Trumpot kitiltották, az iráni ajatollah tovább twitterezik

Illés Gergő

Szerző:
Illés Gergő

2021.01.13. 19:03

A Twitter és a többi közösségi oldal kínos precedenst teremtettek: ilyen következetesen moderálni a közeljövőben aligha tudnak majd, ha pedig egy másik véleményformáló Trumpénál jóval durvább tweetekkel jóval tovább megússza a kitiltást, akkor lehet majd a kettős mércére mutogatni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mi volt az első dolog, amit ma megnyitottál a telefonodon vagy a gépeden?

Én örülnék a legjobban, ha ez a cikk lett volna az, de ha mégsem, akkor valószínűleg a Facebookra kattintottál, hogy átböngészd a reggeli híreket. Aztán megnyitottad a Messengert, hogy elolvasd a neked küldött üzeneteket, majd az Instán lájkoltál be pár kajafotót, a YouTube-n pedig megnéztél egy nagyon aranyos macskás videót, és az ágyból való kikászálódás, meg a reggeli kávé csak ezután következhetett. A munkahelyi, meg egyetemi e-mailek meg pláne.

Persze magamból indulok ki: ahány ember, annyi reggeli rutin, de tény, hogy a tíz évvel ezelőtti Facebook ártatlan amatőrizmusa (ahol még egymás nyílt profiljaira írogatta mindenki a privát üzeneteket) mára egy, az életünket nagyban uraló monstrummá vált. Az, hogy mit döntenek el a Facebook, a Google, az Amazon, a Twitter vagy a Microsoft kaliforniai igazgatótanácsaiban, kis túlzással nagyobb hatást gyakorol az életünkre, de legalábbis az egymással való kapcsolattartásunkra, mint az, amit kiizzadnak egy szerdai kormányülésen a Karmelita kolostorban.

A big tech túlnőtt önmagán, és ez eddig nem igazán zavart senkit

A politikai kommunikációban azért nagyon kényelmes a közösségi média térnyerése, mert annak segítségével a közölni kívánt tartalom szűrés nélkül és közvetlenül jut el a végfelhasználóhoz, vagyis a választópolgárhoz. Akár még húsz éve is egy politikus vagy miniszterelnök sorra tartotta a sajtótájékoztatókat, hiszen

a választó akkor még kizárólag a média szűrőjén keresztül – már megrágva, és a lap irányultsága szerint értelmezve – kaphatta meg az infókat a politikustól.

Mára ez olyannyira megváltozott, hogy sokszor az újságíró is ugyanakkor értesül egy új hírről, mint maga a választó, a hírverseny egyik legfontosabb elemévé pedig az vált, hogy ki veszi észre hamarabb a hírértékű tartalmat a politikus Facebookján vagy Twitterén.

Gondolj csak vissza Orbán Viktor legendás, elnémulós Facebook-lájvjára tavaly márciusban. Ha valahol van értelme közszolgálati médiát fenntartani, az mondjuk az, amikor a miniszterelnök rendkívüli gazdaságvédelmi intézkedéseket jelent be egy járványhelyzet közepén. Orbán mégsem az M1-be ment bejelenteni, hanem a saját, több százezres követőtáborral bíró Facebookjára – a miniszterelnöki lájvot nézték is vagy kétszázezren, M1-et meg ugye ki a bánat néz. Így az összes többi médium, beleértve az MTVA-t is, csak futhatott az események után. És ez még csak a kevésbé radikális eset például Donald Trumphoz képest, aki sokszor a legendás ex-Twitterén rúgott ki tisztségviselőket, vagy fenyegette Iránt kulturális helyszíneinek elpusztításával.

Vagyis a „big tech” feldarabolása, legyengítése és megregulázása, ha ötletként eddig fel is merült, túl komolyan venni nem kellett, hiszen bármilyen ország bármilyen politikai oldalának bármelyik politikusa (kivéve mondjuk Toroczkai Lászlót és a Mi Hazánkot, egy perc néma csönd az ő letiltott Facebook-oldalaiknak) sokkal egyszerűbben tudott így az emberekkel kommunikálni.

Ugyanúgy tweetelt Donald Trump, mint az iráni iszlamista Hámenei ajatollah vagy a szélsőbalos venezuelai juntát vezető Nicolas Maduro.

A különbség csupán annyi, hogy míg az utóbbiak fiókja még most is aktív, Trumpé már nem.

Az ajatollah vagy Maduro persze a közösségi médián kívüli térben nem éppen a Twitter közösségi alapelveivel összeegyeztethető toleranciájáról híres, ellenben nagy szerencséjük, hogy nem élnek Amerikában, így a Twitternek se ereje, se ideje őket is istápolni.

Trump kitiltása pedig emiatt számos problémát vet fel:

+ A big tech egy Amerikacentrikus monstrum. Ha komolyan is veszi a moderációt, se ereje, se ideje nem lesz olyan mélyrehatóan szemmel tartani az amerikai határokon kívüli eseményeket, mint a belföldieket. Trumpot például abból a szempontból megkérdőjelezhetetlenül helyesen függesztették fel, majd tiltották le, hogy valóban a Twitteren hergelte a népeket a Capitoliumhoz, aminek egyenes következménye volt a múlt heti balfaszpuccs. És vajon ugyanilyen következetesen járna el a Twitter más politikusok ellen, ha például tüntetők törnének be a jereváni vagy kisinyovi parlamentbe? Aligha. Trump kitiltásával a Twitter és a többi közösségi oldal kínos precedenst teremtettek:

ilyen következetesen moderálni a közeljövőben aligha tudnak majd,

ha pedig egy másik véleményformáló ennél jóval durvább tweetekkel jóval tovább megússza a kitiltást, akkor nyugodtan lehet majd a kettős mércére mutogatni.

A big technek viszont nem is nagyon volt jó választása. Ezt Ésik Sándor magyarázta el nálam sokkal jobban pár napja, de a lényeg: mivel szinte sehol sincsen a közösségi médiára szabott koherens szabályozás, így a közösségi média sem tudja eldönteni, tulajdonképpen mi is a feladata. Magánjogi szemlélettel nézve például a Twitter is csak egy szolgáltatás, ahol a szolgáltató magáncég eldöntheti, a platformon mi fér bele még neki, és mi nem. Kissé eltorzítva olyan, mint az elhíresült coloradói cukrászda, ami nem volt hajlandó transz-témájú LMBT-tortát sütni egy ügyfelének. Ha viszont elismerjük, hogy a Twitter (vagy Facebook, Amazon és társai) nagyobb hatást gyakorolnak az életünkre, mint egy coloradói cukrász, és úgy gondoljuk, hogy a Twitter és tsai. moderáljanak, viseljenek felelősséget a náluk megjelenő kontentért, akkor nem árt, ha szabályokban fektetjük le eléjük, hogy mit is várunk el tőlük.

Szabályok nélkül pedig marad az olyan önkényes moderáció (amitől nincs olyan messze a cenzúra), mint Trump esetében. A közösségi oldalak így demokratikusan ellenőrizhetetlenek maradnak, hiszen a vitatott döntések esetén sincs egy konkrét jogszabály, amire a Twitter rámutathatna, legfeljebb valami homályosan megfogalmazott pont a közösségi alapelvekben. A több, mint 80 millió követővel rendelkező Trump kiebrudalása így üzletileg és morálisan is rossz a Twitternek: az előbbit aligha kell magyarázni, az utóbbi esetében viszont

az (ex)elnök nyugodtan bepakolhatja magát az áldozati skatulyába, akit megpróbált elhallgattatni a kaliforniai techcégekkel összefonódott washingtoni mocsár.

Amerika törzsi háborúját szabályozással lehetne megfékezni

És remélhetőleg érti ezt Joe Biden is. Általában nem demokrata politikusokat szoktak letiltani a közösségi oldalakról (és halkan tegyük hozzá: nem is ők osztogatnak meg konteós hőbörgéseket), de a techcégek elszámoltathatósága attól függetlenül, hogy kit sújt jobban a moderáció, színtiszta amerikai érdek. Régi közhely, de Amerika tényleg megosztottabb, mint valaha: a YouGov közvélemény-kutatása szerint például a republikánus szavazók 45 százaléka szerint indokolt volt a Capitolium ostroma, míg a demokrata szavazók esetében ugyanez 2 százalék. A republikánusok 69 százaléka szerint Trump nem igazán, vagy egyáltalán nem okolható az ott kialakult eseményekért, míg az elnököt csupán a demokraták 4 százaléka nem hibáztatja – a többi 96 szerint van felelőssége.

Vagyis egyszerűen arról van szó, hogy az amerikai társadalom két, több tízmilliós blokkja egymással szöges ellentétben álló narratívákat olvas, narratívákban él.

Attól, hogy a Twitter, vagy bármelyik másik közösségi oldal Trumpot örökre kitiltja, még ott marad az a 69 százaléknyi republikánus – és egyben az összes regisztrált szavazó 31 százaléka –, akik szerint nem Trump a hibás.

A kitiltás tehát nem a gyökerénél kezeli a problémát, hanem megpróbálja azt láthatatlanná tenni: kicsit olyan ez, mintha lábtöréssel orvoshoz mennél, aki megmosná a sebedet, sebtapaszt tenne rá, majd hazaküldene.

És a Trump-kitiltás még bőven a jobbik eset ahhoz képest, ami a Parlerrel történt. A Parlert még a Twitter alternatívájaként alapították „szólásszabadság-párti” közösségi oldalként 2018-ban, hogy aztán az a laza moderálási elvek miatt gyorsan a Twitter által agyonmoderált alt-rightosok / konzervatívok / hardcore trumpista republikánusok otthona legyen. A Parler ennek megfelelően sosem lett sokkal több egy republikánus visszhangkamránál, pármillió aktív felhasználóval.

Azonban a Capitolium ostroma után a Parlernek is mennie kellett: először a Google és az Apple alkalmazásboltjaiból, utána pedig a világhálóról is sikerült leradírozni, miután az oldal szervereit üzemeltető Amazon Web Services egyszerűen lekapcsolta azt a moderáció hiányára hivatkozva. Túl komoly moderáció a Parleren persze valószínűleg egy hónapja vagy egy éve sem volt, de a jobbertwitter léte most vált annyira átpolitizálttá, hogy az Amazonnak, a Google-nek és az Apple-nek is az érte meg a legjobban üzletileg, ha lelövik az egészet.

Ez pedig millió okból ijesztő. De a leginkább talán azért, mert a Twitteren, a Facebookon és a Redditen is bárki találhat öt perc magának hazug összeesküvés-elméleteket, álhíreket, erőszakra buzdítást, gyűlöletbeszédet, meg bármit, ami a közösségi alapelvekbe ütközhet, ezek az oldalak mégis üzemelnek. Persze, ez így jókora whataboutism, de mégis:

több tíz- száz, sőt, ezermillió felhasználós közösségi oldalakat nem lehet úgy üzemeltetni, hogy azokon csak a nekünk tetsző narratíva csorogjon át.

A Parler lelövése azonban nemcsak végtelenül versenyellenes, önkényes és antidemokratikus, ennél jóval súlyosabb következményei vannak: jócskán megerősíti majd Trump és követői elnyomott, áldozati narratíváját. Csak remélhetjük, hogy a New York Times elemzésének végül nem lesz igaza, és a Trump-kitiltással és a demokrata győzelemmel nem egy új „tőrdöfés-elmélet” született.

Új volt, amit olvastál? Az azért lehet, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel rá itt! Olvass többet Illés Gergőtől az Azonnalin itt!

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek