A 7-es cikk zsákutca – kimondta a nyilvánvalót az EU következő soros elnöke

Szerző: Renczes Ágoston
2021.02.04. 12:48

Pár hónap múlva az Orbán Viktor szövetségese által vezetett szlovén kormány veszi át Európai Unió Tanácsának elnökségét. A külügyminiszter elmondta a Politicónak, hogy a 7-es cikkből nem lesz semmi.

A 7-es cikk zsákutca – kimondta a nyilvánvalót az EU következő soros elnöke

Július elsejétől Szlovénia kormánya tölti be a tagállamok minisztereit tömörítő Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. A Politico arról ír, hogy uniós diplomáciai körökben aggódnak a szlovén elnökség miatt, ugyanis Szlovénia kormányfője, a jobboldali populista Janez Janša Orbán Viktor politikai szövetségese, egyúttal Donald Trump korábbi lelkes támogatója is, aki a végleges eredmények előtt gratulált a választást végül elveszítő amerikai elnöknek.

 

Júliustól Orbán szövetségese lesz „Brüsszel”

Janša nem csupán szövetségese a magyar miniszterelnöknek, hanem az orbáni illiberalizmus szlovén importőre is.

Mint azzal Azonnalin is foglalkoztunk, az elmúlt években Fidesz-közeli háttéremberek kezdtek balkáni államokban és Szlovéniában is médiahálózatot építeni. A Janez Janšához köthető, őt támogató fideszes hátterű média terjeszkedése miatt az „orbanizációtól” tartó szlovén értelmiségiek felemelték a hangjukat még 2020 tavaszán, amikor a szlovén kormányválság miatt felmerült a lehetősége, hogy Janša újra beül a miniszterelnöki székbe – ez márciusban be is következett

A Janša Orbánhoz fűződő viszonya miatti kételyeket a szlovén külügyminiszter igyekezett eloszlatni a Politicónak nyilatkozva. Anže Logar külügyminiszter arról beszélt, hogy kormánya semleges marad majd az Európai Unió Tanácsának elnökeként, és nem Budapest agendáját fogja támogatni. A külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy Szlovénia szorosan együttműködik a mostani elnökséget betöltő Portugáliával, ez előző elnökséget betöltő Németországgal, és majd a Szlovéniát váltó Franciaországgal is. 

Logar szerint az országa az elnökség alatt a jogállamiságot is prioritásként kívánja kezelni – az azonban az Orbán és Janša közötti szoros szövetség fényében aligha jelenti kérdés újbóli napirendre vételét, jegyzi meg a Politico. Novemberben Janša az EU vezetőinek címzett levelében vette védelmébe az EU-költségvetés Magyarország és Lengyelország által belengetett vétóját, diktatórikus módszerhez hasonlítva a jogállamiság fogalmának EU általi használatát.

Mi lesz a 7-es cikkel?

Magyarország és Lengyelország ellen még mindig folyamatban van a 7-es cikk szerinti eljárás az Unió alapértékeinek, elsősorban a jogállamsiágnak veszélyeztetése miatt. Logar ezzel kapcsolatban azt mondta: a korábbi tanácselnökséget vivők „úgy tájékoztatták”, hogy a 7-es cikk szerinti eljárás

 

„többé-kevésbé zsákutca, tehát át kell gondolni, hogy hogyan kezeljék a kérdést a továbbiakban”.

 

Logar a 7-es cikk szerinti eljárást egyébként is működésképtelennek tartja. Ebben igaza is van: az Azonnalin is írtunk arról, hogy mivel ahhoz, hogy az egész eljárás a szankciókig (adott esetben akár az adott tagállam szavazati jogának felfüggesztéséig) eljusson, egyhangúság szükséges az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, ami szinte lehetetlennek tűnik. 

 

A miniszter tehát nem a 7-es cikkes eljárásban, hanem alternatív jogállamisági monitorozási mechanizmusokban bízik, de azt nem részletezte a Politicónak, hogy pontosan mire gondol: a Bizottság által bevezetett és szankciókhoz nem kötött éves jogállamiságjelentésekre vagy a kifejezetten csak az EU-s pénzek felhasználásával összefüggő jogsértéseket szankcionáló, tavaly év végén elfogadott pénzügyi szankciós mechanizmusra.

A szlovén kormány július elsejétől veszi tehát majd át a tagállami minisztereket tömörítő Európai Unió Tanácsa soros elnökségét: ez azt jelenti, hogy a napirend kialakítása útján tudja valamennyire alakítani, hogy mely ügyek élvezzenek prioritást.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor Janšával 2017-ben / Facebook
Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek