Azért nem készülnek nagyszabású történelmi filmek, mert a kultúrharc még nem tudta bevenni a filmgyártást

Miközben lassan az összes szomszédunk fel tud mutatni nagyszabású kosztümös történelmi filmeket, a magyaroknak még mindig az Egri csillagokkal kell beérnie. Miért várat magára a történelmi szuperprodukció, miközben az látszólag a Fidesz kultúrpolitikájába is tökéletesen beleillene? Utánajártunk.

Jövőre a szlovákok bemutatják a hetedik században játszódó, az ószláv mitológián alapuló látványos és drága sorozatukat, miközben pár éve már villantottak kosztümös történelmi mozifilmet is (igaz, széles nemzetközi koprodukcióban), a lengyelek pedig már 1999-ben leforgatták a hollywoodi szuperprodukciókhoz mérhető nagyszabású történelmi tablójukat, a Tűzzel-vassal-t. De forgattak történelmi filmet a románok is 2019-ben Mária román királynéról, aki az első világháborút lezáró Párizs környéki béketárgyalásokon javította Románia pozícióját; a szerbek pedig egy látányos csatajeleneteket is felvonultató 2018-as alkotással emlékeztek meg I. Péter szerb királyról.

Magyarországon az elmúlt három évtizedben egyébként is nagyon kevés kosztümös történelmi film készült; de

Mi lehet ennek az oka? Az Azonnali filmes szakemberekkel eredt a rejtély nyomába.

A rendszerváltással beszűkültek a lehetőségek

A rendszerváltás előtt elég sok történelmi mozifilm és tévés produkció készült Magyarországon: elég csak az Egri csillagokra vagy a Jókai-feldolgozásokra gondolni. Ezek alkotója, Várkonyi Zoltán filmrendezőként a kosztümös történelmi filmek specialistája volt, de mások is készítettek történelmi filmeket: Jancsó Miklós a Szegénylegényekkel aratott nagy nemzetközi sikert, de ebbe a sorba illeszthetők az 1848-49-es szabadságharcot feldolgozó alkotások is a Föltámadott a tengertől a 80 huszáron keresztül a Szirmok, virágok, koszorúkig. A magyar történelem egy-egy fejezete tévéfilmek és sorozatok alapjául is szolgált, ilyen volt a Fekete város vagy A Tenkes kapitánya.

A rendszerváltás a filmek finanszírozási lehetőségeit is beszűkítette – magyarázta az Azonnalinak egy a filmgyártásra produkciós oldalról évtizedek óta rálátó, neve elhallgatását kérő forrásunk. Korábban több film, köztük történelmi mozi- és tévéfilmek is nemzetközi koprodukcióban készültek; a forint gyors gyengülése ezeket a lehetőségeket is szűkítette. A szakember szerint a másik tényező, ami kimondottan a történelmi produkciókra hatott az volt, hogy a rendszerváltásig a filmforgatásokra is bevethető hadsereg később nem állt már rendelkezésre. (A hadsereg a maga korában szuperprodukciónak számító Egri csillagok gyártásában is kulcsszerepet játszott, a díszletek építésétől egészen a tömegjelenetek megvalósításáig.). 

Emelett forrásunk szerint a rendszerváltás utáni két évtizedben „nem is akart senki történelmi filmet csinálni” – egyrészt a szűkös anyagi források és a gyártás körülményessége miatt, másrészt a közönség részéről sem volt valós igény az ilyen filmekre.

A filmes szakember szerint a technológia fejlődésével azonban a tömegjelenetek és a díszletek egy része mára kiváltható digitális trükkökkel, és a hazánkban forgatott külföldi produkciók tömegének köszönhetően a kosztümös történelmi filmek gyártásához szükséges tudás és szakembergárda is rendelkezésre áll.  

Ráadásul 2010 óta a hivatalos kultúrpolitika is „másként szeretné elmesélni” a történelmi eseményeket, mint ahogy ezeket a rendszerváltás előtt, vagy akár azt azt követő két évtizedben tanították az iskolában. Bár a jobboldali nyilvánosság nagyon régóta szomjazza a magyar történelem dicső fejezeteit bemutató filmeket, ilyen alkotás a 2010-es „fülkeforradalom” óta sem készült. 

2010-ben új korszak kezdődött, de hiába

2010 után, mint annyi minden másban, a filmek állami támogatásában is jelentős változás köszöntött be: a filmgyártás megújításáért felelős kormánybiztossá kinevezett Andy Vajna teljesen átalakította a filmfinanszírozás rendszerét. A NER-be való mély beágyazódása ellenére egy magas szakmai színvonalon működő, elszámoltataható produkciókat támogató rendszert alakított ki, ami – szemben mondjuk a közszolgálati médiával – nem a NER kiszolgálására szakosodott, és ennek megfelelően kurzusfilmeket sem gyártott. 

Viszont a Vajna-korszakban érzékenyebb társadalmi kérdéseket bemutató alkotások sem készültek – mondja Pálfi György filmrendező. Szerinte az alkotók vagy önmagukat cenzúrázva nem is próbálkoztak ilyen filmekre támogatást szerezni, vagy a „cenzúrahivatalként” működő Filmalap utasította el a terveiket a forgatókönyv-fejlesztés több évig húzódó folyamata végén.

Pálfi Györgyöt azért kerestük meg, mert egy ideig úgy tűnt, ő fogja elkészíteni a régóta várt nagy történelmi szuperprodukciót.

A Toldi-film elkaszálása mögött azonban nem a kultúrharc állt, hanem a Pálfi és Vajna közötti nézeteltérések. A rendező úgy gondolja, Vajna hiúsága volt az oka annak, hogy nem készíthette el a Toldit, egy neve elhallgatását kérő, a Vajna-éra pályázati rendszerére a Filmalap oldaláról rálátó forrásunk pedig úgy fogalmazott: Vajna idővel egyre kevésbé volt meggyőződve arról, hogy Pálfi olyan filmet csinál majd, ami teljesíti azt a hatalmas gyártási költségekhez kapcsolódó elvárást, hogy többszázezer nézőt vigyen be a moziba. 

Aztán jött a kultúrharc...

A kultúrharc ezt követően érte utol a Filmalapot. Pálfi szerint a Toldi leállítása után kellett gyorsan Vajnának egy másik történelmi film – ez lett végül a Kincsem, amit a rendező szerint a Toldira szánt összeghez hasonló költségvetésből készítettek el. Pálfi úgy látja, 2017-ben a Kincsem pont nem váltotta be a történelmi filmekre vonatkozó elvárásokat, arra a Toldi alkalmasabb lett volna. „A Toldira az Andynek nagyobb szüksége lett volna, mint nekem” – emlékezik vissza a rendező.

Ez lett volna a nándorfehérvári diadalt bemutató Hunyadi-produkció; azonban a film egyik kiszivárgott forgatókönyv-változata és a rendező, Szász János személye is kiverte a biztosítékot a jobboldali nyilvánosság egy részében, és a Filmalap támadások kereszttüzébe került. (Szász János végül ki is szállt a produkcióból; az erről szóló nyilatkozat szerint a közte és a producer között kialakult bizalmi válság miatt.)

A történelmi filmek iránti igény kielégítésére a Filmalap 2018 nyarán pályázatot is hirdetett, de a kormány is létrehozott – egy Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat alapján – egy Andy Vajnától független, elsősorban történelmi tévéfilmek és sorozatok gyártására szakosodott alapot, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság alá tartozó Televíziós Film Mecenatúrát. 

Andy Vajna halála után azonban a Filmalapnál is jelentős változások történtek: a Vajna-féle szervezet besorolódott a Magyar Nemzeti Filmintézet nevű új szervezetbe, ami immár a teljes mozgóképszakmát összefogja, beleértve a televíziós filmes műfajokat is. A még a Filmalap által indított Történelmi Játékfilmterv Program továbbra is fut, ennek keretében több történelmi film tervét is fejlesztik, azonban ezek közül egyik sem ígérkezik igazán nagyszabású, látványos történelmi filmnek, vagyis

… de nem veszi be a filmgyártást

Bár a jobboldali nyilvánosság nemzeti sorskérdések és történelmi diadalok mozgóképes feldolgozását követelő része előszeretettel magyarázza a történelmi filmek hiányát balliberális ármánykodással – ezeket a vádakat még Andy Vajna sem kerülhette el –, a legfőbb oka annak, hogy nem készülnek ilyen filmek az, hogy

– ebben Pálfi György és a nevük elhallgatását kérő forrásaink is egyetértettek. Pálfi és a filmgyártásra produkciós oldalról rálátó forrásunk is hosszan sorolta a költségeket növelő tényezőket: a kösztümöktől kezdve a járműveken és a megépítendő díszleteken át az olyan speciális szakemberek alkalmazásáig, mint a lovászok.

A korábbi pályázati rendszerre rálátó forrásunk szerint a Filmalap a Vajna-érában is törekedett történelmi filmek gyártására, viszont a döntőbizottság a magas költségek miatt eleve sokkal körültekintőbben járt el egy-egy projekt elbírálásánál. Forrásunk szerint ráadásul

A szakember szerint évente egy-két ilyen film támogatása ellehetetlenítené a filmszakmát, más filmekre ugyanis nem jutna pénz. Pálfi azonban inkább azt feltételezi, hogy abban az országban, ahol milliárdok mennek el stadionra, azért nem jut annak ellenére sem pénz nagyszabású történelmi filmek leforgatására, hogy azok beleillenének a jelenlegi hivatalos kultúrpolitikába, mert valójában hiányzik a központi akarat az elkészítésükre.

Az ellentmondás egyik lehetséges feloldása az Azonnali egyik forrása szerint az lehet, hogy a történelmi filmeket hangosan követelők még mindig nem tudnak akkora nyomást gyakorolni a Filmintézetre, amekkorát a kultúrharc egyéb területen való térfoglalása alapján feltételeznénk.

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali