És azt ismeritek, amikor a boszorkány és az android elmennek a kertvárosba?

Azt tudni lehetett, hogy 2021-ben ráfordulni az 50-es évek sitcomjainak képi világára egészen abszurd ötlet – szuperhősökkel különösen. A Marvel új sorozata, a Wandavision egy nagyon bizarr, nagyon sajátos és mindenképpen kísérletező valami. Spoileres sorozatkritika!

Feltétlenül előre kell bocsátanom, hogy elvakult Marvel-rajongó vagyok. De, ha nem lennék az, a Marvel Cinematic Universe (haverok között csak „MCU”) sorozatba való ültetésének – pontosabban a Disney streaming szolgáltatójába való bevezetésének – első produkcióját, a WandaVisiont, akkor is egy elképesztően eredeti és izgalmas sorozatként emlegetném most. Már csak azért is, mert gőzöm nem lenne, hogy mi a frászt is nézek. Figyelem, spoileres kritika!

+++

Legalábbis abból a két részből mindenképp ez jönne le, ami múlt hét pénteken jelent meg a Disney+-on, s amelyről eleve tudni lehetett, hogy egy

A Marveltől, vagyis Kevin Feige Marvel-atyamestertől persze eddig sem volt idegen a különböző zsánerek mentén való megközelítése az egyes szuperhősfilmeknek. Gondoljunk csak az első Amerika Kapitányra, amely egy háborús film, vagy a másodikra, ami egy kémfilm, de ott volt a lehetetlenül merész húzásnak tűnő Thor 3 Taika Waititi rendezésében, vagy a Galaxis Őrzői James Gunnal, amelyek mindegyike tűpontos látlelete annak, hogy megéri merészet húzni, ha Miki egérék fenn akarják tartani a filmtörténelem legnagyobb franchise-vállalkozását. 

Nem történt ez másként a WandaVision koncepciójánál sem, amely annál is inkább merész ötlet, mert 2021-ben élből ráfordulni az 50-es évek sitcom zsánerére, amin lovagolva a sorozat folyamatosan halad majd végig a műfaj évtizedein, miközben kibontja a sztorit, egészen abszurdnak tűnik. Ráadásul olyannyira komolyan véve a műfaj sajátosságait, hogy

– még Dick Van Dyk-ot is, akivel hosszan konzultáltak, hogyan is lehetne a leghitelesebben beilleszteni mindebbe a Bosszúállók furcsa szerelmespárját: a mutáns-boszorkány Wanda Maximoffot, vagyis Skarlátboszorkányt és az android Víziót.

A történet alaphelyzete, hogy Wanda és Vízió megérkeznek egy Westview nevű képzeletbeli városkába, ahová új lakókként szeretnének beilleszkedni. Mármint nem azért képzeletbeli, mert egy képregény-adaptációról beszélünk, hanem mert eleve tudható volt (de legalábbis sejthető), hogy a WandaVision szinte biztosan Wanda elméjében fog játszódni.

Wanda ugyanis az egyik leginkább érzelmileg megcibált karakter az Marvel-univerzumban, aki felbukkanása után szinte nekifutásból elvesztette testvérét, a hipergyors futásra képes Higanyszálat (höh, érted, nekifutásból), majd a filmsorozat harmadik fázisának végére elvesztette szerelmét is, Víziót, aki Thanos ölt meg oly módon, hogy már nem lehet visszahozni sehogy az életbe. Éppen ezért szinte magától értetődik, hogy

Ezt a feltételezést nem is nagyon titkolja az első két epizód (helyesebben az első dupla epizód, mivel hetente csak egy rész lesz látható innentől), amely a teljesen abszurd helyzetet, miszerint két szuperhős egy 50-es évekbeli szitkomban látható – a főszerepekben egyaránt fürdik Elisabeth Olsen és Paul Bettany – elképesztően precíz és szürreális módon töri meg a rendező Matt Shakman olyan anomáliákkal, amikből szinte világossá válik, hogy Wanda elméjének kognitív disszonanciáit éljük át éppen mi is.

Eleinte csak annyiban, hogy sem Wandának, sem Víziónak sincs gőze arról, hogy mikor házasodtak meg, Víziónak lövése nincs, hogy amúgy mit termel a munkahelye, ahova bejár dolgozni, majd egy thriller-szerű vacsorajelenettel, amit látva gyerekként valószínűleg a szar is belém fagyott volna – illetve egy, a fekete-fehér világba random beeső színes helikopterrel, meg egy szintén kiszínezett, csatornából előmászó méhésszel, meg azzal a furcsa rádióadással, amiben valaki azt kérdezi Skralátboszorkánytól, hogy „Wanda, ki tette ezt veled?”.

Azonban ezen adalékoktól épphogy nem válik egyértelművé a sorozat alaphelyzete, hanem aggasztóan megkavarja azt. S mindez nemcsak azért van így, hogy tovább nézzük a sorozatot, hanem mert az említett kognitív disszonanciák mellett

Már rögtön az első rész végén, ahol a monitorok egyikén látható S.W.O.R.D. logó mellett (ami a náci Hydra által korrumpálódott SHIELD utódszervezete, s amit Nick Fury gründolt össze az alakváltó idegen skrullokkal a Pókember: Far From Home stáblisa utáni jelenetében) egy jegyzetelő női alakot láthatunk (jó eséllyel Maria Hill-t), amiből pedig arra következtethetünk, hogy Wanda az eddig még ismeretlen SWORD-központban fekszik megfigyelés alatt. Talán. De akkor meg ki akarja elérni a rádión keresztül Wandát, és miért tekerte vissza a jelenetet Wanda, miután meglátta a full para méhészt?

Túllendülve a geekfaktorokon – például az epizódokba illesztett korabeli reklámokon, amelyekben találkozhatunk a Stark Industries által gyártott kenyérpirítóval és a Hydra által gyártott órával is – és azon, hogy a sorozat önmagában elég nehezen értelmezhető azok számára, akik nem ismerik az MCU eddigi történéseit, vitán felül

ami természetesen pontosan ugyanúgy fog integrálódni a franchise világába, mint minden, amit eddig az MCU-ban láthattunk. Tudható ugyanis, hogy a sorozat a második Doctor Strange-filmbe fog belefutni, mindemellett a Disney által azóta már felvásárolt Foxnak köszönhetően

hiszen Wanda a képregények szerint Magneto lánya, vagyis egy mutáns. Ez persze szinte jó eséllyel másként lesz a filmes univerzumban, viszont Wanda tökéletes karakter arra, hogy rajta keresztül kezdjék el pedzegetni a mutánsok régóta várt felbukkanását.

Addig azonban, amíg ez meg nem történik, mindenképp érdemes saját jogán is nézni a WandaVisiont, mivel kétségtelenül az egyik legjobb dolog, amit a Disney az utóbbi években meg mert húzni. Még akkor is, ha ebben az esetben is 30 perces részekre szorítkoztak, ahogy a Mandaloriannál. Így talán még annak is van értelme (már aki kibírja), hogy a néző a sorozat lepörgése után darálja le egyben az egészet.

NYITÓKÉP ÉS KÉPEK: Disney / WandaVision Media Kit