A hét bora: a megfizethető topvillányi

Aki szereti Villányt, annak azért, aki nem szereti, annak azért.

Milyen bort vegyek? Mi bizony minden héten megírjuk. Lehet az egy családi pince jólmenő slágere, a nagytermelő tömegbora, egy garázsborászat parcellaszelekciója, kései szüretelésű cirfandli, magas savú rajnai vagy akár szerb ürmös, a lényeg, hogy finom legyen. De az se baj, ha meghökkent és kimozdít a kényelmes komfortzónából. Téged is, minket is. További szempont: ne legyen túl nehéz hozzájutni.

Villány jó. Nemcsak a város hangulata, az ottani pincék, éttermek, a helyi svábok igyekezete és szorgalma, a borvidék szervezettsége, kitaláltsága, a Szársomlyó minden felett, alatta a Kopár-dűlő, rálátással Szlavóniára, a környező pincesorok. Hanem mindezek tükre: a borok is. A budapesti borszcénában ilyenkor vannak, akik felhúzzák a szemöldököket, mondván micsoda ódivatú, korszerűtlen megállapítás ez, ez viszont nem baj, hiszen addig sem isszák meg előlünk. 

A szemöldökmozgatás oka az, hogy a kilencvenes években Villány kapcsolt először a francia szőlőfajtákkal, a bordeaux-i cuvéekkel (cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot 3 in 1), a borrendszerváltást tehát ott kezdték el, az első igazi hazai borászlegendák ott születtek: a Tiffán, Bock, Gere, Wunderlich neveket ma se kell magyarázni senkinek. Mármint nem ezen ráncolgatják a szemöldöküket, hanem azon, hogy szerintük Villány javarésze azóta se mozdult ki abból a szerepből, hogy ők akarják előállítani például azt a drága bort, amivel Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltként még a kilencvenes években kialakult csúcsmenedzseri ízlésével menőzhet egy interjúban, mondván hogy ő ilyesmit szokott vinni, ha békülni akar.

Túl hordós, túlérett, túl alkoholos, jön a Villányt érő szakmai kritika, ami burkoltan egyben azon fogyasztóknak szóló kritika is, akiknek még mindig az a jó bor, amit a kilencvenes években elkezdtek jó bornak gondolva inni és drágán venni, és teszik ezt ma is ahelyett, hogy idomulnának a megmondók legújabb kedvenceihez, és velük együtt fedeznék fel az újdonságokat, kanonizálva az ízlésüket.

A kritikusok egyben úgy is tesznek, mintha ez a borstílus korszerűtlen lenne, holott tudják ők is, hogy valójában csak kifejezetten ritka, persze tény, hogy a mai, a vörösborokban több és frissebb gyümölcsösséget és kevesebb alkoholt elváró fősodortól valóban eltér. De egy Bolgherinek se rójuk fel, hogy miért nem olyan, mint egy kalabriai gaglioppo, és persze tudjuk azt is, hogy nem csak Bolgherik készülnek a toszkán tengerparton. Szóval az általánosítás mögött gyakran hiányzik már maga a Villány iránti kíváncsiság is.

Így találták ki, hogy nem lesznek a világ 8. bordeaux-i cuvéetermelői, 42. cabernetsauvignon-messiásai és 71. merlot-atyaúristenei, a feltörekvő kelet-európai borvidékekre jellemző görcsös bizonyítási vágy helyett inkább csak simán érdekesek akarnak lenni. Így ráfeküdtek arra a szőlőfajtára, ami bár közismert mindenhol, mégis alig készítenek belőle önállóan bort, ezért igazából csak a Loire völgyében nagy szám: a cabernet franc-ra. (Még nagyon jó Olaszországban is a Friuli-Grave cabernet franc-ja, de ott szégyenlősek az árak, és eleve: minden is jó.) 

Ebből lett 2014-ben a Villányi Franc, a borvidék új csúcsbora, amit a legtöbb termelő igyekszik is a lehető legjobban elkészíteni, így az eheti hét borát készítő Csányi Pincészet is a pécsi borkereskedő-alanynemesítő Teleki Zsigmondról elnevezett Chateau Teleki brand alatt. A 2017-es évjáratot kóstoltam, van benne meggy és szilva gazdagon, és a végén diszkréten fahéj meg némi csokoládé, szóval délies hangulat, beleszagolva pedig rögtön tudtam: az általam borszocializációilag Bajnai-generációnak nevezett címkeivók ezért a borért is tudnának lelkesedni. De nemcsak ők: ha valaki kifejezetten jó áron épp csak bele akar kóstolni abba, hogy hol tart most a borvidék, ez egy kiváló lehetőség rá. 

10-es skálán? 5 és fél pont

Mennyibe kerül? 2600-3200 forint

Hol kapható? Pannon Borbolt, a pince webshopja