Nem mindenhol örültek a semmiből jött fém monolitnak, inkább felgyújtották a francba

Szerző: Vass Csaba
2021.02.18. 14:38

A polgármester próbálta megmenteni, de mivel az alakja háromszöget formáz – az pedig a szabadkőművesek jelképe –, ezért égnie kellett.

Nem mindenhol örültek a semmiből jött fém monolitnak, inkább felgyújtották a francba

Az elmúlt hónapok nagy rejtélye volt, hogy tavaly decemberben felfedeztek egy ezüstszínű fém monolitot a utah-i sivatagban, ami a felfedezése után pár nappal el is tűnt a helyszínről. A dolog érdekessége, hogy senki sem tudja, ki tette oda, és ki vitte el onnan a rejtélyes tárgyat, bár annyit tudni lehet, hogy az már 2016-ban is ott volt, de az akkor senkit sem érdekelt.

Mivel a utah-i monolit ekkora sajtónyilvánosságot kapott, ezért váratlanul a világ különböző pontjain is elkezdtek a semmiből fémmonolitok kinőni: Belgiumban, Romániában, de még  a budapesti XV. és XVI. kerület közötti réten is. A rejtélyes monolitokat sokan rendszerint földönkívüliek üzenetének vélték, még akkor is, ha a szerkezetre ránézve nyilvánvalóvá válhatott mindenki számára, hogy azt emberi kéz alkotta. A budapesti monolit megalkotásáért a Pamkutya nevű formáció a felelős, akik saját magukat leplezték le azt követően, hogy a fémszerkezetük országos hírnévre tett szert.

Kinshasában, az afrikai Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában vasárnap szintén rejtélyesen kinőtt a földből egy négy méter magas, ezüst fémszerkezet, aminek a helyiek egy darabig a csodájára jártak, de végül mégis az elpusztítása mellett döntöttek.

Bár a rejtélyes monolit szerdán sok embert a helyszínre vonzott a főváros Bándál nevű kerületében, a bámészkodók többsége úgy döntött, hogy a rejtélyes szerkezetet jobb lenne elpusztítani.

Egy helybéli elmondása szerint az ott lakók azért döntöttek a monolit elpusztítása mellett,

mert annak alakja egy háromszöget formáz, az pedig véleményük szerint a szabadkőművesek és az illuminátusok jelképe.

Thierry Gaibene, a kerület polgármestere vasárnap arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a kerületben feltűnt szerkezet rendkívüli kulturális jelentőséggel bír, de a polgármester szavai sem tudták megmenteni a fémszerkezetet, amit

a helybéliek szerdán előbb megrongáltak, majd felgyújtottak.

Az Azonnali a kongóiakhoz képest kegyesebben bánt a rákospalotai kutyafuttatóban megjelent monolittal, és komoly kutatómunkát szentelt a rákospalotai monolit rejtélyének megfejtésére:

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek