+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Vass Csaba
2021. január 5. kedd, 18:11
Megértették az idők szavát, vagy egyszerűen csak tudják, hogy itt vannak az igazi fiatal demokraták? Kontentek terén van még hova fejlődni, mert eddig nem sokat villantottak.

A Harry Potter-filmekben Ronald Weasley-t alakító Rupert Grint novemberben hozta létre élete első Instagram-fiókját, ahova első bejegyzése szerint tíz év késéssel ugyan, de sikerült megérkeznie (A Instagramot 2010-ben alapították). A Fiatal Demokraták Szövetségének, hírhedtebb nevén a Fidesznek is sikerült valahogy 2021-re összehoznia egy Instagram-oldalt: vélhetően, ha kis késéssel is, itt próbálják majd elérni az új „fiatal demokratákat”, a platform ugyanis köztudottan a tinédzserek és a huszonéves generáció körében népszerű elsősorban.

 

A január 3-án létrehozott oldalra cikkünk megírásának pillanatáig mindössze hat bejegyzést sikerült feltölteni, és egy nap alatt 1419 követőt sikerült összeverbuválni. Ezen adatok birtokában elmondhatjuk, hogy a Fidesz instája bár hasonló késést tudhat magáénak, mint Rupert Grint oldala, népszerűségében mégsem versenyezhetnek, lévén, hogy az utóbbi 4 óra és 1 perc alatt egymillió követőt szerzett magának, mindössze egy bejegyzéssel: történetesen az újszülött kislányáról töltött fel egy fényképet a világsztár.

 

Nyilvánvalóan igazságtalan a Fidesz és Grint insta-oldalának az összehasonlítása, és nem releváns egymás mellé téve versenyeztetni a követőik számát sem, de a két oldalt megtekintve azt azért már láthatjuk, hogy bár mindketten késve érkeztek meg a közösségi platformra,

 

a Fidesz, pontosabban a Fidesz instáját kezelők nem igazán értik, hogy miként is működik a platform, míg Grint tudja, hogy egy cuki babafotó mire képes.

 

Az eddig közzétett bejegyzések nemigen térnek el attól, amit a Fidesz Facebook-oldalán is megtalálhat az, akit érdekel, hogy miket oszt meg a nagyobbik kormánypárt: vannak orbánkviktoros, turulmadaras, pirosfehérzöld lánchidas és békemenetes fotók, amikre rányomattak valami profán kormányszöveget, mint például: NEKÜNK MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ, illetve MEGVÉDJÜK MAGUNKAT.

 

Aki látott már jól pörgő Insta-oldalt, azt tudja: ilyen kontentek nem fogják követők tömegeit vonzani, főleg úgy, hogy ezek helyett Németh Szilárdot is lehet követni főzés és kajálás közben, vagy mondjuk – ha már cuki gyerekfotók – akár Orbán Viktor unokás fényképei között is lehet böngészgeti a Facebookon.

 

Persze a Fidesz mégiscsak egy politikai párt, amitől nem feltétlenül várható el, hogy az Instán főzöcskézzen, de itt azért jóval személyesebbre vehetné a figurát, ahogyan teszi azt például a Momentum, az LMP, a Jobbik és Párbeszéd is az Instagramon, ahol a propaganda-bejegyzések mellett

 

szép számmal találunk személyesebb posztokat a párt mindennapi tevékenységéről és eseményeiről.

 

Persze eszünk ágában sincs tanácsot adni arra vonatkozóan, hogy milyen kontenteket osztogasson meg a nagyobbik kormánypárt, csak azt akarjuk elmondani, hogy ezekért egyáltalán nem érdemes még rájuk kattintani, jobb lenne kicsit személyesebbre faragni az oldalt.

 

Mindenesetre már önmagában haladás, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége 2021-re megérkezett az Instagramra. A közeljövőben várjuk a bejegyzéseket arról, ahogy Kocsis Máté gulyáslevessel kínálja a frakciót, ahogy Kövér László megborotválja Németh Szilárdot, miközben a háttérben éppen elkészül a pacalpörkölt, vagy jöhetnének a hódmezővásárhelyi villamosmegállóban várakozó Lázár János-szelfik is.

 

De ha ennyire meredek dolgok nem is lesznek, legalább olyan kontentekkel érdemes nyomulnia a Fidesznek az Instán, amik sehol máshol nem találhatóak meg, és a megcélzott fiataloknak nem egy semmitmondó plakátot kell nézegetnünk, rajta egy semmitmondó idézettel.

 

NYITÓKÉP: Orbán Viktor/Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ha nem nő meg az AstraZeneca vakcina elfogadottsága, kérdéses, hogy Németországban tartható lesz-e az oltási kampány menetrendje.

Ameddig nincs erős bizonyíték az iskolabezárások jótékony járványügyi hatására, nyitva kellene lenniük.

Az 1703-ban alapított Wiener Zeitungban kötelező jelleggel állami és gazdasági hirdetmények is megjelennek. Ennek vetnének véget.

Akik tavaly lettek nagykorúak és a járvány miatt lemaradtak erről, azok idén csaphatnak le ezekre.

Perón úgy foglalta össze karrierjét, hogy első elnökségét az apáknak, a másodikat az anyáknak, a harmadikat pedig a gyermekeiknek köszönheti.

Korábban egyszer már elkezdték a tanügyi alkalmazottak beoltását, de mivel kevés oltóanyag érkezett, ezért le kellett állítani a projektet. Most nagyon belehúznának.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságát elnöklő jobbikos Stummer János azt állítja: titkos alagutat építtetne magának Orbán Viktor a Puskás-stadionba. A kormányzat szerint ez nem teljesen van így.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

Twitter megosztás Google+ megosztás