Amikor EU-pénzből fizetett EU-s politikusok hülyítenek az EU-ról, hogy lehessen brüsszelezni

Bakó Bea

Szerző:
Bakó Bea

2021.01.22. 14:05

„Bezzeg a buzistratégia! Brüsszeli boszorkánykonyha!” – kiabálják ők maguk is részben Brüsszelből, gondosan eltitkolva a választók elől, mi hogyan is működik az EU-ban.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Talán még emlékszel rá, hogy a múlt hétvége egyik fő témája a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés volt, amire hiába gyűjtöttek össze több, mint egymillió aláírást a – jórészt határon túli magyar – szervezők, az Európai Bizottság úgy döntött, nem kezdeményez jogalkotást az ügyben.

A sztori eléggé hosszú: a szervezők még pereskedtek is az Európai Bizottsággal, amely az aláírásgyűjtést sem akarta engedélyezni, mondván nincs hatásköre, aztán miután elvesztette a pert, csak engedélyezte. Azért a hatáskördolgot a szervezők is neccesnek érezték, mert miután összegyűjtötték az aláírásokat, a konkrét jogalkotási javaslataikban jórészt inkább már meglévő (tehát EU-s hatáskör részét képező) rendeletek kibővítését szorgalmazták kisebbségvédelmi szempontokkal, de ez sem jött össze, mert a Bizottság úgy döntött: nincs szükség további jogalkotásra ezeken a területeken.

Dióhéjban ennyi a lényeg, de ember legyen a talpán, aki a bizottsági elutasítást követő politikai nyilatkozatokból erre rájön. A kezdeményező FUEN-elnök (egyébként RMDSZ-es EP-képviselő) Vincze Loránt például összehordott mindent a cserbenhagyástól a semmibe vevésig a közleményében, csak épp azt felejtette el közölni a választóival, hogy pontosan milyen jogalkotási kezdeményezéseket tettek, és mi történt volna azokkal, ha a Bizottság esetleg ellentétesen, a javukra dönt.

Az Azonnalin mi ezt kielemeztük, plusz a Transindexnek is elmondtam, hogyan működnek az európai polgári kezdeményezések: úgy, hogy még ha kezdeményezne is a Bizottság jogalkotást (amit eddig egyik ilyen esetben sem tett), a javaslatnak akkor is át kell mennie nemcsak a Minority Safepackkel szimpatizáló Európai Parlamenten, de az Európai Unió Tanácsán, magyarul a tagállamok kormányain is (nem teljes egyhangúsággal, de kényesebb ügyekben a minősített többséget sem egyszerű elérni, pláne, ha olyan nagy tagállamok, mint Franciaország vagy Spanyolország is borítékolhatóan ellene szavaznak, nem csak Románia).

Vincze Loránt láthatóan sérelmezte, hogy a sajtó egyes részei végzik a dolgukat és tájékoztatják a közvéleményt (ha már ő ezt nem teszi meg a választóitól kapott felhatalmazásával a háta mögött, a német és svéd adófizetők pénzével a zsebében),

úgyhogy írt is egy válaszcikket a Transindexre, amiben tökéletesen szemléltette a magyar jobboldal (és ebben a vonatkozásban a Fidesz meg az RMDSZ kábé ugyanazt csinálja) kommunikációs stratégiáját az EU-val kapcsolatban.

A recept valami ilyesmi:

+ az EU-val kapcsolatban általánosságban amúgy sem túl tájékozott választókat hülyítsd be még jobban;

+ mosd össze a különböző EU-s intézményeket (ha te magad is egy ilyenben dolgozol, az sem akadály);

+ hazudj jó nagyokat, de legalábbis beszélj mellé arról, hogy az egyik intézmény döntései pontosan milyen következménnyel bírnak;

+ keverd össze a különféle uniós dokumentumokat, például csinálj úgy, mintha a nem kötelező stratégiák és ajánlások bármit is ránk kényszerítenének;

+ majd ebből a katyvaszból mindig egyértelműen, tőmondatban vond le a tanulságot: gonosz Brüsszel, „eurokrata boszorkánykonyha”, ő a hibás.

Ha mindezt, vagy ezeknek akár egy részét elhisszük nekik, sosem fogunk rájönni a lényegre.

Brüsszel mi vagyunk

A közvetlenül választott EP-képviselőink, az Európai Unió Tanácsában ülő kormányunk, de valamennyire még a Bizottság révén is mi vagyunk „Brüsszel”, hiszen oda is csak a választott kormányok delegálják a biztosokat.

Ezt azért érdemes észben tartani, amikor a választott EP-képviselők és a tanácsülésekre minisztereket delegáló kormányok jönnek a mártírpózból kiabált brüsszelezéssel, mint akik ott se voltak, ők csak a kívülálló áldozatai ennek a gonosz Brüsszelnek.

Ha pedig már a Bizottságnál tartunk: érdekes levelezésem volt a héten a magyar biztos, Várhelyi Olivér kabinetjével.

Ha valaki nem emlékezne: az uniós diplomata Várhelyi azután lett magyar biztos, hogy az eredeti jelölt, Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter (jelenleg fideszes EP-képviselő) elhasalt a meghallgatáson az ügyvédi irodája összeférhetetlen kormányzati megbízásai miatt. Várhelyi azóta is csendben hozza az uniós bővítésért felelős szürke diplomatát, nem nagyon hallani felőle.

De ha már ő ül magyar részről a Bizottságban, gondoltam, megkérdezem, milyen volt a vita a Minority Safepackről, ő felszólalt-e, és mivel érvelt, egyáltalán, hogyan döntenek ilyenkor, van-e valami formális szavazás a kezdeményezésekről, vagy csak ráhagyják az illetékes biztosra. Bár a biztosoknak szigorúan tilos a saját tagállamukat képviselniük a Bizottságban, a kisebbségvédelem ettől függetlenül is fontos téma Várhelyi portfóliója szempontjából, hiszen a szomszédság- és bővítéspolitikáért felel, a csatlakozásra váró balkáni országok pedig tele vannak kisebbségekkel és etnikai feszültségekkel, szóval arra is kíváncsi lettem volna, Várhelyi szerint az elutasító döntéssel mit üzen a Bizottság (és ő mint illetékes biztos) ezeknek az országoknak.

Szürke diplomata ide vagy oda, a Várhelyi munkatársától érkezett válasz egy hamisítatlan fideszes lerázás volt: az ügy „Vera Jourová alelnök asszony kompetenciájába tartozik, ezért a megkeresést továbbítottuk az Európai Bizottság szóvivői szolgálatának, akik válaszolni fognak önnek. A kérdések kapcsán szeretném jelezni, hogy a biztosi kollégium ülései nem nyilvánosak, ezért ott lezajlott viták, álláspontok részleteiről nem adható információ, csupán azok eredményéről.”

Vagyis az is titok, hogy a magyar biztos felszólalt-e egyáltalán a Minority Safepack ügye kapcsán az adott bizottsági ülésen.

Ennyit a gonosz Brüsszelről, remélem, azért Vincze most Várhelyinél is reklamál, de ha igen, akkor jobb érveket is előhúzhatna azoknál, mint amiket eddig hajtogattak.

Bezzeg az LMBTQ-stratégia!

A kormányzati beszélőfejek és trollkommentelők kedvenc érve, hogy bezzeg LMBTQ-stratégiája van az EU-nak, és amúgy ez önmagában igaz is (itt lehet a stratégiát elolvasni): kár, hogy azt már nem szokták hozzátenni, hogy a stratégia nem jogszabály. Nagyon jól hangzik, de semmilyen konkrét dolgot nem ír elő senkinek, szóval

az érintettek végeredményben pont ugyanúgy kitörölhetik vele azt, amijük van, mint Vincze Loránt a Minority Safepack aláírásgyűjtő íveivel.

Hogy egy szofisztikáltabb hasonlatot is mondjak: a magyar kormánynak is van mondjuk „nemzeti társadalmi felzárkóztatási stratégiája”. Egyből hogy fel is zárkózott tőle Borsod, Somogy, a Nyírség meg az Ormánság, ugye?! Ja, nem…

A különbség amúgy annyi, hogy a kormányzati stratégia megvalósítása (pláne egy kétharmados parlamenti többség esetén) kizárólag a fideszes többségen múlik, míg egy EU-s stratégia megvalósítása – még ha annak keretében később be is nyújtanak konkrét, bárkit bármire is kötelező jogszabályjavaslatokat – csak úgy mehet át, ha az Európai Parlament és a tagállamok kormányainak minősített többsége is rábólint. Egészen addig minden egyéb (pláne, amíg még konkrét jogszabályjavaslat sincs, csak stratégia) csak szószaporítás, diplomáciázás és üres ígérgetés.

Egyébként majd ha egyszer egy ilyen félelmetes LMBTQ-s ötlet esetleg eljutna a jogalkotási szakba, akkor ne csak a fideszes beszélőfejek mostani hangos sápítozására emlékezzünk, hanem nézzük csak meg közelebbről, hogyan szavaz a harcos retorika ellenére a szavazási magatartásával jópárszor a saját kormánya ellen brüsszelita liberális lázadást végrehajtó brüsszeli Fidesz.

Az LMBTQ-stratégiával ellentétben a Minority Safepack nem jól hangzó, de üres stratégiákról, hanem konkrét jogszabálymódosításokról szólt (itt írtuk le részletesen, hogy pontosan miről).

A Bizottság ezeket nem tudja és nem is tudná egyedül megcsinálni, ha fejre állna, akkor se, hiszen jogot alkotni csak az Európai Parlamenttel és a tagállami kormányokkal (az Európai Unió Tanácsával) együtt tud,

méghozzá ezek többségével. (És itt kéne ismét tudatosítani, hogy azok pedig mi vagyunk: kétszeresen is, hiszen szavazunk az EP-képviselőkre, és parlamenti választáson a kormánytöbbséget is mi határozzuk meg – vagy hát ha nem is „mi”, de azok, akik eléggé sokan a Fideszre szavaztak, most meg sokan beveszik nekik ezt a sok marhaságot.)

Kivel van a milyen többség?

Az EU-s tagállamok többségében élnek nemzeti kisebbségek, tehát ez EU-s szinten is egy többségi probléma – érvel Vincze Loránt, kiemelve a dél-tiroli és a dániai német barátaikat, mint az ügy legelhivatottabb támogatóit.

Nos, ha megnézi az ember, hogy melyik országból mennyi aláírás gyűlt össze, akkor – Vincze példáinál maradva – azt látjuk, hogy Dániában és Olaszországban kevéssel sikerült csak meghaladni az adott tagállamra előírt minimális aláírásszámot, míg Németországban és Ausztriában messze a minimum alatt maradt az összegyűjtött aláírások száma. De szintén nem sokkal haladták meg a minimumszámot a számottevő katalán és baszk kisebbséggel bíró Spanyolországban sem. (Ha valaki tovább böngészne, itt érhetők el a Minority Safepack számai, itt pedig a tagállamonként szükséges minimumok.)

Kiemelkedő számú (a szükséges minimumot nagyságrendekkel meghaladó) aláírás csak Magyarországról és a jelentős magyar kisebbséggel rendelkező szomszédos tagállamokból, Romániából és Szlovákiából érkezett.

Erre az eredményre tehát azt mondani, hogy EU-s szinten többségi probléma, amit az EU-nak kell megoldania, egyszerűen hazugság.

És ha már többség: az EU-s intézményeket tökéletesen összemosva Vincze Loránt az említett cikkében még olyanokat is sugall hazug módon az erdélyi választóinak, hogy az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott, egyébként nem kötelező ajánlása megtestesítené azt A Többséget, ami az EU-s jogalkotáshoz kell. Mintha nem tudná, hogy a jogalkotásnál a tagállami kormányok (az Európai Unió Tanácsa) megkerülhetetlenek és mintha nem például pont a magyar jobboldal ragaszkodna mindig hozzá, hogy az EU nehogy átnyúljon a tagállamok feje fölött.

Ki is akkor az euroföderalista?

Tehát még egyszer: az EU-s döntéshozás demokratikus alapon működik, ami azt jelenti, hogy a többség dönt. Az EP-képviselők és a tagállamok többsége. Irreális tőlük azt elvárni, hogy egy tagállam problémáit megoldják – pláne, ha az az egy tagállam közben folyamatosan az asztalra szarik azzal, hogy a kormánya gyanús módon költi el az uniós pénzeket, aztán meg nekiáll keménykedni, mikor ezt számonkérnék rajta.

Vincze Loránt persze hiába tetteti magát, valójában nem hülye: ő is látja, hogy az EU működésébe kódolt nehézségről van szó, úgyhogy még azt is megpedzegeti, hogy módosítani kellene az EU-szerződéseket, hogy legyen hatáskör a kisebbségvédelemre.

Ilyenkor valahogy mégsem egy végzetes és kárhoztatott lépésről van szó a föderális Európa felé, ilyenkor már nincs brüsszeli boszorkánykonyházás, ugye?

És ilyenkor is persze csak a nagy hallgatás van arról, hogy a vonatkozó szerződésmódosításhoz szükséges egyhangúságot, a román, francia, spanyol, stb. kormányok meggyőzését mégis hogyan képzelné el a kompetens politikus úr abban a bizonyos brüsszeli boszorkánykonyhában.

Az EU így van kitalálva: a Tanács, azaz a tagállami kormányok nélkül nincs érdemi döntés az EU-ban. Akinek pedig ezzel baja van és ezen változtatna, az valójában a nemzetek Európája ellen van, és föderalista irányba vinné el az EU-t.

Érdemes ezt tudatosítani akkor is, amikor majd legközelebb a Fidesz (adott esetben a szövetséges RMDSZ-szel együtt) hangosan szuverenistáskodnak és méltatlankodva euroföderalistáznak, ha a Bizottság egy rossz szót mer szólni mondjuk a magyar jogállamiság megmaradt morzsáinak a helyzetéről.

Ha már itt tartunk: annak kapcsán érdekes módon nem reklamál a jobboldal, hogy például a Magyarország elleni hetes cikkes eljárás két éve áll, és láthatóan már nem is lesz belőle semmi. Ez pedig szintén annak köszönhető, hogy nem megy át fontos döntés az EU-ban a tagállami kormányok, azaz a Tanács nélkül, ahol a hetes cikkes szavazást lassan két és fél éve még csak napirendre sem akarták tűzni.

Persze mindez nagyon kényelmes, és a képmutatás nagyban is működik: a tagállamok a Tanácsban csendben mossák egymás kezeit, ha kell, otthon lehet a Bizottságra, mint az „EU-ra” meg „Brüsszelre” mutogatni, az EP-képviselők meg közben játsszák a jó zsarut és megszavaznak néhány nem kötelező állásfoglalást szép és naiv dolgokról, aztán közleményekben reklamálnak, ha nem úgy lett.

Mármint a kényesebb témákban. A biznisz és a pénzosztás, az szerencsére működik, és hát végül is az a lényeg.

Ezt a cikket – és még sok mást is – már reggel hétkor megkapták a postaládájukba azok, akiknek jár a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről! Hetente háromszor küldjük! Ha a Minority Safepackről olvasnál még az Azonnalin, ide kattints, ha pedig Bakó Beától, ide. Vitatkoznál, hozzászólnál? Írj nekünk!

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek