Trumpnak tavaly novemberben, a trumpizmusnak viszont most lett vége

Illés Gergő

Szerző:
Illés Gergő

2021.01.07. 14:33

A magát a törvény és rend pártjának valló republikánusoknak a kapitóliumi sörpuccsal immár nemcsak Trump, de maga a trumpizmus is vállalhatatlan lett. Az ingatlanmágnás sikeres szektát még szervezhet maga köré, sikeres tömegmozgalmat viszont már soha.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az Egyesült Államok éves védelmi költségvetése tavaly 721,5 milliárd dollár volt, több, mint az utána következő tíz országé együttvéve. Ennyi pénzből Washington simán megteheti, hogy egy harmadik ország területén leszedje az iráni atomprogram fejét, hogy a határaitól több ezer kilométerre háborúkat indítson, vagy jobb napjain a globális befolyását kihasználva történelmi békealkukat üssön nyélbe.

Az Egyesült Államok befolyása a világra, amiben élünk, felfoghatatlan – az 1945 utáni nemzetközi rendszerben, amelyben Amerika a korábbi izolacionizmusától elfordulva hirtelen globális szuperhatalommá vált, mindenképpen. És akkor a világ leghatékonyabb diplomáciai különítményét, a legütőképesebb haderejét maga mögött tudó ország hirtelen megbénul, majd nemzetközi köznevetség tárgyává válik,

A Capitoliumnál parádézó konteó-hívő sörpuccsistáknál talán nem is kell komolyabb szimbólum arra, hogy mit gondol a világ az amerikai vezetésű nemzetközi rendszertől. Fordult a kocka: ezúttal nem Washington aggódott diplomáciai kommünikékben különböző távoli kisállamok demokráciáiért,

hanem azok Washingtonért.

Az európaiak talán még őszintén is voltak „deeply concerned”-ök, de legalábbis merő taktikai számításból, hogy majd a Biden-adminisztrációnál ezzel jó pontokat zsebeljenek be. Mások már a maró cinizmushoz nyúltak.

Ott van például a parancsuralmi szocialista banánköztársaság, Venezuela, akinek a külügyminisztere egy percre sem szalasztotta el, hogy belerúgjon a vele ellenséges Washingtonba: egy, az amerikai diplomáciai aggódások nyelvén írt gúnyos kommünikében ítélte el a politikai polarizációt, és remélte, hogy „az amerikai emberek új utat teremthetnek a stabilitás és társadalmi igazságosság felé”.

A kínai állami propagandalap Global Times főszerkesztője pedig a Twitteren hasonlította a trumpista szélsőségeseket a Hong Kong-i demokráciapárti tüntetőkhöz. Csak épp azt felejtette el megemlíteni, hogy

Hong Kongban a tömeg demokratikus és szabad választásokért tüntetett, míg a washingtoni trumpisták egy demokratikus és szabad választás eredménye ellen.

Ha úgy tetszik, a békés hatalomátadást mindenütt gáncsoló Trump ma a Kínai Kommunista Párt és a venezuelai junta legkomolyabb geopolitikai szövetségese.

És tényleg: van abban valami szimbolikus, mikor az amerikai külpolitikai gondolkodás egyik legjelentősebb, pont idén százéves háttérintézménye, a Council on Foreign Relations elnöke bejelenti: a QAnon-sámánnal hivatalosan is elkezdődött az Egyesült Államok-vezette nemzetközi rendszer vége. Richard N. Haass szerint a washingtoni jeleneteket látván „valószínűleg a világban senki nem fog már ugyanúgy nézni ránk, tisztelni és félni minket, vagy függeni tőlünk. Ha a poszt-amerikai érának van kezdődátuma, akkor a mai az”.

Haass szavaiban van valami: ha eddig Amerika kioktathatott más államokat azzal, hogy politikailag nem elég stabilak ahhoz, hogy például atomfegyvereik legyenek, akkor a QAnon-sámán megölte ezt az érvet. Ha az amerikai demokrácia egyik legszentebb intézménye felé a trumpista felvonulást vigyázó pár tucat rendőr nyit kaput párezer hőbörgő szélsőségesnek, akkor bizony könnyű azzal érvelni, hogy

Amerika nem szuperhatalom, csak egy banánköztársaság iPhone-okkal és Teslákkal.

Az elvakult amerikai kivételességérzésben pedig még ilyen jelenetek mellett is vidáman lubickol többek között az egyre propagandisztikusabbá váló CNN: szerdai közvetítésükben például úgy kommentálták a trumpisták randalírozását, mint „amit inkább a keleti blokkban szokott látni az ember”. Üzenjük Washingtonnak, hogy ők is megértsék:

ennél a mi rendőreink még a tévészékházat is több ideig tartották tizenöt éve!

És most pár szó az ügy belpolitikai vonatkozásairól. Most, hogy több óra tragikomédia után az összes Jamiroquai-imposztor sámánt, és a vele tartó Beaviseket és Buttheadeket sikerült kiebrudalni a Capitoliumból, Mike Pence amerikai alelnök hivatalosan is hitelesítette az elnökválasztás eredményét, és ha tetszik, ha nem, Joe Biden lesz az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Két dolog következik ebből:

1. A trumpizmusnak vége. Trumpizmus persze koherens ideológiaként soha nem is létezett, hiszen az általa képviselt elitellenes „drain the swamp”-hőzöngés bőven befér a mezei populizmus skatulyája alá. A trumpizmus viszont tömegvallásként nagyon is jelen volt Amerika életében az elmúlt négy-öt évben, és idénre bizony magával is rántott 74 millió embert, egy teljes Republikánus Pártot, meg pár közép-európai populistát, akik elhitték, hogy a trumpizmus túlmutat önmagán. Lindsey Graham republikánus szenátor például 2016-ban még arra figyelmeztetett, hogyha a republikánusok Trumpot jelölik elnöknek, abban bele fognak pusztulni, és meg is érdemlik.

Ebben kis késéssel, de lényegében igaza is lett: Trump hőbörgése még az addig biztos szenátusi többséget is elbukta a pártnak idén.

Ugyanez a Graham idén már azért imádkozott, hogy Biden választást veszítsen, igaz, a csalást kiáltó konteózásba nem állt bele.

Vagyis a republikánus vezetés hol vonakodva, hol lelkesen, de magáévá tette a trumpzimust. Aki pedig már nézett Trump-gyűlést különféle Isten háta mögötti amerikai városokban, talán kapizsgálja, miért volt ugyanez a társadalomnak, szám szerint 74 millió embernek is vonzó. Egy Trump-show körülbelül olyan, mint egy stand-up comedybe öltött politikai pankráció, és az (akkor még Trumphoz hűséges) Fox News-on Tucker Carlson egészen jól elmagyarázta, hogy miért látták bele milliók a messiásukat az elnökként még jóindulattal nézve is középszerű teljesítményt nyújtó ingatlanmágnásba. Trumpnak tömegbázisa – volt.

A kongresszusba betörő hőbörgőkkel ennek viszont vége. A republikánusok magukat a law and order, vagyis a törvény és rend pártjaként szeretik láttatni. Ebbe az eszmerendszerbe a capitoliumi sörpuccsot sehogyan sem lehet beilleszteni, így minden republikánusnak, aki valamiféle politikai jövőt még elképzel magának a pártban, ettől el kell határolódnia. Megtették ezt már sokan, és csendben megtette Mike Pence, Trump alelnöke is.

A Republikánus Párt szép csendesen elkezdi magáról levakarni a kínos Trump-örökséget,

ami 2016-ban – talán maguk sem értik, hogyan – hatalomhoz juttatta őket. Egyáltalán nem lenne meglepő, hogyha az önjáró és teljesen irányíthatatlan Trump válna a szélsőjobbról jobbközépre visszalengő republikánusok legdurvább kritikusává, és mozgalmat szervezne maga köré.

Ez a mozgalom egy új Trump-elnökségre semmiképp sem lenne elég – Trumpnak többsége soha nem volt, sem 2016-ban, sem 2020-ban. Arra viszont már igen, hogy a tőle megszabadulni vágyó republikánusoknak elbukja a 2024-es választást, valahogy úgy, ahogyan Ross Perot indulása George H.W. Bush bukását és Bill Clinton győzelmét eredményezte 1992-ben.

A trumpizmus még lehet sikeres szekta, de sikeres tömegmozgalom már nem.

2. A trumpista az új snowflake. 2016-ban tömegesen terjedtek azok a videók az interneten, ahogyan a Trump-győzelem láttán nagyvárosi liberálisok, különböző woke-Clinton-szavazók kollektív traumába esnek, ordibálnak és csörömpölnek, több tévécsatorna kommentátorai pedig teljesen lefagynak, mert nem tetszik nekik a demokratikus választási eredmény. Lássuk be, tényleg vicces volt. Az erre érkezett trumpista és alt-rightos reakciók legtöbbször abban merültek ki, hogy a Trump-győzelmen leolvadó lipsik snowflake-ek, vagyis hópihék, meg abban, hogy facts don’t care about your feelings, vagyis a tényeket nem hatják meg az érzéseid. Tedd túl magad rajta, ez a demokrácia.

És láss csodát, mikor négy év elteltével már az lett a demokrácia, hogy a választást bizony a demokraták nyerték, nem is kicsivel, akkor ugyanezen alt-rightosok és persze Trump szerint is rögtön csalás történt.

Csaltak a szavazógépek, csaltak a delegáltak, csalt Soros György, csaltak az újraszámlálások, csaltak a bíróságok, csaltak a fellebbviteli bíróságok, és csalt a legfelsőbb bíróság is.

A demokraták elcsalták Nevadát, Arizonát, Georgiát, Penssylvaniát és Wisconsint is. A Trump konteójának fel nem ülő republikánusok – köztük a 2012-es republikánus elnökjelölt Mitt Romney – árulóvá avanzsáltak.

Így fordult át az alt-right önmaga paródiájává, meg azzá a capitoliumi perverz beöltözős szerepjátékká, aminek szerdán a szemtanúi lehettünk. A mozgalom otthagyott viszont emlékbe egy magát elnöknek (már nem sokáig) nevező közveszélyes őrültet, egy QAnon-sámánt, egy sértett Milo Yiannopoulost, Alex Jones-t (aki szerint a kormány a békákat meleggé változtató kemikáliákat fecskendez a vízbe), és persze a Four Seasons Total Landscaping nevű kertépítő cég parkolóját, ahol Trump kampánycsapata legabszurdabb sajtótájékoztatóját tartotta.

Pár év, és ez a magyar belpolitikára is rálicitáló abszurditás már csak egy tragikomikus folt lesz Amerika történelmében.

Biztos lesz, akinek hiányozni fog – én inkább kérem vissza az unalmasabb Amerikát.

Azt, amelyiken nem csak sírni és röhögni lehet.

Olvasnál még Illés Gergőtől az Azonnalin? Kattints ide!

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek