2020 legfőbb tanulsága: mondjunk nemet a paternalizmusra!

Gyenge Dániel

Szerző:
Gyenge Dániel

2021.01.01. 16:52

A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések azt mutatják: az állam gyereknek nézi a polgárokat, akitől a hatalmát kapta, és még az állítólag liberális ellenzék is fullba nyomja a paternalizmust.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az idei esztendő sok polgártársunk életében jelentett mély megrázkódtatásokat, traumákat és gondterheltséget. Kijelenthető, hogy a 2020-as év a koronavírus-járvány és az azzal járó drámai következmények miatt az egyik legapokaliptikusabb periódusa volt az életünknek. Részesei lehettek az emberek szívbemarkoló családi traumáknak, a kínzó magánynak, a létbizonytalanságnak, az egzisztenciájuk válságba kerülésének. Az elmúlt év valamennyiünk számára szinte kiheverhetetlen válságproblémákat idézett elő az életünkben, így teljesen érthető, ha ki akarjuk törölni az emlékezetünkből.

Azonban én arra buzdítom a kedves olvasót, hogy ezt ne tegye! Természetesen itt nem elsősorban a magánéletben megért lelki gyötrelmekre gondolok, hanem az államapparátus és a politikai pártok járványhelyzetre adott reakciójára az állami intézkedések és döntések tükrében. 2020 történéseit nem feledhetjük el, már csak azért sem, mert az elmúlt 12 hónap eseményeinek folyamán több tanulsággal is gazdagabbak lettünk.

De mi is volt a leginkább nyomasztó az elmúlt évben?

2020-ban jogosan érezhettük azt, hogy elidegeníthetetlen szabadságjogaink brutálisan csorbulnak, kiszolgáltatottabbá válunk a mindenkori államhatalommal szemben, az államapparátus a korlátait önkényesen átlépve furakodik be a gazdasági szektorba szigorúan megregulázva azt, az erőszakszervezetek fenyegető jelenléte az utcákon pedig nemhogy a biztonságérzetünket növelné, inkább a bennünk táplálódó félelemérzetet eszkalálja.

A jogkorlátozó karanténszabályozások, a határok lezárása, és a kiválasztott vállalatok katonai apparátusok általi „megszállása” által az a kép rajzolódhat ki az állampolgárban, hogy mi valamennyien szenvedő alanyai vagyunk nem csupán a járványnak, hanem a korlátozásokkal együtt járó parancsuralmi szabályozásoknak is.

A 2020-as év valójában nem is a koronavírus-járvány eszeveszett tombolása miatt volt olyan sötét és nyomorult, a felelősség elsősorban a határait túllépő, zabolázatlanul terjeszkedő, a mindennapi életvitelünkbe befurakodó, fékeveszetten regulázó államhatalmat illeti.

Ebben az évben mutatkozott meg teljes valójában az, hogy az állam bármilyen vészjósló körülményre hivatkozva ráléphet az önkényuralom útjára, s hogy a mindenkori államhatalom mindig is késztetést fog arra érezni, hogy az első adandó alkalommal centralizálja a hatalmát. Azonban mindebben jelentős szerepe volt a kormány és a szakértői apparátus iránti feltétlen bizalomnak, mely a médiahisztéria riogatása közepette a kollektív rettegés béklyói közé szorult tömegek felől nyilvánult meg.

Amikor 2020 márciusában a COVID már Magyarország határain belül is fertőzött, a magyar kormányzatnak is cselekednie kellett. Igaz, hirtelen jött helyzetben nehéz felelős döntéseket hozni, ugyanakkor a március közepén megszavazott, a hatalmat kormányzati kézbe összpontosító „felhatalmazási törvény” frontálisan szembement a hatalommegosztás elvével. A Varga Judit által kezdeményezett, a „rémhírterjesztést” szigorúan szankcionáló Btk-módosítás pedig a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságához való jogot is szigorú korlátok közé szorította.

Az operatív törzs javaslatára meghozott intézkedések közül a kijárási korlátozások csorbították a mozgás szabadságát, és a kereskedelmi szektorban tevékenykedő magánvállalkozások életébe is önkényesen beavatkoztak a vásárlási idősávok és nyitvatartási korlátok előírásával. Emellett a gyülekezési jog korlátozása és a tömegdemonstrációk hatósági tiltása a polgári engedetlenség lehetséges gyakorlását is lehetetlenné tette. Nem beszélve a kiskereskedőket – köztük a nagyobb élelmiszerláncokat is – ért kiskereskedelmi különadókról és a kereskedőket érintő hatósági árszabályozásokról melyek a nehéz helyzetbe került áruszállítókat, árutermelőket is kilátástalan helyzetbe sodorták.

Az év előrehaladtával pedig egyre fokozottabban nyilvánult meg az, hogy a politikusi osztály, amelynek kezébe a bizalmunkat helyeztük, és egyenjogú választópolgárokként adtuk kezébe azt a jogot és kötelességet, hogy a mi javunkra teljesítse a szolgálatát, mindezt a tényt figyelemre sem méltatva

úgy tekint ránk, polgárokra, mint esendő, felelőtlen gyermekre, aki ha túlságosan szabadjára van engedve, közveszélyes őrültként fog kárt tenni az emberek egészségében.

Ezen megközelítés szerint éppen emiatt van szüksége a gyermeknek egy gondoskodó, szerető apukára, akinek a szerepét az államapparátus tölti be.

Ez a paternalista hozzáállás pedig nem csupán a kormányoldal részéről, hanem mindinkább a baloldali ellenzék padsorai felől is megnyilvánult. Ha végig figyelemmel kísértük az eseményeket, az is szembetűnő, hogy a „demokratikus” ellenzék már-már a hadikommunizmus idejét idéző, a kormánypártnál is szigorúbb lezárásokat, korlátozásokat, szabályozásokat követelt.

S bár sok állampolgár képviselte a szabadság eszményét, és gondolta úgy, hogy az állam maradjon eredeti mozgásterének korlátai között, sajnos ez az év abban is tragikus volt, hogy a társadalmi megosztottság oka ezúttal nem a jobb-vagy baloldali elköteleződés, a kapitalizmus vs szocializmus kérdése, vagy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc között húzódott meg, hanem az individualizmus-kollektivizmus kérdésköre teremtett polarizáltságot.

Sajnos az sem volt evidens a nyugati fejlett civilizáció részeként, hogy elidegeníthetetlen szabadságjogokkal rendelkezünk, melyek épp azért elidegeníthetetlenek és természetesek, mert semmilyen körülmény között, semmilyen veszélyhelyzetre sem hivatkozva lehet azokat aránytalanul csorbítani. Ez az éles szembenállás pedig legszembetűnőbben a Gődény György kihallgatását követő perpatvarban nyilvánult meg a szólásszabadság hívei és az annak határokat szabni akarók között.

Azt sem értették meg az ellenzéki politikusok sem, hogy egy ideális liberális jogállamban a hatalommegosztás elvét a krízishelyzetekben is prioritásként kezelnék, és igyekeznének a szükséges intézkedéseket a törvényhozó hatalom bevonásával meghozni, ehelyett politikai haszonszerzés céljából mégis nevüket adták a második hullám során ismételten bevezetett kormányzati önkényuralomhoz az újabb „felhatalmazási törvény” megszavazásával. Az ellenzék jogállamiság iránti elkötelezettségét is hiteltelenné tette Kocsis-Cake Olivio ellenzéki képviselő, aki a rendkívüli helyzeten felbuzdulva arra sarkallta a főügyészt, hogy hatósági agresszióval lépjen fel a „járványtagadókkal és rémhírterjesztőkkel” szemben.

S bár a politikai osztály mindent megtett azért, hogy a felelős politizálás látszatát fenntartsa, a „felelős politizálás” mögött a kollektivizmus és a végletekig menő etatizmus nyilvánult meg,

mellyel a társadalom széles körei is azonosulni tudtak, megkérdőjelezve szabadságpárti polgártársaikkal szemben az emberi jogok természetességét. Miközben mi, egyszerű polgárok bizalmunkat és szavazatunkat adtuk ezeknek a politikusoknak, s felruháztunk őket azzal a megtisztelő feladattal, hogy a köz érdekében teljesítsenek szolgálatot.

Ebben az évben derült ki igazán, hogy ezek a politikusok krízishelyzetben a választókat alacsonyrendű gyermeteg lénynek tekintik, a bizalom az ő oldalukról ismeretlen fogalom, s ahelyett, hogy szolgálatot teljesítenének a mi javunkra, sokak kárára hoznak olyan döntéseket, melyek nem a közjót szolgálják, hanem saját önigazolásukat, mondván, hogy ők tudnak erőskezűek és bátrak is lenni.

Vegyük alapul most az ősszel meghozott intézkedéseket. Az este 8 és hajnali öt óra közötti kijárási tilalom elrendelése súlyos csapásként érte a vendéglátóhelyeket, az éttermeket, a szórakozóhelyeket, bárokat, kocsmákat. A fitnesztermek és sportközpontok bezáratásával a személyi edzők, az edzőterem-tulajdonosok, sportmenedzserek is súlyos válságba kerültek. Később eltörölték ugyan, de ismét hetekig volt érvényben az üzletek látogatási rendjét önkényesen megszabó idősávot előíró szabályozás is.

Ezen intézkedések is példázatai annak, hogy a kormányzat és az államapparátus magát erőskezűnek láttatva szinte mindent bezáratott, megregulázott, kivezényelte a rendőröket és katonákat az utcára, hogy elkapják az este szabadon kószáló embereket, és a hatóságok rászálltak a legismertebb, önmagát vírusszkeptikusnak mondó gyógyszerészre is. A vállalkozókon, munkavállalókon és fogyasztókon kívül pedig más is kárvallottjává vált az intézkedéseknek, mégpedig az önkormányzatok, s kiváltképp az ellenzéki települések, melyeket a kormány diszkriminatív módon adóelvonásokkal, ingyenes parkolással igyekszik ellehetetleníteni. 

Így fogalmazódik meg 2020-nak az örökérvényű üzenete és tanulsága. Egyrészt, hogy álljunk ki bátran a magunk igazáért, a kivívott szabadságunkért, autonómiánkért, másrészt mindig legyünk szkeptikusak a politikusok értékelvűségét, elvhűségét, hivatástudatát illetően, ne viszonyuljunk hozzájuk feltétlen hűséggel és bizalommal. Harmadrészt tudatában kell lennünk annak is, hogy

az államhatalom és az azt irányító politikai osztály is nekünk van alárendelve, mi rendelkezünk fölöttük s ebből következően nem kezelhetnek bennünket úgy, mint kézivezérelhető, regulázható, öntudatlan egyedeket.

2020-ban sosem volt olyan fontos érték a szabadság eszménye, mint máskor.

Olvasnál még Gyenge Dánieltől? Itt megteheted! Vitáznál vele? Írj!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek