Az „oltáspénz” tévút, a rászorulók támogatása nem az

2021.01.19. 14:30

Az „oltáspénzzel” az a baj, hogy miközben két (három) legyet próbál ütni egy csapásra, szem elől téveszti az „igazi” kérdéseket. Azokat a kérdéseket, amik eldöntik, hogy milyen hamar lehet magas átoltottságot elérni és segítséget, új lehetőségeket adni azoknak, akiknek a megélhetését a vírus veszélybe sodorta.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Fontos leszögezni: egészen biztos vagyok benne, hogy a Momentum javaslata jó szándékkal íródott és hogy kitalálói azt gondolják, hogy egy ilyen intézkedés egyszerre három célt (életek megmentése, gazdaság felpörgetése, rászorulók segítése) is támogathat. De attól még, hogy ez az ötlet a szokásostól eltérő, egyáltalán nem biztos, hogy jó megoldás.

Kezdjük ott, hogy ahogy azt Fekete-Győr András és a Momentum szakpolitikusai is tudják,

az átoltottság most elsősorban nem akarat, hanem eszköz kérdése.

Egyelőre nincs elég vakcina az országban ahhoz, hogy a megfelelő átoltottságot el lehessen érni. Az eredeti tervek szerint még hónapokig nem is lesz. Ez a helyzet akkor változhat, ha Magyarország különutasként elkezd például a kínai vakcinával oltani. Ahogy azt a miniszterelnök mondta: ebben az esetben a lakosság jelentős részét rövid távon be lehetne oltani.

De egyelőre nem arról van szó, hogy ne lennének jelentkezők az oltásokra, és ezért pénzügyi eszközökkel kéne új jelentkezőket toborozni. Már csak azért se, mert van egy oltási rend. Egy prioritási sorrend, aminek sokkal részletesebbnek és transzparensebbnek kellene lennie, mint amilyen, de létezik. Ennek az elején járunk, az egészségügyi dolgozók után az idősotthonokban kezdtek oltani. Ugyan arról nem kapunk adatokat, hogy az adott csoport mekkora részét oltották be, de számolni lehet: augusztusban 115 ezer egészségügyi dolgozó volt Magyarországon.

Hétfőn pedig az állami tájékoztató oldal 123 ezer „többségében egészségügyben dolgozó” beoltottról írt, már számolva az idősotthonokban beoltottakat is (10 ezer). Eszerint az egészségügy jelentős része átoltott lehet (ha nem is 98 százalékos az átoltottság, ami túl szép, hogy igaz legyen). Nem lenne meglepő, hogy hajlandóbbak lennének az oltást elfogadni azok, akik jobban ki vannak téve a vírusnak. Ezért lehet az is, hogy vannak idősotthonok, ahol a lakók és dolgozók 70 százaléka jelentkezik az oltásra.

Ha majd eljutunk a népesség nagy részét jelentő 18-59-es csoportig: Fekete-Győr András a KSH statisztikájra mutat, ami szerint csak minden negyedik ember akarja beoltatni magát. Csakhogy ennek a statisztikának a másik oldala, hogy 44 százaléka a válaszadóknak úgy válaszol, hogy „talán” beoltatná magát vagy hogy „nem tudja”. Erre az a Momentum válasza, hogy győzzük meg őket pénzzel.

Csakhogy a KSH kutatása arra is rávilágít, hogy miért lehetnek ennyire bizonytalanok az emberek. Az elsőszámú indok egyértelműen a termék biztonságossága. Azaz: a magyarok nem bíznak a vakcinában. A Pfizer-BioNTech-vakcinához képest jóval kevésbé bíznak abban, amiről még keveset hallottak, és különösen nem bíznak a „keleti” (orosz, kínai) vakcinákban. Kérdés persze, hogy miért bíznának, amikor maguk a gyártók (illetve országaik) sem rohantak eddig, hogy transzparenssé tegyék azokat. A „keleti” vakcinák esetében Magyarországon kívül nincs is európai ország, aki rendelt volna ezekből (egyelőre). Bár talán túlzás, hogy a DK petíciót indít a kínai gyártású vakcina ellen – ezzel valószínűleg a teljes oltási program elfogadottságát rombolva, de a szkepticizmus érthető.

Tehát a „nyugati” vakcinák esetében az emberek hajlandóbbak lennének beoltatni magukat, de nincs elég készlet, míg a „keleti” vakcinák esetében egy súlyos bizalmi probléma van – lehetne készlet, de nem biztos, hogy az emberek szeretnék ezzel a készlettel beoltatni magukat. A probléma rögtön többrétű annál, mint ahogy azt a Momentum javaslata keretezi.

Az első megválaszolandó kérdés, hogy elfogadjuk-e a „keleti” oltásokat? Ha igen, akkor arra kell törekedni, hogy tudjunk bízni ebben a vakcinában.

Érdemes azon elgondolkozni, hogy erre a pénz-e a megfelelő megoldás. Az én véleményem az, hogy valószínűleg nem. Sokkal hasznosabb lehet, ha a vakcinákat transzparensen kezelik, vizsgálják be és az is, ha az emberek látják maguk körül, hogy az oltásnak pozitív hatása van. Például bemutatják valaki olyannak a tapasztalatait, aki már túl van az oltáson.

Ha egyértelműen tudjuk, hogy Magyarországon hány embert oltottak be, és hogy ők hogy vannak. Vagy politikusok oltatják be magukat hogy példát mutassanak, főként ha bizonytalanság van az oltás biztonságosságával kapcsolatban. Ha mindenkinek lesz olyan ismerőse, aki el tudja neki mondani, hogy az oltástól nem kell félni.

Az oltást elutasítók aránya december eleje óta 7 százalékkal csökkent, ahogy tényleg megérkezett a vakcina és beszélni kezdtünk róla. Egy másik felmérésben pedig az emberek 46 százaléka mondta azt, hogy a Pfizer vakcináját választaná, ha be kellene oltatnia magát – azt a vakcinát, ami a legtöbb pozitív publicitást kapta Magyarországon. Van remény rá, hogy a tájékoztatás és a személyes élmények megosztása működhet. A pénzügyi ösztönző a közgazdász válasza, de vannak, lehetnek más válaszok is.

Ha viszont nem fogadjuk el teljesen biztonságosnak a „keleti” vakcinákat, akkor ez az egész mit sem ér. Akkor csak be kell látni, hogy az átoltottság még egy ideig nem akarat kérdése lesz.

A másik két problémakör, ahol a javaslat megpróbál segíteni a válság miatt nehéz helyzetbe kerületek megsegítése és a gazdaság újraindítása. Az érvelés szerint a lakosságnak az oltás elfogadása esetén juttatott pénz fogyasztást generál, a fogyasztás pedig pörgeti a gazdaságot, munkahelyeket tart fenn.

Csakhogy a javaslat írói két ponton is hibáznak.

Egyrészt nem veszik figyelembe az idődimenziót és magukat a korlátozásokat. Gondoljunk bele: amíg az embereknek érdemes 100 ezer forintot adni azért, hogy növeljük az átoltottságot, addig nem értük el a nyájimmunitást. Amíg nem értük el a nyájimmunitást, addig pedig a korlátozások legalább egy része érvényben marad. Tehát az oltásért kapott pénzt pont azokban az ágazatokban (például turizmus, vendéglátás) nem lehet elkölteni, ahol a leginkább szükség lenne rá.

Másrészről a javaslat fogalmazói azzal a feltételezéssel élnek, hogy a kapott összeget az emberek fogyasztásra költenék. Holott, például pont annak az amerikai CARES programnak (amiben feltételek nélkül kaptak 1200 majd további 600 dollárt az amerikaiak), az esetében, amire Fekete-Győr András is hivatkozik, már kiderült, hogy egy ilyen juttatás nagy részét hiteltörlesztésre vagy megtakarításra fordítja a lakosság. Igazából ez elég egyértelmű: nemcsak, hogy limitált a fogyasztás (sok minden zárva van), de meglehetősen bizonytalan is a jövő, így inkább mindenki elhalasztja a nagyobb beszerzéseket. Fura is lenne azt várni valakitől, aki éppen elvesztette a munkáját, hogy egy ilyen transzfer hatására többet fogyasszon. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy

az „oltáspénz” nagyrésze a bankok zsebébe vándorol, anélkül, hogy „felpörgetné a gazdaságot”.

De jó az amerikai programot egy másik szempontból is jobban megvizsgálni: náluk ez a támogatás feltételek nélküli volt. Azaz mindenki kapott 1800 dollárt (vagy még többet). Miért fontos ez? Mert minimalizálta az adminisztratív terheket. Ez rávilágít egy másik pontra, ahol a Momentum javaslata gyenge lábakon áll.

Praktikus szemszögből nézve a javaslat azt jelenti, hogy valahogy össze kell kötni az oltás beadását és 100 ezer forint kifizetését, minimalizálva a csalást és ügyeskedést. Mindezt egy olyan egészségügyi rendszerben, ami most is túlterhelt, és ahol már az egészségügyi dolgozók oltása is káoszhoz vezetett. Nem nehéz elképzelni, hogy emiatt pont azokhoz nem jutna el ez a 100 ezer forint, akiknek igazán szükségük van rá. Vagy csak nagyon lassan, esetleg valamennyi elveszne belőle útközben.

Pedig őket kellene igazán támogatni, hiszen a válság is őket sújtja a leginkább. De erre lehet jobb módokat találni. Lehetne például kondíció nélküli pénzbeli támogatást adni mindenkinek, aki elvesztette a vírus alatt a munkáját (ahogy tavaly Surányi György is javasolta) vagy azoknak akik egy bizonyos jövedelem szint alatt kerestek a tavalyi évben. És ugyanúgy lehetne egy ígéretet tenni arra vonatkozóan, hogy a szigorítások feloldásakor egy ugyanekkora csekket fognak kapni. Ezzel egyszerre biztonságot nyújtva (csökkentve a pénzügyi bizonytalanságot), és remélhetőleg egy valós keresletnövelést előidézve (hiszen akkor érkezne a juttatás amikor már egy nyitás után el lehet költeni).

Lehetne valós értéket teremtő állami projekteket indítani és új munkahelyek teremtésén gondolkozni, hogy azok, akik alól rosszabb esetben eltűnt egy munkahely, új lehetőségekhez jussanak.

Lehetnének ezek a munkahelyek olyanok, amik egyébként is kívánatos célokat valósítanak meg (pl. egészségügy javítása, zöld átállás, stb.) – ahogy azt korábban a Momentum szakpolitikusai is felvetették az egészségügy kapcsán. És lehetne arra költeni, hogy legyen rendelkezésre álló oltóanyag a következő évekre is, plusz hogy legyen az átoltottság fenntartásához megfelelő infrastruktúra.

Nem kell három legyet ütni egy csapásra. Sorra kell venni, hogy milyen problémáink vannak és célzott, hatékony megoldásokat találni rájuk.

A szerző közgazdász, és Fekete-Győr András Momentum-elnök nagy port kavart javaslatára reagál, miszerint mindenki kapjon 100 ezer forintot, aki beoltatja magát itthon. Fekete-Győr az érveit az Azonnalin külön kifejtette egy cikkben. Hozzászólnál az oltásvitához te is? Rajta!