+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Béndek Ábris
2021. január 29. péntek, 14:01
Az állam és az óriáscégek tudása először a történelemben megközelítheti egyének tudásának összességét, ami versenyképes autokráciák megszilárdulását vonhatja maga után. A kilencvenes évek optimizmusa ráadásul azzal sem számolt, hogy a modernizáció az emberek közötti bizalmi kapcsolatok szétforgácsolásával talán meghaladja magát a liberalizmust.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

2021. január 6-a a szabadságszerető ember lelkébe hatolt. Aznap az Amerikai Egyesült Államok leköszönő elnökének támogatói tucatjával hatoltak be a Capitoliumba, a szövetségi törvényhozás épületébe, hogy dühüknek tettlegességgel és ámokfutással szerezzenek érvényt.

 

A Szenátus karzatáról leugró tüntető, az ülésről kimenekített politikusok, a Képviselőházban lövésre emelt fegyverek: fényképek, amelyek hetekig járták körbe a világsajtót, de sokkal hosszabb időre éghettek bele a nyugati civilizáció memóriájába.

 

Két héttel a megrázkódtató washingtoni történések után Joseph R. Biden a Szentírásra emelte a kezét, hogy megesküdjön az USA Alkotmányának védelmére. Míg a Capitolium ostromát sokan a liberális demokrácia elleni támadás szimbólumaként, addig az új amerikai elnök beiktatását a politikai normalitáshoz való visszatérés pillanataként értékelték. De vajon ilyen egyszerű volna? Az elmúlt évtizedben kizökkent időt helyre lehetne hozni egyetlen szimbolikus pillanattal?

 

Biden és a nyugati világ olyan problémákkal néz szembe, melyeknek megoldásához nem lesz elég egy himnusz, egy szónoklat és egy lánglelkűen előadott költemény.

 

Nem tértünk vissza a normalitáshoz, hiszen elsősorban maguk a normáink bomlottak meg, nem csak a szereplők változtak. 

 

A liberalizmus megmentéséhez több kell, mint az egységről szőtt retorikai klisék. Mindannyiunk érdeke, hogy az a politikai arisztokrácia, amely fontos részt vállalt legnemesebb hagyományaink meghasonlásában, végre felnőjön a feladathoz: megmenteni a liberalizmust, mint normarendszert és megvédelmezni globális hegemóniáját az illiberális alternatívákkal szemben.

 

A liberalizmus ugyanis nemcsak politikai hagyomány, hanem a modernizáció történelmileg egyeduralkodó típusa is. Úgy tűnik, mindkét szerepe robosztus kihívások elé néz a következő évtizedben.



Hanyatló liberalizmus, versenyképes illiberalizmus?

 

Érdemes lehet a Capitoliumnál történteket nem elszigetelt jelenségként kezelni. Valójában az ostrom nem volt más, mint az elmúlt évek liberalizmus-ellenes hangulatának könyörtelen végkifejlete.

 

A globális elitek ellen lázadó nyugati világ, az identitás elhatalmasodása a közéletben, Trump, Brexit, szobordöntések.

 

A nyugati kontinenseken átsöprő populista hullámtól a George Floyd halála utáni zavargásokig a mögöttünk álló évtized megmutatta, hogyan recseg-ropog a liberalizmus normarendszere.

 

A hagyományos média gyengülésével az igazság hozzáférhetősége csökken, míg a politikai nyelv egyre erőszakosabbá válik.  Az életünk felett eluralkodó közösségi média többet tud rólunk, mint mi magunkról. A Big Tech óriásai ugyanakkor szemrebbenés nélkül avatkoznak bele a közéletbe is, ha arra kerülne a sor: felmerült ez a brit Leave-kampány és Trump győzelménél is, a Capitolium ostrománál pedig újra terítékre került.

 

Talán a legfenyegetőbb válságjel mind közül: a párbeszéd és az értékek politikai kultúrája mára vitathatatlanul a tettlegesség és az identitás politikaellenes küzdőterévé vált. Sok egyetem pedig gőzerővel segíti azoknak a világnézeti megfontolásoknak az érvényesülését, amelyek a politikát szélsőséges esetben kirántanák az erkölcs és a humánum keretei közül.

 

Az elmúlt időszak ugyanakkor arról a tényről is lerántotta a leplet, hogy a liberalizmus nemcsak „otthon” van válságban, hanem nemzetközi perspektívába helyezve is veszített az erejéből. Kína digitális totalitarizmust épít, ami napjainkra a liberális nyugati világ magabiztos kihívójává nőtte ki magát. Niall Ferguson amerikai sztártörténész egyenesen új hidegháborúról beszél, amelyben ezúttal sem kevesebb, mint a világhegemónia a tét.

 

Új hidegháború vagy sem, egyvalamit ténylegesen érzékelhetünk. Kína iránymutatásával nem más, mint a modernizáció alternatív kerete terjed el. Úgy tűnik,

 

a huszonegyedik század egyes államai képesek hosszútávon összehangolni az illiberalizmust saját versenyképességükkel, eddigi történelmi tapasztalatainkat meghazudtolva.

 

A hidegháború utáni évek lelkes optimizmusát a liberalizmus kilátásait illetően mára kételkedés, esetenként kiábrándultság váltja fel. Ha a trend zavartalanul megy tovább, folytatódhatna a gondolatmenet, akár búcsút is inthetünk a liberalizmus dominanciájának a modernizáció történelmében. Ez pedig elsődleges fenyegetés arra nézve, amit nyugati életformának nevezünk.

 

Amikor Orbán Viktor 2014-ben meghirdette az illiberalizmus magyar programját, nem kevesebb, mint a közeljövőnket érintő sorskérdésre tapintott rá: vajon túlélhet-e a liberalizmus a modernizáció uralkodó logikájaként?

 

A liberalizmus, mint a modernizáció történelmi logikája

 

Amikor Széchenyi István 1815-ben Angliába látogatott, hogy az iparosodó Nagy-Britannia intézményeit és haladását felvázolja és megértse, utazása az egész reformkor inspiratív élményét tükrözte.

 

Ezidőtájt a magyar politikai osztály jelentős része felismerte, hogy nincsenek és nem is lehetnek a nemzeti fejlődésnek alternatív, saját útjai. Más szóval:

 

nem lehet modernizáció és erős magyar nemzet a liberalizmus keretrendszerén kívül.

 

A liberalizmus ugyanis nem más, mint a modernizáció történelmileg egyeduralkodó típusa; egyének tudásának és sokféléségének építő és versenyképes becsatornázása. Mint eszme, csupán a nyugati világ modernizációja köré kerített program, ami már létező és azóta is alakuló gyakorlatok felismeréséből jött létre.

 

A liberalizmus gyakorlata tehát nem filozófusok tollhegyén született, hanem az első angol manufaktúrákban és az amszterdami tőzsdén. Alkotmányosság, iparosodás, technológiai fejlődés, tőkefelhalmozás: gyakorlatok, amelyek az emberi életutak drámai különválását idézték elő, valósággal szétfeszítve a hagyományos társadalmak kereteit.

 

Amit mi szabadságnak hívunk és a liberális eszme központi értékeként jelenik meg, az történelmi értelemben nem más, mint az egyén bővülő mozgástere a mindennapi életben. A modern kapitalizmus és a demokrácia kiépülésével ennek a szabadságnak az intézményes eszköztára soha nem látott távlatokig fejlődött, a mai gyarmatosítás utáni világban pedig történelmileg egyedülálló békével és jóléttel párosul.

 

A liberalizmus igazi modernkori sikertörténet. Ez egy okból lehetséges:

 

nem volt a modernizációnak olyan alternatív dinamikája, ami a liberalizmussal szemben versenyképes tudott volna lenni,

 

azáltal, hogy hasonló hatékonysággal képes bevonzani és hasznosítani az emberi tudást.

 

Aki történelmi hagyományaiból adódóan ellenállt, illetve túl későn csatlakozott a liberális modernizációhoz, ahogy azt a magyar rendi társadalom tette, az lemaradt. Aki szánt szándékkal ki akart lépni a liberalizmus és az individualizáció kereteiből, vagy a modernizáció alternatív rendjét kísérelte meg megvalósítani, az embermilliók nyomorúságát, szenvedését, halálát hozta el. Ahogy azt a huszadik századi totalitarizmusok tették.

 

Talán a Szovjetunió gorbacsovi végnapjai példázzák legszebben az illiberalizmus reménytelenségét. Az ekkortájt felismert megrekedtség és az illúziók leleplezése félig a realitás mezejére terelték az illiberális valóságot. Nincs olyan, hogy versenyképes illiberalizmus, csupán a soha nem létezett nemzeti dicsőség szobrai és a milliónyi megnyomorított élet. Az illiberalizmus, mint a nyugatias modernizáció ellenprogramja nem több, mint történelmi kudarcprojekt.

 

A tudás hatalom: az illiberalizmus társadalmi rendje

 

A történelemlecke világos. A múltat szemlélve nincs és nem is lehet okunk azt feltételezni, hogy létezhet versenyképesebb társadalom annál, amelyik egyének tudására épít, hatékonyan felhasználva és összehangolva azt. Egy ilyen társadalom a szabadság, a béke és a jólét összekapcsolódó rendszereiben mozog és halad előre, de ezzel egyenes is lenne az út a zavartalan globális együttműködés felé?

 

Épp ellenkezőleg: napjainkban úgy tűnik, változik a modernizáció globális játéktere. Egyes helyeken versenyképesnek bizonyulnak az illiberális alternatívák. Míg Kínát egyre többen a liberális Nyugat egyenrangú riválisaként ismerik el, az emberi jogokkal nem nagy barátságot ápoló Szingapúr 2020-ban első a világ országainak versenyképességi rangsorában. Mégsem olyan egyenes és zavartalan ez az út, mint amilyennek a nyugati gondolkodók a hidegháborút követően hitték.

 

Nem számoltak ugyanis a változó technológiai és információs környezettel, ami azokat az országokat is bekapcsolja a globalizáció idegrendszerébe, amelyeknek korábban egyáltalán nem mentek keresztül a versenyképes, liberális modernizációs folyamatokon.

 

Ugyanis a harmadik globalizáció, amelynek korszakában élünk, a globális játékteret kiegyenlíti, ellaposítja, érvel az És Mégis Lapos a Föld c. közgazdaságtani bestseller szerzője, Thomas Friedman. Az információs forradalom és a digitalizáció, a földgolyó egykor különálló tudásközpontjainak összekapcsolása révén a modernizáció technológiai vívmányai azokhoz az országokhoz is eljutnak, melyeknek semmilyen történelmi tapasztalatuk nem volt sem a liberalizmussal, sem a modernizációval.

 

Ők a korábbi vesztesek előnyével lépnek fel a globális színpadra, míg megőrzik illiberalizmusukat az állam és a társadalom viszonyrendszerében.

 

Éllovasuk, Kína a technológia nyújtotta lehetőségek kiaknázásában máris olyan messzire jutott, hogy magát az emberi magánéletet számolta fel,

 

digitális eszköztárán keresztül teljhatalmat szerezve a mindenható pártállamnak.

 

Tehát a harmadik globalizáció kiszélesíti a tudáshoz való hozzáférést és elegyengeti az ismereteket a világ nemzetei között, kiemelve őket korábban alárendelt helyzetükből. Ugyanakkor ez korántsem jelenti azt, hogy a harmadik globalizáció az ismeretek birtoklásában fennálló egyenlőtlenségeket a társadalmakon belül is felszámolná, intézmények és egyének között.

 

Épp ellenkezőleg: könnyen lehet, hogy ez a globalizációs hullám nemhogy csak fenntartja, hanem még növeli is ezeket a társadalmakon belüli egyenlőtlenségeket. Az információs forradalom így végsősoron nem a tudás demokratizálódását, hanem épphogy a drámai koncentrációját hozhatja el.

 

A kérdés itt így hangzik: nagyobb-e a Google, a Facebook vagy az amerikai állam többlettudása egy átlagos felhasználóhoz vagy állampolgárhoz képest ma, mint öt, vagy tíz évvel ezelőtt?

 

Ha a válasz „igen, sokkal”, úgy egyes intézmények, mint az állam és az óriáscégek tudása először a történelemben megközelítheti egyének tudásának összességét, ami versenyképes autokráciák megszilárdulását vonhatja maga után. Ezzel is magyarázható lehetne, hogy Kína gazdasága – ami félig tervgazdasági alapokon nyugszik – elképesztő fejlődés ütem diktálására képes, ami tetemre hívja az egyébként még mindig sokkal versenyképesebb, liberális nyugati világ vezető pozícióját a világgazdaság életében.

 

A kilencvenes évek liberális optimizmusa azzal sem számolt, hogy a liberális modernizáció az emberek közötti bizalmi kapcsolatok szétforgácsolásával talán meghaladja magát a liberalizmust. A közösségeket és a hagyományokat elszegényítő modernizáció, amely az egykori azonosulási alapok helyébe a sokat ünnepelt identitást lépteti, felszámolja azokat a kötődéseket és bizalmi kapcsolatokat, ami a liberális modernizáció mélyebb erkölcsi, kulturális dimenzióját alkották, valamint megvédték az egyént és a közösséget az intézményekkel szemben.

 

Egy bizonyos:

 

ha a Nyugat erős kíván maradni, először is meg kell újítania elköteleződését azon hagyományok felé, amelyek egyáltalán versenyképessé tették,

 

és amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy a modernkor elképesztő technológiai és intézményes építményei mellett viszonylagos szabadságban éljük az életünket.

 

Ezeket az értékeket megújítani kell, ténylegesen megújítani: újra felfedezni és újra megélni. A politika támogassa az egyének önszerveződését és közösségeit anélkül, hogy eluralná azokat. Építsünk új platformokat a gazdasági és a kulturális életben az ismeretek szabad vándorlása érdekében. A szabadságra ne adottságként tekintsünk, hanem szeressük, műveljük és éljünk benne. Különben csak a szónoklatok és a versek maradnak.

 

A szerző diák. Olvasnál még tőle? Itt megteheted! Vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt mondják, nemcsak a szavak szintjén foglakoznának velük.

A Miskolc-Tornyosnémeti szakasz elkészülésével teljessé válik Pozsony és Kassa autópálya-összeköttetése Magyarországon keresztül. Az Észak-Szlovákián keresztül épülő autópálya befejezése viszont még nem látszik.

Sőt, a leszállított mennyiség akár ennek a duplája is lehet, ha a Bizottság lehívja a német gyártóval kötött szerződésben szereplő másik 900 millió adag vakcinára szóló opciót is.

2018-ban, amikor az akkor még LMP-pártelnök épphogy csak elveszítette a választást, a Jobbik még 8,5 százalékot szerzett – most azonban szerintük már megérdemli Szél a Jobbik támogatását.

Az emberi jogi szervezet szerint Putyinék arra használták fel a korábbi döntésüket, ami elvette Navalnijtól ezt a státuszt, hogy e mögé bújva „megpróbálják meggyilkolni” a politikust.

Azonban Belaruszban nem lehet majd levélben szavazni, mert azzal Lukasenka szerint visszaélnének az amerikaiak és elpusztítanák az országát.

Két újságírólány is azzal vádolja Wolfgang Fellnert, az egyik legolvasottabb osztrák bulvárnapilap kiadóját, hogy szexuálisan molesztálta őket.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Twitter megosztás Google+ megosztás