Nem lesz kijárási tilalom szenteste

Szerző: Szűcs Donát
2020.12.21. 12:02

A tisztifőorvos bejelentette: felfüggesztik a kijárási tilalmat december 24-éről 25-re virradóan.

Nem lesz kijárási tilalom szenteste

December 24-én este nyolc óra után is bárki mehet, ahova akar – az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján ugyanis Müller Cecília tisztifőorvos bejelentette, hogy szentestére felfüggesztik a november 11-e óta érvényben lévő kijárási tilalmat. Müller azt is elmondta, hogy a 14 év alatti gyermekek nem számítanak bele a családi rendezvények maximum tízfős létszámába.

„Ne tegyen minket ez az egy éjszaka szabadossá”

– tette hozzá a tisztifőorvos.

A kormány annak érdekében várt december 21-ig az ünnepek alatt érvényes szabályok kihirdetésével, hogy az aktuális koronavírus-statisztikák alapján tudjon döntést hozni. Ettől függetlenül a novemberben kihirdetett, és decemberben meghosszabbított veszélyhelyzet alatti korlátozások érvényben maradnak legalább január 11-ig. Sőt, Orbán hétfőn korábban azt is meglebegtette, hogy „a járványügyi készültség 2021-ben valószínűleg egész évben fönnmarad”.

A most bejelentett enyhítés csak ideiglenesen az ünnepi időszakra, december 24-éről 25-re virradóan érvényes. Így szilveszterkor is érvényben lesz például az este 8 utáni kijárási tilalom, és kormányrendeletben tiltotta meg Orbán azt is, hogy az emberek tűzijátékokat vagy petárdákat árusítsanak és használjanak – igaz, mindezeket csak közterületen tilos.

Szombaton a miniszterelnök egyébként a gazdaságvédelmi akcióterv újabb elemeit is bejelentette, például kedvezményes hitelfelvételt a gyermekes családoknak vagy megfelezett iparűzési adót a helyi vállalkozásoknak. De hogy ez a lehetőség valóban segít-e a családoknak, és hogyan hat az önkormányzatokra az egyik fő bevételi forrásukat jelentő iparűzési adó nyesegetése? Erről itt írtunk elemzést.

NYITÓKÉP: Koronavirus.gov.hu

Szűcs Donát
Szűcs Donát az Azonnali operatív vezetője

Erőforrás- és tartalomgazdálkodási előadó. Kávét feketén, teknót hidegen.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek