Egy jó nyugdíjszakértővel indított öngondoskodási számla akár több millió forint pluszt is hozhat időskorunkban

2021.01.19. 10:00

Az öngondoskodás szerepe napjainkban egyre meghatározóbbá válik, a sokszínű termékpalettáról azonban laikusként nem egyszerű választani. Sok esetben tehát jobban járunk, ha a döntéshez szakértői segítséget kérünk, hogy biztosan a lehető legideálisabb megtakarítási lehetőség mellett kötelezzük el magunkat évtizedekig.

Egy jó nyugdíjszakértővel indított öngondoskodási számla akár több millió forint pluszt is hozhat időskorunkban

Aki már egy kicsit is kutakodott önállóan a nyugdíj megtakarítások világában, az pontosan tudja, mennyire könnyű elveszni a szerteágazó lehetőségek és a temérdek apró részlet tengerében.

A sok kavargó információval a fejünkben pedig alapvetően háromféle döntést hozhatunk:

1. hasraütés-szerűen kiválasztjuk az egyik terméket a sok közül, és imádkozunk, hogy ne bánjuk meg időskorunkban,

2. “ez nekem magas” felkiáltással inkább hagyjuk az egészet, és idén sem vágunk bele a már amúgy is régóta halogatott megtakarításba,

3. vagy egy szakértő segítségét kérjük.

Az első két megoldást egyáltalán nem ajánljuk, senkinek! Mégpedig azért nem, mert a halogatás és egy rosszul megválasztott termék is ugyanazt eredményezi: a szükségesnél jóval kevesebb pénzt a nyugdíjas éveinkre.

Ha tehát inkább biztosra mennénk, és minden tudással és magabiztossággal felvértezve indulnánk harcba a boldog, anyagi biztonságban eltöltött időskorunkért, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy felkeresünk egy szakembert.

Azonban ennél a pontnál sem mindegy, hogy milyen irányba indulunk el, hiszen itt is háromfelé ágazik el út.

Szakértő kerestetik – de milyen?

Egy nyugdíjszakértő tulajdonképpen azzal foglalkozik, hogy kedvező lehetőségeket ajánl az öngondoskodáson gondolkodó ügyfeleknek. Alapvetően három típusuk ismert.

Az adott bankkal vagy biztosítóval szerződésben álló, úgynevezett függő ügynök az illetékes pénzintézet megtakarítási lehetőségeit értékesíti.

Ő tehát még akkor sem ajánlhat más nyugdíj-előtakarékossági megoldást, ha az igényeink alapján egyértelműen egy másik pénzintézetnél elérhető termék lenne a számunkra legideálisabb választás.

Ebből következik az is, hogy ha kizárólag a függő ügynökök ajánlatai alapján akarnánk feltérképezni az összes pénzintézet legjobb megtakarítását, az bizony rengeteg időbe kerülne, hiszen minden banknál és biztosítónál végig kellene ülnünk egy személyes tanácsadást egy szakértővel.

Ennél egy fokkal idő- és ügyfélbarátabb megoldást nyújtanak a többes ügynökök, akik több különböző pénzintézetet is képviselnek, ezáltal pedig szélesebb palettát kínálnak az ügyfeleknek.

Bizonyos tekintetben viszont az ő kezük is meg van kötve, tehát még az ő közreműködésükkel kiválasztott lehetőség sem feltétlenül a legideálisabb a mi nyugdíjcéljainkhoz mérten. Arról nem is beszélve, hogy ők is minden esetben a pénzintézetek és nem a mi megbízásunkból dolgoznak.

Léteznek azonban független nyugdíjszakértők – vagy más néven alkuszok – is, akik egyetlen pénzintézet alkalmazásában sem állnak, hanem kizárólag az ügyfél megbízásából dolgoznak.

Mivel nem fűzi őket semmiféle érdek egyik bankhoz vagy biztosítóhoz sem, ezért teljesen hitelesen és tárgyilagosan adnak tájékoztatást a piacon elérhető összes előtakarékossági mód előnyeiről és hátrányairól. A független szakértők ezáltal egy teljesen más jellegű, sokkal komplexebb szolgáltatást tudnak nyújtani a lehető legkiegyensúlyozottabb nyugdíjas életre vágyóknak, ráadásul többletköltség nélkül.

A tanácsadás ára ugyanis már bele van építve a pénzintézet költségeibe, az alkuszok munkáját tehát végül nem az ügyfél, hanem az adott bank vagy biztosító fizeti ki, úgynevezett sikerdíjként.

Ennek összege pedig az egyes bankoknál, biztosítóknál egy szinten mozog, vagyis még ennek mértéke sem befolyásolja az alkuszt abban, hogy ne a mi érdekeinket tartsa szem előtt.

A szaktanácsadás lényege

A fentiekből már kiderült, hogy mekkora szerepet játszik a megfelelő pénzügyi tanácsadó kiválasztása, amikor a legtökéletesebb nyugdíj megtakarítást keressük. Most pedig lássuk, mit nyerünk azzal, ha az alkuszok mellett tesszük le a voksunkat.

A független nyugdíjszakértő egy magasan képzett szakember, aki a piacon aktuálisan elérhető összes nyugdíj megtakarítást ismeri A-tól Z-ig. Emellett egy igazán jó pénzügyi szakértő már több mint 10 éves szakmai múlttal rendelkezik, amelyet ellenőrizni is tudunk a nívósabb tanácsadó cégek honlapján.

A nagy múltra visszatekintő tapasztalat egyik legnagyobb előnye egyébként az, hogy már több válságot, illetve kritikus időszakot is megtapasztalt a szakmában, így pontosan tudja, hogyan kell kezelni a rázós helyzeteket. A legjobb pedig, hogy ezzel a szakértelmével hozzásegít minket a legjobb döntés meghozatalához.

De hogyan is teszi ezt pontosan?

Először is teljeskörűen felméri igényeinket, megkeresi az ezekhez leginkább passzoló, legkedvezőbb ajánlatokat, majd a 3 legígéretesebb versenyzőről részletes és elfogulatlan tájékoztatást ad, kitérve az esetleges negatívumokra is.

Természetesen, ha ezek egyike sem nyeri el a tetszésünket, akkor az alkusz újabb kutatómunkába kezd az új információk alapján. De dönthetünk úgy is, hogy elállunk bármilyen szerződés megkötésétől, hiszen ez a tanácsadás semmiféle kötelezettséggel nem jár a számunkra.

Ha viszont megvan a befutó, alkuszunk a megtakarítás elindításához szükséges dokumentumok kitöltésében és az egyéb ügyintézésben is segít.

A folyamat végén tehát biztosak lehetünk abban, hogy a lehető legkedvezőbb feltételeket nyújtó nyugdíj-előtakarékossági megoldás mellett köteleződünk el hosszú évekre, évtizedekre.

Nyugdíjszakértőnkre azonban nemcsak a szerződés megkötéséig, hanem azt követően is számíthatunk, hiszen minden esetben a mi érdekeinket képviseli a pénzintézetekkel szemben.

A legjobb, amit tehetünk

Ha szeretnénk minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy a nyugdíjba vonulás ne jelentse egyben az anyagi kilátástalanság kezdetét is, akkor érdemes élni a független tanácsadók által kínált lehetőséggel.

Így ugyanis rengeteg felesleges utánajárástól és számos ránk tukmált, kedvezőtlen lehetőségtől kíméljük meg magunkat.

Az okos döntés jutalma tehát a jelenben a több magunkra fordítható idő, a jövőben pedig a tetszetős megtakarítási összeg és a nyugodt időskor lesz.

FOTÓK: Pixabay

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek