+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szabó Zoltán
2020. december 23. szerda, 09:43
Nem dolgoztuk még fel a történelmi traumákat, máig kettős értelmezése van Trianonnak, a világháborúknak, az átkosnak, sőt, a rendszerváltásnak is. Helló, nem ez lenne inkább az égetőbb feladat?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

A Pozsonyi csata című animációs történelmi-fantasztikus film kapcsán már vagy tucatnyian elmondták a magukét. A történelmietlenségekről, az idejétmúlt grafikáról, satöbbi. Engem nem is ez érdekel annyira, sokkal inkább az, hogy mit akar üzenni nekünk a film megrendelője, azaz a magyar kormány, elsősorban Kásler Miklós főideológus. Miért a témaválasztás, milyen történelmi párhuzamok miatt veszi elő, aktualizálja a témát?

 

Maga a film számomra leginkább azért volt csalódás (szerintem életemben először kapcsoltam az M5 csatornára), mert kínosan vontatott és unalmas volt. Ha egy múzeumba elkészítenék ennek a tízperces kivonatát, semmiről nem maradnánk le. A film felénél még mindig az ominózus csata előtt jártunk, annyira visszanyúltak a történetet beágyazó ecsetelésbe. Tűnhetne mindez szájbarágásnak, ha nem kandikálna ki mögüle az emberierőforrás-miniszter (ezt a megfogalmazást sose szerettem, mi vagyunk mi, valami kibányászandó nyersanyag?) vágyvezérelt történelemértelmezése, amiben

 

minden erejével a szkíta-hun vonalat igyekszik kanonizálni. Ha egy kicsit meg is kell hozzá hajlítani a valóságot, sebaj, a cél szentesíti az eszközt.

 

Ráadásul mindezt a kereszténységgel megfeleltetve, egybegyúrva. Innen nézvést érthető igazán a témaválasztás. Mit is üzen nekünk a szerző, mire gondolt tehát a költő? Hogy mi kulturálisan amolyan kompországnak számítunk Nyugat és Kelet között, az előzőhöz tartozunk földrajzi értelemben, politikailag, de ne feledjük a gyökereinket, legyünk nyitottak mindkét irányba. Lásd: keleti nyitás, Új Selyemút, Türk Tanács, orosz és kínai barátkozás, miegymás. Hát ezért.

 

Egyetlen baj van csupán ezzel, a ma magyar emberét nem ilyen kérdések, dilemmák foglalkoztatják, nemigen gondolkodik ezeréves távlatokban, gyakorlatiasabb és profán módon a bizonytalan holnap, a ma és az ezt meghatározó közelmúlt sokkal inkább foglalkoztatja. Ez utóbbival kapcsolatban vannak ordító hiányosságaink.

 

Nincs konszenzus a komplett huszadik századról, nem dolgoztuk még fel a történelmi traumákat, máig kettős értelmezése van Trianonnak, a világháborúknak, az átkosnak, sőt, a rendszerváltásnak is.

 

Helló, nem ez lenne inkább az égetőbb feladat?

 

Hogy ezt a társadalmi megosztottságot elkezdjük felszámolni?

 

Hogy ne egymás ellensége legyen magyar a magyarnak?

 

Hogy betemessük végre az árkokat?

 

Ehhez szükségeltetne egy egyetértési minimum!

 

Ilyesmiről várnék én filmet. Tudom, hogy ez sokkalta ingoványosabb talaj, mint a régmúlt általi hamiskás identitásképzés. Hiszen mindenki sérült valamiképpen ebben az időszakban, ezért nagyon nehéz hozzányúlni a témához. Mégis elkeserítő ennek a hiánya, ami hozzásegíthet a feldolgozáshoz, a túllépéshez, az elengedéshez. Legfeljebb két olyan filmet tudnék kiemelni, ami ezt a funkciót teljes mértékben betölti: A tanút és A tizedes meg a többieket. Ugyanis mindkét filmben a főszereplő nem is annyira alakítója a történelemnek, mint elszenvedője. Akart a fene harcolni vagy éppen szürreális, utópisztikus világban, emberidegen elnyomásban élni, dehogy. Ezt érzi az átlagember, ezzel a nézőponttal tud azonosulni.

 

Ehhez képest ennek az ellenkezőjét nyomja az arcunkba ez a Pozsonyi csata: „az ősi törvény szerint minden szabad magyarnak a zászlók alá kellett gyülekeznie” vagy „nem is a dicsőségért, hanem az életükért harcoltak”. A film ezen imperatívuszai, mint áthallásos párhuzamok a kormány aktuálpolitikájából (lásd: Brüsszel, szabadságharc, Soros mindenhol) bevonnak, feltüzelni akarnak, harcba hívnak.

 

Kösz, nem, épp hogy elegünk van a permanens harcból, a megosztottságból. Könyörgöm, oltsuk már a tüzet, ne olajat öntsünk rá.

 

Egy rövid személyes szálat hadd engedjek meg magamnak: olasz kéttannyelvű gimnáziumot végeztem, így a nyelvvel együtt lehetőséget is kaptam egy másik kultúra alaposabb megismerésére, megértésére. Jóllehet, Olaszország sokkal fiatalabb (holott jóval antikabb gyökerekkel bír) és sokkal összetettebb, heterogénebb népek lakják, mégis: az újkori felemelkedésük, sikertörténetük az egyertértési minimumokból és az összefogás kényszerűségének megértéséből fakad.

 

Hogy mennyiben kapcsolódik mindez az eredeti felütéshez? Úgy, hogy mindebből az olasz filmipar derekasan kivette a maga részét. Már csupán azzal is, hogy a sztenderdizált államnyelvet, Dante firenzei dialektusát eredetileg nem sokan beszélték, ennek megváltoztatásában a média szerepe kulcsfontosságú. Ellenben az olasz filmipar ennél sokkal többet tett: segített feldolgozni szó szerint minden egyes korszakát Itáliának. Nem is annyira a neorealizmus korszakos műveire gondolok ilyenkor, hanem sokkal inkább egy átlagembert megszólító műfajra, a vígjátékra, márpedig a commedia all'italiana teljes mértékben képes volt ezt a funkciót betölteni.

 

Ott a Nagy háború (1959) című film az első világháborúról, két színészóriással, Sordival és Gassmannal, ami A tizedes meg a többiekkel rokoníthatóan olyanokról szól, akiknek esze ágában nem volt háborúba menni, akaratlan hősiességük inkább a véletlen és a büszkeségük számlájára írható. A második világháborút hasonlóképpen kényszerű sodródásként mutatja be a Mindenki haza! (1960) című film. Megannyi film készült a fasizmusról (pl: Fehér telefonok), majd a boom industriale, az olasz gazdasági csodaként emlegetett időszakról és annak következményeiről (pl: Fantozzi).

 

A sor máig folytatható.

 

Egy egészséges néplélekhez, egymás elfogadásához, a békés együttéléshez, a közös tenniakaráshoz, aminek fájó hiánya jellemzi ma hazánkat, pont nem ilyen Pozsonyi csata-szerű elvont, félokkult, hamis identitásképző világértelmezésekre van szükségünk.

 

Ehhez képest üdítőleg hatott a Hídember is még az előző kurzusból, de csupán a címe és a témaválasztás miatt, mert sajnos az se sikerült túl fényesre. Mondom ezt úgy, hogy amúgy nagyon kedvelem Bereményi Géza munkásságát.

 

Sok esélyt sajnos nem látok a jövő nagy műveinek megszületésére, mert ahhoz elengedhetetlen, hogy túllépjünk végre a fekete-fehér, a jó-rossz, mi-ők polarizált világképén. Ahol csak „mi” létezünk, és nincs külön „nemzeti oldal”, mindenki magától értetődően a nemzet része. Ez utóbbi mondatomat a kormánypárt, az ellenzék és úgy általában mindannyiunk kritikájaként is mondom.

 

A szerző borász a pécsi borvidéken. Olvass még tőle az Azonnalin! Vagy épp vitáznál inkább vele? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ha nem nő meg az AstraZeneca vakcina elfogadottsága, kérdéses, hogy Németországban tartható lesz-e az oltási kampány menetrendje.

Az 1703-ban alapított Wiener Zeitungban kötelező jelleggel állami és gazdasági hirdetmények is megjelennek. Ennek vetnének véget.

Akik tavaly lettek nagykorúak és a járvány miatt lemaradtak erről, azok idén csaphatnak le ezekre.

Perón úgy foglalta össze karrierjét, hogy első elnökségét az apáknak, a másodikat az anyáknak, a harmadikat pedig a gyermekeiknek köszönheti.

Korábban egyszer már elkezdték a tanügyi alkalmazottak beoltását, de mivel kevés oltóanyag érkezett, ezért le kellett állítani a projektet. Most nagyon belehúznának.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságát elnöklő jobbikos Stummer János azt állítja: titkos alagutat építtetne magának Orbán Viktor a Puskás-stadionba. A kormányzat szerint ez nem teljesen van így.

Václav Klaus az egyik legismertebb kritikusa a koronavírus elleni intézkedéseknek.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

Twitter megosztás Google+ megosztás