+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Losoncz Alpár
2020. december 29. kedd, 10:10
Maga a kereszténydemokrata német kancellár, Helmut Kohl döntött úgy: folytatódjon a Marx/Engels-összkiadás körüli munka, egyikük sem téphető ki a német hagyományból. Igazi konzervatív gesztusként is lehet ezt értelmezni.

Ez itt a Balkánmagyar. A Balkánmagyar Losoncz Alpár filozófusnak, az Újvidéki Egyetem professzorának rendszeresen jelentkező rovata az Azonnalin. Jó olvasást kívánunk hozzá!

 

Itt volt Liszt Ferenc úr és zongorajátékával elbűvölte a hölgyeket, a fiatal hölgyek törték magukat érte, de ő inkább pezsgőzött néhány diákkal. Így ír 1842-ben egy egyébként sokfelé tekintő, mindenfajta intellektualizmusra kíváncsi, leveleit rajzokkal teletűzdelő polgárifjú, méghozzá húgának, Berlinből.

 

Két év elmúltával az említett fiatalember a családi vállalkozás útját követve Angliába megy, és elkezd kutakodni, majd megír egy könyvet A munkásosztály helyzete Angliában címmel. Fontos mű ez egy 24 éves, amúgy autodidakta fiatalember tollából. Ne felejtsük, hogy mindez akkor történik, amikor a társadalomtudomány még csak bontogatja szárnyait. A mű szerzője beleveti magát az angol városok testének viviszekciójába, szűk sikátorokat, bérodúkat, a gyárak mocskával borított utcákat, megalázó lakásviszonyokat, vigasztalan, ipari szennyvizekkel átitatott tereket vizsgál, amelyekben a nyomasztó nyomor jelei mutatkoznak, szegénységi alakzatokat, az elembertelenedés városi formáit térképezi fel, és hát elemez.

 

Hadd tegyem hozzá, máig ható érvénnyel: tessék csak belepillantani az olyan kortárs, kritikai szándékkal formált diszciplínák, mint a földrajz, az urbánus szociológia és közgazdaságtan vonatkozó kutatásaiba, akadnak ma is bőségesen szerzők, akik az említett könyv szerzőjére hivatkoznak.

 

Viszont eléggé bonyolult az utóélet, a befogadás ide-oda cikázik. Hosszú ideig ugyanis ott találjuk a róla és barátjáról készült ikonikus képeket a volt kommunista pártok által lebonyolított kongresszusok látványdramaturgiájában, ott látjuk mind Marxot, mind Engelst a konferenciatermek falain.

 

Voltaképpen él a dogma, hogy az apostolokként bemutatott történelmi szereplők olyanok, mint a sziámi ikrek, ha úgy tetszik, szétszakíthatatlan egységet képeznek.

 

Így Engels a csodálatos, a tévedhetetlennek tartott kettős egyike volt, afféle tanítómester, aki a mindentudás birtokában ténykedett.

 

Ám ez mégiscsak az ideologizált köntösbe bújtatott Engels. A recepciónak vannak más útjai is. A kommunista pártok hivatalos világától vagy eltávolodó, vagy éppenséggel távol eső nyilvánosság egyfajta gyanúperrel élt Engelsszel szemben, alaposan megtépázva tekintélyét. A filozófus Lukács György a múlt század húszas éveiben hangot adott a gondolatnak, hogy Engels a természettel kapcsolatos látleleteiben tévútra jutott. Mások azonban sokkal messzebbre mentek, és jóval túllicitálták a lukácsi ellenvetéseket. Voltaképpen se szeri, se száma az Engelsre zúduló vádaknak, és a lekicsinylő gesztusoknak: ő csak Marx hasbeszélője volt, afféle alter ego, aki legfeljebb hűséget tanúsított az intellektuálisan potensebb társ irányában.

 

Igaz, elismerik, hogy belemerült olyan kérdéskörökbe, amelyek kevéssé ragadták meg Marx figyelmét, hiszen felettébb értett a hadászati ügyekhez, és minden idegszála megrezdült, amikor hadi kérdések jutottak felszínre. Mindezen túl még azt is kénytelenek elismerni az értelmezők, hogy Engels Marx helyett írt meg bizonyos cikkeket, noha Marx szerepel szerzőként, vagy hogy a híres barát mindegyik Engels-írásért lelkesedett, így akkor is, amikor szerkesztőként közölte ezeket.

 

De helyettesítő cikkek ide, marxi lelkesedés oda, áll a vád, mondják a kommentátorok, hogy Engels egyszerűsített, ideologizált, eltorzította az eredeti üzenetet, a testamentum gondozásának nevében marxista tanodát fabrikált a vibráló marxi gondolatokból, csúf módon a revizionizmus felé terelte a munkásmozgalmat, táplálta a szociáldemokrata lázálmokat, amelyek a kapitalizmussal való örökös kompromisszumot keresik, anélkül, hogy egyszer is megérintenék a tőkeviszonyt.

 

Pálcát törnek Engels felett továbbá azért is, mert belevetette magát a befejezetlen marxi mű, a Tőke szerkesztésébe és kiegészítésébe: igaz, hogy népszerűsíteni óhajtott, azt szerette volna, hogy sokak asztalán ott legyen a könyv, méghozzá olvasmányos formában, harcra buzdítva, de mindeközben bántó módon megtörte a szöveg lendületét, rossz következtetések előtt nyitott ajtót, és nem utolsósorban téves irányba fordította a Tőke értelmezését.

 

Azt is szemére vetették, hogy osztozott kebelbarátjával a vulgáris hegelianizmus gyakorlásában a nemzeti kérdéseket illetően: 1848-ban úgy látta, hogy vannak olyan nemzetek, amelyek a világtörténelem szintjén állnak, ám akadnak olyanok is, mint a balkániak, a szlávok, akik eleve képtelenek felemelkedni erre a szintre. Az anarchisták azt mondták, hogy a tekintély fennmaradása kapcsán egyenesen a konzervatív álláspontra sodródott, és a szabad szerelem kérdésében is elmarasztalható. Sorolhatnám tovább.

 

Azt mindenesetre szögezzük le, hogy annak, aki arra vállalkozik, hogy ma Engelsről beszéljen, azért illendő lenne legalább belepillantani a Marx/Engels műveit gyűjtő MEGA legújabb köteteibe. Az „elsőnek” nevezett MEGA 1920 óta jelent meg, de a reálszocializmus felbomlása után kérdéses volt a folytatás. A németek szerepvállalása ugyanis meghatározó volt. Ugyan kit érdekel még a MEGA? Kell-e ez még valakinek a szocializmus eltűnése után? Nem indoktrinált pártmunkások olvasmánya volt-e? Fizessenek-e az egyesült német adófizetők, fizessenek-e a jobboldaliak a baloldali radikalizmus tartalmainak publikálásáért? Nem fényűzés-e ez, ideológiailag és pénzügyileg egyaránt? Ezek a kérdések merültek fel.

 

Miközben olyan szereplők, mint a republikánus kantiánus Jürgen Habermas és a konzervatív esztéta Karl-Heinz Bohrer a német újraegyesülés értelméről mint világtörténelmi kérdésről vitatkoztak, az összkiadás ügye lényegtelennek tűnt. Aztán – legjobb tudomásom szerint – nem akárki, hanem

 

a német kancellár, Helmut Kohl döntött: folytatódjon a Marx/Engels-összkiadás körüli munka, egyikük sem téphető ki a német hagyományból: igazi konzervatív gesztusként is lehet ezt értelmezni.

 

Így a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémiához (BBAW) került a folytatás levezénylése.

 

Sok mindent tisztábban látunk azóta, de a régi, az unalomig emlegetett állítás, miszerint Engelsről sokan beszélnek, ám kevesen olvassák, máig érvényes.

 

Ami a vádakat illeti, mindegyik megérdemelne egy kimerítőbb taglalást. A természettel kapcsolatos okfejtésekben például akadnak időszerűtlenné vált gondolatok, de a társadalomhoz képest önnállóan létező természet gondolata új jelentésre tesz szert az ökológia előtérbe kerülésével. Lehetséges, hogy Engels hátrahúzódott Marx kedvéért, és nem tört babérokra. Azonban voltak olyan kérdések, amelyekhez gyorsabban eljutott, mint Marx: mondjuk a tőkés társadalomra irányuló bírálata 1844 körül bizonyosan nyomatékosabb, érettebb volt, mint barátjáé. Valószínűsíthető, hogy intellektuális teljesítménye nélkül Marx sem tudta volna tető alá hozni a saját gondolatait.

 

És félrevisz bennünket, ha Engelst a piac bírálójaként vesszük szemügyre: ezzel sem az ő, sem a barátja elgondolásait nem ragadjuk meg. Itt pontosnak kell lenni, egyébként könnyen karikatúrák rajzolódnak ki: Engelst is a tőke szerkezeti összefüggéseinek, és nem a piacnak a bírálata mozgatta, márpedig a kettő még véletlenül sem ugyanaz.

 

A szlávok iránti lebecsülő magatartást, azaz a vulgáris hegelianizmust illetően Engels bizonyosan elmarasztalható. Ám legalább említsük meg: a nemzettel kapcsolatos nézőpontjai idővel finomodtak, hovatovább már 1848-ban is összetettebb volt az álláspontja, mint ahogy az az első pillanatban tűnhet.

 

Amúgy, bárhogy is legyen, de megejtő az, ahogy 1848-ban kitartóan figyeli a magyar forradalom hadszíntéri változásait.

 

Az pedig, hogy élenjárt volna a baljós dogmatizmus gyakorlásában, aligha fogadható el meggondolások nélkül: mondjuk a korai írások kapitalizmust bíráló lendületének része, hogy a konzervatív Carlyle-t tekinti segítőtársnak, és később is szívesen kölcsönzött Marxhoz nem köthető szerzőktől, olyanoktól, mint az anarchizmust is tápláló Fourier. Nem mintha nem vethetnénk bírálat alá Engels gondolatait, így lehet, hogy a filozófusok fintorognak a filozófia terepén megformált gondolatai kapcsán, de tudni kell, hogy ezen fellépései nem a szisztematikus filozófia magasságait célozták, hanem a beavatkozás modorában íródtak.

 

És azt sem kérdőjelezem meg, hogy a népszerűsítési igény érdekében adott esetekben, arányokat vétett. Azt viszont igen, hogy a „tábornok”, ahogy nevezték, lemondott volna az eredendő elképzelésekről a tőkés társadalomba való beépülés érdekében. Igaz, hogy kivívott tekintélye okán ő állította talpra a reformizmusba fulladó II. Internacionálét, azok közé tartozott, akik életet leheltek ezen alakulatba, de őt nem kell hibáztatni a II. Internacionálé sajnálatos hajótörése okán.

 

És tegyünk említést egy jellegzetes életrajzi adat vonatkozásairól is. Az életrajzírók ugyanis gyakran előállnak ama Engels-képpel, amely a jól szituált nőfaló férfira utal, aki igencsak szívesen bocsátkozik szerelmi kalandokba a szociális ranglétra alacsonyabb fokain álló nőkkel, ám azzal a hátsó szándékkal, hogy öntelt módon fitogtassa tudását és erőfölényét. Durvább formában ez úgy hangzik, hogy Engels szexuális viszonyba kényszerített két ír munkáslányt, a Burns-nővéreket.

 

Valójában Engels a radikalizálódó Burns-lányoktól szerzett igazán tudomást az ír kérdésről is, amely később oly sokat foglalkoztatta őt. Mary Burns, az egyik lány, akivel 20 évig örömteli szerelmi viszonyt folytatott, igencsak nagy befolyást gyakorolt rá, az ír lány hatása az alakuló kommunista mozgalomra sokkalta nagyobb volt, mint azt gondolni szokás, mégpedig Engelsnek köszönhetően. Történetesen Engels mindenhova magával vitte Maryt, figyelt a véleményére, akár mások ellenében is, kockáztatva, hogy a harcostársak a kor szellemének adózva, felróják neki, hogy vadházasságban él.

 

De ami a legfontosabb, a viktoriánus kor által meghatározott Engels szövegeiben lépten-nyomon hangoztatta, hogy az emberi felszabadulás a férfi/nő viszonynál kezdődik és ott is végződik, és életrajzának az akkori szokásokkal feleselő részletei egyáltalán nem mondanak ellent ezen stratégiai elképzelésének. Tette volt ezt egy olyan korszakban, amikor még az anarchista Proudhon is azt szónokolta, hogy a tisztességes nőnek a tisztán tartott konyhaasztal mellett van a helye, méghozzá fakanállal a kézben.

 

Engelst nemcsak érdekelte a hadtörténet, az ő politikai gondolkodását valójában nem is lehet megérteni a híres hadtörténész, Carl von Clausewitz ama megkülönböztetése nélkül, amely a stratégia és a taktika között húzott határvonalat. Voltaképpen megelőlegezte elemzéseiben a világháború kitörését. És mint mindig, ezúttal is a szövegeket és a leveleket kell kitartóan bújni, olvasni: Engels levonta a tanulságokat 1848 vereségéből, folytonosan hangoztatta, hogy megváltoztak az esetleges forradalom feltételei, hogy a parlamentáris harc nélkül nem lehet előrelépni. Ám sem a barikádokról, a forradalmak e toposzáról, sem a forradalmi erőszak lehetőségeiről nem mondott le, így amikor úgy festették le, mint egy megátalkodott pacifistát, dühösen kikelt magából.

 

Élete végéig ugyanazt gondolta, mármint, hogy meg kell szüntetni a tőkés társadalmat, stratégiája ugyanaz maradt, azaz a forradalom járt az eszében, legfeljebb taktikai manővereket volt hajlandó elfogadni.

 

A jobboldali számára, aki gondolkodni és megérteni akar, nem elfogadva az elmúlt százötven évvel kapcsolatos, szokványosan gondolattalan leírásokat, Engels műveltségi kérdés, a baloldali számára pedig vonatkoztatási pont.

 

Losoncz Alpár filozófus, az Újvidéki Egyetem professzora kéthetente rendszeresen az Azonnalin! Hozzászólnál, vitáznál vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az ostravai kórház covidosztályán dolgozók három hónapon keresztül szedték az Imunor nevű gyógyszert, és alig betegedtek meg közülük.

Az eheti Tsúfos Tükör a német-magyar mérkőzést egy új szemszögből kívánja bemutatni.

Mindez azelőtt derült ki, hogy novemberben ők tartják majd a következő klímakonferenciát.

Ez csak ráerősíthet azon tézisekre, hogy laborból indult a járvány. Mi következik ebből?

Az egyik legfontosabb angol baloldali lap szerkesztője kiakadt azon, hogy a magyar focistákat és szerinte a magyar társadalmat is összemossák Orbán Viktor homofóbiájával és szélsőjobboldaliságával.

A miniszter a kormányinfón az Azonnalinak a főpolgármesterrel készített interjújára is reagált.

5,5 millió beoltottnál nem kell sehova sem maszk, és már védettségi igazolvány is csak a tömegrendezvényekre kell.

A hét kérdése

Nem sikerült a csoda, de az a két pont még így is kettővel több, mint amit a papírforma alapján a szakértők vártak. A kérdés már csak az, hogy a továbbiakban kiknek fogsz drukkolni.

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás