+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Varsányi Bence
2020. december 11. péntek, 12:44
Az Európai Tanács elnöke szerint Angela Merkel „feltűrte az ingujját”, von der Leyen pedig örül, hogy a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad.

Az Európai Tanács csütörtök esti, maratoni megbeszélése után péntek délelőtt sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint az EU soros elnökségét betöltő Németország kancellárja, Angela Merkel. Ugyan a költségvetéssel és a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatos megállpodás már csütörtökön megszületett, az uniós vezetők pénteki sajtótájékoztatóján pedig az is kiderülhetett volna, hogy a három uniós vezető mit gondol az Orbánnal és Morawieckivel kötött dealről – ezzel kapcsolatban azonban nagyon óvatosan fogalmaztak.

 

Ahogy arról az Azonnali beszámolt: bár a megállapodásnak még nincs semmiféle jogi kötőereje – hiszen a költségvetést és a jogállamisági mechanizmust is a tagállami miniszterekből álló Európai Unió Tanácsának és az Európai Parlamentnek is el kell majd fogadnia –, a nemzetközi sajtó jó része a megállapodást Orbán győzelmeként értékeli.

 

Mindenki nagyon nyugodt volt

 

A tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke, Charles Michel elmondta, hogy

 

intenzív megbeszélésen vannak túl, ahol nehéz és az uniónak fontos témákat vitattak meg „nyugodt és magabiztos” hangnemben,

 

ezt pedig megköszönte a kormány- és államfőknek, illetve a soros német elnökségnek is.

 

Az Európai Tanács elnöke szerint sokat beszéltek csütörtök éjjel a klímáról, egységesek és elkötelezettek a párizsi klímaegyezmény mellett, 2050-re továbbra is a klímesemlegesség a cél, viszont megegyeztek abban is, hogy tovább kell csökkenteni a károsanyagkibocsátást, egészen pontosan 55 százalékkal, 2030-ig.

 

Michel az unió következő költségvetéséről és a helyreállítási alapról annyit mondott, hogy sikerült elérni a megállapodást, és

 

köszöni Merkel kancellárnak, hogy „feltűrte az ingujját” és hosszan, elkötelezetten dolgozott rajta.

 

Merkel szűkszavúan fogalmazott a költségvetési megállapodással kapcsolatban, köszönetet mondott kollégáinak, és elmondta, hogy nagy megkönnyebbülés, hogy megállapodtak és átadták az ügyet az Európai Parlamentnek. A kancellár kiemelte, hogy a második hullám közepén már nagy szükség volt a pénzre.

 

Utoljára Ursula von der Leyen, a Bizotttság elnöke számolt be a tegnapi napról: ő is elégedett az eredménnyel, a költségvetési megállapodás pedig azt bizonyítja, hogy az EU a legrosszabb krízis közepén is képes az együttműködésre.

 

A gazdaság düböröghet, a vakcina érkezik, Nagy-Britanniával fair verseny kell

 

Von der Leyen szerint most

 

az a legfontosabb, hogy túl kell jutni a válságon a jogállamiság megőrzése mellett,

 

a költségvetési megállapodást pedig véglegesítenie kell az EP-nek, majd ratifikálniuk a tagállamoknak, hogy pöröghessen a gazdaság.

 

Von der Leyen kitért arra is, hogy gőzerővel folyik a vakcinák vizsgálata, támogatják az oltást, és az unió koordinálni fogja a tagállamok oltóanyag-adományait is a nyugat-balkáni szomszédoknak. Végül az Egyesült Királysággal való tárgyalásról elmondta, hogy a fair verseny elve alapján kell együttműködniük az EU-val – de ez nem jelenti azt, hogy az országnak mindenben követnie kell az uniót, környezeti kérdésekben például úgy tesznek, ahogy akarnak. Vasárnap születhet majd döntés arról, hogy megvannak-e a feltételei a megállapodásnak.

 

Von der Leyen: ha sérül a jogállamiság, minden eset ki lesz vizsgálva

 

A német közszolgálati ARD újságírója a költségvetési tárgyalás hangulatáról kérdezett annak tükrében, hogy a sajtóban fideszes részről gestapózás és szovjetuniózás is elhangzott.

 

Merkel biztosított mindenkit, hogy semmi hasonló kifejezést nem használtak, tiszteletteljesen zajlott a megbeszélés egy nehéz témáról,

 

ő pedig mindent megtett, hogy megszülessen a megállapodás. Hozzátette, hogy ha valaki esetleg sértve érzi magát, akkor beszéljenek egymással, mert ki kell építeni a „bizalom légkörét”.

 

Szintén az ARD mukatársa kérdezte, hogy a jogállamisági mechanizmust mikor kezdik el alkalmazni. Erre von der Leyen azt válaszolta, hogy

 

2021 január elsejétől az Európai Bizottság megnézi az egyes eseteket, és ha sérül a jogállamiság, akkor minden egyes ügyet ki fognak vizsgálni.

 

Végül a Spiegel újságírója is a jogállamisági mechanizmusról kérdezte Merkelt: mi a tanulsága annak, hogy az a B-terv lépett életbe, amit Magyarország és Lengyelország akart? A német kancellár szerint már júliusban is nehéz volt közös konklúziókra jutni a jogállamisággal kapcsolatban, így most is világos volt, hogy problémák lesznek a jogi szöveg implementációjával, de hangsúlyozta, hogy az anyagi erőforrások elosztásával kapcsolatban szükség van a jogállamisági feltételekre.

 

NYITÓKÉP: Európai Tanács sajtószolgálat

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A német Zöldek hétfőn döntik el: Baerbockkal vagy Habeckkel lesz-e esélyük az ország történetében először zöld kancellárt adni. Vajon kit és mit támogatnak a két magyar zöldpártnál? Megkérdeztük.

Az iskolák is újra teljesen nyitva vannak, bár az osztályokban továbbra is viselni kell a maszkot. Az országban heteken belül jöhet a teljes nyitás.

Az orosz cég így biztosan nem vehet részt a dukovany-i atomerőmű bővítésében. Szombaton Csehország 18 orosz diplomatát utasított ki.

Szilágyi György Jobbik-alelnököt indítják Jakab Péterék az előválasztáson a Budapest 14. választókerületben, ahol az előző két parlamenti választáson a Fidesz jelöltje nyert.

Az Európai Bizottság német elnöke protokollhibát vétett, amikor a kabinetfőnökével utasíttatta vissza az ukrán elnök meghívását Kijevbe.

Elszabadult a képregényboom Magyarországon, tele vagyunk jobbnál jobb címekkel: ötöt ajánlunk a klasszikusoktól Harari világmegfejtéséig!

Budapest a költségvetéséből egymilliárd forintot különített el arra, hogy a politikusok helyett a városlakók dönthessék el, hogy mit fejlesszenek ebből a pénzből. De mire akarják költeni az adóforintokat a budapestiek?

A hét kérdése

Annyi érv és ellenérv merült fel a nyitás kapcsán, hogy mi nem tudunk dönteni, mondjátok el ti, mit gondoltok helyesnek!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Eddigi bevételeik 10 százalékát keresik most meg, hiszen a szakmájukat konkrétan nem tudják gyakorolni. A Music Hungary Szövetség elnöke, Weyer Balázs a Helyzetben!

Hogyan lehet úgy szürreális műveket írni, ha a világ maga is egyre szürreálisabb? Veres Attila íróval erre kerestük a választ.

Renczes Ágoston, az Azonnali újságírója elmondja, miért lehet jobb vezető Matovič betonkatolikus menedzser utódja, és hogyan érintheti ez a felvidéki magyarságot.

A popzenészek és sztársportolók legújabb bevételi forrásáról Bornemissza Márkkal, az egyik legsikeresebb cipőbolthálózat, a Footshop magyar brand managerével beszélgettünk.

Az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozta az EU-s védettségi igazolásról szóló tervet. Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal elemeztük, hogyan válhat valóra. Podcast!

Horváth Máté, a Dürer Kert koncertszervezője az Azonnalinak néhány részletet elárult arról, hogyan fog kinézni a lockdown utáni Dürer. Podcast!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcról szeretünk egy jó adag nemzeti mázzal és pátosszal leöntve gondolkodni. De mi köze a nemzeti ünnep lezüllesztéséhez Torgyán Józsefnek? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás