A hét bora: a pannon klasszis

Szerző: Bukovics Martin
2021.01.03. 16:18

Kelet-Európa pinot noirja? Ugyan már, ez a szekszárdi kékfrankos saját jogon is helyet kell kapjon az asztalon.

A hét bora: a pannon klasszis

Milyen bort vegyek? Mi bizony minden héten megírjuk. Lehet az egy családi pince jólmenő slágere, a nagytermelő tömegbora, egy garázsborászat parcellaszelekciója, kései szüretelésű cirfandli, magas savú rajnai vagy akár szerb ürmös, a lényeg, hogy finom legyen. De az se baj, ha meghökkent és kimozdít a kényelmes komfortzónából. Téged is, minket is. További szempont: ne legyen túl nehéz hozzájutni.

Most, így a lockdown alatt rendesen fellendült a barátok, ismerősök lakásban való megvendégelése, ami nagyon helyesen megakadályozza, hogy egyedül kelljen otthon inni, plusz jóval kreatívabbá is teszi az embert, én például lassan úgy érzem, tudok főzni. Noha a magyarországi zérótolerancia-pártiak hangossága miatt már kezdtem lemondani arról, hogy elfogadott álláspont lenne, miszerint az étkezés része a bor, hovatovább, állandó helye kell legyen egy/több palack bornak az asztalon, firenzei vendégeim visszaadják a hitemet az emberiség szellemi kulturális örökséghez való épeszű viszonyában, hovatovább követelik a jobbnál jobb közép-európai borokat.

Így lett állandó sláger a kékfrankos: ezen ugyanis nincs mit magyarázni, illik ismerni,

ha egy szlováknak azt mondom, frankovka modrá, azonnal érti, miről van szó, ha egy Habsburg-rajongó spanyolnak azt mondom, blaufränkisch, úgy biccent, mint amikor nekem kínálnak Rioját. A legtöbbet Magyarországon termesztik belőle, de jutott belőle Ausztriának (blaufränkisch), Németországnak (lemberger), Szlovákiának (frankovka modrá), Szlovéniának (modra frankinja), Csehországnak (frankovka), Romániának (burgund mare), Horvátországnak (frankovka), egy kicsike még Olaszországnak is (franconia nera). Az olaszrizling mellett ez a közép-európaiság borban történő megtestesülése, ezt érezni kell, nem csoda, hogy míg Spanyolországban kísérletezni kezdtek vele, az óceán túlsó partjának végén, Washington államban nem értette szinte senki. 

Mint oly sok magyarnak gondolt dolgot, ezt is az osztrákok fejlesztették tökélyre: az osztrák-horvát-magyar Burgenland kékfrankosainak a híre akkora, hogy boros körökben Blaufränkischlandnak nevezik a legkeletibb osztrák tartományt, és világrengető, a magyar borokat az osztrákokkal egy polcra helyező koncepciója is egy ottani borásznak, a lehengerlően jó Moric-borokat készítő Roland Velichnek van a fajta kapcsán, amivel annyira egyetértek, hogy idemásolom pár sorát:

„2000 környékére én már szerettem volna a családi borászatból kilépni, és akkor már jó ideje érdekelt ez a különös kékszőlő fajta, a kékfrankos. A kékfrankost én a sajátunknak tekintem. Ez nem chardonnay. Ez a mi környékünkről származik. És nem véletlenül van itt, hanem azért mert bevált, évszázadokon át bizonyított. Ezzel a fajtával szerettem volna valamit kezdeni. (...)

Az a régió, amit ma Burgenlandnak hívnak, a magyar borászati közösségben szocializálódott. 150 évvel ezelőtt a magyar borászat egyik fontos központja volt. Ez a mi örökségünk, ezek a mi gyökereink, ez a mi múltunk. (...)

Mi annyira összetartozunk, annyi minden köt össze. A fajták, a talaj, az éghajlat. Ugyanazon borászati fogalom alá tartozunk. Ahogy van egyfajta fogalma a burgundi vagy a mediterrán bornak, kell lennie olyannak is, hogy Kárpát-medencei vagy pannon. Ez a mi örökségünk, és ezt föl kellene karolnunk. Ez egy nagy lehetőség, mert ez nem egy akármilyen bortermelő régió, hanem az egyik legnagyszerűbb. Felejtsük el az országhatárokat.”

Lehetne persze cinikusnak lenni, és azt mondani, hogy az osztrák borász ezzel csak a soproni borvidéket akarja eredetvédelmileg egybeolvasztani Burgenlanddal (mellesleg ha Sopron 1921-ben az Ausztriához való tartozás mellett döntött volna, ma valószínűleg Közép-Európa gasztrofővárosa lenne, nem pedig egy, a nagyközönség számára évente egyszer érdekes határszéli kisváros, ahová csak 2020-ban ért el az autópálya), de erre egy onnan nézve messziről jövő bor cáfol rá, megerősítve Velich gondolatmenetét – Szekszárdról.

Németh János egyik boráról már volt itt szó (el is fogyott állítólag azóta), dehát mit tegyek: ami jó, arról muszáj írni.

A szekszárdi borász eleve a kékfrankos egyik legnagyobb mestere itthon, a 2017-es prémium kékfrankosa után pedig nincs olyan élő ember, aki ne szeretne bele azonnal a fajtába.

Nincs benne semmiféle főtt jelleg, csak gyümölcsök, gyönyörű savak, egy szóval meglepő frissesség, a hordóhasználat kifejezetten elegáns, akkora az anyag, hogy a 14-es alkohol fel se tűnik. Büszkén oda lehet tenni a Moric-blaufränkischek mellé: ez nem a Kelet pinot noirja, ahogy a spanyol Wikipédián írják a blaufränkischek kapcsán, nem, ez egy önálló kategória. A pannon klasszis kékfrankos, és azt mondják, csupa ilyennel van tele Németh János szekszárdi pincéje.

10-es skálán? 6,5 pont

Mennyibe kerül? 3500 forint

Hol kapható? A pincénél

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek