A karácsonyt követő vasárnaptól kezdik oltani a németeket

Szerző: Vass Csaba
2020.12.17. 08:20

Az idősotthonok lakóival és dolgozóival kezdik, a tervek szerint első körben 400 ezer oltást adnának be.

A karácsonyt követő vasárnaptól kezdik oltani a németeket

A Nemet Szövetségi Köztársaság mind a 16 tartományában arra készülnek, hogy december 27-én elkezdődhet a koronavírus elleni védőoltások beadása.

Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter arról tájékoztatta a német föderáció 16 tartományának egészségügyi minisztereit, hogy a karácsonyt követő vasárnapon hagyják jóvá a Biontech vállalat által kifejlesztett vakcina szállítását és engedélyeztetését.

A döntés értelmében az oltások beadását az idősotthonokban fogják majd elkezdeni a már említett dátumon. A Járványügyi Intézet STIKO és a minisztérium által kidolgozott oltási stratégia értelmében

az idősek mellett az idősotthonok dolgozói is az elsők között lesznek, akik megkapják a vakcinát.

A német egészségügyi miniszter nagyon bizakodó annak ellenére is, hogy az országban keddtől szerdáig rekordszámú, 952 koronavírushoz kapcsolható haláleset történt. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa szerint az védőoltás kivezeti az országot a világjárványból.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) várhatóan hétfőn, azaz december 21-én dönt majd arról, hogy engedélyezi-e mainzi székhelyű Biontech és az amerikai Pfizer által kifejlesztett koronavírus-elleni védőoltásokat. Az ügyben nagy valószínűséggel pozitív szavazás várható, az eredeti tervek arról szóltak, hogy az EU mind a 27 tagállamában egyszerre kezdődhet meg az oltás december 29-én.

A német egészségügyi miniszter szerint első körben 400 ezer oltóanyag adható be az EMA jóváhagyása után Németországban, de a következő év első negyedévéig még további 13 millió adagra számítanak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint miután az oltóanyag jövő héten megkapja az engedélyt, a tagállamoknak mihamarabb meg kell teremteniük a lehetőséget, hogy az állampolgárok beoltathassák magukat.

Az Európai Bizottság elnöke a Európai Parlament szerdai plenáris ülésén arról beszélt, hogy

december 27-től az összes tagország számára engedélyezik a fent felsorolt vállalatok által kifejlesztett vakcinák használatát.

Margaritis Schinas, az EB alelnöke nem adott egyenes választ az Euronewsnak arra a kérdésre, hogy szerinte az össze EU-tagállam fel van-e készülve arra, hogy mindenhol egyszerre kezdjék el beadni az oltásokat. Az alelnök szerint nem is ez a fontos, hanem az, hogy mindenki számára engedélyezetté váljék a vakcina és a tagállamok mielőbb elkezdhessék a saját eljárásaik szerint megszervezni az oltásokat.

NYITÓKÉP: Jens Spahn/Facebook

Vass Csaba
Vass Csaba az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek