A kormányzóképtelenség kiváló bunkósbot, csak értelme nincsen

2021.01.15. 07:10

Elemi erővel a 2019-es főpolgármesteri kampányban robbant be a Fidesz részéről az ellenzék és különösen Karácsony Gergely híres alkalmatlanságának üzenete. Ez a narratíva, még ha változó intenzitással is, de folyamatosan kíséri a főpolgármesteri ciklust és az ellenzéki együttműködés formálódását a kormány sajtójának köszönhetően. A közelmúltban viszont elkezdődött egy régi üzenet feltámasztása is, ami az ellenzék kormányzóképességét firtatja.

A kormányzóképtelenség kiváló bunkósbot, csak értelme nincsen

A politikai verseny egyik legalapvetőbb eleme, hogy az ellenfél képességeit kritizáljuk, hiszen leegyszerűsítve minden választás arról szól, hogy a jobb jelöltet keressük. Persze azt sosem fogjuk megtudni, hogy egy választópolgár miért éppen annak a jelöltnek hiszi el, hogy jobbá teszi az életét, amelyikre behúzza végül az X-et – mégis, talán mindannyian hiszünk abban, hogy akire szavazunk, majd cselekedni és tenni fog értünk.

A politikai ellenfelek egyik célja lehet tehát, hogy ezt a cselekvőképességet megkérdőjelezzék, hogy a választók felé azt közvetítsék: nincs alternatíva, nincs, aki nálam jobban tudná irányítani a rám bízott hivatalt, nincs, aki nálam jobb lenne. Ebben a kontextusban érthető, hogy miért hallhatjuk azt politikusoktól évek óta, hogy az ellenzék vagy a Fidesz nem kormányzóképes. Mindkét oldal abban bízik, hogy elegen elhiszik saját üzenetét, miszerint a szavazópolgárok számára egyetlen lehetőség van csak.

A probléma viszont ott kezdődik, hogy a lassan 11 éve, három alkalommal, két választási rendszerben is kétharmados felhatalmazást kapó, Orbán Viktor által vezetett Fideszről nehezen hisszük el, hogy ne lenne meg az ország irányításához szükséges kormányzóképessége. Sőt, már felnőtt egy olyan generáció is, amely a bársonyszékben ülő Orbán Viktoron túl még nem látott mást. Ezzel szemben ott van az ellenzék, amelynek jelenleg a vezető erejét egy bukott exminiszterelnök vezeti, de a többi párt is tulajdonképpen kizárólag csak alkalmatlan politikusok tömörülete. Tényleg egy ilyen csapat kormányzóképességében kellene bíznia a választópolgároknak?

Elárulom a neved, megmondom ki vagy!

A fent vázolt narratíva persze tudatosan kíván rezonálni a kormánypárti sajtóban tűpontos menetrend szerint haknizó beszélőfejek „elemzői” megállapításaira. A napokban többek közt megtudhattuk: a turmix-, más néven „habarékellenzék” kormányzásképtelen, a „szivárványkoalíció” pedig halálra van ítélve – természetesen azért, mert nem lennének képesek kormányozni. Ezek a megnyilatkozások nyilvánvalóan csak a kormánypárti tábornak szólnak, és arra próbálnak rávilágítani szofisztikáltabb szóhasználat kíséretében, hogy az ellenzék tényleg alkalmatlan. Tehát alkalmatlan.

A helyzet persze világos: minél többször, minél többféleképpen mondjuk ugyanazt, annál egyszerűbben áll össze az egész a választópolgár fejében egy konzisztens világképpé.

Vagy egyre energiaigényesebb lesz másképpen gondolni azt, amit egyszer már beépítettünk a világképünkbe. Ezt persze nem akadályozza az sem, ha nem jól használt fogalmakkal építjük ezt a világképet.

Pénz, paripa, program

Az elmúlt évtizedben az ellenzék kormányzóképességéről bizonyosan sokat lehetett vitatkozni, azt viszont nyilván sosem tudtuk meg, hogy hogyan szuperált volna egy 2014-es Mesterházy Attila vezette baloldali összefogás, vagy egy 2018-as Vona Gábor-féle jobbikos kormány, tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy egyik formáció sem nyerte meg a választást.

A kormányzóképesség feltételei közé tartozik ugyanis az is, hogy egy politikai erő képes legyen megnyerni egy választást, és lehetőség szerint többséggel rendelkezzen a törvényhozásban. Márpedig ez a kitétel így vagy úgy, de 2022-ben is mindenképpen teljesülni fog, köszönhetően éppen a Fidesz által létrehozott, mindig az aktuálisan legerősebb politikai erőnek kedvező választási rendszernek.

Egy demokratikus választás lényege pont az, hogy önmagában tud legitim kormányzati hatalmat teremteni – de való igaz, hogy egyéb szempontokra is figyelni kell. Történetesen a kormányzásra készülő politikai csoportnak késznek kell lennie a programalkotásra, és arra, hogy valamilyen jól látható cél irányába vezesse az országot.

Ez vélhetően a választópolgárok jelentős részének jogos elvárása, még ha a gyakorlatban ezt kevéssé is látjuk érvényesülni – gondoljunk csak a Fidesz-KDNP 2014-es és 2018-as választási programjaira. Mindezek mellett pedig érdemes számolni a humánerőforrással is, hogy például legyenek olyanok, akik elirányítanak egy-egy minisztériumot.

Az ellenzék esete jelen pillanatban azért különleges, mert összefogásukat a politika logikája szerint különösebben nem lehet kritizálni. A megjelenő kritikáknak így mindig van valamilyen morális indíttatása, ami általában az összefogás elvtelenségében csúcsosodik ki: kormánypárti oldalról azért, mert jelenleg az ékverés az egyetlen fegyverük; az ellenzéki oldalon pedig azért, mert abban hisznek, hogy Orbán Viktor leváltásának van más módja is. Pedig nagyon úgy tűnik, hogy nincs,

jó eséllyel még mindig ez a most formálódó összefogás a leginkább kormányképes alternatíva a választópolgárok és az ország számára.

A kormányzás közös programját megalapozó kiállások már megtörténtek, amikre építve egy esetleges Orbán Viktor utáni Magyarország kormányzásának irányvonalait meg lehet határozni. Tovább haladva feltételezhetjük azt is, hogy az összefogó pártok valószínűleg nagyobb eséllyel tudják megtalálni azokat az alkalmas embereket is az ország irányítására, akik az állam irányításához elengedhetetlenül szükségesek lesznek – mivel a közhiedelemmel ellentétben az ország vezetéséhez nem 133 vagy 200, hanem legalább 1500 ember szükséges.

Hiszen a hatékony kormányzáshoz fentről nézve legalább a középvezetői szintig

saját szakemberek, de legalábbis káderek kellenek a minisztériumokba, a nagykövetségekre, az állami vállalatokba, valamint a központi és területi államigazgatásba is.

Nem beszélve azokról a politikai minisztériumokról, mint most a Miniszterelnöki Kabinetiroda, ahol mindenkinek, de tényleg mindenkinek saját embernek kell lennie.

És amiben a leghatározottabb előrelépés figyelhető meg: a korábbi pártrendszer jellegéből adódó informális – és az ezt megszilárdító választási rendszer által okozott formális – kihívásokra 2011 óta talán most született meg a legjobb válasz.

Ha innen nézzük az előttünk álló bő egy évet, talán túlléphetnénk a kormányzóképességről és alkalmatlanságról szóló vitákon is, hiszen ezek eddig is csak a szavazótáborokon átnyúlni, azokat befolyásolni nem képes épített narratívák voltak. Ezért pedig jó eséllyel nem a kormányzóképesség kérdése fogja eldönteni, hogy a választópolgárok többsége melyik formációt gondolja majd jobbnak.

Olvass még a Paradigma Intézettől az Azonnalin & kövesd őket!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek