A társadalmat az oltással zsarolni több, mint etikátlan: veszélyes

Az ahhoz való jogunk, hogy döntsünk arról, belénk fecskendeznek-e egy hét hónapja létező anyagot, nem lehet zsarolás tárgya. A koronavírussal így is, úgy is meg kell tanulnunk együttélni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Írásomban elsősorban Bartis Domokos cikkére szeretnék reagálni, melynek fő állítása, hogy csak akkor kaphatjuk vissza a korábbi életünket, ha mihamarabb beoltatja magát a társadalom túlnyomó többsége. Hasonló állítást hallhatunk a napokban Kásler Miklós emberierőforrás-minisztertől: eszerint csak akkor oldják fel a korlátozásokat, ha kellően magas a magyarok átoltottsága.

Ez zsarolás. Sem az állam, sem (a járvány egy-egy szegmenséhez egyébként kifejezetten jól értő) szakember nem tehet ilyen állítást egy – elvileg – demokratikus országban.

Félreértés ne essék, nem vagyok oltásellenes: a védőoltások rengeteg emberéletet mentettek meg a történelem során. A Covid-oltások azonban kizárólag a rendkívüli helyzet miatt kaptak engedélyt, a gyártók pedig a hosszútávú lehetséges mellékhatásokért nem vállalnak teljes felelősséget. Szeretném megkérdezni:

Miért ne lehetne megfelelő tájékoztató kampányok után rábízni az állampolgárra, hogy ezzel az új anyaggal beoltatná-e magát?

Nem kérdés: ha lenne alapbetegségem, vagy hatvan fölött lennék, már rég feliratkoztam volna az oltásra. Ugyanakkor azután, hogy nem veszélyeztetettként gyakorlatilag tünetmentesen estem át a koronavíruson, miért is nem lehet bennem olyan aggály, hogy a vakcina az én esetemben akár többet árthat, mint amennyit használna? Ha pedig a veszélyeztettek úgy – és jegyzem meg, szerintem helyesen – döntenek, hogy beoltatják magukat, az én oltatlanságom milyen veszélyt jelent rájuk?

Biztos, hogy oltás kell a normális élethez?

Szeretném továbbá felhívni egy csúsztatásra a figyelmet. Gyakorta hallhatjuk, hogy csak akkor állhat vissza az élet a rendes kerékvágásba (vagyis csak akkor mehetünk étterembe, színházba, kocsmába, illetve csak akkor utazhatunk), ha már beoltottak minket a koronavírus-vakcinával.

Az érvelés a következő: ha nem vagyunk beoltva, az utazásunkkal, illetve a közösségi evésünkkel-ivásunkkal a teljes társadalom egészségét, az idősek életét, az egészségügy működőképességét veszélyeztetjük. De akkor mégis mi történt 2020 nyarán? Emlékeim szerint sokadmagammal jártam kocsmában, hangversenyen, este nyolc után értem haza (amiért ma súlyos pénzbütetés járna) – és mégsem történt semmi, napi néhány tucat esetet jelentettek. Mi több,

pedig legjobb tudomásom szerint akkor senki nem volt Európában beoltva.

Miért? Mert úgy tűnik, ez egy szezonális vírus. Télen rendkívül gyorsan terjed, nyáron lényegében inaktív.

hiszen megnézve a világ járványügyi statisztikáit, tökéletesen kiviláglik, hogy ez a vírus a hidegebb hónapokban fertőz.

A koronavírussal együtt kell tudni élni

Érthetetlen módon a társadalom többsége elfogadta azt az axiómát, hogy az élet csak akkor mehet tovább a régi kerékvágásban, ha valami módon a koronavírus-járvány teljes kontroll alatt van.

Miért is? Miért nem lehet akár csak felvetni azt a kérdést, hogy a koronavírussal (akár van oltás, akár nincs) együtt kell tudni élni? Igen, ez halálesetekkel jár, amelyeket valójában csak egy totális zárással tudnánk megelőzni. És igen, egy döntéshozó sosem fogja nyíltan felvállalni, hogy emberek fognak meghalni egy intézkedés következtében.

Csakhogy a koronavírus miatti halálozás csak egy a halálozási módok közül: a lockdownok és karanténok például hozzájárulhatnak az öngyilkosságok számának emelkedéséhez is. Attól még, hogy nem szerepelnek a hivatalosan koronavírus miatt elhunytak között, ezek az emberek ugyanúgy a koronavírus áldozatai, és

Azzal, ha fenntartunk minden korlátozást a teljes átoltottságig, nagyságrendekkel több – egyébként fiatal és egészéges – ember akár halálát, de legalábbis drasztikus életminőségromlását idézzük elő. Biztos, hogy belefér ez a „járulékos veszteség”?

Nem kell orvosdiktatúra!

Szeretnék végezetül reagálni a szerző azon megjegyzésére, hogy természettudományos végzettség nélkül bárki véleménye az oltásról legalábbis megkérdőjelezhető. Ez egy rettentő veszélyes állítás egy elvileg demokratikus országban. A járvány legalább annyira társadalmi, gazdasági, emberi jogi kérdés, mint amennyire egészségügyi.

Bizarr orvosdiktatúrát alakítunk ki, ha az egész társadalmat érintő koronavírusügyi kérdésekben csak az orvosok dönthetnek.

Amennyiben ez a szerző igénye, fontolja meg a következőt: arról, hogy mennyi áfát fizet, döntsenek kizárólag a közgazdászok, arról, hogy a gyermekét az iskolában milyen módszertannal fegyelmezik, döntsenek kizárólag az oktatási szakemberek, arról pedig, hogy ki nyerte az országgyűlési választásokat, döntsenek a választási szakértők.

Kipróbálhatjuk ezt a társadalmi berendezkedést, ha a szerző erre vágyik, én nem javasolnám ugyanakkor.

Értem, hogy az orvosok fáradtak, és elegük van. Egy egészségügyi válság természetesen kimeríti az orvosokat, ahogy a bankárok is túlterheltek egy gazdasági válság során, vagy a katasztrófavédők is kimerülnek egy földrengés romjainak eltakarításakor. Kérem, értsék meg azonban, hogy azok is fáradtak és azoknak is elegük van, akik nem orvosok!

A szerző pszichológus, közgazdászhallgató és az Azonnali oltásvitájához szólt hozzá. Bartis Domokos vitatott cikkét itt, az oltásvita összes cikkét itt tudod elolvasni. Ha te is hozzászólnál, írj nekünk!