Az EU nem zárkózik el az anális koronavírus-tesztek alkalmazásától

Szerző: Petróczi Rafael
2021.01.28. 20:20

„Arra fogunk menni, amerre a tudomány visz bennünket” – mondta a Bizottság szóvivője az anális tesztekre vonatkozó újságírói kérdésre.

Az EU nem zárkózik el az anális koronavírus-tesztek alkalmazásától

A koronavírus jelenlétét kimutató antigéntesztek hagyományos mintavételit formáját mindenki ismeri: fognak egy, a minta levételére alkalmas pálcikát, amit lenyomnak az orrodba vagy a garatodba, hogy így vegyenek minél hatékonyabban mintát.

Kínában azonban nem elégedtek meg ezzel, elkezdtek kísérletezni más helyről történő mintavétellel is, és így egy olyan tesztet fejlesztettek ki, aminél a mintát az emberi széklet adja, és ha az nem elég, akkor a mintát bizony közvetlenül análisan, az ember végbeléből 3-5 centi mélyről kell beszerezni.

A Future Microbiology szaklapban megjelent – igaz, csak alacsony számú páciens segítségével szerzett – eredmény szerint többször is előfordult, hogy amíg a hagyományos mintavétellel operáló teszt nem mutatta ki a koronavírus jelenlétét a páciensek szervezetében, addig az unortodox anális módszerrel ez már sikerült.

Li Tongzeng, a Pekingi You’an Kórház fertőző betegségekkel foglalkozó igazgatóhelyettese szerint ez azért lehetséges, mert

a koronavírus tovább képes életben maradni az ember végbelében és ürülékében, mint a felsőlégutakban.

Kínában több városban így már alkalmazzák is ezt a mintavételi módszert, amire azonban csak akkor van szükség, ha valami oknál fogva az alany székletmintája nem megfelelő a mintavételre.

Téma volt az anális mintavétel az Európai Bizottság csütörtöki sajtótájékoztatóján is, ahol egy osztrák újságíró kérdezett rá, hogy a Bizottság tervezi-e az anális mintavételt beépítve módosítani a tesztelési ajánlásait. Eric Mamer, a Bizottság főszóvivője nem jött zavarba, és azzal válaszolt, hogy: „Úgy gondolom, mindannyiunknak személyes érdeklődése fűződik ehhez a témához.”

Az érdemi válaszadás lehetőségét azonban már átpasszolta kollegájának, a többek között az egészségügyi kérdésekben is kompetens bizottsági szóvivőnek, Stefan De Keersmaeckernek, aki úgy reagált:

„Arra megyünk, amerre a tudomány visz bennünket.

Szóval ha a tudomány a fenekünkhöz vezet bennünket, meg fogjuk ezt fontolni.

De természetesen nem hiszem, hogy ehhez sokat hozzá tudnék tenni” – majd annyit azért viccelődve mégiscsak hozzáfűzött a témához, hogy nem hiszi, hogy az újságírók technikai tájékoztatást várnának tőle, és tényleg a tudósokra akarja bízni ennek megítélését.

A kérdés egyébként – akármennyire is humorosnak tűnik – van, ahol komolyan felmerült az EU-ban: Igor Matovič szlovák miniszterelnök egy szerdai sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elmondta, hogy ő bizony fontolóra veszi a székletmintákat használó gyorstesztek beszerzését.

NYITÓKÉP: Európai Bizottság / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek