesteri széket is.

Karácsony Gergelyt ugyan már sokan temették – köztük mi is –, de ha megnézzük a politikai pályáját, azt látjuk, hogy az felfelé ível: 2018-ban sikerült a Párbeszédet úgy bejuttatni a parlamentbe, hogy – ugyan kis segítséggel, de – még frakciót is tudott alakítani a törpepárt, aztán a zuglói parkolásmutyi ellenére is Budapest főpolgármestere lett, mégpedig úgy, hogy elődje, Tarlós István is bővíteni tudta szavazóinak számát 2014-hez képest.

Nem véletlen, hogy jelenleg Karácsony az egyik legkedveltebb ellenzéki politikus, hiszen ő testesíti meg az elmúlt 11 év legnagyobb ellenzéki sikerét. Rögtön, a megválasztása után a politikai normákra hivatkozva békejobbot ajánlott Tarlósnak és a Fidesznek, hogy ezzel is megkezdje az ellenzék alternatívaképzését: vagyis azt, hogy úgy is lehet kormányozni, hogy a politikai ellenfeleinket nem ellenségnek tekintjük, hanem emberi lénynek, de ebből végül se Tarlós, se a Fidesz, se a KDNP nem kért.

Ezekből már adná magát, hogy Karácsony ideális jelölt lenne az összellenzéki kormányfőjelöltségre, hiszen kommunikációjában és habitusában is az ellentéte a Fidesz erőpolitikájának, az önkormányzati választáson pedig bebizonyította, hogy integratív jelölt, akire a baloldaliak, a zöldek és a neoliberálisok is leszavaznak, ezenkívül pedig

sokan hozzákötik az ellenzék legnagyobb sikerét is a NER alatt, amit kampányelemként is tökéletesen fel lehetne használni a 2022-es választások előtt.

Karácsony valóban jó jelölt és lenne is ráció abban, hogy a Párbeszéd – esetleg az LMP és az MSZP is – beálljon a jelöltsége mögé. Azonban van itt egy óriási de: mégis milyen üzenetet közvetítene ez a budapestieknek? Ennyi volt, érjétek be azzal, hogy vége Tarlós uralmának, de többet már nem is érdemel a város? Hogy az ambiciózus program félkész állapotában is késznek tekinthető? Emellett pedig folyamatosan támadásoknak lenne kitéve a Fidesz és médiája részéről, mondván Karácsony nem feladatokat, hanem pozíciókat vállal, a kötelességtudat helyett csak hatalmi célok vezérlik, ezek pedig mind rontanának a megítélésén.

Ezenkívül az is kérdéses, hogy az ellenzéki szavazók körében rendkívül népszerű politikus hogyan szerepelne miniszterelnök-jelöltként, hiszen 2018-as kampánya se volt túl erős, és a közvélemény-kutatások alapján úgy tűnik: a szavazók 2021-ben azt a politikust és azt a pártot preferálják, akik az együttműködés és a kompromisszum helyett elutasítják a Fideszt, és még a legártatlanabb ügyben sem hajlandóak engedni Orbán Viktor javára.

Ha pedig visszanézünk az eddigi főpolgármesteri tevékenységére, azt látni, hogy ugyan az elképzelés és a tervek jók, azonban a kivitelezés általában elbukik, mégpedig leginkább azon, hogy Karácsony saját politikai érdekei érvényesítése helyett a kompromisszumban látja a megoldást, a hibáinak az oka pedig mindig az adott körülmény – miközben

egy jó politikust a nagyon jó politikustól azt különbözteti meg, hogy a nagyon jó politikus képes a körülmények olyan alakítására, hogy azzal növelje a mozgásterét.

Karácsony minden igyekezete ellenére nem ilyen. Ugyan a körülményeket okoljuk, de Karácsony politikai érdekérvényesítésének a hiánya is segített abban, hogy a sajtó Zugló kényes parkolási ügyeivel legyen tele, hiszen Karácsony ahelyett, hogy saját és a zuglóiak érdekét a szem előtt tartva az asztalra csapott volna, és ő maga állt volna a sajtó elé az üggyel, csak egy semmitmondó tartózkodással jelezte a szavazás során, hogy ő ezekkel a szerződésekkel nem ért egyet.

Becsülendő és szép dolog, ha valaki még hisz a kompromisszumban, de a pártpolitikában ez gyakran visszaüt, és a Fidesz ezt tudja is jól.

Kétségünk ne legyen afelől, hogy a napi adok-kapok a kormány és a főpolgármeseter személye között ne a 2022-es választásról szólna, hiszen ahogy az ellenzék, úgy a Fidesz is tudja: a budapesti koalíció az ellenzéki együttműködés pudingpróbája, ezért Orbánék szándékosan akadályozzák Karácsonyt abban, hogy tankönyvi példaként hivatkozhasson majd eddigi munkásságára. Karácsony hiába próbál depolitizálni bizonyos kérdéseket, a Fidesz, de még az ellenzéki koalíció néhány tagja is pont ezekkel a depolitizálni szánt ügyekkel próbálja feszíteni a feszültséget a két tábor között, hogy a saját szavazóit mozgósíthassa.

A miniszterelnök-jelöltség kérdésénél üt vissza, hogy az elmúlt években

az ellenzék nem épített fel elegendő politikai karaktert, és ezért mindig a legjobb elérhető emberben gondolkodnak.

A legnagyobb nevek most mindannyian polgármesterként, EP-képviselőként vagy önkormányzati képviselőként dolgoznak. Hibás döntés lenne az ellenzék részéről, ha ezekből a pozíciókból most kirángatnának valakit.

Az előválasztás lehetőséget adna arra is, hogy most felépítsenek egy új jelöltet, hiszen a budapesti előválasztásnak köszönheti a momentumos főpolgármester-helyettes, Kerpel-Fronius Gábor is, hogy ma ismerjük a nevét, a DK pedig valamiért félbehagyta az akkor elkezdett Kálmán Olga-projektet. Ugyan ő Budapest 4. választókerületében megméretteti majd magát a momentumos Berg Dániellel és a párbeszédes Tordai Bencével szemben, de úgy tűnik, hogy Kálmán Olgában mindössze ennyi a potenciál, és vélhetően élete második előválasztásán is elvérzik.

Karácsony nemcsak főpolgármesterként döntene rosszul, ha végül elindulna miniszterelnök-jelöltségért folyó harcban, hanem a Párbeszéd társelnökeként is, hiszen

az előválasztás lehetőséget adna, hogy felépítsenek egy új párbeszédes politikust vagy visszahozzák Jávor Benedeket a magyar politikába.

Ha valamikor, most tényleg jó lenne, ha Karácsony nem hagyná rábeszélni magát, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen, annak ellenére, hogy az eddig bejelentett nevek közül ő a legintegratívabb és az ellenzéknek valóban vele lenne a legnagyobb esélye.

A kérdés ugyanis az, hogy megérné-e az ellenzéknek a legnagyobb választási sikerét eldobni csak azért, hogy 2022-ben megszorongathassák a Fideszt? Annak az ellenzéknek megérné, akinek a tagjai 2019 óta elmulasztották a lehetőséget, hogy felépítsenek új politikusokat, de annak a Karácsonynak, aki főpolgármesterként az ellenzék eddig legnagyobb sikerét hozta el, már nem.

Ezt a cikket és mást is már korábban megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevelére. Iratkozz fel te is! Ha Karóczkai Balázstól olvasnál még, ide kattints!

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől
Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek