Ujhelyi óvatosan, de minél előbb nyitna

Szerző: Bukovics Martin
2021.01.30. 15:17

Legyen rövidebb a kijárási tilalom, nyithassanak ki a szabadtéri látványosságok, és nyithassanak meg a vendéglátóhelyek teraszai.

Ujhelyi óvatosan, de minél előbb nyitna

„Lazítani akarok, nem lázítani! Nem esztelen és idő előtt nyitást szorgalmazok, hanem átgondolt és ésszerű döntéseket, amelyek könnyítést adhatnak a gazdaságnak és a pszichés terhelés alatt lévő társadalomnak is” – így vezette fel javaslatait az óvatos nyitás ötletét már napokkal ezelőtt felvető Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő arra vonatkozóan, hogyan tudna Magyarország picit lazítani a járványügyi korlátozásokon. 

Az MSZP politikusa szombati sajtóközleményében arról ír: Magyarországon közel hatszázezer ember megélhetése függ a vendéglátó és kulturális szektor működésétől, a legtöbb érintett pedig mára elérte a tűréshatár szélét. Ujhelyi azt is hozzátette, hogy az állam egyelőre meg sem hallgatja érdemben a szektor képviselőinek javaslatait, sőt, információi szerint a „NER-környéki lovagok” már sorra vásárolják fel a csődközelbe jutott vállalkozásokat. Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az esztelen korlátozások több kárt okoznak, mint amennyi hasznos hoznak a védekezésnek, ezért bizonyos területeken a jelenleg hatályos szigorítások mindenképpen közös átgondolásra érdemesek – neki etéren hét javaslata lenne.

1. A szabadtéri látványosságok (például állatkertek, vadasparkok, szabadtéri kalandparkok, jégpályák) esetében a teljes zárlat azonnali hatályú feloldását javasolja a politikus, a megfelelő létszámkorlátozás és járványügyi előírások, így például a kötelező maszkviselés betartása mellett: „A hatályos szabályok szerint kaszinóba lehet menni, viszont állatkertbe nem. Egy szabadtéri vadasparkban lenni megfelelő távolságtartással és odafigyeléssel semmivel sem veszélyesebb, mint egy zsúfolt buszon vagy iskolában.”

2. Ujhelyi a szerinte indokolatlan zárlat azonnali feloldását kéri azon vendégházak, kulcsos házak, családi szállásadók esetében is, ahol a korlátozott létszámú, azonos háztartásból érkező személyek vendéglátása megoldható – ez esetben ugyanis szerinte mindazon járványügyi előírás betartható, amelyet az adott család a saját otthonában is betartani köteles.

3. Azonnali egyeztetést javasolt a színházak, mozik, cirkuszok, könyvtárak és múzeumok fenntartóival is, hogy azok az intézmények, amelyek vállalják a szigorú és ellenőrzött előírások (maszkviselés, létszámkorlát, távolságtartás) betartását, fokozatosan nyitni tudjanak. (Olaszországban a sárga zónákba sorolt régiókban már nyithatnak a múzeumok, így tett múlt héten a firenzei Uffizi is.) Ujhelyi hangsúlyozta, hogy bizonyos járványügyi korlátozások további betartásával mindenképpen kisebb lesz az adott kulturális intézmény bevétele, de így is lehetősége nyílik arra, hogy a rezsit vagy bérleti díjat legalább részben fedezni tudják.

4. A kijárási tilalom jelenleg hatályos este nyolc órai határidejét kitolná legalább egy, vagy két órával, ezzel párhuzamosan pedig a boltok nyitvatartását is meg lehetne hosszabbítani és így csökkenthető lenne a járványterjedés szempontjából veszélyes vásárlói tömeg a kijárási tilalom előtti utolsó órákban.

5. Ujhelyi javaslata szerint a szakmai szervezetekkel közösen kidolgozható egy olyan szigorú protokoll, amely mentén az egészségügyi előírásokat betartó szállodák újra fogadhatnának korlátozott számú vendéget és nem csak „üzleti turistákat”, ahogyan azt a hatályos kormányrendelet egyébként megengedi.

„Szigorú előírások mellett a szálloda sem veszélyesebb egy plázánál” – fogalmazott.

6. Az éttermek esetében mielőbb engedélyezni kellene a teraszok megnyitását és megfelelő asztal-, illetve létszámkorlátozással az újbóli vendégforgalmat. Számos kocsma, kávézó, étterem azt fontolgatta ugyanis, hogy polgári engedetlenség keretében február 1-jén hétfőn dafke kinyit, ám a kormány ennek elébement az illegálisan kinyitó helyekre kiszabható büntetési tételek drasztikus megemelésével: mint az Azonnali körbekérdezett, ez számos tulajdonos kedvét el is vette a tiltakozástól.

7. Kiemelten fontosnak nevezte az MSZP európai képviselője, hogy a zárások miatt súlyos veszteségeket elkönyvelni kényszerülő ágazat megfelelő állami támogatás kapjon, ezért azonnali százmilliárd forintos támogatási keret megnyitását követelte. Ujhelyi viccnek nevezte, hogy a kormány egyelőre mindössze ötven százalékos bértámogatást ígért, de sok esetben még ezt sem fizette ki az érintetteknek (Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az eheti kormányinfón azt ígérte, felgyorsítják a kifizetéseket), miközben nyugati tagállamokban nyolcvan százalékos bértámogatás jár a munkavállalóknak és külön támogatás az érintett vállalkozásoknak:

„Van rá elég uniós forrás is, hogy ennek az ágazatnak a félmillió magyar munkavállalóját meg tudja menteni az állam, ha akarja.”

Ujhelyi javaslatait a kormány egyhamar nem fogja megvalósítani: mint azt Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette, március elsejéig nem lesznek ugyanis lazítások. Február második felében, ha kevesebb lesz az aktív fertőzött, a kormány felülvizsgálja majd a szigorításokat, ehhez azonban szükséges a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős csökkenése, illetve minél több vakcina.

FOTÓ: Genevieve Engel / Európai Parlament, 2018

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek