+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ecsenyi Áron
2021. január 3. vasárnap, 18:09
A járványügyi intézkedések „mellékhatásaiért” a felelősséget nem vállalja senki. A demokráciának ez a lényege: bármilyen döntés lehet következmények nélküli, ha az demokratikus.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Vajon mit szólnál ahhoz, ha pároddal végre beköltöznétek álmaitok lakhelyére, és másnap reggel hatkor az elszánt gondoskodás tébolyult mosolyával kopogtatna a szomszéd:

 

- Jó reggelt!

 

- Adjon isten!

 

- Vinném akkor a gyereküket.

 

- Tessék?

 

- Tudja, hogy van ez...

 

- Hogy?

 

- Tanítjuk, védjük, gondoskodunk róla. Alany-állítmányt fog kutatni, dúdolni fogja az Aranyesőt, beoltjuk a Covid ellen.

 

- De ugye csak viccel?

 

- Úgy nézek ki? Vajon mire kérnék most önöktől 300 ezer forintot?

 

- Micsoda? Milyen 300 ezret!?

 

- Mit gondolt? Ezeket a szolgáltatásokat ingyen adjuk? Ez az adó. Ebből tartjuk fenn. Csak az első havi Covid-oltás egy 20-as ebből. Jut eszembe, önöknek van igazolása róla? Ha nem, akkor még kérek fejenként egy 20-ast, hiszen akkor nyilván önt is meg kell védenünk.

 

- De miért gondolja, hogy ezt megteheti?

 

- Volt itt egy választás. A többség azt mondta, hogy én döntök a közügyekről négy évig. Ezért.

 

Abszurdnak tűnik? Nyilván, hiszen ez a demokrácia. Ez zajlik most.

 

Kinn az utcán, ahol nincsen kegyelem. Annyi különbséggel, hogy lehet, nem is tudsz sehova elköltözni, mert az elmúlt egy évben munkád sem volt a lockdown miatt.

 

A felelősséget nem vállalja senki

 

Bakó Bea rámutat, hogy ezt nem pár önjelölt önkényúr hozta össze, hanem a jámbor, járványszakértőnek felcsapott demokrata tömegek harcolták ki. Az állam pedig lépett; meg kellett mutatnia, hogy itt is őrá lehet számítani. Bezáratta hát az üzleteket, és hátradőlt, lesve, hogyan állítja meg a vírust. Nem állította meg.

 

Az pedig, hogy ennek bármi értelme is volt azon túl, hogy eljátszhatta a gondoskodó apa szerepét, elég meredek kijelentés lenne annak fényében, hogy egymillió főre vetítve a svédeknél 861-en, a dél-koreaiaknál 18-an haltak meg Covidban, miközben nálunk ez a szám már 988. Azaz 54-szer több, mint a kelet-ázsiai országban. Lehet, hogy anno nálunk is nagyrészt magánkézbe kellett volna adni az egészségügyi rendszert, mint náluk? Ez különös módon nem jutott eszébe senkinek. Az viszont igen, hogy ha már államszocialista az egészségügyi rendszerünk, akkor azt csakis Covid-fasiszta korlátozásokkal kell vegyíteni, hogy felvegyük a harcot a vírussal. Hát felvettük.

 

De vajon az egészségügyi részlegek tervgazdasági átcsoportosítása miatt meghaltak vére kinek a lelkén szárad? A tönkrement vállalkozásokat, összetört emberi egzisztenciákat ki kárpótolja? Ugyanazok fogják, akik egészséges embereket köteleznének oltások beadatására azok minden kockázatával együtt.

 

Egy szóval: senki. A felelősséget nem vállalja senki. A demokráciának ez a lényege: bármilyen döntés lehet következmények nélküli, ha az demokratikus

 

 – akárcsak az elmúlt 31 év kormányzása is. Nem felelősség van, hanem szolgalelkű kötelesség. Ebbe az is belefér, hogy másokat a véleménye miatt erőszakkal megfélemlítsen az állam. A demokrata polgárok hisztizik ki a fasizmust.

 

A felelősség demokratikus többségre hárításával azonban pont a szabadságunktól fosztjuk meg magunkat. John T. Wenders közgazdász ezt úgy fogalmazta meg, hogy „van különbség a demokrácia és a szabadság között. A szabadság nem a szavazásra való lehetőséggel mérhető, hanem azzal, hogy a kérdések milyen nagy részéről nem szavazunk.”

 

A tömegek uralma mindazonáltal nem helyettesítheti a felelősséget, hiszen a szavazók manipulálása a demokráciából logikusan következik – jegyzi meg Bernays. Manipuláció nélkül az egész folyamat nem működhetne. Bár rendszerint ez csak akkor jut eszébe a választóknak, mikor az ellenfelek krumplit osztogatnak a szekértáborukban.

 

A piacgazdaság a feudális rendszer hasztalan és sok kockázattal járó agresszióját a másik tudatának befolyásolására cserélte; ahol a minőség, az innováció és a manipuláció kéz a kézben járnak.

 

A demokrácia sem egyéb, mint a szavazatvásárlás piaca, ahol a szavazók árulják az önállóságukat a szavazás nyújtotta érdekérvényesítésért cserébe.

 

Persze ahogy Jason Brennan rámutat, ez mégsem egy átlagos piac. A piacon az emberek gyakran hoznak rossz döntéseket. Gyakran figyelmen kívül hagynak tényeket, félreinformálódnak, vagy egyszerűen nem viselkednek racionálisan. A piac ezért bünteti a rossz döntéseket; ahol sok rossz döntés születik, ott rosszabbak a lehetőségek, kisebb a termelékenység, ezért a fogyasztók folyamatosan arra vannak késztetve, hogy tanuljanak a hibáikból. Például, ha nem tudjuk kifizetni a hitelkártyán lévő tartozást, akkor következőnek nehezebb lesz hitelhez jutni. Ha nem nézünk utána, hogy milyen autót érdemes venni, akkor utólag fogjuk kifizetni az árát a különböző szervizelési díjakkal.

 

Ezzel szemben, ha a választott kormány rossz döntéseket hoz, ritkán gondolkozunk el azon, hogy a döntést kivegyük a politikai hatalom kezéből; inkább csak újabb, ígéretesebb karaktereket keresünk, akiknek feltétlen bizalmat szavazunk, de az eszünkbe se jut, hogy ne is adjunk ekkora hatalmat a rendszer irányítóinak.

 

Most is azt látjuk, hogy nagyon sokan elhiszik, hogy bármi különbség van az egyesült ellenzék és a kormány között, holott mindketten ugyanazt az állami tervgazdaságot támogatják, ami az elmúlt 31 évben kiszolgáltatta az embereket az állami újraelosztás önkényének. Még abban is szent egyetértés uralkodott köztük, hogy tűzzel-vassal irtsanak minden véleményt, amely a járványkezelést a svéd vagy a dél-koreai modell alapján képzelte el.

 

A közérdekre hivatkozni önáltatás

 

A legtöbben azért adják ki a felelősséget a kezükből a demokratikus hatalom számára, mert hisznek a közérdek fogalmában. Ez a mítosz a történelem során elég jól működött: az aztékok, inkák, kelták, ókori kínaiak, görögök, egyiptomiak emberáldozatai is a közérdek fogalmával volt megmagyarázva. Sokkal inkább szolgálták azonban a regnáló hatalom látszatfontosságának önigazolását, mint bármilyen közjót.

 

Végül is mi más lenne a közérdek, ha nem az, ami minden egyes embernek alapból is érdeke?

 

Ha például nem akarjuk elkapni a Covidot, akkor kerüljük az embereket, sportolunk, immunerősítőket szedünk, beoltatjuk magunkat, fertőtlenítjük a környezetünket. Felnőtt ember a saját felelősségére csinálja bármelyik tevékenységet – akárcsak a svédek vagy a dél-koreaiak.

 

Egy felnőtt ember nem akarja a „közre” hárítani a felelősséget; saját érdekeiben hisz, nem a közérdekben.

 

A közérdek fogalmát mindig azért használták, hogy előjogokat oszthassanak ki politikai függésbe taszítva a kedvezményezetteket. Például azzal, hogy valaki megszavaztatja az „ingyenes” szolgáltatásokat és az ahhoz szükséges adókat, azokat a szavazókat kenyerezi le, akik ezt az adót nem fizetik be. Így ők állhatatos támogatóivá válnak.

 

A demokratikus újraelosztásból profitáló lobbiérdekek eközben óriási erőforrásokat mozdítanak meg, hogy nagy tömegek bizalmát elnyerjék. Közvélemény-kutatások, reklámtechnika, influenszerek és az ügyesen irányított divat segítik pozíciókba az államhatalmat vásárló pártkatonai és nagyvállalkozói lobbiérdekeket. Kulturális alkotásokra, környezettudatosságra hivatkozva a közvetlen hatalom megvesztegetése is megúszhatóvá válik. Mondani sem kell, hogy a tömegek útbaigazítását szolgáló tömegtájékoztatáshoz az anyagiakat szintén a fogyasztóktól kell elvenniük.

 

Mi más ez, ha nem jogfosztása azoknak, akik nem akarják ezeket a szolgáltatásokat, de rájuk kényszerítik, hogy finanszírozzák őket? 

 

Maga a szavazás ennek megfelelően nem egyéb, mint egymással dúló lobbiharc az előjogokért. Ebből már meg is érthetjük, mi végre az ádáz küzdelem itthon a kormány-ellenzéki színházban;

 

ki a színészeket, ki a focistákat, ki a közmédia dolgozóit, ki pedig az állami egészégügy dolgozóit és orvosbáróit akarja kitömni más pénzével.

 

Az a szavazó, aki tisztában van azzal, hogy szavazatával másokat is alávet az akaratának, tulajdonképpen nem is a demokráciában hisz, hanem abban, hogy most ezt a szándékát csak demokratikus keretek közt tudja érvényesíteni rajtuk. Ha nem ezt hinné, akkor addig nem nyugodna meg, amíg minden érintettel azonos álláspontra nem jut.

 

Pedig ott lenne az, amit mi, libertáriusok akarunk; a ránk erőszakolt állami gondviselés helyett szabadságot. Hadd döntsük el mi, hogy a pénzünkből milyen magánegészségügyet, magánoktatást, magánnyugdíjat finanszírozunk, kiket támogatunk és mivel oltatjuk be magunkat. Miért akarnánk kiengedni a kezünkből a döntést az ismeretlen többség számára, ha ezzel a felelősségről is lemondunk?

 

2020 az az év volt, amikor a demokrácia vakká tett minket. Már nem felelősséget akarunk, hanem politikai függést.

 

Már nem szolidaritásra vágyunk, hanem gondoskodó állami önkényre. Már nem a szabadságunkat akarjuk megvédeni, hanem a másik szabadságát megszerezni.

 

A szerző a Le az Adók 75%-ával Párt elnöke, és Bakó Bea 2020 világméretű emberkísérlete a lockdown volt, 2021-é az oltás lesz című cikkére reagált. Ha küldenél te is cikket a vitába, írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szijjártó Péter Pozsonyban azt mondta: nem hagyják, hogy az ügy lekerüljön a napirendről.

Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.

Gulyás Gergely szerint a PCR-tesztek nem adnak elég bizonyosságot. Viszont jöhetnek a lakodalmak és lassan a koncertek is. Mutatjuk, miről volt szó az eheti kormányinfón!

A miniállam mindeközben 50 euróért árulja turistáknak az orosz vakcinát, cserébe el kell tölteni hat éjszakát náluk.

Hogy melyik párt frakciójába csatlakozna be az előválasztáson miniszterelnök-jelöltként is elinduló Márki-Zay, azt viszont egyelőre nem tudni.

A román kormány 2020. márciusban 53 millió facsemete elültetését jelentette be, a Recorder átvizsgált pár helyszínt és kiderült, hogy csak papíron ültetődtek el ezek a fák.

Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás