Donald Trump kiűzetése az algoritmikus Édenből

Bereczki Áron

Szerző:
Bereczki Áron

2021.01.20. 16:10

@realDonaldTrump-ot mi magunk teremtettük, mikor gondolkodás nélkül elfogadtuk a szép új online világot. Elpusztítani viszont egy Twitter-fiók törlésével nem fogjuk tudni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mint ismert, a legnagyobb közösségi média platformok nemrég kitiltották és törölték Donald Trump fiókját a felületeikről. Így a jó öreg Twitter-cowboy elérte az éter örök vadászmezőit, már nem szólhat a követőihez a túlvilágról, ahova került. Esetleg mehet kuncsorogni a hagyományos médiába, ahol súlytalan futóbolondként fognak bánni vele.

Viszont amennyire elfogadhatónak (horribile dictu, igazságosnak) tűnik ez a megoldás elsőre, jobban belegondolva épp annyira ellentmondásos. Vajon jól döntöttek a közösségi média gurujai, mikor elnémították és kiátkozták a nép választott elnökét?

Ha a kiközösítő döntés helyes volt, akkor egyebek mellett az Illés Gergő cikkében vázolt problémák merülnek fel: diktátorok például miért maradhatnak továbbra is a Twitteren? Mindenkit ilyen akkurátusan moderálnak a közösségi médiában, mint Trumpot? Ha a döntés nem volt helyes, akkor hogyan vegyük elejét az álhírek megállíthatatlan terjedésének? Szólásszabadság vagy béke? Csupa olyan kérdés, amire nem igazán találunk megnyugtató választ, ráadásul ez a néhány probléma még csak a cukorhegy jéghegy csúcsa.

Legalábbis amíg a jelenleg adott keretek közt bolyongunk. Arról van szó ugyanis, hogy

nem vesszük figyelembe a közösségi felületek és a társadalom működését és kölcsönhatását, mikor megpróbálunk pálcát törni az online térben történő egyre abszurdabbnak tűnő esetek fölött.

A közösségi média mammutvállalatainak működését sokan leírták már, sokan kritizálták is. A lényeg röviden, hogy a napjainkban ismert domináns techóriások teljesen újfajta megközelítést alkalmazva emelkedtek fel, és gyűrték maguk alá az egész piacukat. Ez a modell a vállalatok által kifejlesztett algoritmusokra épült, amelyekhez azonban erősen kapcsolódik a társadalom polarizálásának jelensége. Nem azért, mert ez a technológia „gonosz”, vagy el akarja pusztítani az emberiséget, hanem mert így hozza a legtöbb profitot a tulajdonosai számára.

A cél a felhasználó széleskörű bevonása és aktivizálása. Kattints, lájkolj, kommentelj, árusítsd ki az adataidat! Erről szól a játék. Cserébe folyamatosan kapsz digitális étket, melyet tetszőleges mennyiségben, általában a mentális rosszullét eléréséig tömhetsz magadba. Ha már idáig is eljutottál, akkor – egy klasszikust idézve – a végtelenbe és tovább! Nincs szükség kérdésekre, csak görgess és fogyassz, fogyassz, fogyassz!

Az algoritmusok gépezetének tökéletesre csiszolása során viszont kiderült, hogy a leghatékonyabb működés olyan mellékhatásokkal jár együtt, mint a visszhangkamrák vagy az információs buborékok kialakulása. Olybá tűnik ugyanis, hogy a felhasznált felhasználó azt az információt fogyasztja szívesebben, ami megerősíti a korábbi meggyőződéseiben. Ebből a fajtából jöhet, ami a sávszélességen elfér. Azt meg valahogy senki nem szereti, ha újra kell értékelnie a véleményét.

Szépen kirajzolódik a jó szándékkal kikövezett út a társadalmi polarizáció poklába.

A Kaliforniában lógó programozó srácok nem akartak rosszat, csak kódoltak, vállalkoztak, platformokat fejlesztettek. Azt akarták, hogy kiírhasd a gondolataidat a világ elé vagy chatelhess a barátaiddal, meg macskás videókat nézhess a home office-ban. Nem kövezhetjük meg őket, csak mert kihasználták az adódó lehetőséget, mikor rájöttek, hogy ezzel pénzt is kereshetnek.

