Egy sértő hangú távirat eredménye: 150 éve született meg a második német birodalom

Szerző: Bárány Balázs
2021.01.18. 15:10

Németországban semmi nem utal arra, hogy ezt az évfordulót különösebben komolyan vennék, egyedül a német szélsőjobboldali hetilap, a Junge Freiheit foglalkozik vele kiemelten. Százötven éves a német nemzetállam, hirdeti. Elmeséljük, hogyan sikerült mindezt anno összehoznia Bismarck kancellárnak.

Egy sértő hangú távirat eredménye: 150 éve született meg a második német birodalom

Noha formálisan már elseje óta létezett a Német Birodalom, mert ekkor léptek életbe azok a szerződések, melyeket az Északnémet Szövetség kötött a déli német államokkal, a hivatalos koronázásra csak 1871. január 18-án került sor a versailles-i palota tükörtermében.

„Az ellenség megöli nőinket és gyermekeinket; Párist éjjel-nappal bombázza s kórházainkat gránátokkal árasztja el. A kiáltás: »fegyverre!« minden kebelből hangzik. Közületek azok, kik életüket a csatatéren áldozhatják, az ellenség ellen fognak nyomulni. A visszamaradók azon óhajban, hogy magukat testvéreik hősiességéhez méltóknak mutassák, szükség esetén a legsúlyosabb áldozatokat elviselendik, mint oly eszközt, hogy a hazáért feladják magokat. Legyünk elszánva szenvedni, ha kell, meghalni, de győzni!”

 

A Pesti Napló szerint ezt a felhívást 1871 januárjában közölték a francia lapok. Párizs ekkor már több mint négy hónapja a porosz csapatok ostromát szenvedte. A francia főváros, ami III. Napóleon uralkodása és Haussmann prefektus hivatala idején modern metropolisszá vált, e napokban inkább a földi pokolra emlékeztetett. Gyilkos ágyúlövedékek záporoztak az égből, közben pedig tömeges éhezés szedte áldozatait a romok közül a pincébe szorult városi lakosság körében.

Nehéz elhinni, hogy mindez egy sértő hangú távirat miatt történt. Pedig de.

JEAN-LOUIS-ERNEST MEISSONIER: PÁRIZS OSTROMA (1870)

Háború egy távirat miatt

1870 májusában a francia császár hadat üzent Poroszországnak. Az apropó egy kissé komplikált dinasztikus vita volt: történt ugyanis, hogy Spanyolország megüresedett trónját egy évvel korábban felajánlották Hohenzollern-Sigmaringen Lipót hercegnek. Mivel a herceg távoli rokona volt a porosz trónon ülő I. Vilmos, III. Napóleon az öröklés hírére a szívéhez kapott – hiszen így dél és kelet felől egyaránt Hohenzollernekkel lett volna körülvéve.

Ijedtségét indokolta, hogy híres-hírhedt nagybátyja, I. Napóleon volt az, aki miatt 1806-ban a német-római császári cím megszűnt. Az 1860-as évekig úgy tűnt, hogy a német államok még hosszú ideig vetélkedni fognak egymással azért, hogy a két évszázada széttagolt birodalmat melyikük egyesítse. Aztán 1862-ben felbukkant Poroszország élén Otto von Bismarck kancellár, aki egy évtized alatt mozgásba lendítette a megbénult egységmozgalmat. 1864-ben egy gyors háborúban megszerezte Dániától Schleswiget és Holsteint. Ez utóbbi irányítása kapcsán pedig sikerrel szított viszályt Berlin és Bécs között. Az így keletkezett 1866-os porosz-osztrák konfliktus során a csehországi Sadowa és Königgrätz melletti csatában a modern fegyverekkel felszerelt porosz hadsereg megalázó vereséget mért Ferenc József csapataira.

Ezt követően már egyértelmű volt, hogy a német államokat a protestáns Poroszország fogja vezetni az egység felé.

A Bismarck által gründolt Északnémet Szövetség is már ennek az új, porosz irányítású német birodalomnak a körvonalait mutatta. A déli államok bekebelezése lassabb folyamat volt: Bismarck őket különféle szerződésekkel igyekezett magához édesgetni. Ez alól két állam jelentett csupán kivételt: Bajorország és Elzász-Lotaringia. Az utóbbi ekkoriban éppen Franciaországhoz tartozott, az előbbi élén pedig a katolikus Wittelsbach-dinasztiából származó II. Lajos állt, aki nem nézte jó szemmel a vaskancellár terjeszkedését.

A Wagner-imádó bajor uralkodót végül Bismarck hosszú tárgyalássorozat során győzte meg arról, hogy két mesebeli kastély építése között ugyan igazán támogathatná az Északnémet Szövetség birodalommá alakulását. (Lajos döntését minden bizonnyal befolyásolta az is, hogy cserébe Bismarck folyósította számára a hannoveri király elkobzott vagyonát.) Ezek után döntöttek úgy az Északnémet Szövetség tagjai, hogy államuk 1871. január elsejétől a Német Császárság nevet fogja viselni, a császári cím viselésére pedig I. Vilmost kérték fel.

II. LAJOS BAJOR KIRÁLY, ÉS LEGHÍRESEBB KASTÉLYA NEUSCHWANSTEINBAN. FORRÁS: UNSPLASH / WIKIMEDIA COMMONS

III. Napóleon tehát joggal tartott erősödő szomszédjától, és hogy annak Elzász-Lotaringiára is fáj a foga. Éppen ezért rögtön utasította nagykövetét, a levakarhatatlan Vincent Benedettit, hogy tegyen valamit a spanyol örökösödés megakadályozásának ügyében. A kullancstermészetű gróf több ízben háborgatta az emsi fürdőkomplexumban időző Vilmost, aki végül engedett a nyomásnak és lebeszélte Lipót herceget trónigényéről.

Az eset kapóra jött Bismarcknak is. Az uralkodó Berlinbe küldött táviratát, melyben a Benedettinek tett ígéret is szerepelt, a kancellár drasztikusan lerövidítette. Bár az üzenet lényege megmaradt és egyetlen sértő kifejezést sem olvashatunk benne, az ekkor már végletekig kiélezett francia közvélemény számára ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Bismarck terve bevált: a francia császár és környezete annyira felháborodott ezen a kétmondatos táviraton, hogy egy héttel később hadat is üzentek Poroszországnak.

Különös szilveszter

„A jelen évet a legszomorubb lapok fogják megörökiteni Páris emlékkönyvében. Gyászosabb emlékezetű ujévet soha sem ért meg Francziaország-, mondhatnók az egész czivilizált világ fővárosa” – a Vasárnapi Ujság publicistája szerint 1870 szilvesztere ezt jelentette a franciák számára.

A háborút gyakorlatilag már szeptember elsején elvesztették: III. Napóleon ekkor szenvedett vereséget és esett fogságba a sedani csatában. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az egyik császárság bukását egy másik felemelkedése követte, hiszen január elsejétől I. Vilmos immár formálisan német császár is volt.

III. NAPÓLEON, I. VILMOS, OTTO VON BISMARCK. FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS
Ezt a címet azonban nem akarta elfogadni, mert az elhomályosította volna a porosz királyi rangját.

A versailles-i palota tükörtermében azonban, annak ürügyén, hogy az első porosz király koronázásának évfordulóját ünneplik meg, összegyűlt a német katonai és világi arisztokrácia krémje. A ceremónia során Vilmos nagy meglepetésére a badeni nagyherceg felkiáltott: „Sokáig éljen ő császári és királyi felsége, Vilmos császár!”

Ezt követően az ott tartózkodó tisztek és arisztokraták mind harsány éljenzésbe kezdtek, ami elől már az uralkodó nem tudott kihátrálni. Egyenként fogadta gratulációjukat, de kancellárjára mérges volt, mert az egész eset hátterében őt sejtette.

Franciaország a háború eredményeként még sokáig belső gondokkal küszködött. A Bordeaux-ban kikiáltott Harmadik Köztársaság vezetőinek először egy megalázó békét kellett aláírni, melyben tudomásul vették, hogy Elzász-Lotaringia immár Németországhoz tartozik, majd az 1871 tavaszán létrejött Párizsi Kommünt kellett felszámolniuk. Elzász elvesztése indította be a reváns vágyát, ezt azonban csak a fél évszázaddal későbbi első világháborút lezáró versailles-i békék hozták el – meglehetősen felemás formában.

 

NYITÓKÉP: Anton von Werner – A Német Császárság proklamációja (1885)

Bárány Balázs
Bárány Balázs az Azonnali állandó szerzője

Történész, történelemtanár.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek