+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bárány Balázs
2020. december 22. kedd, 14:34
1945. december 22-én jelent meg a kormányrendelet, ami a magyarországi németek kitelepítéséről döntött. Bár az első transzportok csak a következő év januárjában indultak meg, ez a dokumentum előre jelezte a hazai németek (elsősorban a svábok) közelgő tragédiáját. Keletkezési körülményeiről, támogatóiról és ellenzőiről máig keveset tud a hazai közvélemény.

„Az elüldözöttek 20 kg élelmet vihettek magukkal, amely a következőkből állt: 1 kg zsír, 2 kg hús, 7 kg liszt, kenyér vagy tészta, 2 kg hüvelyes és 8 kg krumpli, illetve 80 kg ruha vagy ágynemű. A pályaudvaron mindezt újra megmérték, és akinek több volt a megengedettnél, attól elvették. Kíméletlenül elvették a babakocsikat és a varrógépeket, sőt, aki nem adta oda elég gyorsan őket, azt még meg is verték.” 

 

A Mosonszolnokról származó Brasch József így emlékezett vissza az 1946 januárjában kezdődött kitelepítésre. Ő és mintegy negyedmillió honfitársa volt kénytelen elhagyni Magyarországot a második világháború után.

 

A háború bűnbakjai

 

1945 júliusában a potsdami Cecilienhof kastélyában összegyűlve a „három nagy” (a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia) vezetői úgy döntöttek, hogy a német nemzetet kollektív bűnösként kezelik. A háború győztesei

 

a kelet-európai országok megújulásának lehetőségét abban látták, ha etnikailag homogén államok jönnek létre,

 

ezért úgy döntöttek, „a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozó intézkedéseket kell foganatosítani”.

 

Ironikus, hogy 1943 tavaszán még a németek dolgoztak ki egy huszonötéves tervet az elfoglalt lengyelországi és szovjet területek élettérré (Lebensraum) alakítására, melyben a kelet-európai németségnek is komoly szerepet szántak. Eszerint innen telepítettek volna át másfélmillió németajkú embert a meghódított térségekbe. A szövetségesek előretörése után azonban kiderült, hogy ezek a tervek inkább fordítva valósulnak meg, és inkább a kelet-európai németek fognak visszakerülni az anyaországba.

 

A német nemzetiséghez való tartozás egy csapásra „származásbűnné” vált.

 

Az erre a sorsra jutott tizenkétmillió ember ugyan enyhítette a háborús emberveszteség mértékét a későbbi NSZK területén, de megérkezésük egy sor újabb problémát is okozott. A deportálások embertelenek voltak, százezrek életét követelték, és főként a nyugati megszállási övezetbe irányultak. A Németországi Szövetségi Köztársaság 1950-es népszámlálási adatai szerint az akkori lakosság tizenkilenc százaléka egykori kitelepített vagy a szovjet megszállási övezetből menekült német volt.

 

A háborút követő szűkös lakáshelyzet azt is megkövetelte, hogy az itt élők „idegeneket” szállásoljanak el. Ez persze temérdek konfliktussal járt, így az újonnan érkezettek közül sokan egy életre meg lettek bélyegezve, honfitársaik nem teljes értékű állampolgárként tekintettek rájuk. Ezt az identitásválságot illusztrálja jól Irmgard Stoldt versének első strófája:

 

„Wer bin ich? / Auslandsdeutscher, Volksdeutscher, / Russlanddeutscher, Sowjetdeutscher, / Deutschstämmiger Sowjetbürger? / Deutschrusse auch? - Ach, was denn noch?”

„Ki vagyok én? / Külhoni német, népi német, / oroszországi német, szovjet német, / német származású szovjet polgár? / Német orosz tán? Vagy mi még?”

 

Külön szót érdemel még az a Romániában élő nyolcszázezer német is, akik közül közvetlenül a háború után 215 ezret telepítettek nyugatra, nyolcvanezret pedig a Szovjetunióba. A németek nyugatra költözése az ötvenes-hatvanas évekre is jellemző volt, melynek egy nagyobb lökést Nicolae Ceaușescu és Helmuth Schmidt 1978-as megegyezése adott. Ennek során

 

az NSZK mintegy „megvásárolt” több, mint háromszázezer németet (főként erdélyi szászokat) a román államtól,

 

melynek eredményeként számuk 180 ezerre apadt.

 

EMLÉKMŰ KÖRNYÉN AZ 1947. AUGUSZTUS 27-I NÉMET KITELEPÍTÉS ÉVFORDULÓJÁRA. FOTÓ: WIKIMEDIA COMMONS

 

Németbarátságból németellenesség

 

Magyarországon az 1941-es népszámlálás alapján közel 720 ezer fő német anyanyelvű élt, melyből nagyjából 533 ezer vallotta magát német nemzetiségűnek is (a trianoni határok között ez a szám 375 ezer, illetve 303 ezer volt). Az 1938 novemberében alapított Volksbund der Deutschen in Ungarn (Magyarországi Népi Németek Szövetsége) mintegy negyven százalékukat (kb. háromszázezer fő) tudta tagjai között a háború éveiben. Közismert, hogy

 

ez a szervezet volt a náci Németország érdekeinek magyarországi képviselője, és nagy szerepe volt a SS-önkéntesek toborzásában is.

 

Amíg 1944 decemberétől 1945 februárjáig a főváros ostroma zajlott, addig Debrecenben összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, melynek négy nagy pártja (a Független Kisgazdapárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt) alkotta a vitéz lófő dálnoki Miklós Béla vezérezredes által vezetett Ideiglenes Nemzeti Kormányt. Ez a kormány írta alá 1945 januárjában a moszkvai fegyverszüneti megállapodást, melynek betartását a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) felügyelte. A szervezet magyarországi elnöke Sztálin közeli barátja, Kliment Vorosilov marsall volt, alelnöke pedig Vlagyimir Szvidorov altábornagy.

 

A szovjet megszállást követően gyorsan terjedni kezdett Magyarországon a németellenes propaganda. Ez bizonyos esetekben kísértetiesen hasonlított a nácik antiszemita uszítására, melyre jó példa Ilja Ehrenburg 1945-ben magyarul is megjelent röpirata (A német), melyben ilyesfajta veretes igazságok olvashatók:

 

„A német egyszerű, egysejtű, de mégis különös élőlény. Nem hasonlít az emberhez.”

 

De kivette a részét a hangulatkeltésből a Nemzeti Parasztpárt vezető politikusa, Kovács Imre is, aki a svábok elűzését jó alkalomnak látta a szegényparasztság földéhségének enyhítésére. A párt központi lapjában, a Szabad Szóban az alábbiakat olvashatjuk tőle 1945. április 10-én:

 

„A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen. A svábok önmaguk szakították ki magukat az ország testéből, minden tettükkel azt bizonyították, hogy együtt éreznek a hitleri Németországgal. Most hát osztozzanak Németország sorsában!

A svábokat ki fogjuk telepíteni. Távozzanak! Az nem lehet, hogy a legjobb földeket Völksbund-tagok foglalják el és Budapesttől 30—50 km-re nagy birtokokon ötszobás lakásokban terpeszkedjenek. Lesz elég igényjogosult ezekre a földekre. Tiszántúl földnélküli zsellérei, vagy az egyetlen éjszakán a rádióval elmenekített szerencsétlen csángók elfoglalhatják a svábok földjeit.”

 

Erre a vonatra kapaszkodott fel egy héttel később a kommunista párt lapja, a Szabad Nép is, melynek főoldalán ekkor a Sváb hazaárulók című írás díszelgett. Eszerint

 

„(...) a magyar nép szemében a svábság mindig a szabadság örök ellenségét jelentette. A független és szabad Magyarország idegen zsandárait, akik mindig készek arra, hogy hátulról döfjenek tőrt a nemzet testébe.

Századokkal ezelőtt már úgy telepítették őket ide, a zsíros, magyar fekete földekre, mint gyarmati népek közé a német hatalomvágy misszionáriusait. A magyar népnek nem volt olyan szabadságküzdelme, amelyben a svábok fiait ne találnák a labancok között, a szabadság ellenségeinek soraiban, a német zsarnokság zsoldosainak egyenruhájában.”

 

A propaganda hatására a hazai német lakosság egésze vált a közvélemény szemében Hitler bérencévé.  Ez a magyar társadalom egy részének kapóra is jött, hiszen a háború során elkövetett bűnökért volt kire hárítani a felelősséget.

 

AKIK A KITELEPÍTÉSRŐL VITATKOZTAK: KOVÁCS IMRE, ERDEI FERENC, NAGY IMRE

 

Mi legyen a svábokkal?

 

Az Ideiglenes Nemzeti Kormányban a parasztpárti, ám a kommunistákhoz közel álló Erdei Ferenc kapta a belügyminiszteri tárcát. Működése alatt született rendelet a „fasiszta szervezetek” felszámolásáról, melyek közé a Volksbundot is besorolták. Közben megindult a nagybirtokrendszer felszámolása, mely során földosztásra is sor került. Ennek végrehajtása Nagy Imre földművelésügyi minisztersége alatt történt, akit az MKP mindvégig „földosztó miniszterként” mutatott be. A pártvezetés 1945 áprilisában azzal is megbízta, hogy dolgozza ki a svábok kitelepítésének programját. Elmondhatjuk tehát, hogy

 

Rákosi Mátyás ebben a tekintetben (is) kissé előre dolgozott, hiszen ekkor a potsdami konferencia még össze sem ült, hogy döntsön a németek ügyében.

 

Május 10-én hozta létre a kormány a Népgondozó Hivatalt, melynek feladata a Magyarországra menekült vagy áttelepített személyek ügyeinek intézése volt, később pedig a svábok kitelepítését is rábízták. A hivatal vezetését a kisgazdapárti id. Antall Józsefre bízták, aki ettől a feladattól nem idegenkedett, így gondolkodott róla:

 

„Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke, minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől. Ma még egy csomó igényjogosultnak nem tudtunk földet adni.”

 

Május 14-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány pártjainak képviselői pártközi értekezletet tartottak a németek kitelepítésének ügyében. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Erdei Ferenc belügyminiszter és Gyöngyösi János külügyminiszter is elutasította, hogy a kollektív felelősség elvét alkalmazzák, „mikor magunk is más országoknál ez ellen tiltakozunk”. (Itt nyilvánvalóan a csehszlovák-magyar viszony törékenységére utaltak, hiszen Eduard Beneš is a kollektív bűnösség alapján készült a felvidéki magyarság jogfosztására.)

 

Velük szemben foglalt állást Rákosi Mátyás, aki szerint a volksbundisták és a felvidéki magyarok között nem kell párhuzamot vonni, de az általános németüldözéstől is óva intett. A legradikálisabb hangot ismét Kovács Imre ütötte meg: 

 

„Azt hiszem, hogy itt nagyon szigorúnak kell lenni, és merjünk egyszer szigorúnak lenni. Most már nem látni kint a képet, mert sötét van, de ne feledjük, hogy Budapestet is a Dunántúl sváb falvaiból sorozott SS-legények védték, illetve rombolták le. Leghelyesebb volna egy batyuval elindítani őket nyugat felé.” 

 

Érdekes, de ekkor már a Magyarországra vetődött csángóknak és bukovinai székelyeknek sem kívánt földet osztani:

 

„A csángókról én is olyan híreket hallottam, hogy félelmetes módon a cigányság felé tolódik el ennek a népnek a karaktere. Félév óta országúton van, demoralizálódott, nem tud egy helyen maradni, megszokta a kóbor életet, a munkátlanságot, nehéz letelepíteni őket, ha nem olyan gazdaság jut egyiknek, mint a másiknak, rögtön elégedetlen (...)

Primitívebb nép, primitívebb gazdasági szinten élt, nem lehet várni tőlük azt, hogy a svábok által teremtett komoly agrárkultúrát továbbfolytassák ott, ahol a svábok abbahagyták. A székelyekről is az a véleményem, aki tud, menjen haza. A székelyek ideérkezett részét a Pesten rekedtek vagy az oroszok elől menekültek képezik, akik bizonyos mértékig reakciósok. A székelység nehezen tud beleilleszkedni a demokratikus közösségbe, habár saját demokráciáját tartja legjobbnak.”

 

FILMHÍRADÓ A BÁCSKAI SVÁBOK KITELEPÍTÉSÉRŐL

 

A kormány végül május 26-án küldött egy jegyzéket a SZEB-en keresztül a nagyhatalmakhoz, melyben jelezte, hogy a kollektív felelősség elvét elutasítja, de hajlandó a németek „fasiszta elemeit” Németországba küldeni. Ebből a célból júliusban összeírták és internálták az országban maradt volksbundistákat és SS-önkénteseket.

 

A potsdami határozatot követően augusztus 9-én azonban Szvidorov egy ellentmondást nem tűrő SZEB-utasítást küldött a kormánynak arról, hogy

 

a teljes (!) magyarországi német nemzetiségű lakosságot ki kell telepíteni.

 

Ebből a célból mintegy 450 ezer főt jelöltek meg, ami a trianoni határokon belül nem volt reális – ezt a kisgazdapárti Nagy Ferenc jelezte is Szvidorovnak. A kormány azonban a SZEB utasítását kénytelen volt augusztus 13-án elfogadni.

 

A KARHATALOM BIZTOSÍTJA A BÉKÁSMEGYERI SVÁBOK KITELEPÍTÉSÉT 1946 JANUÁRJÁBAN. FORRÁS: FORTEPAN / BAUER SÁNDOR

 

A kitelepítési rendelet megszületése

 

A tisztánlátás miatt 1945 októberében a SZEB egy kimutatást kért a németek számáról a magyar kormánytól, amit már a nemzetgyűlési választások után megalakult Tildy Zoltán vezette kabinet adott át, és amiből kiderült, hogy az országban csupán 303 ezer német nemzetiségű él. Ez azonban nem zavarta a szovjet vezetést, amely továbbra is 450 ezer német kitelepítését követelte, ráadásul december 15-ét jelölte meg határidőként.

 

A kitelepítési rendelet kidolgozása a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozott, melynek vezetője a Tildy-kormány idején már Nagy Imre volt, ám az alapelvekről újabb pártközi egyeztetés során döntöttek. Itt ismertette a parasztpárti, ám Kovács Imrénél jóval engedékenyebb Bibó István is az ellenvetéseit, aki szerint

 

ez a kitelepítés „minden ellenkező szándék ellenére a tavalyi zsidó deportálásokra emlékeztető akcióvá fog fajulni”.

 

Szerinte „német anyanyelvű embernek magát magyar nemzetiségűnek vallani komoly és bátor cselekedet és a magyarság mellett határozott színvallás volt” az 1941-es népszámlálás idején, ezért őket nem szabadna száműzetéssel büntetni. Nagy Imre ezzel szemben az MKP álláspontját képviselte, azaz: engedelmeskedni kell a SZEB utasításainak, ráadásul a svábok kitelepítésével a magyar falvakban is növelni lehet a kormány népszerűségét.

 

Végül a Minisztertanács december 22-én elfogadta a 12. 330/1945. M. E. számú kormányrendeletet a magyarországi német lakosság áttelepítéséről Németországba. Mentességet csupán a demokratikus pártok és szakszervezetek cselekvő tagjai, valamint a magyar nemzethez való hűségük miatt üldözött német anyanyelvűek kaptak. Ilyen mentesítést azonban csak a Belügyminisztérium állíthatott ki. Vagyonukat elkobozták, kártérítésben nem részesültek. A rendelet kihirdetésekor a Magyar Nemzetben

 

olyan ismert művészek, írók és politikusok is tiltakoztak, mint Kassák Lajos, Kéthly Anna, Füst Milán vagy Heltai Jenő.

 

Mint írták: „az embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét, kenyerét, vizét emberségesen, elvenni nem lehet. És ez ellen akarunk mi felszólalni és ez ellen kell az egész magyar társadalomnak tiltakoznia.” Mindszenty József hercegprímás pedig a katolikus püspöki kar nevében több ízben írt levelet a kormánynak, melyben a „magyar név becsülete és az igazság érdekében” kérte „Szent István szellemében a deportálás leállítását”.

 

AKIK A KITELEPÍTÉS ELLEN TILTAKOZTAK: MINDSZENTY JÓZSEF, BIBÓ ISTVÁN, KASSÁK LAJOS

 

A sváb exodus

 

A németek kitelepítése 1946 januárjában vette kezdetét, amit az embertelen körülmények, a megfelelő mennyiségű élelmiszer hiánya, valamint az elhelyezési lehetőségek korlátozott volta miatt az USA június 4-én leállított. Az új magyar-amerikai megállapodásra augusztus 22-ig kellett várni, de november végéig a tervezett ötvenkét vonatból csupán hat hagyta el Magyarország határát.

 

Az ezután beköszöntő téli hideg ismét a transzportok szüneteltetéséhez vezetett, 1947 februárjában pedig a SZEB a német lakosság fogadásának felfüggesztését javasolta a megszállt övezetekben. A folyamat csak nyáron indult újra, amikor a csehszlovák-magyar „lakosságcserét” is lebonyolították. A Népgondozó Hivatal adatai szerint

 

több, mint 135 ezer sváb került az amerikai, közel ötvenezer pedig a szovjet megszállási övezetbe.

 

1949. október 7-én Dobi István kormánya kihirdette, hogy a Minisztertanács a németek kitelepítését lezárta. Az addigi rendelkezéseket hatályon kívül helyezték, az itt maradt németek állampolgári jogaikat visszakapták. Ez azonban már egy meglehetősen más jogrendszer volt: a sztálini mintára berendezett Magyar Népköztársaságé.

 

NYITÓKÉP: Békásmegyeri svábok kitelepítése 1946 januárjában. Fortepan / Bauer Sándor

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Száznegyven éve koronázták meg a független Román Királyság első uralkodóját. Ennek apropóján elmeséljük, kik a román monarchisták főhősei.

Hiába tartják a szakértők jó készítménynek a két vakcinát, mivel elegendő mRNS-vakcina érkezik az országba, így szerintük felesleges használni.

A Kappu tulajdonosa szerint méltatlan helyzetbe hozná a vendégeit, ha elfogadná a védettségi igazolványokat. Inkább vállalja a veszteséget.

A korábbi kormányzati kommunikáció szerint május közepére hat, május végére hétmillió ember kaphatja meg az első koronavírus elleni oltását, azonban ezektől a számoktól jócskán elmaradunk.

168 települést ért el a több civil szervezet által lebonyolított kampány, 5 ezren már meg is kaphatták az első oltást. Tabletekkel regisztrálnak, konteókkal küzdenek meg.

1941. május 10-én Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese váratlanul Skóciába repült. Állítólag arra akarta rávenni Churchill ellenzékét: kössenek békét Németországgal, hogy elkerüljék a kétfrontos háborút.

Azt mondják, nemcsak a szavak szintjén foglakoznának velük.

A hét kérdése

2022-ben még a választás előtt a parlament új államfőt fog megszavazni, aki ha akar, akár fontos ember is lehet majd. De ki legyen az? Van pár opció.

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az első nyári hétvégén, június 5-én sörkóstolási és vásárlási lehetőség Budapesten és több vidéki helyszínen is.

Ezt is szerettétek

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Magyarország egyik legkeresettebb színésze az Azonnalinak elmondta, mi a kelet-magyarországi identitás lényege, milyen az HBO-val dolgozni, de az is kiderül, mi van a Bödőcs Tibor könyvéből az ő főszereplésével készülő monodrámával. Podcast!

Németországban ősszel szövetségi választásokat tartanak, eldől, ki lesz Angela Merkel utódja. Kik azok, akik vállalnák a feladatot? Techet Péter és Bukovics Martin kielemezték. Podcast!

Letoha Tamás, a gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó kutató koronavírussal kapcsolatos olvasói kérdésekre válaszol, és azt is elmondja, miért fél a biológiai háborútól.

A galériatulajdonos műgyűjtő elmondja, hogy a szobor a világ bármely részén múzeumi tárgy lehet a jövőben: a BLM-szobor jó értelemben provokál.

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Twitter megosztás Google+ megosztás