Kanyarodjunk most vissza a kiinduláskor bemutatott konkrét esethez! Morfondírozhatunk azon, hogy a Trump-Twitter-szerelemházasság megfeneklése után a volt elnök letiltása helyes vagy hasznos döntés volt-e. De azt látnunk kell, hogy a problémának kevés köze van ahhoz, hogy Donald valahogy mindig is inkább Kevinként viselkedett, mikor billentyűzet került a kezei közé. Bizonyos mélyebb társadalmi struktúrákat kell inkább figyelembe vennünk.

Valójában nem az a kérdés, hogy ki foghatja be egy amerikai elnök száját (vagy billentyűzetét). Ezt az online világ kapcsán nem lehet egyértelműen megválaszolni. Az igazi kérdés ehelyett az, hogy mikor ismerjük fel, hogy a közösségi médiával zsákutcába jutottunk. Véleményem szerint ebből a zsákutcából még új törvények megalkotása és a jajveszékelve követelt szigorú szabályozás sem tud kivezetni bennünket.

@realDonaldTrump-ot mi magunk teremtettük, mikor gondolkodás nélkül elfogadtuk a szép új online világot. Elpusztítani viszont egy Twitter-fiók törlésével nem fogjuk tudni.

Amíg Donald Trumpra az egyetlen válaszunk a letiltás, addig a társadalom folyamatosan újra fogja termelni a Donald Trumpokat. Persze az egészben az a szép, hogy ha nem tiltjuk le Donald Trumpot, akkor ő maga is aktívan dolgozik a jelenség újratermeléséért.

A közösségi média teljesen más világ, mint az offline tér, más törvényszerűségekkel, más logikával, más dinamikákkal. Hiába alkotunk törvényt akár arra is, hogy milyen szempontok mentén kell moderálni a Facebookon (ami egyébként szintén erősen véleményes lenne), mivel ezen platformok belső logikája alapvetően a társadalomban létező törésvonalak kiemelését és mélyítését segíti.

A gordiuszi csomó mintha mindig újra befűzné magát, akárhogy próbáljuk is átvágni. Be kell látnunk, hogy a probléma nem Donald Trumpról meg az álhíreiről szól. A probléma az, hogy egymondatos tweetekben, Facebook-posztokban vagy kommentekben próbálunk érvelni és már arra sincs türelmünk, hogy a másik kommentjét végigolvassuk.

Az olyan viták, mint hogy ki lehet-e tiltani egy elnököt a Twitterről és a Facebookról, véleményem szerint nem juthatnak nyugvópontra a jelenleg adott körülmények között. Nem az a baj, hogy egy adott felhasználó „rossz” posztokat publikál, vagy hogy az algoritmus hibája miatt nem „jó” posztok kerülnek elénk. Maga a közösségi média működése az, ami egészségtelen.

Az az igazi probléma, hogy nem mi döntjük el, hogy mit nézünk, a fókuszunk beszűkül, a figyelmünk tartóssága gyakorlatilag nullához konvergál.

Erre nem lehet törvényeket alkotni, ez abból fakad, amire a fogyasztói társadalom kondicionál születésünktől fogva, online is. Görgess tovább, ne gondolkozz! Ez a mintázat emeli fel a Donald Trumpokat, de csupaszítja tovább a politikát is puszta infotainmentté.

A magam részéről mindenesetre tegnap telepítettem egy kis kiegészítő programot a böngészőmbe, ami eltünteti a Facebookon a hírfolyamot. Így, mikor bepötyögöm, hogy facebook.com, akkor nem a varázslatos algoritmus terülj-terülj asztalkája vár rám, hanem eldönthetem, hogy mire szeretném használni a platformot. Nem töröltem a fiókomat, 2021-ben egyetemistaként ez igencsak megnehezítené az életemet.

Viszont ezután legalább annyit megteszek, hogy virtuálisan átveszem a kezdeményezést a Facebook-algoritmustól, és én határozom meg, hogy mit, mikor és mennyi ideig szeretnék nézni. A híreket pedig a hagyományos híroldalakon fogom elolvasni, nem egységnyi továbbgörgetés közben.

Az ilyen kis lépéseken és egyéni szintű adaptáción túl szerintem nem nagyon lehet mást tenni.

Isten ugyanis talán mégsem halott. Sőt, egészen úgy tűnik, hogy mi magunk teremtettük meg néhány egyetemista srác garázsában az új évezred hajnalán.

A szerző szociológushallgató. Vitáznál vele? Írj!

Bereczki Áron

Szociológushallgató.

olvass még a szerzőtől
Bereczki Áron

Szociológushallgató.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek