+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Karóczkai Balázs & Illés Gergő & Renczes Ágoston
2020. december 27. vasárnap, 18:22
Kína bejelentkezett a világ vezetőjévé, a koronavírus egy időre megbuktatta az EU-t, Szlovákiában bukott a „maffiaállam”, Szerbiában az ellenzék meg sem próbálta azt elpaterolni, a legnagyobb történelmi esemény azonban egy olyan országban zajlott, amiről eddig alig lehetett itthon olvasni. Ez volt 2020 kilenc legfontosabb eseménye az Azonnali szerint!

9. Négy szomszéd, négy választás

 

RENDSZERELLENES, BOJKOTTPÁRTI FALRAGASZOK A NYÁRI SZERBIAI PARLAMENTI VÁLASZTÁS KAMPÁNYÁBAN. FOTÓ: BUKOVICS MARTIN, BELGRÁD / AZONNALI

 

Bojkottok, bukások és nagy felemelkedések: 2020-ban Szlovákia, majd Horvátország, Szerbia és Románia is új parlamentet, részben új kormányt választott. 

 

A sort február végén Szlovákia kezdte, ott is lett végül a legnagyobb földindulás. A Jan Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya 2018-as meggyilkolását követő elégedetlenséghullámot a harsány korrupcióellenes performanszokban utazó Igor Matovič lovagolta meg a legsikeresebben: jobboldali-populista mozgalma, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek megnyerte a választást és kormányt alakított, leváltva ezzel a korrupciót a legmagasabb politikai szintekig emelő és ott rendszeresítő Robert Fico-vezette kabinetet.

 

A választásokon kibukott a parlamentből az addig kormányon levő szlovák-magyar vegyespárt, a Most-Híd, de nem jutott be a két másik párttal közös listán induló Magyar Közösség Pártja sem, így a rendszerváltás óta először parlamenti képviselet nélkül maradt a felvidéki magyarság. Az új kormány folytatta az igazságszolgáltatás megtisztítását, azóta is rendszeresek a letartóztatások, Matovičnak azonban a koronavírus-járvánnyal is szembe kellett néznie: a kezdetben sikeres járványkezelés egyre hektikusabb, a lakosság egyre elégedetlenebb, a konfliktusokat kereső miniszterelnök személye miatt pedig egyre élesebbek a kormányon belüli viták.

 

Míg Szlovákiában bukott a „maffiaállam”, Szerbiában az ellenzék meg sem próbálta azt elpaterolni.

 

Igaz, semmiképp se lett volna sok esélye: a médiát és az állami intézményeket teljes mértékben megszállta Aleksandar Vučić elnök és pártja, az ellenzék pedig általános választási bojkottal próbálta meg minderre felhívni a figyelmet. Elég nyomasztóan is alakult így a választási kampány, hiszen Vučić hiába vitette le 3 százalékra a bejutási küszöböt, kamupártokon kívül komolyanvehető ellenzék nem indult, és nem is jutott a parlamentbe.

 

Eközben a bojkottpárti ellenzéket Vučić focihuligánjai Belgrád toronyházainak tetején ordibálva és gyújtogatva próbálták meg eltántorítani. Naná, hogy a júniusi 21-i„választást” így lazán nyerte Vučić pártja, a minden eddiginél nagyobb többséggel rendelkező kormány viszont hónapokon át meg sem alakult. Legfőképp azért, mert az ellenzék nélküli, egyszínű parlament már Orbán szerb barátjának is annyira kínos, hogy inkább 2022 tavaszára kiírt egy új választást. Ezen az ellenzék feltételekhez köti az indulását, így a nyári bojkottról mára kijelenthető: részben elérte a célját.

 

A választási szezon Horvátországban folytatódott, ahol Andrej Plenković miniszterelnök horvát jobbközépjének komoly balegyenes után kellett feltápászkodnia: a szélsőjobb összefogása miatt a jobbközép HDZ elbukta az elnökválasztást a baloldal ellen. A július 5-i parlamenti választáson azonban már egészen másképp alakultak a dolgok, a széljobbos lista nem tudott beleköpni a HDZ levesébe. Plenković pártja lazán nyert – a kisebbségiekkel és két vele szövetséges minipárttal együtt meg is lett a parlamenti többsége –, az összefogó balközép pedig nagyon leszerepelt. Mi egy baloldali legfőbb ellensége? Hát egy másik baloldali! A horvát radikálbalosok körében legalábbis nagy volt az öröm a választás után, ugyanis a Možemo néven futó összefogásukból parlamenti erő lett. Csakhogy fél évvel később aztán összevesztek azon, hogy lepaktáljanak-e a „régi baloldallal”, így lehet, hogy most szét is szakadnak.

 

A Reuters legnagyobb örömére már csak egy Orbán nevű vezetővel kell törődni a Közép- és Kelet-Európai térségben, miután a december 6-i román parlamenti választásokon leszerepelt az eddigi miniszterelnök Ludovic Orban Nemzeti Liberális Pártja, a PNL. Persze ezt a leszereplést értsük relatívan, hiszen bár a választást 30 százalékkal nyerte a parlament által a kormányzati pozícióból egy éve kitúrt posztkommunista-nacionalista Szociáldemokrata Párt (PSD), Orban pártja így is kényelmesen jött be másodiknak, történelme egyik legjobb eredményét elérve. Az más kérdés, hogy Orban ennél jóval többet akart, hiszen pártját az év elején még bőven negyven százalék köré mérték.

 

A centrista-jobbközép kormánytöbbség mindenesetre így is összejött a PNL-vel az élen, de a Momentum-szövetséges liberális USR PLUS és persze a magyar RMDSZ részvételével – utóbbiak kaptak három minisztériumot és egy miniszterelnök-helyettesi tisztséget is, míg a lemondott Ludovic Orban utódja az eddigi pénzügyminiszter Florin Cîțu lett. Ismét kormánytag tehát az RMDSZ, felhőtlenül mégsem örülhetünk: 9 százalékos támogatottsággal lényegében a semmiből repült be a parlamentbe a magyarellenes és járványtagadó szélsőjobbos AUR. Hogy az ő retorikájuk mennyire hasonlít a Fideszéhez, azt a Transindex kvízében tesztelheted is(Illés Gergő, Renczes Ágoston)

 

8. Ismét mindent (is) megúszott a Fidesz a Néppártban

 

DEUTSCH TAMÁS, A FIDESZ EP-DELEGÁCIÓVEZETŐJE GRATULÁL A NÉMET CDU-S URSULA VON DER LEYENNEK EURÓPAI BIZOTTSÁGI ELNÖKKÉ VÁLASZTÁSA ALKALMÁBÓL. FOTÓ: CHRISTIAN CREUTZ / EURÓPAI PARLAMENT (2019)

 

Ha igét kéne alkotni arra a jelenségre, amikor valaki egy belső konfliktust töketlen és inkoherens módon kezel, akkor a néppártozás jó eséllyel indulna. Már lassan két éve annak, hogy a kormány junckerezős-sorosozós kampánya miatt a Fideszt felfüggesztették a Néppártban azzal a remek ötlettel, hogy majd három néppárti bölcs vizsgálja meg, van-e helye még Orbánéknak az EPP-ben, vagy inkább repüljenek. Idén januárra aztán kiderült, hogy írásos jelentés nincs is, a bölcsek pedig egy év tanakodás után arra jutottak, hogy maradjon a Fidesz továbbra is felfüggesztve.

 

A februári néppárti kongresszuson az egész ügy napirendre sem került, mire pedig megszületett volna az elhatározás, jött a koronavírus. A felhatalmazási törvény miatt aztán több, mint egy tucat néppárti tagpárt újra kezdeményezte a kizárást (köztük már a Néppárt-elnök Donald Tusk lengyel jobbközép pártja is), miközben Orbán a német uniópártok vezetőinél árulkodott Tuskra. Miközben a néppárti kérdésekben élet és halál urának számító németek lapítottak, a Fidesz egy szemernyit sem enyhült: a kormánypárt EP-delegációvezetője, Deutsch Tamás szerint a Néppártnak egyenesen már magával van baja, Orbán szerint a jobbközép pártcsalád „a genderideológia karjaiba hullott”, Gulyás Gergely szerint pedig csak a németnyelvű pártokon múlik már a Fidesz sorsa a Néppártban.

 

A heves kijelentések azonban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy ezek a német pártok meg is szólaljanak – ahhoz már a német Tanács-elnökség által kidolgozott jogállamisági mechanizmus elleni magyar (és lengyel) vétófenyegetés kellett. És persze egy ereszcsatorna, no meg egy ízes gestapózás ismét Deutsch Tamástól, aki a náci Németország titkosrendőrsége mellett az ávósokkal állította párhuzamba a néppárti frakciót vezető „brüsszeli bajor” Manfred Webert. Akinek még így sem lett elege a néppárti pofozózsák szerepéből, hiszen a Deutsch néppárti frakcióból való kizárásáról szóló osztrák indítványt a németeknek sikerült odáig puhítani, hogy Deutsch maradhat a frakcióban, „csak” a frakcióban viselt tisztségeit és felszólalási idejét veszik el.

 

Ha hiszünk a win-win-szituációkban, akkor ez viszont maga a lose-lose,

 

hiszen Weber évek után sem tudott megválni az őt rendre porig alázó fideszesektől, de nem kevésbé dehonesztáló ez a Néppárt-frakció 95 százaléka által a sarokba állított és tisztségeitől megfosztott magyar néppárti delegációvezető Deutschnak sem. (Illés Gergő)

 

7. Moszkvától függ a sosemvolt ország sorsa

 

AZERI CSAPATOK VONULNAK BE ÉS TŰZIK KI AZ AZERI ZÁSZLÓT AGDAM VÁROSÁRA. FOTÓ: AZERBAJDZSÁN VÉDELMI MINISZTÉRIUMA / TWITTER

 

Ha 1994 volt Azerbajdzsán Trianonja, akkor 2020 az örményeké:

 

ősszel alig több, mint egy hónap kellett ahhoz Azerbajdzsán hadseregének, hogy térdre kényszerítsék a huszonhat éve fennálló Hegyi-Karabah Köztársaságot és az amögött álló Örményországot. A két ország határán fekvő, gazdaságilag szinte értéktelen terület közti adok-kapokra persze könnyű lenne legyinteni, hiszen a világpolitikára gyakorolt hatása egy amerikai elnökválasztás mellett egyenlő a nullával. Mégis helyet érdemel a külpolitikai válogatásunkban, hiszen remekül jelzi a kaukázusi nagyhatalmi viszonyok átrendeződését.

 

Szóval mi is az, hogy Karabah? Egy olyan történelmileg és etnikailag is színes régió, amelyet múltja és népessége miatt mind Jereván, mind Baku magának követel, hogy miért, arról itt olvashatsz bővebben. Karabahban a Szovjetunió megalakulása fedő alá tette a nacionalizmust, a szovjet belső határok szerint pedig az akkor örmény többségű (és autonómiát élvező) Hegyi-Karabah az azeri tagköztársaság fennhatósága alá került.

 

Ahogy a Szovjetunió bedőlt, úgy indult újra az öldöklés Karabahért. Az első karabahi háború 1994-ben teljes örmény győzelemmel zárult, melynek keretében az örmény többségű Hegyi-Karabahban egy (még az örmények által sem elismert) de facto köztársaság jött létre, míg körülötte az örmény hadsereg szállt meg több, nemzetközi jogilag Azerbajdzsánhoz tartozó területet. A karabahi vereség óriási szégyen volt az azeri rezsim számára, amely az olajmilliárdjaiból ezután bőven költött fegyverkezésre is, jócskán megelőzve a szűkebb lehetőségekkel rendelkező örményeket.

 

Bár mindeddig rendszeresek voltak az összecsapások a két tábor között, komolyabb háborúra eddig sosem került sor. Az azeriek viszont alighanem a szerencsés világpolitikai széljárás miatt döntöttek a terület visszaszerzése mellett idén szeptemberben. Amerika az elnökválasztással volt elfoglalva, az EU pedig sosem állt be Örményország mögé a Karabah-ügyben – ha megtenné, azzal elvitatná Azerbajdzsán területi integritását, ezzel precedenst teremtve pedig már áttételesen Ukrajnáét is a Krím-ügyben. Moszkva a belarusz helyzet utáni tűzoltással volt lekötve, a Kaukázuson pedig Bakuval és Jerevánnal egyaránt baráti viszonyra törekszik.

 

Megjelent viszont a térségben egy régi-új szereplő: Törökország.

 

Ankara és Baku szereti hangsúlyozni a két nép között fennálló testvéri köteléket, és azzal, hogy Erdoğan idénre már határozottan is Azerbajdzsán mellett foglalt állást, megszűnt az érzékeny egyensúly, ami eddig fenntartotta az örményeknek kedvező status quot.

 

Mielőtt azonban az azeri erők teljesen felőrölték volna az örményeket, békét kialkudni mégis Moszkvának sikerült: Örményország kivonult az általa megszállt azeri területekről, míg a kicsiny Hegyi-Karabah Köztársaság bár azeri enklávéként, de örmény kézen maradhatott. Hegyi-Karabah és Örményország között több ezer orosz békefenntartó biztosítja az átjárást egy folyosón keresztül. Moszkva tehát úgy lett királycsináló az érzékeny konfliktusban, hogy a béketárgyalások előtt be sem avatkozott. (Illés Gergő)

 

6. Repedezik a lengyel illiberalizmus

 

CSAK EGY ÁTLAGOS VARSÓI TÜNTETŐ: FOTÓ: STRAJK KOBIET / FB

 

Százezres gigatüntetés Varsóban, koalíciót belülről fúró szövetségesek, hajszállal megnyert elnökválasztás, vétóvita, zuhanó támogatottság: volt már könnyebb éve is a nagyobbik lengyel kormánypárt PiS atyaúristenének, Jarosław Kaczyńskinek. A gondok a járvány első hullámával kezdődtek, mikor a sziléziai bányavidék amolyan lengyel Vuhanná vált. A lengyeleket már az elején jobban megütő koronavírus ellenére Kaczyński ragaszkodott ahhoz a technikailag és jogilag is elborult ötlethez, hogy az esedékes elnökválasztást postai úton tartsák meg – a kijózanító pofon pedig egyenesen a koalíciós partnerétől jött. Kaczyński kénytelen volt kompromisszumot kötni – nem szokása – és nyárra halasztani a választást.

 

A megosztott ellenzék időt nyert, jelöltet cserélt, és az európai szinten is beágyazott liberális varsói főpolgármester, Rafał Trzaskowski mögé sorakozott fel, mindeközben pedig megszületett egy új azóta stabilan 15 százalék fölé mért jobbközép politikai mozgalom, amely nemet mond a lengyel kétpártrendszerre. Július 12-én végül mégis a kormánypárt örülhetett, jelöltjük, Andrzej Duda 51-49 arányban nyomta le Trzaskowskit a második fordulóban. Sokáig mégsem ünnepelhettek, hiszen szeptemberre a Kaczyńskinek kedves állatvédelmi törvény okozott koalíciós válságot. Azt a kormány jobbszélén elhelyezkedő igazságügyi miniszter és minipártja próbálta meg megfúrni, a PiS indítványa végül ellenzéki szavazatokkal ment csak át – a vita valójában sokkal inkább Kaczyński közelgő utódlásáról, mintsem az állatvédelemről szólt.

 

A PiS elnöke októberre viszont egyértelművé tette: utódlásról szó sem lehet. Az eddig csak a háttérből machináló Kaczyński beült a kormányba miniszterelnök-helyettesnek, vita lezárva. A lengyel közélet idei legnagyobb botránya azonban csak ezután következett: a lojális PiS-esekkel feltöltött lengyel alkotmánybíróság kihúzott egy szakaszt a már addig is nagyon szigorú abortusztörvényből, ezzel teljesen megtiltva az abortuszt abban az esetben, ha a magzat a terhesség alatti vizsgálatok alapján súlyos rendellenességgel vagy gyógyíthatatlan betegséggel születne. Az ítélet ellen pedig Lengyelország-szerte óriási tüntetések indultak a járvány második hullámának közepén, az év elején pedig még körülbelül 40 százalékos PiS is ekkor zuhant be 30 százalék környékére.

 

Ha 2023 helyett most tartanának választást Lengyelországban, valószínűbb, hogy annak végén az ellenzék tudna kormányt alakítani.

 

A kaotikus év végén már csak hab a tortán, hogy decemberre a lengyel jobboldal pártjai idén már sokadjára vívnak hatalmi harcot egymással – épp az uniós vétó miatt. December elején a Kaczynskinek már az elnökválasztás előtt is oda-odaszúró miniszterelnök-helyettes jelentette ki, hogy Lengyelország visszavonja a vétófenyegetését az EU-koronavírus-mentőcsomagjával és költségvetésével kapcsolatban, hogy aztán másnapra a lengyel kormányszóvivő ennek az ellenkezőjét mondja

 

5. Írország kiegyezett, vége az ír polgárháborús politikának

 

ELLENFELEKBŐL SZÖVETSÉGESEK: LEO VARADKAR (BALRA), A FINE GAEL ELNÖKE, JELENLEG A KORMÁNY MINISZTERELNÖK-HELYETTESE ÉS MICHEÁL MARTIN (JOBBRA), A FIANNA FÁIL ELNÖKE, MINISZTERELNÖK. FOTÓ: AZ ÍR PARLAMENT / FLICKR

 

Ugyan a magyar sajtó ingerét nem igazán ütötte át az ír választás – mi azért bőven beszámoltunk róla –, pedig a maga kontextusában talán 2020 egyik legnagyobb híre:

 

közel százévnyi csatározás után kibékült a hatalomban eddig egymást váltó két jobbközép párt, a Fianna Fáil és a Fine Gael,

 

amivel – ahogy a Fine Gael elnöke, Leo Varadkar fogalmazott – Írország maga mögött hagyja a polgárháborús idők politikáját.

 

Ugyanis a két jobbközép párt annak ellenére volt egymás örökellensége, hogy a legtöbb szakpolitikai kérdésben egyetértettek: ugyan a Fianna Fáil társadalmilag kicsit konzervatívabb, mivel ők az ír nyelv ügyét fontosabbnak tartják mint a Fine Gael, ellenben szociálisan kicsit érzékenyebb is a Fine Gaelnél, de eddig elképzelhetetlen volt, hogy valaha is közösen fognak majd kormányozni.

 

A két párt között a legnagyobb különbséget ugyanis az 1921-es angol-ír békéhez való viszony határozta meg: a Fine Gael elődpártja opportunista módon támogatta az 1919 és 1921 közötti ír szabadságharc lezárását – és ezzel Észak-Írország létrejöttét –, míg a Fianna Fáil elődpártja ellenezte a béke elfogadását. De közel százévnyi csatározás után június 26-án hivatalosan is összeállt a Fine Gael-Fianna Fáil-Zöldek kormánykoalíció, majd másnap meg is választották a Fianna Fáil elnökét, Micheál Martint miniszterelnöknek, míg a Fine Gael elnökét és korábbi miniszterelnökét, Leo Varadkart pedig a helyettesének.

 

Azonban ehhez egy hatalmas utat kellett megtenniük, és várható volt, hogy egyszer kiegyeznek, hiszen az előző ciklusban a Fianna Fáil kívülről támogatta a Fine Gael kisebbségi kormányát, de a baloldali, nacionalista Sinn Féin megerősödése, illetve az Írországban jelen lévő problémák miatt kénytelenek voltak félretenni az eddigi sérelmeiket. (Karóczkai Balázs)

 

4. Történelmi elnökválasztás Amerikában egy történelmi nyár után

 

A GYŐZTES BIDEN, A VESZTES TRUMP. GRAFIKA: VITÁRIUS BENCE / AZONNALI

 

Miközben az írek kiegyeztek, Amerika végérvényesen is két részre szakadt. Donald Trump elnöksége tovább mélyítette azokat a szakadékokat, ami a demokraták és a republikánusok között volt, és ebben nem segített a Trump-adminisztráció koronavírus-járványra adott reakciója, illetve az sem, hogy a koronavírus-járvány megmutatta: az amerikai álom már régóta csak egy álom sokaknak, a munkahelyek bezárásával pedig milliók váltak nincstelenné.

 

Miközben elmaradtak a fizetések – az USA-ban nincs betegszabadság, ahogyan a többi szociális védőháló is elég gyenge – a számlák ugyanúgy megérkeztek, ezért

 

a szabadság földjén az egészségügyi krízis egy lakhatási krízissel jár együtt, miután többmillió embert szólítottak fel, hogy költözzenek ki az évek óta bérelt lakásukból.

 

Nem véletlen, hogy Amerika később lángra kapott, miután George Floyd kisebb bűncselekménye miatt – állítólag hamis húszdolláros bankjeggyel szeretett volna vásárolni egy boltban – a rendőri brutalitás áldozata lett: Derek Chauvin közel 8 percig térdelt Floyd nyakán, aki emiatt nem kapott levegőt és megfulladt.

 

Így az egészségügyi, gazdasági és lakhatási krízis mellett immáron a társadalmi krízis is megjelent Amerikában, amire Trump nem a legszerencsésebben reagált. Annak ellenére, hogy a tüntetők között voltak olyanok, akik csak fosztogatni és randalírozni akartak, a legtöbbjük békésen követelte azt, hogy a szisztematikus rasszizmus ellen tegyenek a döntéshozók, de Trump tovább élezve a két párt és a szimpatizánsok közötti törésvonalat, zéró toleranciát hirdetett az erőszakra, míg a tüntetőket a tüntetők kisebb részét kitevő fosztogatóknak állította be, ezért Wisconsinban például volt egy olyan republikánus fiatal, aki úgy gondolta: saját kezével vet véget a fosztogatásnak és lőtt le két ártalmatlan tüntetőt.

 

Ilyen hangulat közepette tartották az amerikai választásokat november 3-án, ahol az elnökválasztást végül Biden nyerte meg, a választásoknál pedig felemás eredmény született: ugyan a Képviselőház marad demokrata többségben, de a Szenátusnál januárban dől el, hogy marad-e a republikánus többség, vagy esetleg a két szenátori széket Georgiából a demokraták hozzák el. Mindenesetre az nem mondható el, hogy a törésvonalak közelednének egymáshoz: a republikánus szavazók az előválasztásokon 19 olyan republikánus képviselőjelöltnek szavaztak bizalmat, akik a QAnon összeesküvés-elméletben hisznek, és a legtöbbjük jól beágyazott inkumbens republikánus képviselőknél kaptak több szavazatot, és ketten közülük még a Képviselőházba is bejutottak.

 

Lehet, hogy csak két ilyen képviselő lesz, de ez is jól mutatja: az Egyesült Államokban milliók hisznek abban, hogy a Demokrata Párt vezető politikusai kisgyerekeket erőszakolnak meg és az ő vérüket isszák, miközben Donald Trump ellenük akart harcolni.

 

Ezek a választók most úgy érzik: a sátánista, gyerekgyilkos Demokrata Párt és a háttérhatalom végül csalással legyőzte a hős Trumpot.

 

Nehéz feladat előtt áll a Biden-Harris-páros, még akkor is, ha esetleg a Szenátust sikerül megfordítania a demokratáknak. (Karóczkai Balázs)

 

3. Bársonyos forradalom vagy Majdan 2.0? Belarusz elnököt választott

 

AKI AZÓTA IS IRÁNYÍTJA BELARUSZT. MONTÁZS: ILLÉS GERGŐ / AZONNALI

 

Amikor 2019-ben ránéztük a választási naptárra, nagyjából senki sem tulajdonított nagy jelentőséget, hogy Európa utolsó diktatúrájában elnököt választanak, hiszen azt mindenki tudta, hogy bárki is indul el a posztért, a hivatalos eredmények szerint biztosan a Belaruszt 26 éve vasmarokkal irányító Aljakszandr Lukasenka fog győzni.

 

Azonban a választásnak később mégis tétje lett, hiszen két olyan jelölt is elindult, akik a politikai elitből érkeznek, míg a választási kampányban hatalmas tüntetések rázták meg egész Belaruszt, ahol követelték a politikai foglyok szabadon engedését, illetve a választás tisztaságának a betartását. A hatalom keze ezért közbe is szólt: a két legesélyesebb jelöltet eltiltotta az indulástól, így pedig a kényszerből induló Szvjatlana Cihanouszkaja lett az ellenzék közös jelöltje: a háziasszonyból politikussá érett fiatal nő azért indult el a választáson, mert az elnöki ambíciókkal rendelkező férjét a rendőrök lecsukták, és hogy bizonyos jogok illessék meg a férjét, helyette ő indult, míg kampányfőnökének a férjét tette meg.

 

Arra még Cihanouszkaja sem gondolt, ami ezután következett: ugyan a hivatalos eredmények szerint hatalmas vereséget szenvedett, de a valóság akár ettől teljesen eltérő képet is mutathat, hiszen egyre több bizonyíték van arról, hogy a rezsim elcsalta a választásokat, 

 

az elcsalt elnökválasztás óta pedig az elégedetlen belaruszok minden hétvégén tüntetnek,

 

annak ellenére, hogy az OMON rohamrendőrei még mindig erőszakosan bánnak a tüntetőkkel, sőt, már éles lőfegyvert is használhatnak ellenük.

 

Lukasenka pedig egyre szorultabb helyzetben van: a majdani események után nyugat és kelet között hintapolitikába kezdő diktátor kénytelen Putyin felé közeledni, míg a nyugati országok részben Cihanouszkaja közbenjárására szankciókat vetnek ki Lukasenkára és közvetlen környezetére, és Cihanouszkaját mint „a belarusz nép vezetőjét” fogadják, Lukasenka kénytelen Putyinhoz közeledni, hogyha hatalomban akar maradni.

 

2020 egyik legnagyobb történelmi eseménye a kis posztszovjet államban történt, és a befagyott frontvonalak alapján arra lehet következtetni, hogy még 2021 is fontos év lesz Belarusz számára. (Karóczkai Balázs)

 

2. Koronavírus-járvány

 

KORONA NÉLKÜL NINCSEN KIRÁLY. MONTÁZS: ILLÉS GERGŐ / AZONNALI

 

Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány nem egy politikai esemény, a politikára ilyen hatással rég nem volt egy külső erő, talán csak a 2008-as gazdasági világválság. A Kínából indult járvány megmutatta, hogy az államfőknek fontosak a külpolitikai kapcsolatok, de az első számú prioritás még mindig a saját ország:

 

a járvány következtében a nemzetállami vezetők döntéseinek következtében egy ideig megbukott az Európai Unió alapeszménye,

 

hiszen a határok lezárásával az emberek szabad mozgását akadályozták, ahogyan a szolidaritás is háttérbe szorult, miután az országok megtiltották a különböző orvosi- és védőeszközök értékesítését más országok felé, hogy otthon elegendő felszerelés jusson mindenkinek.

 

De a koronavírus-járvány nemcsak az Európai Unió ideiglenes bukásával járt, hanem a világgazdaságéval is: a járvány megmutatta, hogy mennyire nem fenntartható az a munkamegosztás, ami a gazdasági rendszereinket jellemzi, hiszen a járvány első hullámában gyakran a már megpakolt és szállítási engedéllyel indulni készülő repülőgépek rakományára a kifutópályán licitáltak a nyugati szövetségi rendszer országai, így az Európai Unió tagállamai gyakran egymás elől vették el a maszkokat, míg az Egyesült Államokban a szövetségi kormányzat gyenge irányítása miatt az 50 állam versengett egymással ugyanazon rakományért.

 

A járvány és az azzal járó gazdasági visszaesések azonban nemcsak a gazdasági rendszereink, hanem a jelenlegi életmódunk korlátait és az azzal járó negatív folyamatokat is megmutatta: hiába tudjuk évek óta, hogy az emberiség egyszerűen túlfogyasztja a Földön egy év alatt újratermelődő erőforrásait, de klímavészhelyzet ide, Extinction Rebellion oda, csak a koronavírus-járvány tudott rámutatni arra, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerünk, illetve életmódunk mennyire nem fenntartható, és ha el akarjuk kerülni a még nagyobb katasztrófát, akkor cselekednünk kell.

 

Abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy a vakcina- és oltásverseny végeztével, az Európai Bizottság által Magyarországnak is lekötött oltások segítségével nem térünk vissza az eddigi romboló életmódunkhoz, hanem próbálunk valamit kezdeni a környezetünk pusztításával is, hiszen azzal, hogy az ember egyre több területet foglal el az állatoktól, gyakoribbá válhatnak az járványok, ahol az alapvetően állatok között terjedő kórokozók az emberre is veszélyessé válnak. Az majd csak 2021-ben derül ki, hogy az emberiség tanult-e valamit a járványból, és elindulnak-e olyan folyamatok, ami a világgazdaságot és a környezetünkre káros tevékenységeket megreformálja. (Karóczkai Balázs)

 

1. Kína geopolitikai ambíciói

 

GRAFIKA: PAPP ZSÓFIA / AZONNALI

 

Annak ellenére, hogy a koronavírus lehet, hogy már korábban jelen volt Európában, mint gondolnánk, a járvány arra is felhívta a figyelmet, hogy Kína milyen geopolitikai ambíciókkal rendelkezik. Miközben a kínai elnök, Xi Jin-ping már évekkel ezelőtt elkezdte Kína geopolitikai hegemóniáját kiépíteni odahaza a rezsimellenes hangok és társadalmi csoportok elnyomásával, 2020-ra világossá vált, hogy Xi ezen céljai nem légbőlkapottak, és Kína bejelentkezett a világ vezetőjévé.

 

2019-hez képest még inkább eldurvultak a viszonyok Hongkong demokráciapárti politikusai és a szárazföldi Kína között, míg Kínában az ujgurokat továbbra is elnyomják. Az ugyan jelen tudásunk szerint elképzelhetetlen, hogy Xi szándékosan engedte volna szabadjára a koronavírust, azonban politikai és gazdasági érdekei miatt fontos információkat tartott vissza más országok és a WHO előtt,

 

a járvány következtében pedig a kínai vezetésnek is világossá vált: az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei hegemóniája, ha nem is szűnt meg, de megroppant és hanyatlóban van.

 

Kína így egyre bátrabban lép fel Tajvannal szemben, és gazdasági befolyása mellett immáron politikai befolyását is növelni kívánja más országokkal szemben. Hogy egyáltalán lesz-e Kína olyan nagyhatalom, mint a második világháborút követően az Egyesült Államok – vagy ha lesz, mikor –, nem 2021-ben tudjuk meg, de az biztos, hogy a Xi Jin-ping vezette Kínának már régóta nagyhatalmi ambíciói vannak, és az elkövetkezendő években tovább próbálja építeni a kínai hegemóniát. (Karóczkai Balázs)

 

NYITÓKÉP: 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Zágrábban az antifasizmus napján ismét fellángolt a vita, hogy nevezzék-e vissza a Nemzeti Színház előtti teret Titóra. De nem fogják.

A logójukat adják-e csak, vagy aktivistákat is? Körbekérdeztük az ellenzéki összefogás pártjait.

Az Apple Daily volt a legnagyobb és a legtovább fennálló hongkongi print bulvárnapilapot és online hírportált is üzemeltető médium, ami a kínai rezsimnek nem kellemes dolgokról is beszámolt.

A koronavírus-járvány miatt egy évvel elcsúsztatott olimpiát anno még úgy reklámozták, hogy az a világjárvány feletti győzelem bizonyítéka lesz.

Pénzzel, de volt, hogy néha tejtermékekkel fizettek le rendőröket Romániában.

1941. június 22-én éjjel negyed négykor kezdetét vette a Barbarossa-hadművelet, melynek célja a Szovjetunió lerohanása és térdre kényszerítése volt.

Věra Jourová szerint például ha valakinek baja van a szivárványszínnel, az róla mond el sokat, a bajor Markus Söder szerint meg ez a büszke útja annak, hogy a társadalom szabadságáért szóljunk fel.

A hét kérdése

Magyarország hiába szerepelt eddig jól az Eb-n, mivel a legnehezebb csoportba került, így az esélyek egyáltalán nem nekünk kedveznek. Ennek ellenére matematikailag van esélyünk, hogy továbbjussunk. Szerinted sikerülni fog?

Azért ide elnéznénk

A magyar hiphop Álmos vezére és a feltörekvő rapcsillag együtt szántják fel Kőbányát július 3-án szombaton.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás