Véget ért Ceglédi Zoltán munkaviszonya Donáth Annánál, ám a publicista még mindig nem hajlandó beismerni, hogy politikai véleményformálóként erről a munkáról tájékoztatnia kellett volna a közvéleményt.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Tavaly október végén kiderült, hogy a politikai elemző-publicista-humorista Ceglédi Zoltán Donáth Anna, a Momentum EP-képviselőjének dolgozott már január óta. A hír kisebb sokként ért, mert mindig nagyra tartottam, hogy Ceglédi úgy tud magas szinten végezni egyszerre három munkakört is, hogy közben önazonos tud maradni.
Az akkori kritikámat röviden összefoglalva: nem azzal volt a baj, hogy a nekem nem túl szimpatikus Momentum politikusának dolgozott, és nem is azzal, hogy egyáltalán pártpolitikusnak, hanem azzal, hogy
egy politikai véleményformálónak minden esetben kötelessége közölnie a publikummal, ha munkaviszonya van egy párttal vagy pártpolitikussal,
az addig minden esetben transzparens Ceglédi pedig ezt elmulasztotta.
Jöttek utána mindenféle reakciók, például hogy nyilvános információ volt, hogy Ceglédi Donáth helyi asszisztenseként dolgozik az Európai Parlamentben, de hát a nyilvános információ nem egyenlő azzal, hogy a köz tud is róla. Jelen esetben teljesen nyilvánvaló volt, hogy itthon a kutya nem látogatja Donáth Anna képviselői oldalát. Beszédes, hogy még az ország egyik legolvasottabb portálja, a 444 is csak majd’ tíz hónappal a munkaviszony kezdete után szúrta azt ki (ezután az Azonnalinál utána is mentünk a hazai EP-képviselők brüsszeli csapattagjainak).
Ezt Donáthék is tudhatták, és
valószínű, hogy pont ezért nem jelentették be tavaly év elején Ceglédi új munkáját:
az biztos, hogy kiderül majd, de későn, addig pedig nyugodtan dolgozhat, támadási felületek nélkül.
Tény, hogy Ceglédi a munkája kezdetétől fogva se jót, se rosszat nem nyilatkozott munkáltatójáról, így elkerülve a további támadásokat, ahogyan az is tény, hogy a munkaviszony nem változtatott Ceglédi politikai véleményén, azaz a bruttó 865 ezer forintos fizetéssel nem vásárolták meg mint véleményformáló.
Sajnos viszont az is tény, hogy
ha egy olyan transzparens figura, mint Ceglédi, így lapított a szerződésével kapcsolatban, akkor elég nagy szarban vagyunk.
A munkaviszony most véget ért, és a véleményformáló amennyire elmulasztotta bejelenteni a kezdetét, akkora csinnadrattával közölte a végét: a „Szia, Anna!” című írásának megjelenése után egy kis időre le is állt a honlap szervere, annyian kattintották.
Elolvastam, és megint csak rossz hírem van:
még nagyobb szarban vagyunk, mint eddig.
Ceglédi írásában először Donáth Annát méltatja, és néhol a Momentumot kritizálja, ami ül, mert akármennyire is nem szimpatizálok a Momentummal és számos politikusával, Donáth Anna tényleg a legnormálisabb magyar EP-képviselők közé tartozik, még úgy is, hogy Cseh Katalinnal, a Fidesz képviselőivel és a neoliberális Renew-frakcióval karöltve megszavazta tavaly az évszázad legnagyobb greenwashingját, a Green New Dealt.
Nyilván sántít néhol a méltatás, legalábbis szerintem. Például az emberközelséget lehet, nem választópolgárokkal beszélgetős képekkel lehetett volna a legjobban szemléltetni, mert ilyenje szinte minden politikusnak van.
Donáth közösségi médiás tartalmairól pedig azt írja Ceglédi, hogy úgy készítették, hogy az egyik fő szempont az volt, hogy „nem lehet bármit bevállalni a pillanat bűvöletében”. Ez minimum érdekes, amikor a Momentum úgy ugrott rá tavaly a Black Lives Matter-sztorira, mintha legalább fél Afrikát gyarmatosítottuk volna mi, magyarok az elmúlt évszázadokban, Donáth pedig az öngyarmatosítás jegyében – és a pillanat bűvöletében – azonnal kiposztolta, hogy „Roma Lives Matter”.
Na, mindegy, ezek neki rendben vannak, nekem meg nem, ízlések és pofonok.
Ami viszont már túlmutat a véleménykülönbségeken, az az, hogy Ceglédi hogyan kezelte, hogy kiderült a munkaviszonya.
Először is: akkor elzárkózott mindenféle interjútól a munkaviszonya végéig, még akkor is, amikor biztosítottam afelől, hogy a brüsszeli munkája egyáltalán nem érdekel, így nem kell megszegnie a szerződésében foglaltakat.
Furcsa volt, hogy tisztázhatta volna magát, de nem élt vele, az pedig még furcsább, hogy a HVG fizetős részében publikált egy írást az ügyről, ami egyrészt nem teljesen nyilvános, hiszen csak az előfizetők olvashatják, másrészt pedig egészen gyerekes is, amikor azt írja benne, hogy micsoda lehetőségtől estek el azok, akik őt kritizálták, ahelyett, hogy megvárták volna 2021 januárját.
Gondolom, mondanom sem kell, rengeteg álmatlan éjszakát okozott, hogy elestem egy remek Ceglédi-interjútól azzal, hogy megírtam a véleményem az ügy kapcsán, ami a közbeszéd témájává emelte a kérdést: összeférhető-e egy véleményformálónak politikusokkal dolgoznia, és ha igen, akkor ezt hogyan kéne jelezni a köz felé?
Ceglédi a hétfői írásában végre levont valamiféle tanulságot: ha politikussal vagy párttal lesz munkaviszonya a jövőben, akkor vagy ideiglenesen felfüggeszti a közösségi oldalát, vagy fellogózza és szóvivő lesz.
Véleményem szerint ezen a két úton kívül léteznek más, szintén korrekt megoldások is, de nyilván nem fogok helyette dönteni saját magáról, de legalább jutott valamire.
Hogy akkor mégis miért vagyunk még nagyobb szarban, mint eddig?
Mert Ceglédi nem ám azért jutott erre a konklúzióra, mert rájött, hogy tartozik annyival a nyilvánosságnak, hogy véleményformálóként transzparensen működjön.
Nem! Azért határozta ezt el, mert „szegény Annának” milyen rossz, hogy ezek hiányában rajta csattan az ostor, őt kérik számon, bármit is ír vagy mond a publicista.
Szegény Anna! Mármint tényleg szegény, mert hát elég kellemetlen a felvázolt helyzet, de Ceglédinek továbbra sem jutott eszébe egy pillanatig sem azt mondani, hogy „szegény magyar nyilvánosság”!
Ehelyett következetesen gyerekes:
ha egyszer már beleállt abba, hogy nem kér bocsánatot, nem látja be, hogy tartozott volna ennyivel a köznek, akkor már ki is tart mellette a végsőkig.
Ceglédi írásában sajnálatosan következetes, és még kreatív is, előáll a jó öreg összefideszezéssel: „Vicces volt, mikor a fideszesek megütközve nézték, hogy nem férnek oda hozzám cipőzni, mivel az Egyesült Ellenzék sajtója lincsel épp.”
Nem fogok az Azonnali nevében nyilatkozni, de magamról bizton állíthatom, hogy nem vagyok az „Egyesült Ellenzék” sajtósa – hogy ezt megtudja, elég lenne mindössze pár véleménycikkemnek a címét elolvasnia a publicistának –, továbbá
jelezném Ceglédi Zoltánnak, hogy a súlyos mulasztásának a kritizálása közügy, nem pedig lincselés,
pláne nem cipőzés, amit ugye ok nélkül vagy mondvacsinált indokkal szokás végezni a katonaságban vagy tesztoszterontól túlfeszített edzőtáborokban.
A hibáink be nem látása helyett nem reagálni, hanem teljes mellszélességgel beleállni, majd azokat megpróbálni lejáratni, akik kritizálják a védhetetlent, nos, láttunk már pár ilyet az elmúlt években.
A kormányoldalról, és az ún. ellenzékiektől, például Niedermüller Pétertől, ha pedig már Ceglédi Zoltán is ezt teszi, akkor tényleg nagy a baj.
Olvass még Varsányi Bencétől az Azonnalin! Vitáznál? Írj!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
