A földrengés sújtotta horvát városban drágább az állami ingyenebéd, mint a zágrábi parlamentben

Szerző: Techet Péter
2021.01.12. 15:38

A horvát állami Pleter cég azt ígérte, hogy a földrengésekben otthontalanná vált helyi lakosoknak ingyen ebédet oszt. Azonban kiderült: miközben egy adagot ott akár 30 kunáért (1400 forintért) árusít, a zágrábi parlamentben annak feléért is meg lehet már ebédelni.

A földrengés sújtotta horvát városban drágább az állami ingyenebéd, mint a zágrábi parlamentben

Amint arról az Azonnali is beszámolt: erős földrengés rázta meg tavaly december végén a közép-horvátországi régiót, főleg Petrinja városában váltak többen is otthontalanná, mert a házaik beomlottak. Még szombaton is voltak utórezgések a környéken.

A horvát állami tulajdonban lévő Pleter cég vállalta már december végén, hogy – először még ingyenes osztást ígérve – élelmet juttat a bajba jutott lakosoknak, akik közül jelenleg is még katonai sátrakban élnek. A cég az élelemosztást önkéntesekkel azonban csak január második hetében kezdte meg. A cég vezetője a Nova TV-nek – amely felelősségre akarta vonni, hogy miért késlekedett az élelemosztás több, mint két hetet – azt mondta, hogy ki kellett dolgozniuk a konkrét terveket még. Majd hozzátette – mintegy magukat fényezve –, hogy

„nagyon jutányos áron” jut a több, mint 7000 rászorult ember az élelemadagokhoz: 20 és 30 kunába (azaz 900 és 1400 forintba) kerül egy adag ebéd.

A horvát médiában azonban felháborodás övezte a bejelentést, ugyanis a Pleter cég egyrészről állami támogatást kap a segítségért, másrészről eleve olyan élelmiszerekből készítik az adagokat, amelyek adakozásokból jöttek össze. Ahogy a baloldali Index.hr hírportál megjegyzi:

20-30 kunáért akár már étterembe is mehetnének a lakosok, ebben nincs semmi segítség.

Példaként említette a lap, hogy még a horvát parlamentben is olcsóbban étkezhetnek a képviselők. A zágrábi Szábor parlamenti menzáját egy magáncég viszi, és ott 15 kuna (700 forint) egy ebéd – azaz fele annak, mint amennyiért élelmet juttat „segítségből” az állami Pleter a petrinjei lakosoknak.

Az állami Pleter cég azután vette át az élelemosztást a környéken, hogy előzetesen a zágrábi konzervatív-liberális kormány gazdasági minisztere, Darko Horvat bírálta a Vörös Keresztet, mondván túl sok élelmet osztana ki, és olyanoknak is jutna, akik elvileg nem szorulnának rá. Azaz a segítségnyújtás állami kézbe vétele mögött elsősorban gazdasági megfontolások álltak.

Mi ez a Pleter?

A Pleter cég története még a korrupció miatt elítélt korábbi konzervatív kormányfő, Ivo Sanader idejére nyúlik vissza. A Sanader-kormány neoliberális reformokkal akarta az államot karcsúsítani, ezért egy állami cégbe szervezték ki a horvát hadsereg minden olyan feladatát, ami nem közvetlenül a hadászathoz kapcsolódik – így a kantinok üzemeltetését is.

Ebből jött létre akkor a Pleter, amely ugyan állami cég, de a dolgozók már nem élvezik az állami védelmet, ugyanis a sanadari kiszervezés után már nem a hadseregnek, hanem egy üzleti vállalkozásnak lettek az alkalmazottai. A cég azonban továbbra is jelentős előnyöket élvez, elvégre monopolhelyzete van például a katonaság élelmezésében.

A cég élén ma is Sanader kinevezettje és kegyeltje, Marijan Mareković, a horvát Tigris elitalakulat veteránja áll.

MARIJAN MAREKOVIĆ PLETER-VEZÉR (BALRA, KÉK ZAKÓBAN) 2020 SZEPTEMBERÉBEN EGY ZÁGRÁBI ÉTTEREMBEN VETERÁNOKKAL. FOTÓ: PAVO BAOTIĆ / FB

A sanaderi átszervezések mögött sokan inkább korrupciót látnak, Mareković cége ugyanis ma is jelentős állami támogatásban részesül, bérleti díjat se kell fizetnie az éttermei, szállodái, kantinjai után – miközben a bevételek a céget illetik csak, azaz

az állam kiszervezte egy politikaközeli veteránhoz a korábban az államnak termelő ágazatot.

Mareković azonban a horvát jobboldalon megkérdőjelezhetetlen hősnek számít, mert ő volt az egyik parancsnoka a 1995-ös Vihar/Oluja-hadműveletnek, amelynek keretében a horvát állam visszafoglalta Krajinát és több tízezer szerb családot üldözött el. Az egykori veteránnak nem csak a jobbközép HDZ kormánypárthoz vannak jó kapcsolatai, ugyanis 2020-tól Zoran Milanović szocdem köztársasági elnök tanácsadója is. Ismeretes, hogy Milanović még a szocdem SDP elnökeként is már igyekezett a korábban csak jobboldalra szavazó veteránokkal jó kapcsolatokat kiépíteni.

NYITÓKÉP: Petrinje a földrengés után / Seb Starcevic, Twitter

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek