Így látták a „betlehemi csillagot” a Hargitától Los Angelesig

Szerző: Vass Csaba
2020.12.22. 09:50

December 21-én este bekövetkezett a Jupiter és a Szaturnusz együttállása, legközelebb 2080-ban lesz ilyen. Sokan úgy tartják, ezt a jelenséget észlelhették a napkeleti bölcsek „betlehemi csillagként” is. Mutatjuk, hogy nézett ki!

Így látták a „betlehemi csillagot” a Hargitától Los Angelesig

December 21-én éjszaka következett be 2020 legfelkapottabb csillagászati eseménye, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása. A jelenségről sokan azt tartják, hogy a Bibliában szereplő betlehemi csillag is ennek az együttállásnak volt köszönhető, és a napkeleti bölcseket is ez a csillag vezette el az újszülött Jézushoz.

A Jupiter és a Szanturnusz együttállása idén azért is kapott nagy figyelmet, mert karácsony tájékán következett be, azaz pontosan a téli napfordulón.

Azok, akik az elmúlt időszakban kémlelni tudták az éjszakai égboltot, és ebben sem a kijárási tilalom, sem a felhős ég nem akadályozta meg őket, megfigyelhették, hogy a naprendszer két legnagyobb bolygója, a Jupiter és a Szaturnusz egyre jobban közelít egymáshoz. Ez a közeledés tetőzött keddre virradóan, amikor a két bolygó – a Földről látható szögtávolsága alapján – olyan közel került egymáshoz,

amilyenre 1623 óta nem volt példa, legközelebb pedig 2080-ban fordul majd elő.

Aki a témában tudományosan és részletekbe menően akar tájékozódni, az mindenképpen látogasson el a Magyar Csillagászati Egyesület honlapjára.

Mi nem is fárasztanánk az olvasókat további tudományos magyarázatokkal a témát illetően, inkább mutatjuk azokat a felvételeket, amiket azon szerencsések készítek, akik megfigyelhették ezt a nem mindennapi jelenséget.

A Madarasi Hargitáról Fodor Istvánnak, a Csíkszeredai Fül-Orr-Gégészet osztályvezető főorvosának sikerült lencsevégre kapnia az együttállást:

Az a bizonyos kettőscsillag (Jupiter-Szaturnusz együttállás)

Közzétette: Fodor István – 2020. december 21., hétfő

Egy, a Közel-Keleten készült fotóról is jól látszik, hogy a Jupiter egyre közelít a Szaturnuszhoz. A fénykép még a konvergencia bekövetkezte előtt készült, azaz még azelőtt, hogy a Jupiter elérte volna a Szaturnuszt:

Egy perce kaptam egy fotót.A közel-keletről jött,ahol jól látni a Jupiter- Saturnus együttállást!Ezt is megéltük!Tán más világ lesz eztán!

Közzétette: Ferkó Attila György – 2020. december 21., hétfő

A román Ucenicul Astronom Egyesület felvételein is jól látszik, hogy mi játszódott le az éjszaka az égbolton. Az egyesület egyébként azért küzd, hogy a romániai gyerekek körében népszerűbbé tegye a csillagászatot. A Facebook-oldalukon rengeteg érdekes videó és fénykép van még, azokat is érdemes csekkolni:

A Reuters egyébként szintén készített egy összeállítást az eseményről, ott távcső segítségével készített felvételek is láthatóak.

Angolul értő olvasóinknak ajánljuk fügyelmébe az amerikai CBS tegnap reggeli adását is, ahol részletesen foglalkoztak a témával:

A Los Angelesben található Griffith Obszervatórium közölt egy jó két és fél órás videót az eseményről, amit ide is teszünk ráérősebb olvasóink számára:

Ti figyeltétek az égboltot az éjszaka, esetleg sikerült fotót is készíteni róla? Ha igen, akkor ne fosszatok meg minket azok megtekintésétől, kommenteben, vagy küldjétek el nekünk a felvételeiteket a szerkeszto@azonnali.hu címre!

NYITÓKÉP: Fodor István/Facebook

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek