+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kardos Gábor
2021. január 27. szerda, 08:32
Amit egészségvédelem címén látunk, az sokkal inkább kollektív öngyilkosság, a társadalmi kultúránk maradékának totális beáldozása. Hogy lettünk mi ilyen hitványak?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Február 1-re néhány hazai vendéglátós azt tervezi, hogy a korlátozások elleni tiltakozásul újranyitnak, mivel az ígért állami támogatások elégtelenek üzletük fenntartására és kilátástalannak ítélik a helyzetüket. Bár a társadalom nagy többsége feltehetőleg mélyen együttérez mindezzel, azt kell mondanom, hogy az időpont és a fő üzenetek megválasztása is elég szerencsétlen.

 

Március idusán jóval hatékonyabb lehetne az újranyitás, sokkal többen csatlakozhatnának vendéglátói oldalról is és a teraszok jobb eséllyel telhetnének meg vendégekkel, ráadásul a szabadságküzdelem nemzeti ünnepén nehezebb lenne a hatósági represszió is. A kormány csak azért ígérgeti hirtelen a márciusi nyitást, mert nagy nyilvánosságot kapott, hogy a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége pünkösdi újranyitásra számít a kormányzati információk alapján.

 

Az érintettek már így is padlóközelben vannak és igazából senki sem hisz komolyan a márciusi ígéretben, amit legfeljebb a februárinál jóval szélesebb körű tiltakozó akcióval lehetne kikényszeríteni március idusán. Februárban eleve bajos mobilizálni, mivel ez amúgy is

 

az éves forgalom mélypontja, amikor sok étteremnek kisebb veszteség lenne zárva tartani, akkor is, ha semmilyen járvány nem lenne.

 

Milyen alapon minősítenek nem létfontosságúnak olyan szektorokat, melyek társadalmilag fontosabbak?

 

A legnagyobb hiba nem gazdasági természetű (a vendéglátósok jelképesnek is alig mondható kárpótlása), és nem is csak a vendéglátást, hanem a kultúra minden képviselőjét érinti, hogy másodrendűnek minősítették és erre hivatkozva zárták be.

 

Ez ugyanis óriási tévedés.

 

Eleve tévút bizonyos közösségi tevékenységeket társadalmilag úgyszólván feleslegesnek ítélni a törvény erejével, azaz a társadalom egészének nevében. Másrészt viszont, ha már így alakult, akkor vegyük fel a kesztyűt és mondjuk ki: a kulturális közösségi tevékenységeket a közjó, a társadalom egésze és végső közös céljaink szempontjából igazából fontosabbnak kellene tartanunk, mint mindazt, ami inkább eszköze, mint célja a közösségi létnek (gazdasági tevékenységek, jog, közigazgatás, parlamenti szavazógép, adóbehajtás, közlekedés).

 

Csak a fogyasztói társadalom néhány évtizede alatt hanyatlott olyan alacsony, sőt: pitiáner szintre a civilizációnk, hogy immár megfeledkezett mindarról, ami évszázadokon keresztül a politikai vezetők és minden meghatározó társadalmi szereplő számára még evidens volt: hogy társadalmunk végső céljai fontosabbak a közjó szempontjából, mint az ezekhez szükséges eszközök előállítása és fenntartása. A végső célokat meg inkább képviselik a kultúra, mint a gazdaság vagy a közigazgatás szereplői.

 

Egyetlen anekdotába sűrítve is el lehet mondani mindezt: egy koncert után valami katonatiszt azzal gratulált a művésznek, hogy mindez szép, de ha a katonák nem védenék meg a hazát, akkor a zenészek sem játszhatnának. Mire a művész így válaszolt: ha nem lenne művészet és kultúra, nem lenne érdemes megvédeni a hazát. Az anekdota mai változatában nyilván az operatív törzs kerül a katonatiszt helyére a történetben – de a lényeg nem változott. Nem lenne szabad változnia.

 

Mi lenne, ha végre megfordítanánk a kultúra képviselőivel szembeni diszkrimináció egész érvelését, miszerint a kultúra kábé „felesleges dekoráció” a gazdasághoz, reáltudományhoz, joghoz, orvostudományhoz képest? Mi lenne, ha az egyre pandémikusabb ökológiai válságban végre meglátnánk az egyoldalúan uralkodóvá vált „reáliák” és egész technokrata világrendjük felelősségét?

 

Ha netán igazuk lenne is abban, hogy a humán kultúra „felesleges”, még az is sokkal jobb, mint egy ökológiailag és társadalmilag ennyire károsnak bizonyult technokrácia, amiért a reálszektor globális egyeduralmát kiemelt történelmi felelősség terheli. Ki kell mondani végre: az évtizedek óta aránytalanul fontosabbnak tartott gazdasági-hatalmi szféra technokráciája a fő felelős a példátlan globális válságért.

 

A humán kultúra megerősödése legalább nem volna ilyen destruktív természeti és humán környezetünkre nézve, mint amilyennek a reál-technokrácia bizonyult. Inkább domináljon a jövőben egy feleslegesnek vélt humán világ, mint a reálszféra természetellenes technokráciája, a világ elfogyasztását „gazdasági növekedésnek” hazudó rendszer.

 

Lassan egy éve láthatjuk, milyen a vakcinákat gyártó multik és a hirdetéseikből élő tömegmédiában megszólaltatott virológusok által irányított világban élni, milyen az, mikor a maradék kiskereskedőt is kiszorítják a netmultik a piacról,

 

hogy inkább mindenki neten rendeljen mindent. Az eredmény egy rettenetesen elidegenedett, élhetetlen világ, ami egyáltalán nem csupán a járvány valódi veszélyei miatt lett ilyen szörnyen elidegenedett. A technokrácia nem a megoldás, hanem inkább maga a fő rendszerprobléma.

 

Még Magyarország agyonmódosított Alaptörvényében is ott áll, hogy „tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni”, de nem azt írja alkotmányunk, hogy kizárólag a kormány és a virológusok dönthetnek a társadalom sorsáról avagy a közjó kérdéséről, mert ebben legalább annyira kompetensek a társadalomtudományok képviselői és általában a humán tudományok. Ideje lenne észrevenni: fordítva ülünk a lovon, ezért nem látjuk az előre vezető utat.

 

Ma a vendéglátósok képviselik legmarkánsabban az egész társadalom követeléseit

 

Sajnos a korlátozások ellen lázadó vendéglátósok még nem látták be, hogy ma legerőteljesebben ők képviselik (vagy inkább képviselhetnék) az egész társadalom alapvető érdekeit – a társadalomtól elzárt kultúra többi képviselőjével együtt. Ráadásul egy baráti borozást vagy gyertyafényes vacsorát még kevésbé lehet a valódi közösségi élmény virtuális avatarjával pótolni, mint a színházi előadások vagy virtuális múzeumlátogatások esetében. A kultúrának ebben a szektorában nem működik az online hazugság mint pótlék, mert a lényeg pont a közösségteremtő találkozás a valóságban.

 

Így most a vendéglátósok a leghangosabb szószólói annak, ami évszázadokon át evidens volt a kultúránkban, de a mai társadalom odáig aljasodott, hogy masszívan megfeledkezett róla:

 

egy társadalom végső célja és értelme (azaz a legmagasabb közjó) nem az adók behajtása, a tőzsdeindex, a plázázás vagy a parlamenti szavazógép működése, hanem az a közösségi lét, amit leginkább a vendéglátás és általában a kultúra képvisel.

 

Mindaz, amit most bezárnak mint másodlagost, nem létfontosságút – miközben a plázázás és az öncélúvá vált (és ökológiailag is inkább káros) gazdasági tevékenységek számítanak „egyedül létfontosságúnak”. Egy ilyen társadalom beláthatóan a feje tetején áll, amit nem lehet sokáig büntetlenül csinálni.

 

Ráadásul a misézés esetében különös módon kivételt tesznek, egyedül a vallási kommunió minősül létfontosságúnak a kultúrából, ami a maszkhordási előírásokat is felülírja az áldozás, azaz a kommunió idejére. Pedig borozni a barátainkkal, vagy moziba, színházba, múzeumba menni, együtt ünnepelni szintén társadalmi kommunió, a közösségi lét alapvető követelménye. Azt miért ne lehetne szabadon?

 

A legabszurdabb az, hogy még az elvitelre kiadott ételek köztéri elfogyasztását is üldözik, ami már epidemiológiailag is agyrém, így már-már azt kell gondolnunk: célzottan és szándékosan üldözik a közösségi lét minden köztéri megnyilvánulását mint a maszklét elleni tiltakozást. Talán azért is, mert

 

a gazdaság legnagyobb olyan szférája, ahol még mindig nem uraltak le mindent a multik, éppenséggel pont a vendéglátás. Ott még a családi vállalkozások dominálnak.

 

Milyen érdekes: lehet, hogy a polgári demokráciát elsorvasztó multiuralom elleni lázadás így pont a vendéglátás melletti közösségi kiállással vehetné kezdetét. A vendéglátósoknak vissza kell utasítani, hogy állami lélegeztetőgépre tegyék a családi vállalkozásokat, miközben a multik „adóoptimalizálás” címén rabolják ki a társadalmat és a pandémiahelyzetre hivatkozva letarolják a vendéglátósok piacait is.

 

Mennyire kell ahhoz feje tetejére állítani egy piacgazdaságot, mennyire kell eredeti funkcióiból kiforgatni és elidegeníteni az államot, hogy azoknak kelljen állami segélyért folyamodniuk, akik a leginkább önfenntartó és adózó vállalkozások, akik fajlagosan a legtöbb munkahelyet teremtik, miközben a multiknak adott támogatásokat sosem hívják ilyen megalázó módon segélynek? Helyre kellene állítani a normalitást ebben is.

 

Nem segély kell az önmagukat eltartani képes vállalkozásoknak, hanem az, hogy biztosítsák számukra a vállalkozás szabadságát és egyenlő versenyfeltételeket a multigazdasággal szemben – ami az utóbbi radikális korlátozását jelentené, nem a vendéglátás padlóra küldését a jog és az erőszakszervek bevetésével. Ennek előfeltétele pedig nyilván az lenne, hogy ne a multik érdekeinek képviselői üljenek nagyjából minden parlamenti pártban.

 

Olyan az egész sztori, mint valami ócska maffiaháború, melyben az állam multimaffiaként jár el – a polgárok nevében, a polgárokkal szemben.

 

Persze nemcsak nálunk, hanem globálisan is.

 

A lehető legnagyobb szabadság biztosítására létrehozott polgári demokráciát multiérdekeket szolgáló pandemokráciává aljasítják

 

A vendéglátósok érvelése nem elég konzekvens, mert ma még vonakodnak bátran végigvinni a gondolatmenetet. Próbálnak úgy tenni, mintha nem lenne különösebb egészségkockázata annak, hogy maszk nélkül asztalokhoz ülnek emberek. Nem merik alapjaiban megkérdőjelezni a technokrata pandemokrácia egész perverz kritériumrendszerét.

 

Pedig inkább azt kéne szóvá tenni, hogy a pusztán biológiai életet ma mindennél fontosabbnak állítják be, fontosabbnak a méltó és emberi módon élt életnél. Napnál világosabb, hogy

 

a tömegesen izolált, szájkosár-maszkos lárvalét nem emberi élet.

 

Az ember és a társadalom nem azért van csupán, hogy valakiknek profitot termeljen tömegesen fogyidroiddá butítva és izolálva, nem azért van, hogy valakiknek vagy valaminek egyre korlátlanabb hatalmát legitimálja a pandémiára hivatkozva, nem azért van állam, hogy pandemokráciává aljasítsa a lehető legnagyobb szabadság biztosítására létrehozott polgári demokráciát.

 

Ha emberek bizonyos csoportjai inkább vállalnák a megfertőződés kockázatát, a lehető legszigorúbb védelmi előírások betartásával – miért ne tehetnék? Vagy ki jogosult megtiltani ezt nekik? Elvégre az öngyilkosságot sem tiltja semmilyen jogszabály – még kevésbé lehetne tehát tiltani az észszerűség határain belüli közös kockázatvállalást egy méltóbb, élhetőbb és emberibb élet érdekében. Mert

 

amit egészségvédelem címén látunk, az sokkal inkább kollektív öngyilkosság, a társadalmi kultúránk maradékának totális beáldozása.

 

A társadalom egészségének és életképességének felszámolása. Az emberi szabadság és méltóság helyére a multiprofit és a totális technológia általi kontroll kerül ebben a nyomorult pandemokráciában, mely önnön karikatúrájává torzítja a kultúránkat. A legszomorúbb az, hogy a többség már észre se veszi és zokszó nélkül, sőt: csahosan együttműködik e gyalázattal.

 

A régi rómaiak és görögök inkább meghaltak, csak ne kelljen méltatlanul, becsületüket elvesztve élniük.

 

Hogy lettünk mi ilyen hitványak?

 

Elmesélné valaki? Vagy mennyire vállalható ez az egész történet? Dédszüleink mit szólnának, ha látnák, hogyan élünk ma és hogy az eszközeink lettek a végső céljaink, mint valami robotoknak vagy önkéntes rabszolgáknak?

 

A klasszikus európai etika arra tanított, hogy a legfőbb erény a bátorság, mely nélkül minden más erény erejét veszti. Hol látjuk ma ezt a társadalomban? Az újabb nemzedékek az erény szót már értelmezni se tudják és „kultúra” alatt a szórakoztatóipart értik, aminek pontosabb megnevezése lenne, hogy szórakozottságipar. Megfeledkezés önmagunkról és a társadalom voltaképpeni céljairól, az egész történet értelméről… de akkor a többi meg minek? Egészen komolyan kérdezem.

 

Ha életünk voltaképpeni értelmét elveszti, akkor minek zombiként, fogyiemberként tovább élnünk milliószámra, gazdasági lélegeztetőgépen, erkölcsi halottként? Jobb, becsületesebb és méltóbb belehalni egy járványba vagy a szabadságért vívott harcba, mint legbelül így szétrohadni és biológiai vázként tovább létezni.

 

A szerző filozófus, borkereskedő. Olvass még Kardos Gábortól az Azonnalin! Vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A járvánnyal kapcsolatos álhírterjesztésért megítélt érdemrendet így senki nem vette át – a DK miniszterelnök-jelöltje azért nem kell szomorkodjon, meg fogja azt kapni postán.

A szükségállapot meghosszabbítását a parlamentnek is meg kellene szavaznia, de azt kormánypárti képviselők sem támogatják. Magyarországon akár őszig is maradhat a veszélyhelyzet.

Lodban a rendőrség elveszítette a város feletti irányítást. A fellázadt arab lakosok és zsidó szomszédaik a sötét utcán, spontán egymásra támadtak.

Mind a gázai terrorcsoportok, mind az izraeli hadsereg további, súlyos csapásokkal fenyegeti a másikat. A Vaskupola-rendszer működéséről azonban bámulatos videók készültek.

Az utolsó nagy kérdésben is sikerült dűlőre jutnia a hatpárti ellenzéki összefogásnak.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás