Aki meglepődött azon, hogy a „gonosz EU” nem védte meg a székelyeket, annak fogalma sincs az EU-ról

Szerző: Bakó Bea
2021.01.15. 19:13

Az EU-ban arra van hatáskör, amire politikai akarat van. Az Európai Bizottság pedig nem megy be egy olyan utcába, amiről messziről ordít, hogy zsákutca. Ráadásul nemcsak a Minority Safepack járt így, a Bizottság jellemzően az összes európai polgári kezdeményezést leszereli: játsszanak a gyerekek inkább otthon, a saját tagállamukban demokráciásat.

Aki meglepődött azon, hogy a „gonosz EU” nem védte meg a székelyeket, annak fogalma sincs az EU-ról

A pénteki nap nagy híre, hogy az Európai Bizottság virágnyelven írt tirádákba csomagolva ugyan, de gyakorlatilag elutasította a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést, amely főleg a határon túli magyaroknak lett volna fontos. A kezdeményezés mögött álló Európai Nemzetiségek Föderatív Unióját (FUEN) az a Vincze Loránt elnökli, aki az RMDSZ színeiben azzal a feladattal lett EP-képviselő, hogy sikerre vigye a Minority Safepack ügyét.

Hogy ez mennyire lehetett egyáltalán reális a kezdetektől fogva, arra mindjárt visszatérünk, lássuk előbb, hogy mi is ez az egész.

Mire mondott egyáltalán nemet a Bizottság?

Európai polgári kezdeményezéssel hét országból összegyűjtött egymillió aláírással lehet élni olyan témában, amelynek terén az EU-szerződések végrehajtásához, érvényesítéséhez további jogi lépés szükséges az EU részéről. Tucatnyi aláírásgyűjtés van jelenleg is folyamatban, de eddig a Minority Safepack csak az ötödik, amelynek keretében össze is gyűlt a szükséges számú aláírás és a Bizottság azt érdemben el is bírálta.

A jogintézmény ugyanis nem egy kvázi népszavazás. Ha össze is gyűltek az aláírások, a Bizottságnak nem kötelező meglépnie a követelt jogalkotási lépéseket, simán megteheti, hogy azt mondja:

„köszi srácok, ez tényleg fontos téma, de már eddig is sokat tettünk érte, többet nem is kell”. Ez történt eddig gyakorlatilag az összes európai polgári kezdeményezéssel, és így járt most a Minority Safepack is,

amelynek a kezdeményezői egyébként még arra is vették a fáradságot, hogy ne csak egy puszta kívánságlistát, hanem kidolgozott javaslatcsomagot is tegyenek a Bizottság elé arról, hogy mit is akarnak pontosan.

A csomagot részletesen ebben a cikkben ismertettük, röviden a fontosabb elemei a következők:

+ a tagállami miniszterekből Európai Unió Tanácsa fogadjon el egy ajánlást (ami tehát még csak nem is kötelező) arról, hogy a tagállamok csatlakozzanak olyan kisebbségvédelmi egyezményekhez, amelyeket a legtöbb EU-s tagállam – igen, még Románia is – már amúgy is aláírt és ratifikált;

+ hozzák létre az Európai Nyelvi Sokszínűség Központját a kisebbségi nyelvek védelme érdekében;

+ az EU-s alapokból támogatott programoknál vegyék figyelembe azon nemzeti, nyelvi kisebbségek által lakott régiókat, amelyek a nemzeti vagy regionális átlagnál elmaradottabbak;

+ a kisebbségi témák is élvezzenek valamiféle prioritást a kutatási pénzek elosztásánál (ezen, általánosan megfogalmazott prioritások között egyébként most is szerepelnek olyasmik, mint a kulturális örökség ápolása és a befogadást elősegítő társadalmi változások);

+ hadd nézze mindenki az anyanyelvén a fontos eseményeket, főleg a sportközvetítéseket a tévében;

+ a kisebbségek védelme érdekében engedélyezze nagyobb mértékben az állami támogatást az uniós versenyjog.

Tehát hiába emlegetik hangosan a felháborodott kommentátorok a határon túli magyarok kollektív jogait és önazonosságát, nem volt egy árva szó sem a javaslatban sem olyasmiről, hogy mondjuk az EU előírja, hogy a románok vagy a szlovákok milyen nyelvi jogokat biztosítsanak a magyaroknak a közigazgatásban vagy az iskolában, vagy hasonlók.

A javaslat nagyon okosan alapvetően arra koncentrált, hogy többségében már meglévő uniós rendeletek, irányelvek alkalmazásába bizonyos pontokon becsempésszenek kisebbségi jogi szempontokat, vagy legalább ezek érvényesítésének a lehetőségét.

Most bezzeg jó lenne az EU-s hatáskörbővítés?

Nem véletlen, hogy így csinálták, hiszen a kezdeményezők nagyon jól tudták, hogy a Bizottságnak alapvetően az a véleménye az ügyről, hogy az EU-nak nincs kisebbségügyben hatásköre. Ezért is pereskedtek már 2013 óta azon, hogy egyáltalán elkezdődhessen az egymillió aláírás összegyűjtése. Ebben a perben – hiába állítja azt dr. med. Cseh Katalin – nem azért adott végül az Európai Törvényszék igazat a kezdeményezőknek, mert biztosan uniós hatáskörbe tartozna a kezdeményezés, hanem azért, mert a Bizottság olyan trehány indokolással utasította vissza azt, amiből még az sem derült ki, hogy miért ne lenne hatásköre.

Miután Románia keresete nyomán másodszor is a luxembourgi bíróság előtt kötött ki az ügy, akkor is óvatosan annyit jelentett ki az ítélet, hogy a tárgykör „nem esik nyilvánvalóan a Bizottság hatáskörén kívül”.

Mielőtt valaki felhorkanna, hogy micsoda megúszásra játszás ez a bírók részéről, érdemes leszögezni, hogy ekkor még nem tették közzé a kezdeményezők a konkrét jogszabálymódosításokra irányuló javaslatcsomagjukat, vagyis azt, hogy mit is akarnak pontosan, ennek hiányában pedig aligha tudna bármelyik bíróság konkrét és határozott választ adni hatásköri kérdésekre.

A perekből tanulva mindenesetre magát a javaslatcsomagot láthatóan úgy alakították ki a kezdeményezők, hogy nagyrészt az EU által már most is szabályozott tárgykörökhöz kapcsolódjon (mint a határon átnyúló médiaszolgáltatások, az uniós pénzügyi támogatások vagy a versenyjog): az ugyanis már a két perből is nyilvánvaló volt, hogy ha egy nagy kisebbségvédelmi gigarendeletet akartak volna átvinni, az egészen biztosan halálra lett volna ítélve EU-s hatáskör hiányában. (Sőt, az egyik ilyen tárgykörben, az egyes uniós források kisebbségi szempontú elosztásával kapcsolatban még folyamatban lévő jogalkotást is érint az ügy, így a tagállami miniszterekből álló Európai Unió Tanácsában talán még nem is reménytelen lobbizni.)

Az Európai Bizottság a tirádákba csomagolt elutasításában bár általánosan többször is kijelentette, hogy nincs általános hatásköre kisebbségvédelmi és nyelvhasználati ügyekben, az ilyen, EU-s tárgykörökhöz kapcsolódó ötleteket már nem is hangsúlyosan a hatáskör hiányával érvelve söpörte le az asztalról, hanem arra hegyezte ki a dolgot, hogy már így is kellően érvényesülnek ezek a szempontok – igaz, a Bizottság által értett sokszínűség tágabb értelemben vonatkozik a kisebbségekre, hiszen ezalatt érti például a bevándorló hátterű embereket vagy a szexuális kisebbségeket is.

Virágnyelven ez az egész azt jelenti, hogy nem csak hatáskör, de politikai akarat sincs minderre,

és az is erősen valószínű, hogy ezt a politikai akaratot (illetve annak hiányát) a tagállamokat képviselő Európai Unió Tanácsában – amelynek úgyis rá kellene mondania az áment bármilyen jogszabálymódosításra – is csendben felmérte a Bizottság előzetesen. Hiszen attól még, hogy csak Románia tiltakozott hangosan az ügyben, olyan nagy, az egységes nemzetállamot hirdető, vagy épp kisebbségi szeparatizmussal küzdő tagállamok, mint Franciaország vagy Spanyolország ugyanúgy nem lelkesedhettek a Minority Safepackért. 

Erről szól az EU: ha nincs akarat, nincs hatáskör sem

Amint azt korábbi elemzésemben is írtam: valahol ironikus, hogy miközben a magyar kormány – és az ügyben őt lelkesen támogató RMDSZ – kikéri magának az EU-s értékekre és a jogállamiságra való hivatkozást, ha a Magyarország elleni hetes cikkes eljárásról vagy az EU-s pénzek ellopásának meggátolásáról van szó, a Minority Safepack kapcsán visszatérő érv volt az unió alapértékei között szintén felsorolt kisebbségi jogok védelme mint jogalap a Bizottság hatáskörére.

Ahogy az is beszédes, hogy míg egyes ügyekben (pl. migráció) a szuverenitásunkért harcolunk Brüsszellel, máskor nem győznénk megmagyarázni, hogy miért is kellene az EU-nak a hatásköreit a mi kedvünkért kiterjesztően értelmeznie. Amikor megvéd az óvónéni, akkor jó, ha ott van, amikor megszid, akkor meg hogy képzeli.

Csakhogy az EU olyan óvónéni, aki csak akkor szid meg vagy véd meg valakit, ha azt a csoport nagyrésze is úgy akarja.

Vagyis a Bizottság nem fog olyasmiről rendeletet kezdeményezni, amiről messziről látszik, hogy az Európai Unió Tanácsában nem lesz meg hozzá a kellő támogatás, pláne akkor, ha még amiatt is magyarázkodnia kell, hogy az adott témáról alkothat-e egyáltalán jogot az EU.

Ezt a rendszert pedig maguk a tagállamok alakították így ki az EU-szerződések jelenlegi verziójában, aki pedig ezt nem látta előre, vagy látta, de inkább játszotta az eltökéltet (nem tisztem megítélni, hogy Vincze Loránt melyik kategóriába tartozik), az alkalmatlan az EU-s politizálásra.

Az Európai Bizottság nem demokrata!

A végén érdemes kitérni még egy jellemző érvre, miszerint az Európai Bizottság európai polgárok millióinak akaratát „vette semmibe” és azért is lábbal tiporná a demokráciát, mert figyelmen kívül hagyott egy nem kötelező erejű európai parlamenti ajánlást. Mintha nem hagyna figyelmen kívül folyamatosan rengeteget! Mint ahogy ez történt az elmúlt években például a jogállamiság monitorozását célzó EP-s ötletekkel is: az ugyanis, hogy ennyit kellett várni arra a lehetőségre, hogy a magyar kormány egyáltalán elvi szinten szankcionálható legyen az EU-s pénzekkel, jelentős részben a Bizottság érdeme is.

Amint fentebb már szó volt róla, az európai polgári kezdeményezés eleve egy parasztvakító intézmény. Simán benne van a pakliban – sőt, az eddigi tapasztalatok szerint az a főszabály –, hogy hiába gyűjtenek össze a kezdeményezők egymillió vagy több aláírást egy ügy mellett, a Bizottság igazából tesz az egészre. Az egyetlen, amit elérhetnek, hogy kapnak egy kis médiafigyelmet és tematizálni tudják a közbeszédet.

Kétségtelen, hogy már ez is hozzáadhatna a demokrácia és a közélet minőségéhez, legalábbis akkor, ha mindenki a helyén kezelné a dolgot, és nem csinálna úgy, mintha mindent eldöntő élet-halál harcokról és valódi tétekről lenne szó.

Az újabb kezdeményezéseket elnézve az is látszik, hogy a Bizottság rájött: felesleges már az elején letörni a kezdeményezők lelkesedését azzal, hogy „bocs, erre nincs hatásköröm, nem is kéne elkezdenetek szórakozni az aláírásgyűjtéssel”, inkább azt mondja hangosan, hogy oké, hajrá, csináljátok, aztán magában hozzáteszi: majd ha megvannak az aláírások megérvelem azzal, hogy nincs is erre szükség. A legjobb példa erre az, a külföldön élő EU-s állampolgárok parlamenti választójogára irányuló kezdeményezés, amiről az Azonnali is beszámolt, és amiről eléggé nyilvánvaló, hogy erre aztán se hatásköre nincs az EU-nak, se akarat nem lesz rá a tagállamok többségében.

De nem baj, hadd játsszanak a gyerekek demokráciásat, majd megunják, és rájönnek, hogy azt otthon kell, nem Brüsszelben.

NYITÓKÉP: Vincze Loránt a Minority Safepack aláírásgyűjtésének nyitórendezvényén 2017-ben. Fotó: Bethlendi Tamás, Minority Safepack / Fb

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek